Heves Megyei Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-24 / 47. szám
"W .. LI ■ mm i)ii\ftt\7ai 7\T Oldódó görcsben születik a varázslat Véget ér-e Kopcsik mester számára a száműzetés? Dolgozom, de még nem tudom pontosan, kinek... Még egy mozdulat, és kész a gobelintorta Kopcsik Lajost aligha kell bemutatni olvasóinknak. Hazai és nemzetközi cukrászberkekben a neve fogalom. A róla elnevezett cukrászda is messze földön híressé vált. Rangos gasztronómiai folyóiratok mutatták be a mestert és „műhelyét”. Tavaly május óta azonban eltűnt a közismert cégtábla, s Kopcsik mesternek is „nyoma veszett”. Egy hosszabb telefonos nyomozás után az egri Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola tankonyháján „bukkanok rá”. Kérdezem, hogy van mostanában, mivel foglalkozik.-Bocsásson meg, kérem, de nem hiányzik a nyilvánosság - hárítja el az érdeklődést csendesen. - Az utóbbi időben több újságíró is megkeresett, de mindenkit elutasítottam. Nehéz időszak áll mögöttem. Kérem, hogy ne tegye le a telefont, legalább arra adjon lehetőséget, hogy egy kicsit beszélgethessünk.-Próbáljuk meg! - egyezik bele nehezen. - Jöjjön, amikor akar. Mindig itt talál. Szombaton, vasárnap is. A találkozáskor, amikor fölteszem az első kérdést, hosszú csend telepszik közénk.- Hogy mi történt velem? Erről most sem tudok beszélni. Kérem, ne is jegyzeteljen. Tavaly május óta nem dolgozom. A cukrászdát privatizálták, új tulajdonosa van. Igazság szerint nekem is felkínálták bérleményként, de nem tudtam vállalni a feltételeket... így alakult, de inkább váltsunk témát! Tudja, negyven évet töltöttem el ebben a szakmában, nem akármilyen eredményekkel. (Olimpiai aranyérmek, Oscar- díj - a szerk.) Nekem a cukrászat több egy egyszerű mesterségnél. Az életem tettem erre. Csodálatos élmények fűződnek a pályához. Bőven volt részem sikerélményben, örömben. S akkor jött ez a tavalyi május... Begubóztam, igyekeztem elhárítani a szakma érdeklődését is. Kapóra jött tavaly novemberA látszat csal: ezek a lapok nem papírból, hanem marcipánból készültek mes tojást komponál egy hatalmas marcipán nyuszival, a leendő házaspároknak többméteres hófehér barokk tortát formáz. Az Oscar-díjas, Egerben ellehetetlenített művészt manapság az alkotás gyönyöre élteti. Tavaly még nemet mondott volna az idén Berlinben megrendezendő cukrászolimpiára, ma azt mondja: ott leszek, történjék bármi is! Kopcsik Lajosból egy van Egerben, Magyarországon, s külhonban sem akad párja a szakmában. Ideje eldöntenie a városnak: kell-e egy ilyen mester, vagy sem? Itt az ideje bemutatni, mi készül egy félreállított egri művész „remeteodújában”. Itt az ideje feloldani a száműzetés keserves hónapjait. alapanyagot, s ahol ügyes kezű mesterek kérésre formáznának, mintáznának figurákat. Ezek a tervek. Kopcsik Lajos nem képes többre. Legalábbis egyedül, magára hagyatva. Megszállottan dolgozik egy cél érdekében. A drága anyagot barátai biztosítják egy-két kész munka reményében. Kopcsik Lajos nem kér, csupán felkínál valamit a ba- Ez a kép nem falidísz: cukrászvitrin mögé ilrokk város- lik.. nak. Felkínálja páratlan és utánozhatatlan cukrászkölteményeit, tudását, szorgalmát, ritka adottságát, s turistacsalogató elképzeléseit. A gyerekeknek óriás híBízunk benne: kap teret és lehetőséget az ismételt bemutatkozásra. Mi megtettük az első lépést... Barta Katalin ben a kereskedelmi szakiskola felkérése, hogy tartsak a diákoknak egy kis bemutatót. Ezután kérdeztem meg az iskola vezetőit: kaphatnék-e itt egy kis helyet, ahol újra munkához láthatnék. Azonnal igent mondott Vajk Miklósné igazgatónő és Bóta József igazgatóhelyettes, amiért a mai napig hálás vagyok. Ezt a gesztust soha nem felejtem el. Nos, azóta itt vagyok. Az elmúlt hónapok alatt rengeteg dolog eszembe jutott, terveket szövögettem. Aztán elkészültek az első dolgok, és újra boldognak éreztem magam. Ereztem, hogy oldódik bennem a görcs, s lassanként visszanyertem a hitem, s az akaratom. A mester néhány hónapja újra alkot. Amint parányi birodalmába bevezet, fotóriporterünkkel megigézetten, szájtátva bámulunk. November óta valóságos varázslat született a keze nyomán. Kas János grafikusművész kifejezetten az ő számára készítette azokat a portrévázlatokat, amelyeket aztán Kopcsik úr cukorból formált meg, s ameA kis műhelyt az iskola biztosította. Ezt a gesztust nem felejtem el soha. lyeken a női hajkoszorú virág- és gyümölcskompozícióból áll. De ott sorakozik a polcokon a többi remekmű is. A csodálatos marcipán gobelinkép, a „hímzett” matyó párna, amelynek eredeti motívumait nagyító alatt „rajzolta meg”, a megtévesztően hiteles magyar kártyalapok, és még vagy egy tucat káprázatos alkotás. Kopcsik mester tehát újra alkot, de még nem tudja pontosan, kinek. Egyet tud biztosan: remekeinek javát Eger városának ajánlaná, amennyiben méltó helyet kapna egy állandó marcipánkiállítás. A cukrászok királya egy miniüzletrol álmodik, ahol a bemutató mellett az ő speciális süteményeiből is ízelítőt kaphatnának a betérő vendégek. De szeretne még valamit. Egy kis látványcukrászdát létesíteni, ahol egy tradicionális marcipánkészítő berendezésen állítanák elő az édes Gyóni Gyula Egy csúf, borús nap... M ár a reggel sem tetszett neki, amire ébredt. A vekker csörgésekor úgy érezte, még csak alighogy elmúlt az este. Noha a derengő napban volt valami a közelgő tavaszból is, különösebben képtelen volt megbizsergetni fáradt tagjait. Álmosan nyújtózkodott jó darabig az ágyban. A legszívesebben visszabújt volna a takaró alá, hogy legalább egy kicsivel tovább húzhassa a lóbőrt, de kelnie kellett. Nehezen kecmergett ki a vackából, lustán kapcsolta műsorra kis rádióját. A nyitva hagyott ajtón át a fürdőszobában éppen csak hallotta a híreket. Igazából akkor rezzent fel, amikor a bemondó két szökött fegyencről beszélt. Az utolsó szavak már egészen tisztán jutottak a füléig, szinte dübörögtek: a rabokat keresik. Te jó Isten! - szaladt ki a száján önkéntelenül. S egészen beleborzongott a közlésbe. Ki tudja, hol járhatnak azóta, merre tarthatnak az elítéltek? Aztán tulajdonképpen miért is ültek eddig? Apróbb vétségért, csupán loptak, raboltak, vagy esetleg öltek is? Ez ugyanis nem derült ki számára abból a híradásból. Izgatottan öltözködött, bekapott néhány falatot, s sietve zárta be maga mögött az ajtót. Valamennyi kulcsával, persze. Biztos, ami biztos! Hátha éppen itt kívánja majd meghúzni magát az a két gazember napközben, míg ő oda lesz! Igaz, ilyenek előtt nincs az a biztonsági retesz, ami akadályt jelenthet - tűnődött. Ha akarnak, akár a falon is bemennek. No meg az is lehet, hogy valahol még az úton összefut velük. Elképzelni is rettenetes! Próbált nem gondolni a szökevényekre, de újra meg újra eszébe jutottak. Félve csöngetett be a lakásokba a számláival, mert hátha mégis más helyet szemeltek ki maguknak a menekülők, netán éppen azt, ahol a pénzére most várakozik. Csak akkor könnyebbedéit valamelyest, amikor itt sem, ott sem mozdult senki, hogy előjöjjön. Jó idő múltán így a körözöttekről meg is feledkezett. Inkább az kezdte foglalkoztatni, hogy mi lesz vele. Az egyre szerencsétlenebbé sikeredő díjbeszedés határozottan elkeserítette. Mintha szöknének előle! Ha így folytatódik, elmarad a jutalék. Kereset nélkül pedig ugyan mire megy? Amikor az első fizetővel végre találkozott, majdnem hálát rebegett neki. S utóbb is, amikor hébe-hóba azért csak kapott még pénzt, le-leperkál- ták neki, amennyi járt, mindannyiszor derűsebb tekintettel iparkodott megköszönni a tisztességet. Csupán akkor fagyott arcára a mosoly megint, amikor a futtában elfogyasztott ebédjéről kiderült, hogy a boltban jóval többért adták, mint az előző napon. Véletlenül sem hitte volna, hogy szerény, zacskós lakomájának is így felszökhet az ára! Délután már ezen is rágódott. Felváltva dohogott az előle kétségkívül csak bujkáló adósok, meg a visszafoghatat- lan drágulások miatt. Az esti bevásárlásnál ki is fakadt az üzletben. Úgy leteremtette a szerencsétlen kasszást, mintha egyenesen ő tehetne arról, amit a blokkra ütött gépével! Otthon - hideg szoba várta... Reggeli idegességében valahogy nyitva felejtette a szellőzésre kitárt ablakot - s bizony, kiszökött rajta az összes meleg. A váratlan, rideg fogadtatás még inkább feldühítette. Később pedig az mérgesítette tovább, hogy a férje egyre csak nem akart hazaérkezni. Pedig a munkája már igen régen véget ért. Most meg, lám, mindjárt éjszaka van megint. Vajon hol kujtoroghat ilyen sokáig? Nőnél, link barátok között szórakozik? Mert ilyenkor már biztosan nem dolgozik. Csak a pénzt költi! Azóta talán meg is szökött...! Alig akart magához térni indulataiból. Mi történik ma körülötte? Mi van vele...? - találgatta kétségbeesésében. Véletlenül pillantott az asztali naptárra. Február 29-e: szökőnapot jelzett. Egyszeriben minden megvilágosodott előtte! Számolt háromig, s teljesen lecsillapodott. Persze, persze. Ez az átkozott nap lehet az oka mindennek! - összegezte vigasztalódva. Holnap már biztosan megint minden másdesz! R emény költözött a szívébe. S a hirtelen örömtől könny is szökött a szemébe...
