Heves Megyei Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-02 / 102. szám

2. oldal Megyei Körkép 1996. május 2., csütörtök Csak a napsütés hiányzott a strandon Az önkormányzattal késve megkötött bérleti szerződés el­lenére minden felújítással vé­geztünk, így - az esős idő el­lenére - kinyithattuk a fürdőt - mondta Kovács Béla, a bükkszéki Salvus Strand bér­lője, hozzátéve, hogy a feszí­tett víztükrű medencét június 1-től vehetik birtokba az úszni vágyók. Minden egyéb szol­gáltatással - a tavalyinál tíz forinttal drágább belépőért - addig is várják vendégeiket. Befejeződött Egerben a Scholavin '96 rendezvénysorozata Arany, ezüst és bronzérmes borok születtek Kedden szakmai programokkal folytatódott Egerben a Scho­lavin ’96 eseménysorozata. Ennek keretében értékelték a ran­gos nemzetközi borverseny eredményeit, majd átadták a kü­lönböző díjakat. Phare-pályázat a megvalósítására A jövőnek szól a tervezett hatvani nagybani piac A kistérségek jövőjéért Ma délelőtt fél 10-kor Godó La­jos országgyűlési képviselő szervezésében a Tisza menti kistérség településeinek szá­mára Sarudon - a polgármesteri hivatalban - tartanak megbe­szélést. A témát ezen a napon 14 órakor Tarnamérán folytatják, ahol a Tamamente települései­nek helyzetéről lesz szó. Ez utóbbi rendezvényen részt vesz a budapesti székhelyű Szarvas Kft., amely fejlesztési lehetősé­geket kínál az érintett települé­seknek. Zenés vígjáték bemutatója Egerben Pénteken délután 3 órakor a Megyei Művelődési Központ­ban az egri Bornemissza Ger­gely Szakképzési Intézet Diák­színpadának előadásában Hel- tai Jenő - Novák János vígjá­téka, a Lumpáciusz Vagabun- dus kerül bemutatásra. A színpadi mű rendezője, va­lamint az amatőr színészcso­port vezetője Kelemen Csaba színművész. A diáktársulat ezzel a vígjá­tékkal a Mezőtúron megrende­zett Szakképzési Intézetek és Szakközépiskolák Országos Diákszínjátszók Fesztiválján ezüst minősítést, valamint há­rom különdíjat is kapott. A „mesejáték” főszereplői Farkas Mónika, Misi Róbert és Sós Barnabás. A délutáni előadást este 7 órai kezdettel megismétlik az érdeklődő közönségnek. Aranyplakettet kaptak Törökországban járt Aldebrö-Tófalu együttese Törökországban vendégszere­peit Aldebrő-Tófalu Általános Művelődési Központjának gyermek-néptánc együttese. Tömöri Gábor néptánctanár tanítványai az ázsiai Kusadasi- ban léptek fel, ahol tizennégy ország táncosaival együtt lép­tek színpadra. A táncfesztivá­lon a 26 fős csoport az első he­lyezést érte el. Az aranyplakett boldog tu­lajdonosai a fesztiválon Ma­gyarországot képviselték. Két Lotti A 18. heti „Két Lotti (33-ból 3- at)” játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 72.260.177 fo­rint tovább halmozódik. A 3 ta- Iálatosok nettó nyereménye 24.539, a 2 találatosoké 322 fo­rint. A nyerőszámok: 13, 37, 65 és 20, 34, 44. A 18. heti 1000- szeres nyertes szelvény sor­száma: 5794507. Dr. Szőke Lajos, kandidátus, a GATE gyöngyösi főiskolai kara kertészeti tanszékének ve­zetője, az egyik zsűri elnöke összegezte tapasztalatait a Hír­lap munkatársának:-A tavalyi, első egri nem­zetközi versenyhez képest so­kat javult a vizsgált 125 bor minősége. Közöttük egészen kiváló, piacképes termékekre találtunk. Örvendetes, hogy különösen a tájra jellemző vörös borok voltak a jobbak, amelyek a szakszerű kezelésre, a techno­lógiai folyamatok pontos betar­tására utaltak. A veresenyen részt vett hét külföldi és 13 hazai szakiskola borai közül kilenc különdíjban, 20 aranyéremben, 39 ezüst-, 35 bronzéremben, 18 pedig okle­vélben részesült. Azt hiszem ezek a későbbi versenyeken is megállják a helyüket. Fehérvári Andor, az Egri Mezőgazdasági Szakközépis­kola és Szakmunkásképző Inté­zet igazgatója is méltatta a ta­lálkozó jelentőségét:- Ötéves kapcsolatban va­gyunk a franciaországi Macon városával, ahová már többször is meghívták iskolánkat nem­zetközi találkozóra. Ebből jött az ötlet, hogy mi is rendezünk hasonlót, persze szerényebb ke­retek között. Tavaly volt az első Scholvin most pedig a második, s a kedvező tapasztalatok alap­ján jövőre is megrendezzük. Örülünk, hogy ezzel is hozzájá­rulhattunk Eger történelmi borvidékének megismertetésé­hez, elsősorban az ide érkezett fiatalok körében. Büszkék va­gyunk, hogy a mostani nemzet­közi versenyen iskolánk a kékf­rankos borával aranyérmet, olaszrizlingjével és rizlingszil­vánijával pedig ezüst érmet sze­rezett. (m. k.) (Folytatás az 1. oldalról) Márton András, a Földműve­lésügyi Minisztérium tanácsosa elmondta: hazánk megkapta az EU-tói a csatlakozás feltételeit tartalmazó 170 kérdést, amelyre három hónapon belül válaszolniuk kell a szakértők­nek. Ennek fontos része a me­zőgazdaság, illetve - az EU ér­dekeivel összhangban - a vidék fejlesztése. Mindezekben egyébként az unió támogatá­sára számíthat hazánk. Elek Sándor egyetemi docens leszögezte: tavaly decemberben az EU madridi csúcsértékezle- tén elfogadták a mezőgazdaság (Folytatás az 1. oldalról)- Sajnos már évek óta húzódik a történet, több vitás pont is van, amelyek nehezítik a vég­leges megoldást.- Úgymint?-Egyrészt gond, hogy vita van a tulajdonlásról. Másrészt, a megállapított vagyonérték te­kintetében sem egyezőek a vé­lemények. Az azonban szinte biztos, hogy a tartozás teljes összegét nem fedezné a léte­sítmény.- Ha mégsem vezetnek si­kerre a tárgyalások az OEP- pel, akkor mi lehet a megoldás?- Akkor az értékesítésen kell gondolkodnunk. Már eddig vol­tak hazai és külföldi érdeklő­dők, azonban nem rendelkeztek olyan összegekkel, amelyek komolyan alátámasztották volna a vételi szándékot.- Megtudhatjuk, hogy meny­nyi az üdülő eladási ára? stratégiai fejlesztésének elveit. Előirányozták a csatlakozni kí­vánó közép-kelet-európai or­szágokban a vidékfejlesztés tá­mogatását. Ebből pályázat alap­ján hazánk is részesülhet. A támogatás nem kizárólagosan csak a mezőgazdaság fejleszté­sére, hanem modernizációs programokra, infrastruktúra fej­lesztésre is szolgál. Májusban kell beterjeszteni ezt a hazai programot az EU- nak, hogy az úgynevezett orien­tációs alapból támogatást kap­hassunk különösen az elmara­dott térségek támogatásához. Mentusz Károly- Nem szeretnék felelőtlen nyilatkozatokba bocsátkozni, de az ingatlan és a berendezés, valamint a hozzá tartozó terület megközelítően 400 millió forin­tért kelhetne el. A föld nélkül pedig úgy 150-200 millió az ára. Természetesen bizonyos határok között alku tárgyát ké­pezhetik a leendő tulajdonos vállalásai is. A létesítmény bá­nyász-szakszervezeti üdülő volt, tehát ha az új gazda lehe­tőséget biztosít kedvezményes igénybevételre, azt minden­képpen mérlegelni kell. Min­denképpen bízom abban, hogy az OEP-pel sikerül megkötni az üzletet. Ebben számítunk a Bá­nyaipari Dolgozók Szakszerve­zete Szövetségének segítségére is. Jó lenne mielőbb pontot tenni az üdülő sorsára, mert - azon túl, hogy kihasználatlanul áll - így csak romlik az állaga. (s. p.) Városi oktatási tanács létesül Egerben? Az egészséges rivalizálást segíteni (Folytatás az 1. oldalról) A törvény által biztosított szakmai önállóságból - álla­pítja meg az említett doku­mentum - nemcsak egy egész­séges rivalizálás alakulhat ki, hanem egy költséges, atomizá­lódott, nagy átfedéseket tar­talmazó rendszer is. A neve­zettek ezért szorgalmazzák a városi oktatási tanács létreho­zását, amely hivatott lenne az önkormányzat és az oktatási bizottság döntéseit szakmailag előkészíteni, véleményezni, és arra javaslatot tenni. Az ellenzéki politikusok szerint a tanács - a gazdasági lehetőségek alapján - koordi­nálhatná a szülők igényeinek legjobban megfelelő helyi ne­velési rendszer kialakítását. Ebbe ugyanakkor szervesen beépülne minden olyan intéz­mény - beleértve az egyházak által irányítottakat is -, amely kapcsolatba kerül az ifjúság nevelésével. A képviselők úgy vélik, hogy első lépésként az okta­tási bizottságnak ki kellene dolgoznia azokat a feladato­kat, amelyek megoldását a ta­nácstól elvárja. Ezt követően pedig egy szé­leskörű egyeztetés keretében kijelölnék a tanács munkájá­ban részt vevő személyeket, akik kidolgozzák a kapott fel­adatok elvégzésének módját és azt a bizottság elé terjesztik. (-ne) A gyöngyösiek csirkét tálaltak „hatvani módra, rösztikével” Szakácstanulók versenye Zánkán Harmadik alkalommal rendezték meg tegnap a zánkai Gyermeküdülő-centrumban a középisko­lás szakácstanulók III. Országos Kiskukta Sza­badtéri Főzőversenyét. A Magyar Szakácsok és Cukrászok Szövetsé­gének támogatásával meghirdetett versenyen me­gyénket a gyöngyösi Kereskedelmi Szakközép, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkás­képző Iskola szakácstanulói képviselték. A verse­nyen a népi ételek készítését, tálalását, a mai kor követelményeihez alkalmazkodva kellett bemu­tatni. A gyöngyösiek az alufóliában sült köpönyeges csirke hatvani módra rösztikével elnevezésű étel­csodát készítették el, amelyet aztán a verseny vé­gén a résztvevők elfogyasztották. A virág mellé ajándék anyák napjára Egerben a Mágnes Áruházból (Dr. Sándor I. u. 8. Tel.: 36/311-306) Hatvanban az Edényboltból (Erzsébet tér 3. Tel.: 37/341-397) és a Rádió-villamossági boltból (Grassalkovich u. 6. Tel.: 37/342-585) Május 3-án és 4-én edények, háztartási eszközök, konyhafel­szerelési cikkek, üveg-porcelán, műanyag áruk, elektromos háztartási kisgépek 10% árengedménnyel 8^ Sorsára váró bányászüdülő Construma ’96 Heves megyeiekkel Új Ytongfalazóelem Együtt a teljes építőipar - en­nek jegyében mutatkozik be a hazai és a nemzetközi ipar­ágat képviselők sora vasár­napig Budapesten, a Kőbá­nyai Vásárvárosban. A rendezvénysorozat építő­ipari, díszítőipari, fűtés-, szel­lőzés-, kiima- és környezet­technikai szakvásárból áll. A kedden nyílt bemutatón hazánkkal együtt 16 ország csaknem félezer kiállítója mu­tatkozik be. Ezen a seregszemlén a lá­togató számos újdonsággal ta- lálkozk. Most láthatják elő­ször a rozsdamaró-alapozó fedőfestéket, vagy a Thermo­pan hőszigetelő anyagot. Ezek mellett a megyénkben levő halmajugrai gyárban ké­szített Ytong nutféderes fala­zóemelet. Ez utóbbi energia- takarékos és a gyors építke­zést segíti elő. Kiállították a hazai gyár­tású függönyfalat, valamint számos új építőipari gépet is, amelyeket Herz Hungária Kft. készít. Megyénkből ott van a szakvásáron a mátraderecskei Leier Mátratherm Kft., amely bemutatja a társaság által ki­fejlesztett és gyártott építőe­lem-családot. Á seregszemle kisérő rendezvénye volt ked­den és tegnap az Eurobau ’96 nemzetközi építési konferen­cia. Témája a lakásépítés és finanszírozás volt. Boldogon felavatták az új Zagyva-hidat Még a közmondásosan szesz­élyes április végi időjárás sem tudta meggátolni a boldogiak legújabb büszkeségének, a Zagyván átívelő hídnak az ün­nepélyes átadását. A községházán megtartott rövid ceremóniát követően a vendégek terepjárókba szálltak, s a helyszínre siettek, ahol min­den együtt volt az eseményhez. Kemenczei Gábor plébános fel­szentelte a létesítményt, majd Holnapy László minisztériumi tanácsos átvágta a szalagot. Az átgurított hordó nyomában el­sőként Záhonyi György lépett a masszív építményre. Apropó: masszív! Nem csoda, ha az alkalmatosság ki­állja majd a megpróbáltatáso­kat. A 34 tonnányi hídelemet ugyanis jelképes összegért ­mindössze 44 ezer forintért - az egykori NDK hadseregétől vá­sárolták, ahol korábban vona­tok haladtak át rajta. A beruházás összesen 12 millió forintba került, amelynek felét pályázati pénzből biztosí­tották. így érhették el, hogy a jászfény szarui út átadását köve­tően néhány hónapon belül is­mét látványosan gyarapodott a 601 éves település. ■ Meg kell említenünk az ün­nepség „névtelen” szereplőit, a helyi hagyományőrzőket, akik országszerte ismert népvisele­tükben ezúttal is rangot adtak az ünnepnek; annak, hogy a helybélieknek immár nem kel! kerülővel megközelíteniük fo­lyón túli 200 hektáros külterü­letüket, a Brindzát. Kép és szöveg: T. O. Elsőként - hagyományosan - egy hordót gurítottak át... Hol van még a zsúfoltság...

Next

/
Oldalképek
Tartalom