Heves Megyei Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-12 / 10. szám
V 2. oldal Megyei Körkép 1996. január 12., péntek Dühöngősarok Sok az igény, kevés a pénz Két elkeseredett hangú levelet kaptunk Tiszanánáról. Olvasóink arra panaszkodnak, hogy még szeptemberben beadták az igényt a fűtéstámogatásra, de azóta is hiába várják a kedvező választ a polgármesteri hivataltól. Gulyás Sándorné azt írja, hogy tavaly ősszel az olajkályhák helyett gázkályhákat vásároltak, s a hivatal által kért számlákat, valamint a kereseti igazolásokat idejében eljuttatták az önkormányzat illetékeseihez. Olvasónk úgy véli, ők mindenképp jogosultak a segélyre, hiszen szerény nyugdíjból élnek, és a módosított rendelet alapján is járna nekik a támogatás. Decemberig vártak a kedvező válaszra, ám hiába. A kérdést továbbítottuk a falu polgármesterének, dr. Tóth Józsefnek, aki a kövekezőket mondta el a HTO-támogatással kapcsolatban:- Tavaly szeptember óta ez idáig csaknem 660 kérelem érkezett be, s ebből csaknem ötszáz igény jogosságát bírálta el a szociális bizottság. Az igazsághoz tartozik, hogy a településen csaknem 40 százalékos a munkanélküliség, ezért a testület igyekezett úgy dönteni, hogy valóban a legrászorultabbak jussanak hozzá az anyagi segítséghez: családonként 5600-8400 forintot utaltunk ki. A hivatal nyilvántartása szerint egyébként a két panaszos, aki a Hírlaphoz fordult segítségért, szintén kapott támogatást, egyenként 5600 forintot. Amennyiben ezt az összeget még nem kapták volna meg, kérem, forduljanak hozzánk, hogy kifizethessük a támogatást. (b. k.) Szalóki televíziólopás, tragikus végkifejlettel A tervek átdolgozásán fáradozik a Kordax? Talán nem dől össze a sasvári kastély... Mégsem kell aggódnunk a kastély sorsáért? (Folytatás az 1. oldalról) A lakásban többen is tartózkodtak, így Gubi apósa, az 51 éves V. /., aki a rendőrök megérkeztekor az ágyon ült, s szemmel láthatóan ittas volt. A rend őrei igyekeztek meggyőzni L. E.-t, hogy tartson velük, s a férfi - miután felesége is győzködte - öltözködni kezdett. Ekkor azonban tragikus esemény történt: az addig békésen üldögélő V. I. hirtelen lezuhant az ágyról. Először mindenki azt hitte, ennek az ittasság az oka, de az elszíríeződött arc láttán a rendőrök azonnal mentőt hívtak, sőt - minthogy a légzés megszűnt -, az egyik körzeti megbízott az újraélesztéssel is megpróbálkozott. Mivel a lakóház autóval szinte megközelíthetetlen, V. I.-t közösen egy olyan helyre vitték, ahová a mentők könnyebben A parádi településfejlesztési bizottság hosszas egyeztetés után a napokban döntött arról, hogy ismét megpályáztatja a parád- fürdöi strand üzemeltetését. Mivel a korábban megkötött rövid távú bérleti szerződések nem jelentettek megoldást a létesítmény fejlesztésében - hiszen rövid távon senki nem akart nagyobb beruházásba odajuthatnak. A megérkező mentősök azonban már csak a halál beálltát állapíthatták meg. A haláleset körülményeire tekintettel rövidesen egy orvos, valamint egy rendőri szemlebizottság is a helyszínre érkezett. Utóbbi vezetője, Bonusz György r. százados elmondta: az elhunyt férfin semmiféle külső sérülést sem találtak, az idegenkezűség kizárt. Hogy mi is volt a halál oka, azt a kórboncolás hivatott kideríteni, mindenesetre - a családtagok elmondása szerint - tény, hogy V. I.-nek korábban voltak szívpanaszai. Az ügyhöz tartozik még, hogy utóbb Gubi elismerte a televízió eltulajdonítását, sőt megmutatta azt a helyet is - egy kukoricásban -, ahol elrejtette sok bajt okozó zsákmányát. (s. i.) kezdeni -, ezért úgy döntöttek, hogy az ingatlant - mely teljes egészében a község önkormányzatának tulajdona - hosz- szú távon kívánják bérbe adni. Megfelelő befektető jelentkezése esetén azonban az eladás is szóba jöhet. Ennek egyetlen feltétele: a létesítmény funkcióját a tulajdonos nem változtathatja meg. (Folytatás az 1. oldalról) Az elképzelések szerint ugyanis mélygarázsok kerültek volna a kastély alá, azonban ezek léte már veszélyeztetné a szomszédos Csevice-forrást.-Eleddig ennyit tudtunk a kastéllyal kapcsolatos tervekről -jegyezte meg Holló Henrik -, ám mi is alaposan meglepődtünk, amikor a sajtóból értesültünk az olajüzlet kordaxos huncutságairól. Természetesen igyekeztem nyomban utánajárni, milyen következményei lehetnek mindennek a falura, illetve a kastélyra nézve. A Kor- daxnál azonban megnyugtattak: noha az utóbbi időben nem volt mozgás a műemlék körül, ők nem tettek le elképzeléseikről. Jelenleg a terveket dolgozzák át, hogy azok minden követelménynek megfeleljenek. Magam ugyanakkor úgy gondolom, már egy évvel ezelőtt is ezek az összegek láttak napvilágot a médiákban, s hogy való(F oly tatás az 1. oldalról)- Miről tanúskodnak az egyes tételek? *- Az alaplistás gyógyszerek- a tavaly 100, 95, 90 százalékos térítésűek - esetében a legnagyobb az ugrás. A 70, az 50 és a nulla százalékosoknál voltaképpen kettős módosulás lesz. Az első kategóriából számos medicina kerül a 40-esre csökkentett másodikba, s innen legalább ennyien visszaesnek a nullába, vagyis a teljes áras „szekcióba”. Azért hadd mondjak jó hírt is. A 70-es sávban 25-27 százalékos árcsökkenésre számíthatnak az érintettek, ez némi vigaszt nyújthat. Ezzel azonban zárult a kör. Az utolsó, az abszolút pénzes kör bővül. Közelít a nyugati arányokhoz: 25 százalékról 28-30-ra emelkedik. Sok szempontból hátrányos ez is, ugyanakkor tény, hogy ide a valamivel olcsóbb cikkek sorolódtak, ugyanis többségük ára Újabb csoporttal gazdagodott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat: 15 alapítóval megalakult a káli alapszervezet. Sípos Zoltán kezdeményezésére a helyi plébánián döntöttek a karitatív munka beindításáról. Megválasztották a vezetőséget. jóban mi történt, azt ítélje meg a bíróság. A polgármester szerint így továbbra is van remény arra, hogy a Károlyi-kastély ügye a normális kerékvágásban haladjon tovább. Mindamellett 100-400 forintos. Gondoltunk az influenzában szenvedőkre is: az antibiotikumok annyiba kerüljenek, mint korábban.- Számíthatunk-e következő menetre?- Elvileg nem. Persze, csak akkor, ha az egészében 20 százalékos forintleértékelési ígéret valóra válik... A Bokros-kór tervezett szövődménye szinte tűrhetetlen, hiszen egyre nő azok száma, akik már egészségüket sem védhetik.- A közgyógyellátás mentőövet jelenthet. Az is tény, hogy olykor ezzel is visszaélnek. Az új vonalkódos vények ellenőrzése egy fél esztendő alatt ezeket kiiktathatja majd. Eger, Márvány patika. Varga Zsigmond tulajdonos:- Semmiről nem értesített bennünket senki. Ez bizony máskor is előfordult. Csak azt hallottuk, hogy legalább 80 oldalasjegyzéket kapunk. MegérCsiffáry Róbert helyi pedagógus lett az elnök, helyettesei: Simon István nyugdíjas, Gálné Kiss Zsuzsa gyógyszerész, dr. Hinora Sándor fogorvos, Fehér Klára pedagógus és Kelemen József né nyugdíjas. Az önkormányzat felajántette hozzá - az önkormányzat egyelőre tehetetlen, lévén az épület a Kordax tulajdonában van, ám azt a falu nem nézné ölbe tett kézzel, hogy összedőljön az egyik nevezetessége. (kühne) tem az ide betérőket, hiszen nem egyedi jelenség az, hogy az emberek ki sem váltják a különböző szereket, vagy csak egy részét kérik. Bizonyos szituációkban ez veszélyes, például az antibiotikumoknál. Erre figyelmeztetjük őket, de ez nem enyhítés, hiszen egy megfázás pillanatnyilag kétezer forintba kerül. A többlet most - már könnyen kiszámítható. Valamit enyhíthetünk azzal, hogy saját készítményt is javaslunk, mert ez lényegesen olcsóbb. A megyeszékhelyi Zalár utcai gyógyszertárból Szilágyi Józsefné vezető tájékoztat, s kollégája véleményét megtoldja azzal, hogy a saját maguk által - bt. formában - magáno- sított patika február 1-jén nyit, azaz hatványozódnak a problémák. A pozitív kormánydöntés lehet, hogy nemcsak halasztás? Bár így lenne... Pécsi István lotta a civil kezdeményezés tagjainak, hogy raktárhelyiséget biztosít számukra. A katolikus hitközség is támogatja a szervezetet: 40 ezer forintot ajánlottak fel. A lelki szolgálat vezetését Sipos Zoltán plébános vállalta. Miről vall a grafológia? Hazánkban vehemens marxista indulatoktól fűtve évtizedeken át semmibe vették a grafológiát, holott ez az alapelemeiben több évezredes tudomány megkönnyíti nemcsak az önismeretet, hanem előre jelez bizonyos egészségügyi, illetve sorsproblémákat is. Az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület szervezésében erről az izgalmas témakörről tájékoztatja majd az érdeklődőket január 17-én, szerdán délután 4 órától az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium ebédlőjében (Ifjúság u. 2.) Pécsi István, a Szellemvilág című folyóirat felelős szerkesztője, aki lassan négy évtizede foglalkozik már e kérdéskörrel, vizsgálva annak az egyéb ezotérikus megközelítési módokkal, a spirituális ingázással, a ta- rottal, az asztrológiával formálódott kapcsolatát is. Nem maradnak el a gyakorlati bemutatók, íráselemzések sem. Emellett szó lesz arról, hogy pszichológiai, illetve szellemtani megközelítésben miként fest ez az ezotérikus irányzat, amelyet csak ingyenesen, segítő jelleggel szabad alkalmazni. Az egyesületi tagok helyben megújított arcképes igazolványuk révén ingyenesen juthatnak be a rendezvényre, ahová új jelentkezőket is várnak. Szabó Lajos képei Szabó Lajos, a MÉSZÖV nyugdíjasa - akit az újságolvasó laptudósítóként, fotósként, a horgásztársadalom pedig régi „pe- cásként”, egyesületi aktívaként ismert az elmúlt évtizedekben - csütörtökön amatőr festőként is bemutatkozott Egerben, a Bródy Sándor Megyei Könyvtár galériájában. Nagy István, az intézmény gazdasági vezetője ajánlotta a megnyitón a nagy- közönség figyelmébe az alkotót és munkáit. A kiállító ez alkalommal 22 olajképével szerepel. A művek jól igazodnak a tárlat címéhez: szerzőjük szinte kivétel nélkül a természetből merítette témájukat. De van itt egri utcarészlet, faluszél, régi parasztporta. Szép színekben azonban többnyire a vízi és az erdei élet, a bükki, a tiszai táj pompázik. Az ihletadó környezet és a praktikus, viszonylag kisebb méretek valószínűleg a néző kedvére valók - amit az is bizonyít, hogy néhány festményt már a megnyitó előtt megvásároltak... (gy.) A strand jövőjéről tárgyalt a bizottság Ismét bérlőt keresnek Párádon A döntés ellenére: várható-e a gyógyszerárak emelése...? Máltai Szeretetszolgálat Kálban Neve, személyisége két évtizede összefonódott^ a megye könyvtárügyével. Ő valóban komolyan vette, hogy a régió hálózatáért felelős. Mint a jó gazda, szemmel tartotta a kis bibliotékákat. Nemcsak a kollégákkal tartott kapcsolatot, nemcsak a beszerzésben segítette őket, hanem közbenjárt az önkormányzatoknál - egykoron tanácsoknál - az épület helyrehozataláért. Három éve az ő ötletéből találkoztak először a megye önkormányzati A könyvtárigazgató - nyugdíjban újságjainak szerkesztői. Fejébe vette: e periodikák színvonalának emeléséért a megyei könyvtár is tehet valamit. A kezdeményezés mára már hagyomány. Számtalanszor készítettem vele interjút, hiszen minden évben volt eredmény és akadt probléma is. Az utóbbi időben a költségvetési megszorítások miatt egyre több. A már-már krónikusan súlyosbodó raktározási gondok, a beruházások nehézségei mind-mind követelték a nyilvánosságot. S végül, a rendszerváltás után a legnagyobb küzdelem a fenntartókért: kié legyen az intézmény, a megyéé vagy a városé? Érvelt, megmozgatott minden követ. Orosz Bertalanná, a Bródy Sándor Megyei Könyvtár igazgatója pályáját - mintegy három évtizede, az egyetem elvégzése után - a Megyei Művelődési Központban kezdte művészeti előadóként. Magyar-könyvtár szakos diplomája, ismeretközvetítő adottságai miatt jól érezte magát itt is... Öt év után került a könyvtárba, olyan időszakban, amikor a munka lényegét legfőképp a kölcsönzés jelentette. Majd a megyei tanács művelődési osztályán eltöltött évek után vállalta el a megyei hálózat vezetését. Ez már sokoldalúbb munkát jelentett. Nemcsak kölcsönzést, bibliográfiák készítését, tudományos kutatást, állománygyarapítást, íróolvasó találkozók, versmondó versenyek, könyvhetek szervezését, közművelődési munkát. Láttam előadást tartani az általa vezetett Gárdonyi Társaságban, lelkesedni a számító- gépes adatrögzítésért a miskolci társintézményben (rövidesen ezután komputerizálták Egerben a szolgáltatást). Találkoztam vele a megyei könyvtár számtalan tárlatmegnyitóján. Együtt róttuk a testvérváros, Gyergyószentmiklós utcáit, s ott voltam, amikor ottani kolléganőjével megbeszélték a segítségadás lehetőségeit. Most, amikor sokadszorra leülünk beszélgetni, afféle ösz- szegzést kérek tőle.- Mit tart gazdag pályája legnagyobb sikerének?- Amikor sikerült meggyőzni másokat, amikor valamit együtt hoztunk létre a kollégákkal, a fenntartókkal, a társintézményekkel. Ha valami összejött, akkor nagyon elégedett voltam, hiszen én mindig jó csapatjátékos akartam lenni. Mindig az a vágy hajtott, hogy a megismerés örömében osztozzam másokkal. Boldog ember vagyok, mert azt csinálhattam, amit szeretek. Legjobban azt sajnálom, hogy sokéves tervezgetés, előkészület után sem sikerült Egerben egy új, impozáns könyvtárépületet átadni az olvasóknak. Ezért küzdöttem, s ezt hagyom örökül az utódomnak is. Az egykori egri gimnazista egy négy évtizeddel ezelőtti újságcikkben azt nyilatkozta, hogy könyvtáros akar lenni, itt a lakóhelyén. Ez a vágya megvalósult. Közel a nyugdíjkorhatárhoz ő maga döntött a visszavonulásról. Nem tudom elképzelni, hogy tétlenül folytatná tovább. Bizonyos, hogy kitalál valamit... Jámbor Ildikó