Heves Megyei Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-08 / 107. szám

2. oldal 1996. május 8., szerda Megyei Körkép Ma már felsorakoznak a járőrök Kiss Zsolt százados vezeti az egriek csapatát A vízi átkelés helyszíne - mint a felderítők tavalyi járőrbajnokságán, úgy az idei megmé­retésen is - az egerbaktai tó lesz fotó: majoros tamás A Magyar Honvédség ez évi járőrbajnoksága ma veszi kezdetét Egerben. Délután két órakor a Dobó István Lakta­nyában sorakoznak fel a csa­patok, előtte azonban nyílt program keretében várják az érdeklődőket. Az alakulótéren a Bornemissza Gergely Felde­rítő Zászlóalj technikai bemu­tatója kínál élményt. A hadosztály járőrbajnok­ságán győztes egriek Kiss Zsolt százados irányításával készültek a nemzetközi bemu­tatkozásra. A valódi rajtra csü­törtök kora reggel kerül sor. A mintegy 25 km hosszúságú pá­lyán több akadályt kell menet közben leküzdeni. Az útvonal: Eger-Szarvaskö-Bátor-Eger- bakta-Eger. A mezőny 11 csapata között ott lesznek a Svéd Szárazföldi Haderő ejtőernyősei. A Hans Alm őrnagy vezette delegáció tegnap délelőtt Szilvásvárad és a Bükk-fennsík nevezetes­ségeivel ismerkedett. A svédek délután a tréningről sem feledkeztek el. (b. s.) Aranyágon - Menuhin-hegedű (Folytatás az 1. oldalról) Akihez került, mégsem ezért vásárolta. Mint megtudtuk tőle: csupán ő is segíteni akart a pén­zével. A televízió tavalyi hasonló adását is nézte a család; s a legtermészetesebb volt, hogy az ideit sem hagyja ki. A hegedű azonban teljesen vélet­len, még csak nem is gortdoltak arra, hogy végül is nála köt ki, az övék lesz. A tulajdonos - nem tudja, miért - sajnos, nem tanult zenét. Sem hegedűvel, sem más ilyesféle nemes „szerszámmal” nem próbálkozott soha. Bánja is nagyon - mint mondta beszélgetésünk alkalmával -, sőt így utólag megbocsát hatatlan­nak tartja a mulasztást. Ám - tette hozzá mindjárt - szerencsére behozható még valamelyest a hát­rány a családban, mivel négy gyermekük, négy kicsi fiú van. Két hónapos a legapróbb, s hat esz­tendős lesz a rangidős. Különösebben ugyan még egyikükkel sem váltott szót a jövőről, kiváltkép­pen pedig a zeneiskoláról, de bizonyos, hogy va- lamelyikük-Wveí kap hozzá, S előbb vagy utóbb eljő ennek az ideje! Nemcsak tulajdonosa, hanem igázl gazdája is lesz majd a nem mindennapi he­gedűnek! Dr. Varnyú Richárd egyébként egy helyi kft. ügyvezetője, s korántsem valamiféle muzsikáló hajlamú ember. Ha azonban bármelyik gyerme­kük dalra, nótára bírja a húrokat, muzsikál majd a hegedűvel - meg. nem állja, hogy hallgassa! S alighanem ott ragad a közelében. Talán rabja is lesz... Gy. Gy. Mestervizsgák és a várható költségek Könyvünnep Markazon Paparó Ibolya fővárosi tárlata Egri festőművész, Paparó Ibo­lya képeiből nyílt kiállítás má­jus 2-án Budapesten, a XVII. kerületben. A Balassi Bálint nyolcosztá­lyos gimnázium iskolagalériá­jában a művész tárlatát Kosch Péter grafikus nyitotta meg. A Lengyel László művészettörté­nész által organikusnak neve­zett, gazdag színvilágé, érzéki festészet fogadtatására jel­lemző, hogy pályatársai e sza­vakkal ismerték el a festőmű­vész alkotói munkásságát: „Esztétikánkat lágyan takaró! Légy Te nékünk, Ibolyánk, Pa­paró” . (jámbor) Sziréna Kismotor-rongálók Tegnap csendesek voltak a tűz­oltóság és a mentők ügyeletéi. A rendőrségre is viszonylag kevés bejelentés érkezett. Egerben, a Malomárok úton egy közös tárolóban egy se: gédmotor-kerékpárt rongáltak meg ismeretlen tettesek az éj leple alatt. Mátraderecskéről egy lezárt házból bútorokat és egyéb használati tárgyakat tulajdoní­tottak el. Két Lotti A Két Lotti 19. heti nyerő­számai: 7, 15, 47 és 4, 50, 66. A háromtalálatosak nettó nyereménye: 25.670 forint, míg a kéttalálatosokért 386 forintot'fizetnek. •• •> < uni A 33-ból 3-at játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 72.499.766 forint to­vább halmozódik. Az Ezerszeresért he­tente vigaszdíjakció nyer­tes szelvényének sorszáma: 5729944. Az ősi bölcsességről Ma este 6 órától az egri MMK 204-es termében könyvbemuta­tóval egybekötött előadást tar­tanak az ecankar egzakt tudo­mány Németországból érkező képviselői. A világon mind na­gyobb teret öltő „vallásról” Szapáry Gabriella osztja meg véleményét a jelenlévőkkel. À könyv - amely az „Ősi bölcsesség a mának” címet kapta - a lélekutazás alapjait tanítja meg az olvasóval. Eddig számos európai nyelvre lefordí­tották, de a magyar fordítása csak a napokban készült el. Ismét lehet jelentkezni mester- vizsgára. A vizsgáztatás szer­vezése a Kézműves Kamara fel­adata. Tíz szakmában lehet je­lentkezni vizsgára: asztalos, au­tószerelő, karosszérialakatos, gázvezeték- és készülékszerelő, hentes és mészáros, kőműves, pék, szobafestő-mázoló-tapé- tázó, villanyszerelő, vízvezeték- és központifűtés-szerelő. Előkészületben vannak a to­vábbi szakmák is. így a máso­dik ütemben a cukrász, fényké­pész, fogtechnikai műszerész, televízió- és videotechnikai mű­szerész, ötvös. A harmadik ütemben az ács­állványozó, autóvillamossági szerelő, bádogos-épületbádo­gos, esztergályos, fényezö-má- zoló, hangszerkészítő, háztartá­sigép-szerelő, molnár, szerke­zetlakatos, tetőfedő szakmák­ban kerül sor a mestervizsga­feltételek megteremtésére. A vizsga költsége több tétel­ből áll. A jelentkezéshez szük­séges dokumentumok és a ren­delkezésre álló jegyzetek ára 3000 forint. A vizsgadíj minden szakmában országosan egysé­gesen 30 ezer 500 forint. A to­vábbi költségek attól függnek, hogy az egyébként nem köte­lező előkészítő tanfolyamokat a vizsgára jelentkező igénybe ve- szi-e. A teljes tanfolyami költ­ség 60-80 ezer forint is lehet. Sajátos könyvbemutatón adták át kedden este Márkáz község történetének második kötetét, amely 1875-től 1945-ig öleli fel a település krónikáját. Attól lett rendhagyó a helyi általános is­kola ebédlőjében rendezett bensőséges hangulatú kis ün­nepség, hogy ezen már nem ve­hetett részt a szerző, a falu szü­lötte, Hacsavecz Béla, mivel tavaly decemberben - utolsó perceiben is művének befejezé­sén dolgozva - hirtelen elra­gadta a halál. A Mátraalja ismert helytör­ténetírója - volt visontai tsz-el- nök - a ’ 70-es évek közepétől gyűjtötte hangyaszorgalommal az anyagot munkáihoz. Már 1984-ben kész volt első kézira­tával, de kiadási gondok, miatt csak 1992-ben jelenhetett meg. Ezt követte a mostani folytatás, Tegnap beszámoltunk arról a konfliktushelyzetről, amit az egri Breznay utca átépítése, az úttest megemelése okozott a la­kók és a polgármesteri hivatal illetékesei között. Kedden ismét műszaki bejárást tartottak a szakemberek. A tapasztalatok­ról Gadavits Gyulát, a hivatal főmérnöki irodájának irodave­zetőjét kérdeztük.- Sikerült megnyugtatni a be­járás során a Breznay útiakat?- Azt hiszem, sikerült a kéte­lyeket eloszlatni. Elmagyaráz­tuk, hogy az udvarok vízelveze­tését megoldjuk. A szintkülönb­séggel sem lesz gond, hiszen ahol kell, megemeljük a járdát, hogy a gépkocsik bakkanó nél­kül közlekedhessenek.- Volt-e műszaki hiba, rend­ellenesség a kivitelezésben? (Folytatás az 1. oldalról) Végképp nem tetszik az újon­nan kiszivárgott plánum, hogy az Északi-lakótelepen, a lassan elnéptelenedő 9-es iskola taná­raival és tanulóival osztozza­nak meg. Ezután Csányi Barna, a városi oktatási bizottság el­nöke kapott szót. Elmondta, ak­tív zenészként és a muzsika ra­jongójaként szívén viseli az is­kola sorsát. Figyelmeztetett: a közgyűlés tavaly augusztusban határozatot hozott a Pana- koszta-házba való visszaköltöz- tetésre. Ez máig érvényes. Társy József, a polgármesteri hivatal irodavezetője felszóla­lásában „megdorgálta” az isko­amit diáklányok szavalata kö­szöntött. Szekrényes Gézáné községi könyvtáros üdvözlő szavait követően Szekrényes József polgármester méltatta a néhai szerző fáradozását, a má­sodik kötet kiadását is támo­gató példamutató áldozatválla­lását. Hangsúlyozta a múlt tisz­teletét, amire az új könyv is fi­gyelmeztet, és azt kívánta a je­lenlévő markaziakon keresztül az egész falunak, hogy ki-ki merítsen belőle erőt, hitet nehéz világunk reánk váró még sok küzdelméhez. Végül természetesen a köny­vért legtöbbet tett segítőknek nyújtotta át az első tiszteletpél­dányokat, majd az önkormány­zat kis uzsonnán látta vendégül a megjelenteket. (-ni)- Minden rendben volt. Az a mi problémánk, hogy a lakók nem ismerik a műszaki tervet, és nem tudják elképzelni, mi­lyen lesz a végső állapot. A ter­vet nem amatőrök készítették, a félelmek indokolatlanok.-Korábban is készült már Egerben hasonló eljárással út­rekonstrukció?- Két egyforma terv nem lé­tezik. Itt a kialakult állapotok miatt kellett ezt a megoldást al­kalmazni.- Határidőre befejezik a munkálatokat?- Tudják tartani a szerződés­ben foglaltakat a kivitelezők. Abban biztos vagyok, az átadás után olyan kifogástalan utat kapnak az utcában élők, ami­lyenre még nem volt példa. (szuromi) lavezetést azért, hogy ezt az utóbbi tervet a szülök elé tárta. Noha ez csak „munkaanyag”, s azért kell foglalkozni vele, mert a műemléki hatóság megváltoz­tatta egy évvel ezelőtti vélemé­nyét, akkor azt mondták, be­építhető a Panakoszta-ház tető­tere, most pedig azt, hogy csu­pán ablak nélkül. így nem lesz hangversenyterem, s a tanulók felének jut hely. A szülők amellett kardoskod­tak, hogy az iskola a belváros­ban maradjon. Ezt követeli a közbiztonság, a gyerekek ér­deke, a zeneiskola rangja és az egri zenei élet szellemisége. Jámbor Ildikó A főmérnöki iroda szerint minden rendben Megnyugtató eredmény született a Breznay út műszaki bejárásánál Az ablaktalan Panakoszta-házba, vagy a távoli 9-esbe Hová kerüljön a zeneiskola? Veszedelmes kullancsok Hatvaniak hevesi tapasztalatcseréje Csütörtökön 10 órakor He­ves város vendége lesz Hat­van önkormányzata. A Zagyva-parti város képvi- selő-testülete és polgármes­teri hivatalának vezetői ta­pasztalatcserére látogatnak az alföldi városba, hiszen a két település gondjai, prob­lémái hasonlóak - tájékoz­tatta lapunkat Kontra Gyula polgármester. Á megbeszélésen szó lesz az idegenforgalomról, az oktatásról - az óvodai ellá­tástól az általános iskolákon keresztül a középiskolákig -, az egészségügyi ellátásról és az orvosi ügyelet megol­dásának kérdéseiről. A két város vezetőinek ta­lálkozója a kora délutáni órákban fejeződik be. (Folytatás az I. oldalról) Utóbbi betegséget a csípés he­lyéből kiinduló bőrpír jelzi. Kü­lönös ismertetőjele, hogy a szú­rás közvetlen környéke kivilá­gosodik, ezáltal egy piros gyűrű látható a bőr felületén. A Lyme-kór a kezdeti szakaszban antibiotikumokkal jól gyógyít­ható. Szemben a vírus okozta bajokkal, amelyekre még nincs orvosság. Ezért célszerű a meg­előzés - védőoltással. Ez közel 100 százalékos védettséget kí­nál. A forgalomban lévő szert három alapoltással kaphatja meg a kliens. Ezt követően há­romévente ismételni szükséges az oltást. Május 1-jétől - szinte hihe­tetlen - olcsóbb lett az oltó­anyag. Az ár ötven százalékát vállalja át az egészségbiztosí­tás. De ezzel együtt még min­dig elég drága, több mint ezer forint. Ezért sem tehetik kötele­zővé, holott a fűben, patakpar­ton, ligetes területeken játszó gyerekek, az erdőben, kertek­ben dolgozó felnőttek mind­mind kiszemeltjei lehetnek a vérszomjas kullancsoknak. Mi a teendő, hogy elkerüljük a veszedelmet? Természetjá­rásra zárt ruházatban indul­junk, nadrágszárunkat dugjuk be a zokniba. A kiruccanás vé­geztével vizsgáljuk át magun­kat. Ha azt látjuk, nem egyedül érkeztünk, azonnal távolítsuk el az élősködőt. A népi varázslatok (kenege- tés ezzel-azzal) hajítófát sem érnek. Sőt! Ha tekergetjük, nyomogatjuk a vérszívót, annál rosszabb. A fertőző anyagot ugyanis a potrohában tartja. Ha elzárjuk tőle a levegőt, fuldo­kolni kezd, s a bőr alá öklen- dezi a sok esetben veszélyes, fertőzött testváladékait. Csi­pesszel kell megfogni, minél kö­zelebb a bőrhöz, és óvatos hú­zással eltávolítani a nyavalyást. Abból nem lehet baj, ha benn reked a szívószerve, azt ké­sőbb, mint egy szálkát, ki lehet piszkálni. A kullancs eltávolí­tása nem orvosi feladat! A szakellátásnál fontosabb a gyorsaság, mivel rendszerint néhány órás kontaktus szüksé­ges ahhoz, hogy átadhassa a fertőzést áz embernek. Aki kullancscsípés után ví­rusfertőzéstől tart, ne késleked­jen, forduljon orvoshoz. Tőle még injekciót is kaphat, ami segíthet a vírusos fertőzéssel szemben. Csak sajnos ez még a védőoltásnál is drágább. Tavaly egy haláleset történt a megyében kullancscsípés kö­vetkeztében kialakult agyvelő- gyulladás miatt. Évente 5-10 ember betegszik meg kullancs- encephalitisben. Ettől lényege­sen gyakoribb a Lyme-kór, de tekintve, hogy a bejelentése nem kötelező, így számadattal nem rendelkezik az ÁNTSZ. *** A közelmúltban orvoskonfe­renciát tartottak az egri Hotel Flórában. A rendezvény alkal­mával több gyógyszergyártó és -forgalmazó cég kiállította ter­mékeit. Láttam itt egy készítményt, melynek nevét nem közölhet­jük, lévén vényköteles. A lé­nyeg: ez a kullancs-agy velő­gyulladást megelőző szer már 21 nap alatt védettséget ad. Kapható - orvosi receptre! - gyerekek számára adagoltan is. A cég gyógyszerésze elmondta: a háziorvosok ismerik ezt a terméket. A vakáció előtt egy hónappal célszerű ez ügyben meglátogatni a család doktorát. (négyessy) Tyúktolvajok Zsúfolt nappal kezdődött a hevesi kapitányság hete. Gu­lyás József r. őrnagytól, bűnügyi osztályvezetőtől megtudtuk: hétfőn két tyúk­lopás is történt. Az első eset Komlón volt, ahol lakatlefeszítés módsze­rével támadtak az ólra. A vesztes 15 tyúk - és persze a gazdájuk - lett. A szárnya­sok értéke 9 ezer forint volt. Hevesvezekényben is tör­tént hasonló eset. A még is­meretlen tettesek itt is 15 tyúkkal távoztak a helyszín­ről. Tetőbontással jutottak he egy tiszanánai családi házba az ismeretlen elköve­tők, akiknek jó napjuk volt, hisz onnan - a tulajdonos távollétében - 37 ezer fo­rinttal a zsebükben távoztak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom