Heves Megyei Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-23 / 46. szám

12. oldal SporTTüköR 1996. február 23., péntek Olimpiai vetélkedő Vasárnap az egrieket látjuk a képernyőn A TV2 képernyőjén eddig már két alkalommal láthattuk a Szel­lemi olimpiai vetélkedő „össze­csapásait”. A nagy felkészült­séget és gyors döntéseket igénylő, ügyességi számokkal elegyített versengés február 25- én, vasárnap harmadik állomá­sához érkezik, amelyben az egri csapat az egyik résztvevő. A csapatban Petre József, Nagy Barnabás és Pelbárt Zol­tán képviseli Eger együttesét, míg a kisegítők a Játék határok nélkül vetélkedésben győztes csapat tagjai. Az országos döntőbe jutott megyeszékhelyi gárda a. Pász­torvölgyi Gimnázium és Általá­nos Iskola tornatermében üti fel székhelyét, és igyekszik minél jobb eredményt elérni ellenfe­lével, Budapest csapatával szemben. A 9J0-kor kezdődő eseményre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Sportlövészet A markaziakat nem lehet Jelöni” A VAMAV Szabadidős Lö­vész Liga Gyöngyösön, a Kó­csag úti légfegyveres lőtéren rendezte meg a községi lö­vészklubok légpisztolyos, húszlövéses versenyét. A ren­dezvényen 8 klub 74 verseny­zője állt lőállásba. Eredmények, ifjúsági leá­nyok: 1. Szekrényes É„ (Már­káz) 327, 2. Bercsényi B. 248, 3. Vaka E. (mindkettő Hatvan) 183. Ifjúsági fiúk: 1. Simonyák L. (Márkáz) 316, 2. Balogh G. (Lőrinci) 259, 3. Bistuc G. (Márkáz) 238. 14-21 év közötti leányok: 1. Simonyák M. (Márkáz) 326, 2. Koren I. (Hatvan) 282, 3. Kor­mos A. (Petőfibánya) 252. 14-21 év közötti fiúk: 1. Simo­nyák Z. 334, 2. Hegedűs M. (mindkettő Márkáz) 327, 3. Petró Z. (Lőrinci) 317. Felnőtt nők: 1. Fekete K. (Lőrinci) 321, 2. Somodi L. (Márkáz) 302, 3. Takács L. (PM Egri Dohánygyár) 297. Felnőtt férfiak: 1. Takács L. (PM Egri Dohánygyár) 376, 2. Nagy A. (Lőrinci) 339, 3. Bán­fai T. (MÁV Hatvan) 333 kör. A csapatverseny végeredmé­nye: 1. Markazi LK 1922, 2. Lőrinci LK 1704, 3. MÁV Hat­van LK 1500, 4. Petőfibánya 1443, 5. Domoszló 1228, 6. Detk 1200 kör. A lövészliga által alapított vándorserleget Keressük a jövő bajnokát címmel - a puskás versenyhez hasonlóan -a Mar­kazi Lövész Klub nyerte meg és őrizheti egy évig. A díjakat Szőke Csaba, a liga vezetőségi tagja adta át. Most már „ítélkezhetünk” Örüljünk bátran a 4. helynek! Szerdán este emlékezetes mérkőzéssel befejeződtek a küz­delmek a Kordax-Eger számára a női röplabda Bajnokok Ligájának idei sorozatában. A másodlagos, de semmikép­pen sem elhanyagolható célt megvalósította az együttes Eu­rópa elitjében - azzal, hogy 4. lett a B-csoportban -, s ma­radt az első nyolc között. Örülhetünk. Soha rosszabbat... Amikor a második forduló után két vereséggel állt a Kordax, kissé elkenődtünk, de úgy gondoltuk, hogy az ítélkezéssel várjunk a végéig. Most talán erős is a kifejezés, maradjunk a szokásoknál - értékeljük inkább röviden a hét összecsapást. Rosszul kezdtük a soroza­tot, mert az Amstelveen ven­dégeként elugrasztottunk egy győzelmi lehetőséget. A lá­nyok kezében volt a meccs, minden esélyük adott volt a sikeres nyitányhoz, de vesz­tettek. Előfordul az ilyen a sportban, ezért is érdekes és kiszámíthatatlan. A Cannes levert bennünket az egri körcsarnokban, a ta­lálkozón esélyük sem volt. Már akkor időszerű volt átér­tékelni továbbjutási elképze­léseinket, az első kettő közé kerülési szándékot. Mindany- nyiunknak - főleg a csapat­nak - jól jött egy könnyebb falat, idegenben is biztosan legyőzték Vojthék a Portót. Nagyon fontos mérkőzés volt a Schweriner elleni. Ha azt elveszítjük, elúszott volna a másodlagos, ám nem elha­nyagolható célkitűzés, a 4. hely megszerzése. Rághattuk is a körmünket mindaddig, amíg Akimova egy szerva­szériával nem bénította le a németeket. Natasa széruma hatott, az elkábult schweri- riiek elbuktak. Az olomouci két pontot — mit nekünk a magabiztosság - eleve beírtuk. Nem kellett tö­rölni, korábbi interligás ellen­felünknek most is megmutat­tuk, ki a jobb. Talán senki és soha nem remélt egri sikert Luganszkban, nem is lett volna rá semmi okunk. Amit az ukránok tudnak, Akimova szerint jelenleg: csúcs Euró­pában. A fináléban nyerni kellett a görögök ellen. Kemény dió volt szerdán a Kitipovával erősített hellén csapat, de hal­latlan lelkesedéssel, önfelál­dozó, csupa szív játékkal csa­patunk került ki győztesen a párviadalból. Kosziba István azt remélte a zárómeccstől, hogy színvo­nalas lesz. Az edző ugyanis - akit éles füttyel bírált egy hú­zásért az őt „Istenként” tisz­telő publikum - előre is te­kint. Jól érezte a szakvezető a keddi beszélgetésünk alkal­mával, hogy a fizikai ténye­zőknek nagy szerepe lesz a döntésben. Az Athént viselte meg jobban a második szett, pedig azzal még csak 1-1-re állt a találkozó. Fésüsék vol­tak viszont feljövőben, s azzal ellentétesen halványultak, bár a végsőkig küzdöttek Gka- ragkouniék. Szép volt, jó volt a hétfelvonásos BL fináléja. Az igényes publikum meg­kapta a magáét, a csapat meg­szerezte az idei magyar baj­noknak - reméljük, saját ma­gának - a kiemelést. Miközben a jövőre gondo­lunk, ne felejtsünk egy fontos tényezőt. Az egri lányok - és velük mindannyian - akkor értesültek a legfőbb szponzor közismert gondjáról, amikor a bajnoki esztendő legnehezebb sorozata elkezdődött. Beszél­hetünk mi arról, hogy mit kel­lene felejteni és mit kellene az agyunkból kikapcsolni. A gondok ott motoszkálnak a fe­jekben, nehezítik a munkát, zavarják a felkészülést, ízekre szedik a koncentrálókészsé­get. Ezekkel együtt tegyük mérlegre a Bajnokok Ligája- szereplést, és akkor még szebb lesz a 4. helyezés. A csapatnak nincs megál­lás. Holnap 17 órakor már In- terliga-meccset játszanak a Pulával a lányok, a következő szerdán pedig a Magyar Kupa-elődöntő első találkozó­jára kerül sor Egerben a ŐKSC-vel. Egyébként három vas még ott van a tűzben. (fesztbaum) A „B”-csoport további ered­ményei:- Boavista Porto — Iszkra Luganszk (ukrán) 0-3 (-6, -8, -3), Schweriner SC - RC Cannes 1-3 (-12, -12, 2, -6), Olomouc - Amstelveen 3-1 (11,-7, 6, 13). A végeredmény: 1. Luganszk 7 7­21-414 2. Cannes 7 6 1 20-613 3. Schwerin 7 4 3 16-1011 4. Kordax 7 4 3 13-1411 5. Athen 7 3 4 11-1510 6. Amstelv. 7 2 5 12-16 9 7. Olomouc 7 2 . 5 9-16 9 8. Porto 7­7 0-21 7 Az „A"-csoportban: Ecza- cibasi Istanbul - R. Bucuresti 3-0, Uralocska Jekatyerin- burg - Tongeren (belga) 3-0, TV Basel - Luna Uzice (ju­goszláv) 3-0. Parmalat Ma­tera (olasz) - Post Gulet Wien (osztrák) mérkőzést még nem játszották le. Az Uralocska Jekatyerinburg már biztos to­vábbjutó a csoportból. Nézetek ütköztek a tájfutók közgyűlésén Honfi Gábor az új elnök Mintegy három és fél órás köz­gyűlést tartott a Heves Megyei Tájékozódási Futó Szövetség, amelyen - eltérően a korábbi­aktól, amikor az összefogás és egyetértés jellemezte őket - két táborra szakadtak, és egyik fél sem engedett az álláspontjából. Ami viszont a lényeget illeti: a szövetség elnöksége - az au­gusztusi lemondásokat köve­tően - 2 tagúra zsugorodott. A dr. Nagy Árpád (Egri Tájfutó Club) által képviselt tábor az elnökségbe kooptált két új tag és az általuk tagfelvételt nyert Egri Testedző Egylet, valamint az Ostorosi DSK elfogadását kérte. A másik tábor - élén Blézer Attilával (Egri Spartacus) - ezt nem fogadta el, mivel ez a sza­vazási arányok eltolódását eredményezte volna. Kérte vi­szont, hogy a közgyűlést törvé­nyes keretek között tartsák meg. Ezután háromórás huzavona következett, ennek során a szö­vetség feloszlatásáig fajultak a dolgok, amikor Honfi Gábor (Szuperinfó SC) azt kérte, hogy tekintsenek el a papírformától, és mandátum nélkül minden je­lenlévő demokratikusan sza­vazhasson. Csatlakozott a fel­szólaláshoz Pelbárt Zoltán (ETC) is, végül a javaslatot a közgyűlés egyhangúlag elfo­gadta. A szavazási procedúra aztán 20 perc alatt lezajlott, amely a következő végeredménnyel zá­rult: elnök - Honfi Gábor (Szu­perinfó SC), főtitkár - Blézer Attila (ESP). Elnökségi tagok: Pelbár Zoltán (ETC), Boros Zoltán (ESP), Fekete Zoltán (ESP), Lakó Judit (ESP), Faze­kas Gabriella (Hatvani Bajza DSK). Zárásként az új elnök meg­köszönte a lemondott dr. Nagy Árpád elnöki és a sportágért 35 év alatt végzett munkáját, majd dr. Sípos Péter levezető elnök szólt néhány mondatot. A spor­tolóktól Békési József, a megyei sporthivatal szakmai vezetője köszönt el abban a reményben, hogy a jövőben újra a régi szel­lemben dolgoznak majd együtt. Farsang-kupa kézilabdatorna, Füzesabony Gólkülönbséggel első a Heves A Füzesabonyi Polgármesteri Hivatal Művelődési, Oktatási és Tömegsport Csoportja szer­vezésében - Farsang-kupa né­ven - férfi kézilabdatomát ren­deztek a városi sportcsarnok­ban. A meghívott négy csapat körmérkőzéses formában dön­tött a kupa sorsáról. Eredmények: Füzesabonyi SC - Dormánd 17-13, Egri TK - Heves 18-13, Füzesabonyi SC - Egri TK 15-14, Heves - Dormánd 23-15, Füzesabonyi SC - Heves 9-13, Dormánd - Egri TK 16-17. A torna vég­eredménye: 1. Heves 4 (49^42), 2. Egri TK 4 (49-44), 3. Füzes­abonyi SC 4 (41—40), 4. Dor­mánd 0 pont. Különdíjban részesült a leg­technikásabb játékos: Kormos Krisztián (Egri TK), a legjobb kapus: Fülöp István (Heves), valamint a gólkirály: Lipták Imre (Dormánd), aki 19 esetben talált a kapuba. Ugyaocsak Farsang-kupa néven a nők számára is rendez­nek kézilabdatomát a füzes­abonyi sportcsarnokban. A feb­ruár 24-én, szombaton 8.30 órakor kezdődő eseményen az Egri TK, az Egri Handball Club, Kál és a házigazda füzes­abonyi csapat vesz részt. A vendéglátók immár Topker-Fü- zesabonyi SC néven szerepel­nek, köszönhetően az A-Z Top- ker Kft -nek. A felnőtt együttesek mellett három ifjúsági gárda (Kál, Sá­rospatak, Füzesabony) is ösz- szeméri tudását egy különtoma keretében. *** Füzesabonyhoz kapcsolódó hír, hogy nemrég jegyezték be a Füzesabony Sportjáért Alapít­ványt, amely a diák-, az ifjú­sági, a tömeg- és egyéb sport- rendezvények támogatását se­gíti majd. Azok a cégek, intéz­mények vagy magánszemé­lyek, akik hajlandók áldozni a nemes cél érdekében, a Füzes­abony és Vidéke Takarékszö­vetkezetnél fizethetnek be, de Szoviár János, az FSC ügyve­zető elnöke és Atkári Lajos, az NB 1.IB-s női kézilabdacsapat edzője is szívesen áll az érdek­lődők rendelkezésére, és ad csekket. Csocsó várja az utánpótlást Egerben: kínai pingpong-suli A tavaszi rajtot elhalasztja az MLSZ A labdarúgó NB I. tavaszi rajt­ját az MLSZ az eredetileg ter­vezett március 2-ről már ko­rábban március 16-ra halasz­totta. Az NB II.-ben is késik az idénykezdet, március 10. he­lyett március 17-én rajtolnak a csapatok. A módosítás a klubok kérésére történt a rossz pályavi­szonyok miatt. A sorsolásokat az időpontok egyeztetése után közöljük. Teremfoci Tiszanánán Az Egri DSE kétszer is első Az SH-Impex Kft. támogatásá­val két korcsoport számára ren­deztek diák labdarúgó-terem­tornát Tiszanánán. Az 1981-es születésű korosz­tály hat csapata (körmérkőzést játszott, melynek végén a kö­vetkező sorrend alakult ki: 1. Egri Diákfoci SE, 2. Ti­szafüred, 3. Besenyőtelek. Kü- löndíjat - A/Te-felszerelést - kapott az egri Katona Attila, mint gólkirály, és klubtársa, Porkoláb Péter, a torna legjobb játékosa. Az 1983-as születésűek me­zőnyében a tíz csapat számára előbb csoportselejtezőket ren­deztek. A legjobbak körmérkő­zése után kialakult végső sor­rend a következő: 1. Egri DSE, 2. Heves, kör­zeti iskola, 3. Tiszafüred. Kü­löndíjban részesült a kapus Tajti Norbert (Eger), valamint Kolozsvári Norbert (Heves), a gólkirály. Besenyőtelki a szerző A gyakorlatok könyve Úri József besenyőtelki testne­velő „óraváltozatok a 2-4. osz­tály testnevelés-tanításához” című, képekkel illusztrált gya­korlatgyűjteménye nemrég öl­tött végleges formát a Csathó és Tsa Nyomdaipari Kft. jóvol­tából. Az alsó tagozatos általános iskolás tanulók sportja iránt el­kötelezett pedagógus a testne­velést tanítók munkáját kívánja segíteni kiadványával. Hiány­pótló a több mint 200 oldalas könyv, mivel az alsófokon taní­tók a képzésük során nem jutot­tak hasonlóan bő ismeretekhez. Gyakorlati példákon keresztül segíti a kiadvány azok munká­ját, akiknek mindennapi felada­tuk a kicsik oktatása. Készíté­séhez szaktanácsokat Lászka Béla adott. A könyvet dr. Ke­resztesi Katalin, valamint Acs Zoltán lektorálta. Ára: 670 fo­rint. Beszerezhető, illetve meg­rendelhető a következő címen: Úri József, Besenyőtelek, Berze N. János utca 10. szám. Az HMÖ SE (Eger) asztalite­nisz-szakosztálya 7-9 éves fiúk részére pingpong-sulit indít. Jelentkezni minden hétköz­nap lehet a Kistályai úti játék­csarnokban 15 és 16.30 óra kö­zött. A srácokkal Wei Csin Siu edző foglalkozik. A szakosztály vezetése szí­vesen várja a fiatalokat. SZUPEREXPRESSZ 10%-os tapéta- és 10-20%-os PVC-vásár a Tausz Tapéta és PVC Szaküzletben Eger, Szé­chenyi út 58. Tel: 311-811 (52850) A NAGY SIKERRE VALÓ TEKINTETTEL TOVÁBB FOLYTATÓDIK A SE­LYEMVIRÁG-VÁSÁR FÉLÁRON! Amíg a készlet tart. Mindezt megvásárol­hatja Egerben, a DOMUS VIRÁGSZALONBAN. (51344) 4 hónapos törzskönyvezett kaukázusi juhászkutya-kölykök olcsón eladók. Érd.: este 36/326-603 (54473) 4 ütemű Wartburg eladó. T: 362-192 (54456) 76-os 1300-as Lada eladó 37/342-915 (54487) A Baranyi Autósiskola most induló tanfolyamára jelent­kezés: Eger, Deák F. u. 21. Tel.: 36/321-524. Részletfize­tés! (51037) A MINI-MONEY 50 Ft/db-os szabadidőruha-, pulóver- stb., 250 Ft/db-os sídzseki-, 100 Ft/db-os sínadrág-, kord-, far­mernadrág-vásárt tart szombat- vasárnap, kedd 10-18 óráig Eger (Felnémet, Pásztorvölgy), Sólyom út 6. (54297) Akciós vásár a Kistályai út 5. alatti ÁFÉSZ-telepen a PEPI 20TI Bt-nél. Ajánlatunk: női dzseki 1300 Ft, gyermek overál 1800 Ft, pamutzokni 90 Ft, 3 kg-os mosópor 370 Ft, Hypo 21-24 Ft, 4 tek. WC-papír 79,50-84 Ft, Gyufa 3-3,50 Ft. A fenti termékeken kívül még sok más áruval várjuk vásárlóinkat. Ny.: H-P 9-17, szó: 9-12. Belvárosi 73 m2-es I. em. lakás eladó. I.ár: 4,5 mill. Tel: 36/316-599 (54477) EGERBEN A BELVÁROS FREKVENTÁLT HELYÉN ÜZLETHELYISÉG KIADÓ. TEL.: 06-30/456-343 (54372) Egerbaktán 2 szobás családi ház, gazdálkodásra alkajmas nagy kerttel eladó. Érd.: 36/321-600, este 413-955 (54496) KÖZHÍRRÉ TÉTETIK! A VÁROSFAL ÜZLETHÁZ (Eger, Gárdonyi Gimn. mö­gött) TAVASZI ÁRUKÉSZ­LETTEL VÁRJA ÖNÖKET. INDIAI RUHÁK, SZOK­NYÁK, KABÁTOK, KEN­DŐK ÓRIÁSI VÁLASZ­TÉKBAN KAPHATÓK. KÍ­NÁLUNK OLCSÓ HARIS­NYÁT, ZOKNIT, FEHÉR­NEMŰT. (50600) Fantasztikus tavaszi árukész­lettel várja Önöket 24-én szombaton 8-13-ig a Hadnagy u-i szolgáltatóházban a RONGYRAZDA. (54475) Használt hűtőszekrények, hű­tőpultok, jégkristálygép, üdítő- automata-gép, bárpult, színes tv-k megvásárolhatók. Simonné 37/368-070 (54470) Hatvanban 15 m2-es üzlethe­lyiség kiadó. Érd.: 06-20/416- 292 (54227) Ház eladó Zagyvaszántón. T: 37/386-153 (54452) Japán motoros permetezőt keresek megvételre 36/314- 852 (54488) Skoda 120L 83-as törött és RK-2 rotációs kapa eladó 36/428-267 v. 417-353 (54407) Szvorényi úton 24 m2-es ga­rázs eladó. Érd.: 36/315-504 du. (54476) VW Jetta 1.6-os automata 81 ­es eladó. Érd.: 06-20/416-292 (54230) Változatlan árakkal, új áru- választékkal várjuk kedves vásárlóinkat a BROKÁT La­kástextilboltba Eger, Had­nagy út 32. Vállaljuk a ná­lunk vásárolt függönyök mé­retre varrását is! Ny.: H-P: 10.00-17.30, Szó: 10.00-13.00 (52110) Élelmiszerüzletbe szakkép­zett eladót felveszünk. Érd: Eger, Széchenyi u. 38. február 24-25-én 16-17-ig (54479) Diáklabdarúgás Gyöngyösi torna nyolc csapattal Február 24-én, szombaton egész napos labdarúgó-te­remtornát rendez Gyöngyö­sön a 2. Számú Általános Is­kola, valamint a városi Di­áksportszövetség 5-6. osztá­lyos tanulók részvételével - mint hírül adta Szakács Jó­zsef testnevelő-edző. Két csoportban összesen 8 csapat - FTC, Szolnok, Heves Körzeti Iskola. Gyöngyös 2-es iskola, Egri DSE. Debrecen, ÚTÉ, Gyöngyös 7-es iskola - in­dul a küzdelmekben, amit a Kócsag úti tornacsarnokban bonyolítanak le 8-tól 17 óráig. Közben csoportmér­kőzések, majd helyosztók lesznek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom