Heves Megyei Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-01 / 127. szám

Grafológiával a pályaválasztók, a büntevök lelkivilágáról Beszélgetés Katona Agnes igazságügyi grafológus szakértővel Igen alapos, kitartó és - nem utolsósorban - kitűnő megfi­gyelő. Kellemes és témáiban valóban izgalmas társalgásunk befejezésével igazolja ezt kissé szokatlan összegzésével:- Végig figyeltem a szemeit, melyeknek színe hol zölden, hol kékesszürkén viliódzott. Ahogy a hangulata változott. E sorok íróját akár zavarba is ejthetné ez a felfedezés, ha nem tudná, ki is az, aki e két óra alatt megosztotta vele az átlagos embertől különböző, érdekes és értékes gondolatait. Katona Agnes szakmája, hi­vatása olyan, melyből csupán néhány van az országban. Igaz­ságügyi grafológus szakértő. Egyben a Magyar frástanul- mányi Társaság Heves Megyei Szervezetének elnöke. Ám nem mindig búvárkodott mások írá­saiban a lényeges személyiség- jegyek után kutatva... A geológia romantikája, s a mérnöki precizitás- Tisztázzuk az elején: miben különbözik a grafológus szak­értő a rendőrségi bűnügyi technikában előszeretettel al­kalmazott írásszakértőtől?- A grafológus bár ugyanúgy egy vagy több kézírás azonos­ságát, hitelességét vizsgálja, mint az írásszakértő, ám az iromány készítőjének személyi­ségére is tesz megállapításokat. Akárcsak a pszichológus.-Sa lélektan művelőihez képest mi az eltérés?-Az, hogy a vizsgált alany nincs jelen, csupán a kézírása...-Ez a fajta szakértelem nyilván nem alakul ki az em­berben csak úgy önmagától...- Hosszú út vezetett idáig - ismeri el Ágnes apró fejbiccen­téssel. - Nincs állami képzése, a Grafológiai Intézet mint piac- orientált kft. működik. Nem árt tehát valamilyen előzetes felső­fokú végzettség. Nekem mű­szaki diplomám van.- Vajon mi indít el egy mű­szaki szakembert a pszicholó­gia, a nyelvészet, a humán ér­deklődésűek világába?- Önös érdek - mosolyodik el. - Magammal voltak ugyanis gondjaim, próbáltam feltárni a viselkedésem mozgatórugóit. Úgy is mondhatnám: a még jobb önismeret igénye vezérelt. A történet a fővárosi geoló­giai szakközépiskoláig nyúlik vissza.-Nagyon érdekeltek az ás­ványok, a kristályok, a féldrá­gakövek - magyarázza lendüle­tesen. - A barlangok élővilága, a csodálatos természeti kép­ződmények úgyszintén. Azután jött a nagy diákszerelem, a ta­nulmányi eredményeim lerom­lottak. Emiatt nem is jelentkez­tem egyetemre. Következett két év a debre­ceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetem ásványtani tanszékén. Geológiai technikusként dolgo­zott. Ám rá kellett jönnie: ro­mantikus elképzeléseit erről a hivatásról messze elkerüli a va­lóság. A kis csákánnyal a kéz­ben történő opálbányászkodás helyett az adminisztratív jel­legű kiszolgáló munka ténye. Ekkor került előtérbe a mate­matika, a fizika iránti von­zalma. A pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolára nyert felvé­telt, s szerzett építőmérnöki diplomát.- Igazából nem tetszett a mérnöki pálya - emlékezik. - A KEVITERV-nél városi vízve­zeték- és csatornahálózat terve­zésével foglalatoskodtam. Hát... a mesterek munkája ez! Az emberi kapcsolatok erősen beszűkülnek, nincs tere a sze­mélyiség kibontakozásának. A magyartanárnő mama örökbecsű tankönyvei-Ilyen helyzetben kellett va­lami, ami oldja az önnönma- gában feszülő ellentmondáso­kat. Nemde?- Közrejátszott feltétlenül az az öt esztendő, amit gyesen töl­töttem. Három gyermeket szül­tem és neveltem. A gyes után úgy éreztem, valami mást kell tennem, valami máshoz kell fognom, mint addig! Tudja, úgy van ez, hogy a pszichológia ak­kor kezdi nagyon érdekelni az embert, ha fogódzóra van szük­sége. Mind többet és többet ol­vastam e tudományágról szóló könyvekből. Az egri Törvény­házban 1990-ben indította két­éves grafológiai tanfolyamát Bodrogi Péter. Jelentkeztem rá. Nagyon megtetszett. Ő vezette be a mechanikai szemléletet a grafológiában. Ez azt jelenti, hogy fizikai törvényszerűségek­kel magyarázta az írásmozdula­tokat. Ez egzaktabb volt szá­momra minden előző ismeret­nél. Gyarapíthattam nyelvészeti tudásomat is, magyartanámő édesanyám régi tankönyveiből. Ágnes egészen belehevülten, csillogó szemekkel meséli él­ményeit. Két kötet emlegetése különösen megragad a beszél­getőtárs emlékezetében.-Nagyon fontos tanulmány volt nekem Bánki M. Csaba Az agy évtizedében című műve. Remekül rávilágít arra, hogy személyiségünk jellegzetessé­geiért elsősorban bizonyos bio­kémiai folyamatok a felelősek. Ezek irányítása tehát genetikai­lag adott. Nagyobbrészt örök­ség, kisebbrészt tudatos ráha­tás. Dr. Balázs Dezső és dr. Hajnal Richárd ideggyó­gyász-ügyvéd szerzőpáros kö­tete, az Ember, jellem, írás va­lóságos szuperkönyv!- A grafológiai tanulmánya­ival mire sikerült jutnia az életben? Vaskos dossziét mutat, mi­közben magyarázattal szolgál:-Tanár voltam öt éven át a Grafológiai Intézetben, ahol je­lenleg is óraadó vagyok. Meg­szerzett ismereteim és tapaszta­lataim alapján időközben ki­dolgoztam egy új megoldást: a pályaválasztást - grafológiai módszerrel.- Ennek a lényege?- Mindenekelőtt háromféle kézírást készíttetek a jelentke­zővel. Egy időre diktáltat, egy szépen írtat és egy spontán mó­don lejegyzeteltet. Ezeknek elemzem a legfontosabb je­gyeit, s korrelációszámítások segítségével igyekszem követ­keztetéseket levonni. Az illető­nek motivációs kérdőívet is ki kell töltenie. Mindezekből dia­gramokon ábrázolom a szemé­lyiség-dimenziókat. Az eddigi gyakorlat alapján az a vélemé­nyem, a pályaválasztásnál a képességeknél sokkal fontosabb a vizsgált személy belső készte­tése. Ez az alapvetően döntő momentum abban, hogy kinek milyen pályára érdemes men­nie. Nyelvészeti vizsgán a fajgyűlölő röpirat- Meg kell mondanom, a gra­fológusokkal kapcsolatban bi­zony erősen tartják magukat bizonyos előítéletek, miszerint nem igazi tudományág ez...- Ez már igaz - hangzik a fe­lelet -, az első férjem kétel­kedve jegyezte meg: megnézem én azt az első százast, amit ez­zel keresel. Valóban, félig őrült csodabogaraknak néznek ben­nünket, különcöknek.- Pedig hát a tapasztalat azt mutatja, még a hatóságok is hasznosítják az Ön ismereteit. Kérem, meséljen olyan esetek­ről, amelyekhez igényelték a szakértelmét!- Számos ügyben kirendelt már vagy a rendőrség, vagy az ügyészség, vagy a vám- és pénzügyőrség, vagy a bíróság. A megyei bíróság elnökének referenciajavaslata alapján ke­rült be a nevem az igazságügyi minisztériumi listára. Ennek alapján végezhetem szakértői munkámat. Érdekes eset volt 1994-ben, amikor a Heves Me­gyei Rendőr-főkapitányság kért fel egy közösség elleni izgatás ügyében. Egy cigányellenes, fajgyűlölő röpirát szerzőjének személyiségéről kellett megál­lapításokat tennem, hogy szű­kíthessék a lehetséges elköve­tők körét. Ami az érdekessége a dolognak, hogy nem kézzel, hanem géppel írt röplapról volt szó. Statisztikai és nyelvészeti vizsgálatnak vetettem alá a be­szédstílust, megfigyelve, mely szavakat írták röviden, melye­ket hosszan, milyen jellegzetes szavakat, szófordulatokat hasz­náltak benne. Az elemzés alap­ján arra a következtetésre jutot­tam, hogy a röpirat szerzője 40 év fölötti, eléggé iskolázatlan férfi lehet, s feltétlenül köze van a vadászathoz.- Ezeket miből következtette ki?- A korra utaltak olyan kife­jezések, miszerint ingyen szó helyett ingyenesen, vagy ezen összegek, megbecstelenítés. A mai ifjabb nemzedék ilyeneket már nemigen használ. Szerepelt a szövegben dúvad, bérkilövő, kiirtás (többször is), s a termé­szet egyensúlya is, ezek legin­kább a vadászokra jellemzőek. Egy kés rajzolódott ki a számokból, előjelekből- Egy másik alkalommal - folytatja - a Debreceni Rend­őrkapitányság életvédelmi al­osztálya rendelt ki szakértőnek. Az volt a feladatom, hogy egy országgyűlési képviselőnőnek szóló névtelen, levelezőlapon küldött életveszélyes fenyegeté­sek írójának behatárolását se­gítsem. A folyóírással készült levélből azt vettem ki, hogy in­dulatos, heves természetű, tett- legességre is könnyen átváltó személyiséggel van a bűnül­döző hatóságnak dolga. Szintén debreceni eset: egy telefontár­saság vezetője kapott névtelen fenyegető leveleket. írója a krip­tográfia, a titkosírás módszerét használta. A tükörírásából az következett, hogy rejtett balke­zes. A számokból és előjelekből pedig egy 28 centiméteres pen­géjűfanyelű, szegecsekkel ellá­tott kés rajzolódott ki. A konk­lúzió: kertes házban lakik, mert oda kell ilyen vágószerszám. Vékony rotringgal írt, tehát a gyerekei iskolások. A hópe- helyhez hasonlatos nullák, mint vizuális bizarrság jelei, skizof­réniára, tudathasadásra utal­nak. Nem kizárt az sem, hogy nő az elkövető. További fontos élményként élte meg a Langó-féle kettős ha­lál esetét. Nem szívesen beszél róla, de-szakmailag érdekes:- A Grafológiai Intézeten be­lül kértek fel ennek az ügynek a vizsgálatára. Kényes volt a do­log, hiszen egy 21 éves rend­őrnő és egy 40 körüli, kétgyer­mekes, szintén bűnüldöző férfi halt meg tisztázatlan körülmé­nyek között. Annyit elmondtak, hogy szerelmesek voltak egy­másba, s amikor rájuk találtak, csak az egyikük fegyveréből származott mindkét életkioltó lövedék. A kérdés az volt: ki kire lőtt? A férfi özvegye kérte a vizsgálatot, gondolván, ha az az eredmény, hogy szolgálat teljesítése közben hunyt el az ura, akkor magas nyugdíjat kap utána. Az aznapi kézírásaikat néztem át tüzetesen. Ebből megállapítható volt, hogy a férfi nyugodt lelkiállapotban dolgozott, nem készült öngyil­kosságra. Arra azért utaltak je­gyek, hogy elkeseredett, szakí­tani kívánt kedvesével. A lány viszont zaklatott idegállapotú volt, s feltételezett rekonstruk­cióként azt írtam le, hogy való­színűleg először a nő lőtte fejbe saját magát, majd ettől megret­tenve, sokkhatás alatt a férfi fordította maga ellen a fegy­vert. Engem leginkább az érde­kelt az írásokból, hogy melyi­kük személyiségével egyeztet­hető jobban össze az agresszivi­tás, ki volt feldúltabb lelkiálla­potban. De mondom, kényes ügynek számított ez, így végül homályos is maradt. Talán egyéb érdekek miatt is. Ágnes még szívesen sorolná a valóban izgalmas történeteit, ám a terjedelmi korlátok nem teszik lehetővé mindegyik le­írását. Legfeljebb azt a szándé­kát jegyezhetjük ide: örömmel dolgozna az eddiginél jóval több Heves megyei ügyben is. Érdemes rá figyelni. Szalay Zoltán Katona Ágnes: - Számos ügyben kirendelt már szakértőnek rendőrség, ügyészség, bíróság fotó: perl Márton Nézegetem a közvetítést S­VSzubjektív FIGYELEM a Parlamentet... Szerencsére csak a tévében. A T. Házban nem szeretnék benn ülni. Kellemetlenül érezném magam a részvétlenségtől gyakran kongó, olykor már- már üres nagy ülésteremben. Főleg amikor annak a kevés képviselőnek a jó része, ponto­sabban számottevő hányada is újságot olvas, tereferél, vagy nevetgél tanácskozás közben. A napirend előtti felszólalá­sokat sem élvezném annyira, mintsem a jelentkezők elvár­nák tőlem. Nekem is sokkal inkább a show jutna eszembe ahelyett, hogy fontosnak is ítéljem, ami akkor elhangzik. Ilyenformán legfeljebb a képernyőt nézem, amikor az Országgyűlést közvetítik. S hében-hóban is elég. Különö­sen, hogy a sűrű szócséplés mellett mással is untatnak vagy bosszantanak. Mivel határozottan untat és bosszant például az is, amikor olyan honatya kap szót, akinek az izgalomtól, indulattól, ne­tán csak az erőtlenségtől re­meg a hangja, papirost tartó keze a mikrofonnál ott fenn, a többiek fölé magasodva, az el­nöki pulpitus előtt. Ha tisztelem is a már igen előrehaladott korú urat, hatá­rozottan idegesít, hogy nem igazán értem, amit olvas. A legkevésbé sem várnám már tőle, hogy szárnyaló szavaival magával ragadjon, de gondola­tokat azért még ébreszthetne bennem. S persze, nem olya­nokat, amiket akaratlanul is előcsal. Mivel - nem tagadom - a láttán, hallatán csupán azért izgulok, hogy baj nélkül meg­ússza. Rosszul ne legyen or­szág-világ ijedségére! Hasonló esettel különösen kerülöm a találkozást. Nem jut más eszembe, mint az, hogy vajon ennyire élemedett kor­ban, észrevehetően már igen­csak leromlott fizikai, szellemi állapotban lehet-e valóban képviselni bárkit, bárkiket is. Eljárhat-e mások ügyes-bajos dolgaiban, képes, tud-e még ••• segíteni az illető úgy, miként a választói várták, várják tőle..? Vélem, hogy - sajnos - in­kább csak a létszámot szapo­rítja, pártja szavazatait gyara­pítja, ha egyáltalán felismeri, s eltalálja még magától a gom­bot, amit a voksolásnál neki is nyomnia kell. Szeretem is az öreg embere­ket, nemcsak tisztelem. Távol áll tőlem, hogy sértsem, bánt­sam őket. A törvényhozásban viszont őszintén aggódom ér­tük. Oda testben, lélekben fris­sebbek, ifjabbak kellenek! "NETÁN akik papír nélkül is mondanak olyanokat, amikre felfigyelhetünk, s azért, mert okos, jó is van köztük. Amivel tehetnek az országért! Akár csupán egy kicsit is. Gyóni Gyula HÍR(TELEI¥)KÉK... A kormánypártok meg kívánják reformálni a televíziós köz­vetítésekkel kapcsolatos házszabályt, mert megelégelték a parlamenti tévéshow-t. Volt egyszer egy kabaré... * Radovan Karadzsics, a háborús bűnökkel vádolt szerb ve­zető elfogására hajszát indított az IFOR. Mert eltűnt, mint a - kámfor... * Az ünnepi könyvhétre megjelent Az ember tragédiája - ez­úttal cigány nyelven. Aktualizálva: „Mondottam, roma, küzdj, és bízva bízzál!” * Az amerikai Michigan Egyetem viselkedéskutatói rájöttek, hogy a házastársak leggyakrabban szerdán szoktak össze­veszni. Sebaj, másnap jön a - szerelemcsütörtök... * Kínában - a kommunista párt döntése alapján - mintegy 20 ezer forintnak megfelelő büntetést, továbbá mélyreható ön­kritikát kell gyakorolniuk azoknak, akik házasságon kívüli szerelmi életet élnek. Ezt ugyanis - ferde szemmel nézik... (szilvás)

Next

/
Oldalképek
Tartalom