Heves Megyei Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-03 / 29. szám
'J l'I : r y. L'I ri 71 AftATÎI TV Ez a tánc lesz a végső...? Az Ecsédi lakodalmas ma már ráfizetéses Az ecsédi hagyományőrzők -fénykorukban... Szép család Ecséden a Maksá- éké, amíg együtt voltak valamennyien, tíz testvér ülte körül az asztalt. Mára ki-ki járja a saját útját, egyikük Hatvanba költözött, a zömük meg szétszóródott a faluban. De van néhány alkalom, amikor újra és újra összejönnek, s a tízből heten önfeledten hódolnak közös szenvedélyüknek: énekelnek, ropják a táncot a Gyöngyvirág népi együttesben. A most 25 éves Péter az egyik legszorgalmasabb tagja a régen szebb napokat látott amatőr művészeti csoportnak. Tíz esztendeje múlt, hogy kézen fogták a nagyobbak, s elvitték a próbákra. Bátyja, Albin 17 évig táncolt, Ibolya úgyszintén, ma már a gyermekeik vették át a helyüket az együttesben. Bár, ha kell, még ma is ott a helyük az Ecsédi lakodalmas negyvenötven perces, izzasztó forgatagában. Akárcsak a többinek a hét közül: Istvánnak, Tamásnak, Katinak, Markának.-Keresnék egy másik csoportot, ha a harmadik faluba kellene átjárni, azt a fáradságot is vállalnám az éneklésért, a táncért - tesz hitet kedvenc időtöltése mellett Péter, amikor megjegyzem neki, hogy rossz híreket hallani az együttes jövőjéről. Beszélik: lehet, hogy nemsokára eljárják az utolsó táncot, s végképp szögre kerülnek a nyúzott, lyukas talpú csizmák, az agyonmosott mellények, ingek.-Tán csak nem...! - rázza a fejét, miközben az egykori Egyetértés Termelőszövetkezet irodaháza mögötti romos épület ajtaját feszegeti. Alaposan beszögezték ugyanis, mert a közelmúltban betörtek ide néhányszor, szerencsére a hosszú rúdra aggatott menték, lajbik nem nagyon érdekelték a hívatlan vendégeket. Amikor bejutunk, megcsap a mindent átható áporodott levegő, a szanaszét heverő rokkákat, régi varrógépeket, megfakult színű cserépedényeket - amelyek egyébként egy leendő helytörténeti kiállítás jobb sorsra érdemes tárgyai - porlepel takarja, rettenetes a rumli.-Ezek itt mennek tönkre, hacsak nem oldódik meg a tárolási gondunk - mutat körbe Péter József, az együttes vezetője, aki meginvitál a lakására is. Ott az egyik szobát foglalják el a csoport holmijai: a díjként kapott porcelánfiguráktól a szebbnél szebb vázákon át egészen a Gyöngyvirág zászlajáig.-Nemhogy ezek, de lassan mi sem férünk már sehol - dohog a bazár kellős közepén állva. - Az esti próbáink is hogy vannak! Mire belemelegednénk, jön a művház gondnoka, és bejelenti, hogy nyolc óra, zárunk... Hol vannak már a régi szép idők! * Azok a régi szép idők valamikor a háború előtt kezdődtek, amikor a bokrétás mozgalom, a legényegylet, majd a SZIM fogta össze az akkori fiatalokat. Kvacsány Eta néni, Bubu Rozi néni, illetve Péter József, Prisz- tóka Béla és Tóth Vilmos még élő tanúi a kezdetek kezdetének. S akik még emlékeznek a csoport alapítóira, a húsz táncosra - Domoszlai Juliannától Péter Józsefig bezárólag -, s a hozzájuk csapódó többiekre, akikből a színjátszók verbuválódtak. Aztán a sikeres évek után jött 1963, amikor a társaság népi együttessé forrott: hetvenketten voltak a fénykorban. Bejárták az országot, voltak Szlovákiában, az egykori Jugoszláviában, Kárpátalján, Bécsben, ahol százak és százak tapsolták meg többek között a harminc éve éneklő Fekete Lászlónét, a menyasszony-öltöztetőt a lakodalmasból. Párna, párna, csipkés párna, de régen van az megvarrva, ha ráfekszik a vőlegény, de jól érzi magát rajta. A dal, akárcsak valamennyi a felelevenített népi szokásból, helyi gyűjtésű.-Összeírtunk mindent, amit csak elénekeltek nekünk az öregek - emlékeznek négyen is, körbeülve a konyhaasztalt. - Bagi Örzse néni a Cigányparton még táncra is perdült ének közben. Jól megfigyeltük, és aprólékosan betanultunk minden strófát, minden egyes mozdulatot. * Az Ecsédi lakodalmas első menyasszony-vőlegény párja Domoszlai Anna és Nagy Lajos volt, később igaziból is összeházasodtak. Azóta - számolnak utána hirtelenjében - még huszonnégyen keltek így egybe. A mai párt a 23 éves Maksa Tamás és a 14 éves Szappan Anita személyesíti meg. Ők már az új nemzedékhez, a szó nemes értelmében vett hagyományőrzők köréhez tartoznak.- Ma már nagy szó, ha időnként két-három új taggal gyarapodunk - sóhajtja el Hegedűs József, aki szintén itt táncolta be magát a házasságba Novák Teréziával, s ma már all éves Melinda lányuk és a 9 éves András fiuk is a keze alatt formálódik az együttes ifjúsági csoportjában. - A régihez hasonló gárdát szeretnénk összehozni, de mind nehezebb - panaszolja. S itt nemcsak a diszkó vonzóbb világára gondol, hanem az egyre szűkösebben csordogáló pénzre is. Igaz, teszik hozzá valameny- nyien, az önkormányzat 100- 100 ezer forintot juttatott nekik az utóbbi években, meg hát a helybéli vállalkozók is „megkönyörültek” rajtuk: ki ezer, két-, két és fél ezer forinttal... Most meg egy alapítvánnyal próbálkoznak.- Veszélyben vagyunk - mondják ki kerek perec. - Az idén minimum 300 ezer kellene, hogy fennmaradjunk. És sorolják: fellépésenként csak a zene tízezerbe kerül, ma már egy ing 7500 forint, a legolcsóbb puha szárú csizma 9600-at kóstál, a kemény bőrű több mint a duplája lehet. S még nem beszéltünk az utazási költségekről, amelyeket hovatovább már ki-ki maga fedezett. Meg abból a pénzből jött össze, amelyet az IBUSZ-csoportok- nak tartott idegenforgalmi fellépésekért kaptak fejenként. A lakodalmas ma már ráfizetéses... *-Ez az együttes, nagyon jól tudjuk, többet ér százezer forintnál — tér a tárgyra a polgár- mesteri hivatalban Bóta Lajosné, aki született helybéli, így hát ismeri a Gyöngyvirág minden sikerét, búját-baját. S mint polgármester, a támogatási lehetőségeket is. - A számos civil és társadalmi szerveződés közül csupán kettő - a sportkör és a népi együttes - kapott eddig is nagyobb összeget. Többre a mai világban nem futja - tárja szét a karjait, s ez a mozdulat mindent kifejez. - Annyit azért tudunk segíteni, hogy kapnak a művelődési ház egyik szobájában egy ruhás- és egy vitrines szekrényt, hogy legyen hol elhelyezniük az öltözékeiket, értékeiket. Az már egy másik beszélgetésből derül ki, hogy nemcsak pénz kérdése az együttes léte. Meg kellene újulnia a Gyöngyvirág vezetésének és gárdájának, hallani a faluban. S talán az sem ártana, ha nem gubóz- nának be annyira, vagyis nagyobb hajlandóságot mutatnának az általános iskolai táncoktatás irányítóival való együttműködésre. Nem kell mindjárt félrevemi a harangot, és a megszűnést emlegetni - vélik számosán. * Péter József együttesvezető búcsúzóul még azt mondja: ha támogatókra nem lelnek, any- nyira futja már csak az erejükből, hogy elmenjenek a júniusban rendezendő, mindig is parádés parádi palócnapokra.- Úgy érzi, az a tánc lesz a végső? A tél csontig hatoló hidegében is kiskabátban jövő-menő, energiával teli ember most esetlenül álldogál a kiskapuban. Mintha elengedte volna a füle mellett a kérdést, úgy nyújt kezet. Csak amikor pár lépésnyire eltávolodom, akkor hallom, amint csendesen megjegyzi:- Meglehet... Szilvás István Péter József, Hegedűs József és Fekete Lászlóné a zsúfolt szobában tárolt holmikkal, amelyeknek egyelőre nincs helyük sehol... Gál Elemér Századvégi krónika Ú jabb adóztatáson törte a fejét Lajos király, mit lehetne még megadóztatni, hogy ! kihúzza az ország megrekedt I szekerét a kátyúból. Elmúlt a csendes karácsony, ! a szeretet ünnepe, ránk kö- j szöntött a boldog új esztendő j is a maga reményeivel, és itt ! bökött ujjával a homlokára La- í jós király, mint aki megtalálta I a bölcsek kövét: - Adóztassuk i meg a szeretetet, mert abból : van elég. Több, mint ember. [ Szeretet fűzi össze a családot, : embereket, népeket is talán. Az emberek úton-útfélen hangoztatják, hogy nem hagylak j el soha, meghalok érted, egyszóval - szeretetből nagyon gazdag a világ. Aki szeret, hát ! fizessen. Nem sokat, de a szerény fillérek is tetemes ösz- i szegre rúghatnak. A szeretet adóját könnyen is lehetne behajtani, mert a be- I vallásnál mindenki a legjobbik oldalát mutatná, hogy ő igazán szereti embertársait, még az utolsó fityingről is lemondana valakiért, szeretteiért életét is adná - hát, akiben minél nagyobb a szeretet, annál nagyobb adót fizessen. Ettől duzzadna csak igazán az államkassza. Sose lenne állam- adósság. Erkölcsileg is hajtaná az embereket, hogy bizonyítsák szeretetük mélységét, és fenékig nyúlnának zsebükbe, hogy a legmagasabb adót fizessék. így nőne hitelük a világ előtt. Fizessen hát, aki szeret, és örömükben fizetnének. Dörzsölte tenyerét Lajos király, örömében nevetett, lesimította hirtelen felkunkorodó bajuszát, mert amikor jó ötletek rohanták meg dús képzeletét, mindig felállt a bajusza, amit egyébként csüngve szeretett. Illetlennek tartotta, hogy egy bajusz kackiásan, kihívóan felálljon. Az nem népszerű. A lecsüngő bajusz ro- konszenvet kelt, jólelkű, szomorú embert sejtet, aki együtt érez a szenvedővel, épphogy nem hullatja könnyeit a mérhetetlen szegénység láttán. Neki azonban vissza kell fognia könnyeit, mert egy király nem könnyezhet, amikor az országért töri magát. Bízott lecsüngő, szomorúságokat seprő bajuszában, tudta, hogy ezzel a látvánnyal sok embert meg lehet nyerni a népszerűtlen ügynek is. Azért, hogy el ne hamarkodja a dolgot, bölcs előrelátása arra intett, hogy tegye próbára az ötletet a vélemény- kutató intézet gépsorain. Azok pontosan dolgoznak, nem tévednek, falják az adattároló céduláit, és csak a színigazat adják. Csakugyan érdemes-e megadóztatni a szeretetet? Az intézet igazgatója nagyot nézett, amikor azt kellett felmérnie, hogy mennyi van szeretetből az emberek között, és mennyi belőle a hamisítatlan, tiszta szeretet, amire alapozni lehet adóztatás szempontjából. A gépek zajtalanul dolgoztak, habzsolták az adatok halmazát úgy, mint amikor éhes malac csuklik a sok jó falat között. Volt adat bőven, de az okos gépezet azt is átvilágította, ki válaszolt őszintén, és ki hamisan. így aztán tornyosultak a problémák. Az igazgató rosszallóan csóválta fejét, nem akarta elküldeni az eredményt, de Lajos király annyira verte a vasat, hogy végül engedett. Kapja meg, ha nagyon akarja. Nagyot nézett Lajos király, amikor megérkezett faxon a válasz. Csak egy névjegykár- tyányi papíron annyi állt, hogy az emberek nagy többségében nincs igaz szeretet, csak érdekek sztaniolba csomagolt szóvirágaival áltatják egymást, hogy szeretik. Akikben pedig igazán pislákol a szeretet'fénye, azoknak meg nincsen pénzük, hogy leróják a szeretet fenséges adóját. Borzasztóan lehangolta Lajost ez a szomorú hír, de makacs ember lévén nem nyugodott bele, felhívta az intézet igazgatóját, és azzal ostromolta, hogy találjon valami megoldást. Pásztázza végig, mi áll a szeretet mögött, azt kell adóztatni. Érkezett erre is válasz. A gépagyak gyorsan feleltek, de Lajos király csak forgatta ujjai közt a keskeny választ, savanyú képpel vette tudomásul, hogy a szeretet mögött ott áll a sötétben a gyűlölködés, irigység, ami korlátlan mennyiségben halmozódik kihasználatlanul a lelkekben. Gyűlöletből van elég a világon. Ezt kellene megadóztatni. Csakhogy baj van az adóztatás technikájával, ami már az adóbevallásnál ellenkezést vált ki. Senki sem bolond bevallani, hogy ő gyűlölködő, különben is személyes szabadságjogai közé tartozik, hogy érzelmeinek titkát megőrizze, és ebben nem háborgathatja őt senki. A z űrlapon senki se vallja be a gyűlölködést, ez személyes titka, a legbensőbb tartalék - kiben több, kiben kevesebb - a századvég emberének immár ez a rejtett kincse, és már ott tart. hogy vezesse is a világot, adómentesen.
