Heves Megyei Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-20 / 17. szám
I ‘'■TOFU U ___; ; _—_——---------------------i L I 7\T Ikrek a havasokban A bemutatkozáskor a gömbölyödő pocakra nézve az volt az első kérdésem: mikorra várja a babát? ■- Egy hónap múlva érkeznek - mosolyodon el a fiatalasz- szony.- Kettő lesz, azt mondta az orvos. Hitetlenkedve néztem:- De hát Székelyudvarhely több mint 40 kilométerre van ide, s az utak alig járhatók, annyi hó hullott. A Küküllő kiöntött. Az erdei ösvényeken még szánnal se lehet járni. Hogyan juttok el a kórházig, ha baj van? Nem félsz?- Mitől? - kerekedett el a szeme. - Itt fent három szomszéd is van. Az idősebb asszonyok mindenhez értenek. Ha nem tudunk Udvarhelyre lemenni, majd segítenek ők. S különben is, Isten mindig velünk van... Még nem egészen tértem napirendre a hallottak felett, amikor Szilveszter este kopogtak az ajtón. Rózsika állt a küszöbön, hároméves fiacskáját kézenfogva.- Kérni jöttem, mama - mondta vendéglátónknak, miközben a fiúcskát a szobába vezette. - Itt hagynám Elemért egy kicsi időre. Erősen kívánkoznék az előadásra. Vigyázna rá?- Menjél lányom nyugodtan. Csak lassan járj! - engedte útjára a mama.- Hova készül Rózsika? - kérdeztem Viktória nénit.- Hova, hova? A templomba a többiekkel, az esti misére.- De hiszen Varságig - ahol a legközelebbi templom van -, négy kilométer az út az erdőben. Messze van az gyalog, meg aztán havazik is - aggodalmaskodtam.- Nem kell félni. Nem lesz egyedül - zárta le a kérdést a sokat tapasztalt nyolcvanéves asszony. Nehezen telt az idő a kis faházban. Odakint egyre sűrűbb pelyhekben hullt a hó. Gondolatban kísértem a havas ösvényeken a várandós asszonykát. Tizenegy órára járt az idő, amikor megérkezett a kis csapat a miséről. Jókedvűen, nevetősen hozták az áldást. Rózsikát figyeltem, amint komótosan legombolta magáról a vékonyka kabátot.- Idén több gyerek született, mint tavaly - számolt be ragyogó szemmel a prédikáció részleteiről. A zajos ünneplésben talán csak én vettem észre, amint alig láthatóan végigsimított a hasán:- Meglátjátok, jövőre benneteket is kihirdetnek - suttogta maga elé. Barta Katalin Bizalmi vízdí? Az egri közgyűlés legutóbbi ülésén került szóba a vízdíjak emelése. E lépés jogos voltát nincs szándékomban kétségbe vonni, ám az e kérdéskörről folyó vita mikéntjét annál inkább. Az ugyanis szemmel látható volt, hogy a képviselők egy részének - hadd ne fogalmazzak úgy: a zömének - nem túlzottan sokat mondanak a felsorakoztatott adatok. Voltak, akik ennek hangot is adtak, s akadt olyan is, aki részletesebb, a jelenleginél jobban kimunkált anyagot kívánt meg. (Hozzá kell tennem, joggal, hisz nem igazán nagy baj, ha az árhatósági feladatot ellátó testület tudja, hogy milyen tények szólnak az emelés mellett.) Ennek fényében igencsak furcsának tűnik, hogy az ügyet jobban firtató városatyákat azzal szerelték le: itt bizalmi kérdésről van szó (értsd: feltételezzük, hogy a számok, okok és indokok valósak). Kérem tisztelettel, biztosan ezernyi szempontot fel lehet sorakoztatni a kényszerű intézkedés alátámasztására. S ha ez így van, akkor ezekről kell beszélgetni, méghozzá minden részletre kiterjedően. Úgy, hogy - amennyire erre csak mód van - a képviselőkben ne maradjanak kételyek. Végtére is itt nem piti dologról kellett dönteni, hanem olyanról, amely alapvetően érinti a családokat. Egyszóval - ha lehet - a jövőben ne a „bizalom” kifejezés gyakori ismételgetésével tessenek érvelni. Már legalábbis amikor engem szándékoznak meggyőzni. Én ugyanis az utóbbi időben fölöttébb bizalmatlan vagyok. (stanga) Hadifogságomról Egy egri polgár a doni katasztrófa utáni időről (II.) Bizony, nagy különbség volt a szuzdali tisztilábor és sok más hadifogolytábor között. Itt betartották a Hágai Egyezményt, amely előírta hadifoglyokkal való bánásmódot. Ezt a tábort a Nemzetközi Vöröskereszt emberei is látogatták. Itt már tiszta ágyakon aludtunk, fürödhet- tünk (zuhanyzók voltak). A tábornak nagy ebédlője is volt, ahol a napi háromszori étkezést asztalokhoz szolgálták fel. A táboron belül minden munkát a hadifoglyok végeztek. Volt könyvtár, amelyben az oroszon kívül német, francia és angol köteteket is megtalálhattunk. A táborban kialakult bizonyos kulturális élet. Alakult énekkar és zenekar is. Különben szigorú rend volt. Reggelente a folyosókon sorakoztunk, amíg megtörtént a létszámellenőrzés. Aki szükségét látta az orvosi vizsgálatnak, mehetett a tábor rendelőjébe. Magyar, német, olasz, román orvosok voltak, s természetesen oroszok is. Nem köteleztek bennünket fizikai munkára, de ezt mégis sokan vállaltuk. A fejadagunk kenyérből 30 dekagram volt, de azok, akik kinti munkát is vállaltak - (természetesen ellenőrzés mellett -, ennek a dupláját kapták. Felejthetetlen emlékeket hagyott bennünk 1943 és 44 karácsonya. Krasznyin ezredes, a táborparancsnok engedélyezte az Istentiszteletet a tábor egyik templomában. A kolostortemplom tele volt hadifoglyokkal. Hadifogoly pap - Galambos páter - misézett, és hadifogoly tisztek ministráltak. Lelki szemeink előtt megelevenedtek az otthoni karácsonyok: szeretteink ugyan most hogyan ünnepelnek? Van-e karácsonyi ajándék? Tudtak-e rólunk valamit? Letérdeltünk és a karácsonyi hangulatban lelkileg hazaszálltunk. A kemény katonák szemében könny csillogott. Ezeket a karácsonyokat sohasem lehet elfelejteni. Kinn fehér volt minden. A hadifogoly-tábor fenyőire hópaplant takart az orosz tél. Csendben, meghatottam mentünk vissza szobáé skáinkba. Ezen az éjszakán - igaz csak lelkileg -, mindenki odahaza volt. A hadifogoly tisztek nagy része nem tétlenkedett. Sokan olvastak, nyelveket tanultak, vagy fizikai munkát végeztek. Megjelent egy Moszkvában szerkesztett magyar nyelvű újság is, az Igaz Szó, de ez bizony sok esetben nem volt igaz szó. A lapot Moszkvában élő emigránsok szerkesztették. A szerkesztők létszáma később hadifoglyokkal is bővült. Nem kell mondanom, a szerkesztők gyűlölői voltak a magyarországi társadalmi rendnek, különösen Horthy Miklósnak. Az emigráció tagjai látogatták a magyar hadifogoly-táborokat is és ezekben igyekeztek „felvilágosító” munkát végezni. Az emigráció központja a kraszno- gorszki fogolytáborban volt. Szuzdalból is ide vitték csoportokban a magyar hadifogoly tiszteket kihallgatásra. Ideológiai cél volt az „átnevelés”, a szovjet érdekek elfogadása, s megnyerni őket a kommunista rendszer számára. S ha lehet, nemcsak a német fasizmus ellen harcba vinni, hanem az akkori Magyarország társadalmi rendszere ellen is. Engem Andics Erzsébet és Rudas László ideológus hallgatott ki. Azt kérdezték: miért szolgáltam ki a Horthy-rend- szert? A harctéren miért nem álltam át a szovjet csapatokhoz? így válaszoltam: „Én odahaza nem politizáltam, de katonai esküt tettem, ez pedig ugyanúgy kötelezett a helytállásra, mint ahogyan az Önök tisztjeit is kötelezi hazájuk szolgálata és védelme.” Elismertem, hogy amíg a hazájukat kell védeni, addig az igazságos háború az ő részükön van. A velük szemben álló magyar haderőnek ugyan nincsenek hódító szándékai, viszont a katona minden hadseregben köteles a feljebbvalói parancsát teljesíteni. Parancsmegtagadásáért haditörvényszék jár, nemcsak nálunk, hanem a szovjet hadseregben is. Mondanom sem kell, hogy nem tetszett a válaszom, és néhány nap múlva visszakerültem Szuzdalba. Ennek őszintén örültem. Természetesen sokan voltak olyanok is, akiket a kihallgatások eredményeként sikerült maguk mellé állítaniuk, megnyerniük az otthon majd megalakításra váró rendszer számára. Ezt nem kis mértékben indokolttá tette a fasizmus elleni gyűlölet, illetve a háború befejezése után várható társadalmi átalakulás, ami majd felszámolja a nagybirtokos és a nagytőkés kapitalista társadalmi rendet. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy katonáink jelentős része a föld nélküli, vagy törpebirtokkal rendelkező kis- parasztok és az ipari munkások soraiból kerültek ki. Kétségtelenül várták a földreformot, amit eddig nem biztosítottak a számukra. De 1944 decemberében más, igen lényeges esemény is bekövetkezett. December 28-án Magyarország - a Debrecenben megalakult Ideiglenes Kormány - hadat üzent Németországnak. A következő sorokat, mivel ezeket én is átéltem, szó szerint közlöm Nemeskürty István Requiem egy hadseregért című könyvéből (208. oldal, 3. bekezdés.): „Külön-külön könyvet érdemelnek a fogságba esett tisztek tucatjai, akik antifasiszta harcra jelentkeztek. Ezek a férfiak világosan látták, hogy Magyarország helyzete Németország oldalán reménytelen. Átélték a német csapatok brutalitását.” A szuzdali táborban is ez történt. Kérvényt nyújtottunk be a szovjet állam vezetőihez és kértük, hogy részt vehessünk a német fasizmus és a nyilas kormány elleni fegyveres harcban, hazánk felszabadításáért. A Magyar Légió létrehozásának gondolata már régebben is felvetődött. A megszervezésre kerülő légió parancsnokának a legmagasabb rendfokozatú magyar hadifogoly tiszt jöhetett számításba. Ez pedig gróf Stomm Marcel tábornok volt. O azonban ezt nem fogadta el. Arra hivatkozott, hogy egy mindkét lábát elvesztett tiszt nem lehet a legmagasabb egység, a hadsereg parancsnoka. Később az emigráció ezt úgy tüntette fel, hogy a tábornok nem akart Horthy ellen harcolni. A román légió ekkor már megalakult. Végre a szovjet ■ H f 4 ■I Kiss Lajos: „Odaveszett bajtársaimat sohasem felejtem el...” fotó: majoros tamás kormány hozzájárult kérelmünkhöz, s ahhoz, a tisztek, akik vállalták a német fasizmus elleni harcot, hazajöhessenek. Azt, hogy a személyek kiválogatása mi szerint történt, nem tudtuk meg. Elég az hozzá, hogy 1945 február 28-án csoportunk Debrecenbe érkezett. Éjszaka volt, amikor Lavocsni- nál átléptük a határt. A vagonokban felállva, könnyes szemmel a Himnuszt énekelve ünnepeltük ezeket a perceket. Két év és két hónapból álló hadifogságom ezzel véget ért. Visszapillantva a hadifogság éveire, a következőkre kell gondolnom: Davidka közvetlenül fogságba esésünk után csoportgyűjtőhely volt. Marsanszk már hadifogolytábor. Az itteni körülmények embertelenek voltak. Jéghideg, fűtetlen bunkerek a mínusz 40 fokos időben. Napi egyszeri étkezés igen mostoha körülmények között. A tisztálkodási lehetőség teljes hiánya. Eltetvesedés. Ennek következménye: kiütéses tífusz. Becslésem szerint itt 7- 8000 ember haklt meg. Azonban el kell ismemi azt is, hogy a szovjetek nem számítottak 1943 telén olyan hadifogoly-tömegre, mint amekkora rájuk zúdult. Elsősorban a frontokon harcoló katonáikról kellett gondoskodniuk. Természetesen, mindez nem mentheti fel az irányítókat mindazért, ami megtörtént. Szuzdal: olyan tisztitábor volt, amelyben megtartották a Hágai Egyezményben foglaltakat. Úgy az ellátásra, mint az elhelyezésre és bánásmódra vonatkozóan. Ha mindezt ösz- szehasonlítjuk sok más hadifogolytáborral, nem lehet panaszunk. Hadifogoly tisztjeink között sok tehetséges ember volt. Mi, akik a háború borzalmait és a hadifogságot túléltük, orosz földben nyugvó bajtársainkat sohasem fogjuk elfelejteni. Tisztelettel gondolok egykori ezredem katonáira, azokra, akik még élnek és azokra, akikkel már sohasem találkozhatok... Kiss Lajos TAKARÍTÓSZOLGÁLAT Szőnyegtisztítógép kölcsönzés házhoz szállítással azonnal. Szűnyegtlsztttás. Közúíeteknek napi takarítás. Eger tel.: 322-698 Rád. tel.: 06-20-359-211 _ Hívható 6-22-ig hétvégén is! | AZ ÖN TAXIJA EGERBEN A/t A TAXI Túrafuvar Előrendelés Esküvői fuvarvállalás Bel- és külföldi autómentés Szent Kristóf Autómentő Szolgálat 06-60/331-924 36/410-630 Ave Maria és Csintalan palacsinta... Új „bamba nemzedéki gy kellemes délutánon, a fut- ballpálya lelátóján üldögélve a hangszórókból üvöltő, ízléstelen zenebona ütötte meg a fülemet. Valami disznóvágásról gajdoltak benne, a le- gocsmányabb lagzis kazettákat is alulmúló stílusban. Ezután egy másik „előadóművész" percekig a takarítónőt szólongatta igényes opuszában. Ott, abban a pillanatban biztos voltam benne, hogy ez már a vég; ettől igénytelenebbet lehetetlen hanghordozóra rögzíteni. Röpke pár óra múltán rádöbbentem, naivitásom ismét tévútra vezetett. Este, félálomban hallottam, amint az egyik, változatos és felettébb jó zenei ízléséről ismert kereskedelmi adónk hullámain két hazai rock-klasszikus feldolgozását jelentette be a műsorvezető. Először a Piramis együttes talán legszebb dalát adta elő az amerikai mintára alakult - s nevet is természetesen ennek megfelelően választó - dzsigoló kórus, majd az Omega halhatatlan Petróleumlámpája elleni merényletnek lehettem fültanúja. Rengeteg kiváló feldolgozás született már. A komolyzene, a blues, a beat standardjait adták elő kellő tehetséggel, s persze - alázattal. A hatvanas évek második felében például így válhatott ismertté egy Keith Emerson nevű angol, vagy egy Rick Van Der Linden nevű holland; olyan átiratokat készítettek Bach, Bartók, Muszorgszkij és Sibelius műveire, amelyek új értelmezést adtak az eredeti alkotásoknak, szinte új dimenzióba helyezve azokat. A maguk eredetiségével, fiatalos lendületével sokat hozzátettek az alapműhöz, ám sosem lépték át a jó ízlés határait. Vagy említhetném a számtalan. jobbnál jobb feldolgozást megért Tobacco Road-ot, amely eredeti előadójának, bizonyos John D. Loudermilk- nek a nevére jószerével már senki nem emlékezik. S a jobbára Jimi Hendrix által ismertté tett Hey Joe mennyire közelebb került hozzánk Bili és Hobo felelgetős előadásában... Az említett Piramis és Omega átiratok, sajnos, semmilyen hasonló erényt nem villogtatnak. Sugárzik belőlük az eredetiség hiánya és az ötlettelenség; az egész nem egyéb, mint a zene arcul köpése. Na, persze, az is megérne egy litániát, hogy az örökzöldünk - alias Fenyő Miklós - által, mintegy húsz éve felfedezett (nem is tehetségtelen) énekesnő repertoárjában miként fér meg egymással az Ave Maria és a Csintalan palacsinta... Nem is oly rég a hazai rockzene ontotta a tehetségeket, eredeti egyéniségeket. Mára ez - erősen üzleti indíttatásból - majmolássá korcsosult. Van magyar Elvis, Tom Jones, Demis Ro- ussos, Bee Gees, Rednex, és még sorolhatnám. Azonban azt, hogy mellettük létezik eredeti Cseh Tamásunk, Szörényi Leventénk vagy Hobónk is, csaknem teljesen elfelejtették az ízlésformáló erővel bíró médiaszerkesztők. Munkásságuk szinte elvész a szintetizátorok mögött álló, diszkóról diszkóra járó - hatalmas profitot kaszáló -, tá- togó playback-lovagok dömpingjében. ~T T'a egyik felkent rockszakírónk a Ê t bamba nemzedék zenekarának A A nevezte anno a Piramist, önként felmerülhet a kérdés: hogyan minősítené napjainban a Bon-Bont vagy a Manhattant? Szigeti Tamás I
