Heves Megyei Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-10 / 35. szám
2. oldal Megyei Körkép 1996. február 10., szombat Új egyesület Kiskörén Új civil szerveződés alakult Kiskörén: csaknem húsz helybeli lakos egyesületet alapított azzal a céllal, hogy a község ifjúságának - különösen a gyermekeknek - lehetőséget biztosítson a szabadidő hasznos eltöltésére. Mint az egyik alapító, Forgács István elmondta, az egyesület a kulturális és környezetvédelmi programok szervezése mellett a gyerekekben erősíteni akarja a másság elfogadásának és egymás segítésének igényét. E célok megvalósítása érdekében várják további segítő szándékú lakosok jelentkezését, akik Oravecz József- nétól, a Rákóczi Hitelszövetkezet helyi egységének dolgozójától kaphatnak bővebb felvilágosítást. Védet^ bútorokkal nyílik a Dobó téren Átalakították a patikát Motorizált lánglovagok Hatvanban A járókelők - különösen, ha késve érkeztek - csak álltak és bámultak... Az öreg fehér Skoda lángokban, mellette fekszik a vérbe borult sérült; szirénázó rendőrautó, mentő, tűzoltók, s az ilyenkor elmaradhatatlan tömeg... Még így, megrendezve is félelmetes volt az egész. Csak az inkább érdeklődő, semmint döbbent arckifejezések árulkodtak arról, hogy szimulált baleset részesei lehetünk. Pillanatokon belül motoros tűzoltó érkezett a helyszínre, hátára szíjazott palackokkal. Lekapta válláról az aknavetőre emlékeztető műszert, néhány pukkanás, és már nyoma sem volt a hirtelen feltörő lángoknak. A bemutatót a hatvani tűzoltóság szervezte. Az országban elsőként szeretnék megvalósítani a motorkerékpáros beavatkozást. Az impulzusoltó - magyar, de külföldön szabadalmaztatott - feltalálása erre lehetőséget biztosít, s a Az oltás néhány perc alatt lezajlott FOTÓ: T. 0. város adottságai különösen megkívánnák a mozgékony jármű „hadrendbe" állítását. A készülék 5-600 ezer forintba kerül, s a motorbicikli sem olcsó mulatság. Az illetékesek bíznak a térség vállalkozóinak, vállalatainak, biztosítótársaságainak - akiknek, illetve amelyeknek nem mindegy, mekkora a kár - támogatásában. Remélhetőleg a tegnapi „előadás” meggyőzte őket... (tari) Mátrai Erőmű Rt.: 300 milliárdos beruházások A régió MSZP-s honatyái Visontán Tegnap Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye MSZP-s országgyűlési képviselőit látták vendégül Visontán, a Mátrai Erőmű Részvénytársaságnál. Több hónapos külső és belső átalakítás után, a jövő hét elején ismét megnyílik Egerben a város egyik legpatinásabb patikája, a Dobó téri. A gyógyszertár vezetője, Kóró József elmondta, hogy a felújítással együtt a magánosítás is megtörtént, így már a gyógyszerészekből alakult betéti társaság üzemelteti tovább. Az asszisztensekkel együtt tizennégy dolgozó munkájára a privatizáció után is szükség lesz. A portálok cseréje és a korszerűsítés mellett a régi hagyományokhoz való visszatérést is megvalósították, mivel eredeti helyére kerül az a műemléki patikabútor, mely harminc évig a csányi gyógyszer- tárban töltötte be feladatát. A berendezés védetté nyilvánításakor az Orvostörténeti Múzeum akkori igazgatója, Antall József, a későbbi miniszterelnök is szemügyre vette az értékes tárgyakat. A történelmi múlthoz tartozik, hogy a gyógyszertár elődje (Folytatás az 1. oldalról) Hallgatom a cseppet sem vidám önéletrajzot: Kovács bácsi állítja, hogy gyerekkora óta a városért dolgozott. Kezdte a kertészetben, aztán a mélyépítő vállalathoz került, később az új piaccsamokot takarította, méghozzá úgy, hogy dicséretben részesítették a város vezetői.- Volt olyan szilveszter, hogy amíg mások mulattak, én egész éjszaka a havat takarítottam a köztereken. Amikor az Úttörő utcai támfalat készítettük, nemegyszer rám fagyott a vizes ruha - sorolja fásultan. - Rokkant lettem, nyugdíjba mentem, s azóta itt tengődöm. Nem kérnék egyebet, csakhogy elcserélhessem ezt a lakást egy földszintire. Elég nekem egy szoba is, csak ki tudjak menni néha az utcára. ígérni felelőtlenség bármit is. Épp ezért úgy köszönök el, Elhunyt Hajdú Gábor KoHégát vesztettünk Nemcsak egy borsodi újságíró kollégát, de a hatvani megjelenésű Délsziget folyóirat mindmáig hű és jeles novellistáját vesztettük el tegnap reggel Hajdú Gábor személyében. Témaválasztása, sajátos stílusa és íráskészsége méltán hagyott nyomot olvasóink lelkivilágában. Nos, a kedvelt író és kolléga nem lehet többé köztünk, új müvek nem születhetnek tolla hegyén, mert 60 éves korában elragadta körünkből a hirtelen halál... De kilép ö sírjából, hiszen novel lás kötete van készülőben, a Délsziget pedig munkásságának méltatását közli áprilisi számában. a városban másodikként, 1839- ben nyílt, és több mint másfél évszázad után a Kígyó patika ismét felvett elnevezésében bukkan felszínre a tradíció. Az átépítés során ugyan csökkent az eredeti alapterület, 400 négyzetméterről csaknem a felére, ez a változás azonban a vásárlói részt nem érintette. Az eddigi raktárból leválasztott helyiségből a tulajdonos önkormányzat két külön boltot alakított ki. A belső felújítás mintegy 6-7 millió forintos költségét japán fejlesztési hitel is segítette. Az újdonságok sorában - a legkorszerűbb számítógépes kapcsolat és a speciális berendezések mellett - az öt gyógyszerkiadó hely egyikénél bevezetik azt a lehetőséget, hogy amennyiben valaki igényli a szakemberekkel való hosszasabb értekezést, az helyet foglalva, ülve tehesse meg. A megújult patika - a korábbitól eltérően - szombaton is fogadja majd délig a betegeket. (Ki) hogy megkérdezem à polgármesteri hivatalt, s ha kell, felhívok néhány ingatlanközvetítő irodát, hátha találunk valami megoldást. A hivatal illetékese ismeri a panaszos ügyét, de nem tud semmi biztatót mondani. Sajnos, Egerben csaknem 90 súlyosan mozgássérült emberről tudnak, akik hasonló, vagy még ennél is rosszabb körülmények között élnek. Rajtuk sem tudnak segíteni. A megkérdezett ingatlan- közvetítő irodák is tanácstalanok. Pillanatnyilag nincs a tarsolyukban olyan cím, ami cserére alkalmas volna. ígéretet kapok, ha befutna valami, értesítenek. Nincs más lehetőség: közreadjuk a panaszt: hátha valaki meghallja a segélykiáltást, és segít. b. k. A honatyákat az erőmű-bánya komplexum markazi tavi pihenőházában dr. Dieter Böken- brink, a Mátrai Erőmű Rt. igazgatóságának elnöke és Valaska József vezérigazgató fogadta, s tájékoztatta a Visontán és Bükkábrányban sorra kerülő fejlesztésekről. Mint köztudott, a Mátrai Erőmű Rt. jelenleg még kisebbségi részvénycsomagját a német RWE-EnergielEVS konzorcium vásárolta meg. A szakmai befektetők jelentős fejlesztésekben gondolkodnak: fontosnak tartják, hogy mielőbb tájékoztassák a régió politikusait, rajtuk keresztül a választópolgárokat arról, hogy itt 2005-ig 200-300 milliárd forintot kívánnak beruházni. Ezek a fejlesztések végül is olyan nagy- beruházások, amelyek sok év múlva térülnék meg, a német tulajdonosok viszont szeretnék elérni, hogy minél nagyobb jogi biztonságot élvezzenek terveik megvalósításához. A konkrét elképzelésekről megtudtuk: a terveikben szerepel a jelenlegi három 200 megawattos blokk retrofitja, azaz korszerűsítése és a kéntelenítő megépítése. A másik elképzelés: két új 300 megawattos blokk létesítése Visontán, netán új blokkok építése Bükkábrányban. Hogy végül is melyik mellett teszik le a voksot, az első fél évben derül majd ki. Az igazgatóság elnöke aláhúzta: abban az èsetben, ha a jelenlegi - előnyt élvező - vison- tai nagy blokkok modernizálása mellett döntenek!, akkor nagyon gyorsan elkezdik a bükkábrányi két új blokk építését is. Korcsog Béla A Heves Megyei Agrárkamara helyi mezőgazdasági bizottságának kezdeményezésére Ba- ráz Gábor besenyőtelki gazdajegyző az elmúlt évi termelést segítő támogatásokról, a gazdálkodás alapját szolgáló szántóterület nagyságáról, s a várható idei támogatási rendszerről adott számot. A környező községek határában lévő földekkel mintegy kétezer hektárt művelnek egyénileg a besenyőtelkiek. Az elmúlt esztendőben a mezőgazdasági termelést 8,3 millió forinttal támogatták, amelyből főleg a kalászosokra és a kukoricára jutott. Noha a gazdajegyző csak heti két alkalommal (hétfőn és szerdán 9-12 óra között) fogadja az érdeklődőket, ennek ellenére 1995-ben Nem fáznak már a novaji iskolások Egyhavi meleg... Január végén számoltunk be arról, hogy a novaji általános iskola tüzelője elfogyott, de pénz sincs arra, hogy szenet vehessenek. A tervek szerint váltásban tanították volna a gyerekeket a gázfűtéses épületben. Délelőtt az alsósokat, délután a felsősöket. Óriási zsúfoltság, egészségtelen körülmények vártak volna a gyerekekre és pedagógusokra egyaránt. Az intézmény igazgatója, Vanyó János, valamint a szülők akkor lapunkon keresztül kértek segítséget helyzetük megoldására. Most arról számolhatunk be, hogy egy időre megoldódtak fűtési gondjaik. Annyi tűzifát ajánlottak fel ingyenfuvarral a cégek névvel és név nélkül, amelyből a tantermeket egy hónapig fűteni tudják. Várják a jelentkezőket Az Utazás ’96-ra Az Egertourist és a Tourinform továbbra is várja azokat a vendéglátással, idegenforgalommal foglalkozó vállalkozókat, akik az Utazás '96 március 21-24. között megrendezendő budapesti kiállításon részt akarnak venni. Mint Vadócz Péter, az Egertourist ügyvezetője elmondta: eddig csak a parádi Idegenforgalmi Egyesület részvétele a biztos, ám a jelentkezők listája még nem végleges. A panziók, kisebb idegenforgalmi egységek működtetőinek kérésére kidolgoztak egy új rendszert, mely szerint egy-, két- és négynapos részvételre is lehetőség van, ezáltal az árak is csökkennek. Februári Fehér Hangok A félelem mindig rossz tanácsadó - idézi Kossuth Lajos bölcs szavait a Fehér Hangok mentálhigiénés kiadvány. Februári számában a szorongásról, az indulatok közömbösítéséről olvashatunk. Két különböző nyugdíjassorsot villantanak fel a szerkesztők, majd a gyermekvállalásról és a szülői mesterségről írnak. Az AIDS elkerülhető, ha észszel szeretünk - vallják a szerzők. A matematika, a geometria érdekesebb gyakoroltatásához ad útmutatót a szülőknek a pedagógus. Az egri Nevelési Tanácsadó fejlesztő tanára mutatja be a tanulási nehézségek megoldásának módszereit, és egyben hívja az érintett óvodásokat, iskolásokat foglalkozásaira, ahol csoportokban fejleszti a gyerekeket. mintegy 500 ügyintézést regisztrált. A beszámolót érdeklődéssel figyelő hallgatóság az idei évre szóló támogatásokra is kíváncsi volt. Baráz Gábor a szűkülő lehetőségek kapcsán említette például, hogy a jövőben csak az apaállat-beszerzések élveznek dotációt. Új támogatási formaként a térségfejlesztésit ajánlotta. Ebből a falubeliek is részesülhetnek, mivel a településhez tartozó szántóterület átlagos aranykorona-értéke nem haladja meg hektáronként a 19- et. A jelenlévők a továbbiakban a vetőmag- és a műtrágyabeszerzés lehetőségeit tudakolták, majd Bozsik Pálné az idei adózás rendjéről adott tájékoztatást. Új finanszírozási módszerek az árupiacon (Folytatás az I. oldalról)- A bankunk mögött levő tőke lehetőséget nyújt a hazai vállalkozók termékeinek exportfinanszírozására - mondta a pénzintézet első számú vezetője. - Szakembereink jól felkészültek, és az elmúlt negyedévben keményen dolgoztak annak érdekében, hogy megteremtsük ennek a feltételeit. 1989 előtt már volt ilyen rendszer, de az már működés- képtelen. Az új struktúra viszont már a gazdasági rendszerváltást követően teljesen megváltozott piaci követelményekhez igazodik.- Mennyiben lehetnek ebben partnerek a Heves megyei vállalkozók?-Január 12-én a megyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezésében a szakminisztérium illetékes vezetőjével együtt találkozunk itt a vállalkozókkal. Ismertetjük az exportfinanszírozás új rendszerét, és azt, hogy milyen lehetőségekre számíthatnak.-A héten a svájci Davos- ban Göncz Árpád javaslatot tett a közep-kelet-európai országok regionális exportjára.- A köztársasági elnök úr kíséretében ott voltam Davos- ban, és az előterjesztését az Eximbank Rt. munkatársaival közösen alakítottuk ki. Ennek elemei már működnek Afrikában, a Kelet és Dél Regionális Bank irányításával, valamint Latin-Amerikában is. Ezt elismeréssel fogadták szakmai körökben. Sokat remélünk az eredményeitől az együttműködésben és az árbevételben. Mentusz Károly Polgármesteri látogatás a krétai konferencián Ötletek Eger felvirágoztatására Még 1995-ben megnyert Eger egy Overture pályázatot, az úgynevezett Castle-progra- mot. Ebben három város vesz részt. Egy fejlett Európa Unió-beli ország - Franciaország - Sarlat nevű városa, továbbá egy közepesen fejlett EU-ország - Görögország - krétai Rethymnon városa, valamint egy közép-kelet-európai (nem EU-tag) ország városa, Eger. A településekben az a közös, hogy mindhárman közepes nagyságú városnak számítanak országukban, aránylag távol fekszenek a fővárostól, és komoly kultúrtörténeti hagyományokkal, műemlékekkel rendelkeznek. A program célja a műemlékek konzerválása, a turizmus fejlesztése, projectek kidolgozása - különös tekintettel a tájékozódást elősegítő pikto- gramok elhelyezésére - a történeti városokban. A munkacsoportban a műemlékvédelemhez értő építészek és idegenforgalmi szakemberek vesznek részt. Az első konferenciát a napokban tartották Krétán, ahol jelen volt dr. Ringelhann György polgármester is. Tőle tudtuk meg, hogy a tanácskozás témája a kulturális örökség és a műemlékek állagának megőrzése volt. Ezen belül kitértek a hagyományos és modern technológiákra. Szó esett a turizmus lehetőségeiről és speciális problémáiról is. A polgármester elmondta: sok érdekes és tanulságos dolgot láttak a görög szigeten. Például: ott már sikerült megoldani a villamos- és távbeszélő-légvezetékek föld alá telepítését, így azok nem hatnak zavarólag a műemléki környezetben. Erre a célra komoly támogatást kaptak az EU-tól. Náluk is gondot jelent viszont a vegyes tulajdonú műemlék épületek karbantartása, hasznosítása, a műemléki jelleg megőrzése. Ugyancsak megoldatlan még, de már folyamatban van a műemléki belváros forgalmi rendjének kialakítása. A következő konferenciát Egerben rendezik, ez év májusában. Ötszázszor keresték meg a besenyőtelkiek Beszámolt a gazdajegyző A városért dolgozott - most hason csúszva araszol (m. gy.)