Heves Megyei Hírlap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-15 / 88. szám

8. oldal SporTTüköR 1996. április 15., hétfő A REAC-os Zentai után Takácsnak (2-es) is villant a piros lap FOTÓ: MAJOROS TAMÁS Labdarúgó NB III. Mátra-csoport Egy-egy góllal vesztettek csapataink A labdarúgó NB III. Mátra- csoport 20. fordulójában va­lamennyi csapatunk egy gólos vereséget szenvedett. Eredmények: Füzesabony - Rákospalota 0-1 (0-1) Füzesabony, 500 néző. V.: Geyer. FSC: Varga - Hegyi (Bara­nyai), Gál, Novák T. - Sima, Szabó, Ferencz (Takács), Bo­csi, Agó - Nagy P. Csőke. Edző: Varga Zoltán. A gól története: a 31. perc­ben Tóth érte el az előrevágott labdát, majd az alapvonalról középre adta, Markóczi pedig közelről a hálóba fejelt, 0-1. Az első félidőben az erős széltől támogatott vendégek játszottak mezőnyfölényben, távoli lövésekkel is bátran ve­szélyeztették Varga kapuját. Az abonyiak csak statisztáltak ebben a játékrészben, alig je­lentettek veszélyt a palotai ka­pura. Fordulatot jelenthetett volna, hogy Zentait (40. perc), majd a szintén vendég Taká­csot (70. perc) a bíró beszé­dért, illetve ütésért kiállította, ám ezen a mérkőzésen az abo­nyiak minden kísérlete med­dőnek bizonyult. Noha, szünet után Sima, aztán Szabó is pró­bára tette a vendégek hálóőrét, igazi gólhelyzetet nem alakí­tottak ki a füzesabonyiak. A befejezés előtt Nagy P. patto­gós labdája kifelé perdült a kapufáról, így végleg le kellett mondani az egyenlítésről. Tak­tikusabb, érettebb játékával megérdemelten nyert a REAC. Jók: Gál, Sima. Ifik: 2-5. Fesztbaum Béla Selypi Kinizsi - Szolnok 0-1 (0-0) Selyp, 400 néző. V.: Strehó. Selyp: Szendrei - Augusz­tái, Kurucz, Nemoda, André, Pásztor, Czeróczki, Szekré­nyes (Demeter), Tóth (Sza- koczai), Laczkovich, Bazsó. Edző: Péczeli Szabolcs. A gól története: az 53. perc­ben Kohári beadása André fe­jén irányt változtatott, majd a felpörgött labdát Szendreit megelőzve juttatta a hálóba Kraszovszki, 0-1. Fergetes támadásokkal kez­dett a Szolnok, de nem tudott kialakítani gólhelyzetet a de­rekasan küzdő Kinizsivel szemben. Szünet után többet kezdeményeztek a hazaiak, sőt a balszerencsés gól után jelen­tős fölénybe kerültek. Deme­ter, Tóth és Czeróczki került jó helyzetbe, de nem sikerült a kapuba találniuk, így a bajnok­jelölt győzelemmel távozha­tott. Jók: Kurucz, Nemoda, Czeróczki. Ifik: 2-1. Víg Zoltán Dunakeszi - Gyöngyösi AK 1-0 (í-0) GYAK: Sipeki - Patkó, Varga T., Szilágyi, Cseri, Nagy Gy. G., Tóth A. (Kovács L.), Pá­linkás (Szerdahelyi), Szpa- hics, Mikitovics, Cristea (Szokolai). Edző: Hegedűs Béla. A gól története: A 14. perc­ben, egy kapu előtti kavarodás után a lesgyanús helyzetben lévő Horváth talált a hálóba, 1-0. Alacsony színvonalú mér­kőzésen, a második félidei já­tékával rászolgált volna a dön­tetlenre a Gyöngyös. így vi­szont a szerencsésebb csapat nyert. Jók: Sipeki, Patkó. Ifik: 0-1. Halmóczki Ferenc Szécsény - Recsk 2-1 (1-1) Szécsény, 300 néző. V.: Pin­tér. Recsk: Rozsnaki - Szabó A., Kolozsvári, Klement, Bolyki, Berecz J., Csík J., Pál, Képes, Nagy Zs. (Tarjányi), Maruzs. Edző: Rozsnaki Ist­ván. Az első félidőben Berecz I. beadását követően Geczkó ön­góljával válaszoltak László ta­lálatára a recskiek, akik a me­zőnyben egyenrangú ellenfél­nek bizonyultak. A hazaiak a 89. percben harcolták ki a győzelmet, Juhász szöglet utáni fejesével. A derekasan küzdő vendégek megérdemel­ték volna a döntetlent. Jók: Rozsnaki, Képes, Kolozsvári, Bolyki. Ifik: 3-2. Szakács Kleofás A csoport további eredményei: Pásztó - Monor 0-0, Jászbe­rény - Újszáz 4-0, Cegléd - St. Öblös 1-3, Karcag - Multi Rocco 3-2. Asztalitenisz NB I. Á fiúk visszavágtak - a lányok nem játszottak Erősorrend Labdarúgó NB I. Eredmények: Stadler FC - Vasas 1-0, MTK-DVSC 3-1, Csepel-Vác 1-0, Pécs-Újpest 0-2, Győr-Fehérvár 0-0, ZTE-Kispest 0-0, FTC-Hala­dás 0-0, BVSC­Békéscsaba 1-1. Az állás: 1.BVSC 20 14 5 1 39-17 47 2. FTC 20 13 2 5 35-17 41 3. Újpesti TE 20 9 7 4 27-16 34 4. DVSC 20 9 4 7 28-24 31 5. Kispest-HFC 20 7 8 5 28-22 29 6. Vasas 20 7 8 5 26-23 29 7. Csepel 20 7 7 6 32-30 28 8.MTKFC 20 7 6 7 41-35 27 9. Stadler FC 20 5 11 4 26-25 27 10. Vác 20 6 8 6 31-28 26 11. ZTE 20 6 7 7 29-33 25 12. Haladás VFC 20 5 6 9 18-31 21 13. Békéscsaba 20 3 9 8 21-31 18 14. Fehérvár'96 20 5 3 12 22-40 18 15. Győri ETO 20 3 7 10 19-33 16 16. Pécsi MFC 20 4 2 14 16-33 11 Megjegyzés: A Pécsi MFC-től 3 büntetőpont levonás. NB II. Keleti csoport 1. lll.ker.TVE 20 13 5 2 45-14 44 2.KTE 20 12 4 4 26-17 40 3. Diósgyőr 20 11 6 3 35-13 39 4. Tiszakécske 20 11 4 5 38-19 37 5. T.vasvárl 20 11 4 5 32-17 37 6. Kaba 20 11 4 5 30-18 37 7. Ny.háza 20 10 2 8 35-24 32 8.SBTC 20 7 8 5 21-13 29 9. Hajdúnánás 20 7 7 6 24-19 28 10. FC Eger 20 7 5 8 30-28 26 11. FC Hatvan 20 6 3 11 19-33 21 12. K.barcika 20 4 6 10 24-26 18 13. Gödöllő 20 5 3 12 15-40 18 14. KSC-RSC 20 4 5 11 22-29 17 15. FC Sényő 20 4 5 11 17-42 17 16. H.m.v.hely 20 1 1 18 7-68 1‘ * 3 büntetőpont levonás. NB III. Mátra-csoport 1. Szolnok 20 15 4 1 34-6 49 2. REAC 20 14 5 1 43-13 47 3. Karcag 20 11 5 4 34-14 38 4. Selyp 20 12 2 6 24-17 38 5. Jászberény 20 10 4 6 35-15 34 6. Szécsény 20 9 6 5 15-22 33 7. Füzesabony 20 10 2 8 38-22 32 8. Dunakeszi 20 9 4 7 36-20 31 9. Monor 20 8 5 7 27-21 29 10. Multi-Rocco 20 7 4 9 35-32 25 11. Gyöngyös 20 6 5 9 27-34 23 12. Újszász 20 6 2 12 21-33 20 13. Pásztó 20 3 5 12 14-42 14 14. Cegléd 20 4 1 15 24-44 13 15. St.Oblös 20 4 3 13 17-48 12 16. Recsk 20 2 3 15 14-56 0 Az St.Öblöstöl 3, a Recsktól 9 b.lev. Megyei II. osztály Eredmények: V.györk-Bo­conád 2-0, Kisköre-Maklár 2-1, Heves-Atkár 6-0, Tama- méra-Erdőkövesd 1-1, I.me- zeje-Mátratherm 3-1, Nagy- réde-Abasár 2-0, Egerszó- lát-Szücsi 4-1, Gy.pata-Do- moszló 4-1. 1. Heves 19 16 1 2 61-10 49 2. Gy.pata 19 10 5 4 34-22 35 3. Erdőkövesd 19 10 4 5 42-28 34 4. Istenmezeje 19 10 3 6 42-19 33 5. Tamaméra 19 10 3 6 36-26 33 6. Vámosgyörk 19 9 2 8 28-24 29 7. Domoszlo 19 8 5 6 31-38 29 5 Mátratherm 19 8 4 7 25-28 28 9. Maklár-N. 19 7 6 6 21-23 27 10. Egerszólát 19 7 5 7 39-37 26 11. Kisköre 19 7 2 10 36-41 23 12. Szűcsi 19 5 6 8 34-51 21 11 Atkár 19 5 4 10 24-42 19 14. Nagyréde 19 6 1 12 24-44 19 15. Abasár 19 2 5 12 19-33 11 16. Boconád 19 2 4 13 16-48 10 SZUPER­EXPRESSZ TAVALYI OLTOTT MÉSZ olcsón kapható Kerecsenden, 1 q 460 Ft! T: 30/557-643 (57524) TV-video javítás hely­színen is, garanciával. 36/415-029, 06-20/421­011 (57529) Több mint 200 féle tapé­tából és többféle méretű PVC-padlóból választhat kedvező árakon a Tausz Tapéta és PVC szaküzlet­ben Eger, Széchenyi út 58 . 311-811 (57958) HMÖ SE - Harkány SE 10:3 NB I-es férfi asztalitenisz csa­patbajnoki mérkőzés, Eger. Győztek: Wei Csin Siu 3, Mo­nostori 2, Urbán 2, Pálosi, a Wei Csin Siu-Urbán és a Pálosi - Monostori páros. A párosokat a döntő játsz­mákban nyerték a hazaiak, az­tán az egyesekben 6:7-ig meg sem álltak a remekül pingpon­Teke NB I. és NB II. Ózdi Spartacus - Agria Bútor 5:3 (4034:3998) NB I.-es teke-csapatmérkőzés, Ózd. Agria Bútor: MESTER 695, Jéger 665, Molnár 630, Hacker 640, KUN 671, KÁDÁR 697 fa. Közepes színvonalú mérkő­zésen már hiába hajráztak Ká­gozó Csocsó vezérletével. A továbbiakban sem volt kérdéses a két pont sorsa, a nagyobb tu­dás érvényesült a lelkesedéssel szemben, így sikerült vissza­vágni az őszi vereségért. Még egy forduló van hátra, de már biztos, hogy a HMÖ SE a negyedik helyen végez. Dr. Estefán Géza, szakosz­tályvezető: - A Pénzügyőr után a Harkánynak is visszavágtunk, dárék, a hazaiak megtartották az első négy dobó után szerzett előnyüket. Mindössze négy fa hiányzott a döntetlenhez. Ifik: 1:3 (1259:1305). GRO- SITS 662, Vincze B. 643 fa. Hódmezővásárhely - Széchenyi SC Eger 6:2 (2921:2747) NB II.-es teke-csapatmérkőzés. Hódmezővásárhely. így már senkinek sem tarto­zunk. Fiatal csapatunkat dicsé­ret illeti a negyedik hely meg­szerzéséért. Enying - Egri Áfész elmaradt Az NB I/B-s egri női asztalite­niszezők és a játékvezetők megérkeztek a mérkőzés hely­színére, a hazaiak azonban más időpontra várták őket, így a ta­lálkozó elmaradt. Széchenyi SC: Fonád 457, NAGY T. 496, Simon 426, Tóth T. 431, PÁL 486, Gulyás 451 fa. Az elmúlt heti mezőtúri ve­reség (3:5), után ismét idegen­ben lépett pályára az egri csa­pat. Az elején Nagy T. révén még sikerült lépést tartaniuk, ám a középső pár után már be­hozhatatlan hátrányba kerültek. Pont nélkül maradtak az egri csapatok Labdarúgó NB II. Keleti csoport Hatvan nyert FC Hatvan - Hódmezővásárhely 2-0 (1-0) NB II.-es labdarúgó-mérkőzés. Hatvan, 600 néző. V.: Pam- minger. FC Hatvan: Nagy I. - Na- hóczky - Károly, Sármány - Varga, Nagy Gy. T., Tuifel, Lénáit, Andrási - Power, Rácz. Edző: Bóna Zoltán. H vásárhely: Soós - Sipos, Luczás, Gardi, Talmácsi - Csáki, Fazekas, Győri, Bozó - Mucsi, Bánfi. Edző: Pataki Tamás. Csere: Power helyett Kata a 32., Kata helyett Balog a 64., Rácz helyett Kratofil a 89. percben. Gólszerző: Varga a 20., And­rási a 87. percben. Sárga lap: Tuifel a 12. perc­ben. 1. perc: A hazai védelem jó­voltából Bánfi került gólhely­zetbe, de hibázott. 20. perc: Rácz jobb oldali szöglete átszállt a védők felett, az érkező Varga 8 méterről a balsarokba fejelt, 1-0. 21. perc: Power tört be a bün­tető területre, ahol buktatták, ám a játékvezető nem fújt. 23. perc: Rácz húzott el a bal oldalon, beadását nehezen tisz­tázta a vendég védelem. 32. perc: Power ütközött két hódmezővásárhelyi védővel, nagyot esett és megsérült, men­tők szállították a kórházba. 34. perc: Varga nyolc méte­res lövését hárította Soós. 55. perc: Varga húzott el a jobb oldalon, pontos beadását Rácz alig fejelte kapu fölé. 61. perc: Tuifel egyéni játék után húsz méterről bombázott kapura, de Soós a helyén volt. 62. perc: Rácz lépett ki a vé­dők közül, de óriási helyzetben elcselezte a lehetőséget. 85. perc: Vendég kontra tá­madás végén Károly az utolsó pillanatban mentett a csatárok elől. 87. perc: Nahóczky minta­szerűen tálalt Andrási elé, aki 13 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, 2-0. Hózápor miatt húsz perces késéssel kezdődött a találkozó, mert a vonalakat nyolc centis hó lepte el. A rendezők munká­jának köszönhetően a bíró en­gedélyt adott a mérkőzés leját­szására. A hatvaniak gyengén kezdtek, a vendégek előtt két le­hetőség is adódott. Am ezzel el­lőtték puskaporukat, feljavult a hazai támadójáték, amely gólt is eredményezett.. A második félidőben óriási mezőnyfölény­ben játszottak Ráczék, de a vendégek jól védekeztek és a döntés az utolsó pillanatokra maradt. Jók: Károly, Tuifel, Varga, ill. Soós, Talmácsi, Bozó. Bóna Zoltán: - Jó játékveze­- Eger vesztett tés mellett, kiizzadtuk a győ­zelmet. Pataki Tamás: - Küzdelmes mérkőzésen voltak lehetősége­ink, de összességében a Hatvan megérdemelten nyert. Szendi László Tiszavasvári - FC Eger-Egertej 3-0 (2-0) NB II.-es labdarúgó-mérkőzés. Tiszavasvári, 1000 néző. V.: Varga S. T. vasvári: Szabó - Havelant, Szűcs, Fige, Horváth - Lente, Kurilco, Fecsku, Bohács - Er­dei, Rosu. Edző: Szikszói Lajos. Eger: Molnár - Schindler, Tóth A., Gyöngyösi - Bábik, Búd, Márton, „ Unyatinszki, Csomós - Bezzegh, Szamosi. Edző: Csuhay József. Csere: Bábik helyett Berecz a szünetben, Csomós helyett Telek az 57., Rosu helyett Ben- csuk a 67., Horváth helyett He­gedűs a 85. percben. Gólszerzők: Bohács a 4., Er­dei a 12. és a 66. percben. Sárga lap: Tóth A. a 31., Horváth a 44., Szűcs a 76. percben. 4. perc: Kurilco beadását Rosu Bohácshoz továbbította, aki a bal sarokba lőtt, 1-0. 12. perc: Erdei szép cselek­kel játszotta magát tisztára, majd kilőtte az alsó sarkot, 2-0. 28. perc: Kurilco 23 méterről találta el a kapufát. 32. perc: Tóth A. 20 méteres szabadrúgását hárította Szabó. 51. perc: Fecsku átadása után, Kurilco kapu fölé emelte a labdát. 66. perc: Kurilco labdája már túljutott Molnáron, de Erdélyi még rásegített, 3-0. 73. perc: Bencsuk beadása után Fecsku kapu mellé lőtt. A gyorsan bekapott két egri gól meghatározta a játék to­vábbi képét. A vendégek rá­kényszerültek arra, hogy tá­madjanak, emiatt még inkább kinyílt a védelmük, így a vasvá­riak előtt adódtak újabb gól­szerzési lehetőségek. A hazaiak magabiztos játékukkal érvénye­sítették a papírformát, az egriek mindvégig kevés veszélyt jelen­tettek Szabó kapujára. A tisza­vasvári győzelme teljesen meg­érdemelt. Az egriek közül csu­pán Schindler igyekezete érde­mel említést. Szikszói Lajos: - Győzelmi esélyeinket játékunk is igazolta. Csuhay József: - Két buta gól után törvényszerű vereséget szenvedtünk. R.G. További eredmények: Tisza- kécske - Gödöllő 1-1, Nyír­egyháza - Sényő 0-0, Salgótar­ján - Hajdúnánás 1-1, Kazinc­barcika - Kecskeméti SC 4-0, Kaba - Kecskeméti TE 0-2, III. kér. TVE - Diósgyőr 1-1. Kézilabda NB l./B Fölényesen nyert a Füzesabony Topker-Füzesabonyi SC ­Jánoshalma 23:15 (13:7) NB I./B-s női kézilabda-mér­kőzés, Füzesabony, 300 néző. V.: Bírta, Ohlam. Topker: SZŰCS - Szerediné 2, BENE 8, Bótáné 3, Nagyné, Gál 7, Németh 1. Cs.: Szabó (kapus.), Pásztor 1, Barta 1, Ha­vasi, Farkas. Edző: Atkári La­jos. A kezdés a vendégeknek si­került jobban, kétszer is vezet­tek a jánoshalmaiak, ezután vi­szont már csak FSC-előny sze­repelt az eredményjelző táblán. A hazaiak még úgy is végig ke­zükben tartották az irányítást, hogy a 10. percben irányítójuk, Bótáné szemhéja a kapussal tör­tént ütközéskor felrepedt, és nem folytathatta a játékot. A kényszerűségből átszerve-h zett abonyiaknál szünet után minden cserejátékos szóhoz ju­tott, akik nem okoztak ugyan csalódást, de a csapatjáték többször is akadozott. Á máso­dik félidő közepén hullám­völgybe kerültek Szeredinéék, amit jelez, hogy a vendégek négy gólt dobtak sorozatban. Egy simának mondható mérkő­zésen, szerény teljesítményt nyújtva is biztosan tartották otthon a pontokat Gálék. Atkári Lajos: - Örülök a győzelemnek, szerencsére az ellenfél még nálunk is gyen­gébb volt. Köszönjük a nézők türelmét. Ifjúsági mérkőzések, lányok: Topker-FSC - Jánoshalma 25:20 (16:5). Fiúk: Egri KC- Medina - Mizse KC 18:19 (8:9). , 4 (hódi)

Next

/
Oldalképek
Tartalom