Heves Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-23 / 301. szám
o- J timii'i. mm í)ií\Rí\7a.i 7\T Karácsonyi beszélgetés dr. Paskai László bíborossal „Isten velünk együtt járja a történelem útjait” „Ébren tartottam lelkemben az örök élet reményét”. FOTÓ: JUSZTUB TíBOR Esztergomban, a prímási palota első emeletén - a szalonok szomszédságában - állandó lakosztály várja a bíboros, prímás, esztergomi-budapesti érseket. Dr. Paskai László titkára ide, a három helyiség egyikébe, a dolgozóból nyíló fogadószobába vezet. Dió- barna bútorok, szentképek, áttetsző világosság, feszület. A bíboros arca valamivel sápadtabb, mint amikor legutóbb, húsvét közeled- tén beszélgettünk. Mozgékonyán, szinte fürgén kerüli meg a karosszékeket és a dohányzóasztalt, amelyről most hiányzik a cigaretta. Külön kávét szolgálnak fel: ő koffeinmenteset kap. Külsőleg csupán ennyi emlékeztet rá, hogy nemrég, 68. életévében szívinfarktus érte, s az életmód parancsait orvosok szabják meg. Nem panaszkodik fájdalomra, fáradtságra. Miután elhagyta a kórházat és a szanatóriumot, járt a Vatikánban, rendszeresen utazik a történelmi-egyházi székhely, Esztergom és az összevont egyházmegye fővárosi hivatala között. Karácsony estéjén, éjfélkor, majd pedig az ünnepén, fél 11 -kor az esztergomi bazilikában mond misét; másnap Budapesten a hallás-, illetve a látássérültek karácsonyi ünnepén vesz részt, és elfogadta a Szociális Testvérek Társaságának meghívását is.- A sérült emberek miséje kifejezetten közösségi cselekmény - igyekszik beavatni a szertartásba, amelynek nincsenek régi hagyományai Magyar- országon. - A hallássérülteknek kivetítjük a szöveget, és pálcával mutatjuk, hol tart a közös ima. Lassan, nagyon artikulál- tan szabad csak beszélni, hogy olvasni lehessen a szájról, Jelbeszédes tolmács is segíti a megértést, kerülni kell az elvont fogalmakat. Mindig megrázó élmény ez a piarista kápolnában, akárcsak a látássérültek miséje a Szent Anna templomban.- Mit jelent ma nekik, nekünk, valamennyiünknek a karácsony?- A karácsonynak kezdettől fogva változatlan, megmaradó, mindenkihez szóló üzenete van. Jézus Krisztus emberi születésére emlékezünk, akit Isten Fiának és az emberek megváltójának vallunk. A kereszténység lényege, hogy Jézus Krisztus, az Isten Fia megváltásunkra emberré lett, belépett történelmünkbe. Ezt az örömhírt ünnepük a keresztények Szent Pál apostol szavaival: „Megjelent megváltó Istenünk kegyelme... üdvözítő Istenünk kinyilvánította jóságát és emberszeretetét, és megmentett minket.” Ebből a vigasztaló tényből ered a karácsony minden öröme, nyugalma, békéje, a családias szeretet légköre.- Milyen lehet - legyen - az idei karácsonyunk?- Ne váljon hétköznapivá az ünnep, hiszen karácsony belső vallásosságának léleknemesítő a hatása! A mai elvilágiasodott környezetünkben, gondolkodásunkban könnyen elveszítheti igazi tartalmát, ha csak díszként kapcsolódik hozzá az evangélium, az egyházi szertartás, az egyházi ének. Fájón éljük meg a vallási közömbösséget, a felszínességet, a belső keresztény élet elbizonytalanodását az imában, az erkölcsi életben, a hit tisztaságának megőrzésében is. Az idei karácsony - az ősi hagyományt őrizve - vigyen mindenkit közelebb Jézus Krisztushoz, az emberek megváltójához.- Jézus születésének ünnepén milyen újítási, nyitási törekvésekről adhat számot az egyház?- Az idei karácsonyhoz valóban nyitás kapcsolódik. A katolikus egyház II. János Pál pápa szándéka szerint előretekint 2000-re, készül a harmadik évezredre. Régi hagyomány a katolikus egyházban, hogy Krisztus születésének minden 25. jubileumát „szent év”-ként üli meg, aminek már sajátos szertartása alakult ki. A pápa szándéka szerint Krisztus világra jöttének kétezredik évfordulója egészen kiemelkedő „szent év” lesz - különleges előkészülettel. Tavaly apostoli levelet adott ki a nagy jubileum megünnepléséről. Közvetlen előkészületnek szánja a megelőző három évet: 1997-ben Jézus Krisztus, 1998-ban a Szentlélek, 1999-ben az Atyaisten áll a középpontban. Mindezt távolabbi előkészület vezeti be, amelynek célja a bűnbánat, a lelki érzékenység felkeltése a megváltás tényének a befogadásával, továbbadásával. A Magyar Katolikus Püspöki Kar a pápai megnyilatkozás szellemében advent első vasárnapjára közös pásztorlevelet adott ki, ráirányítva a figyelmet a pápa „távolabbi előkészületének” gondolataira.- Vannak másfajta elképzelések is...- Jól tudom: többen a katolikus egyház belső életének, tanításának módosítását vetik fel. Kirívó példája ennek az abortusz, az eutanázia, a családi élet kérdése. Az elmúlt évben főképp a szomszédos országokban alakultak ki belső viták. A megértéshez tisztázni kell egy lényeges félreértést. Nevezetesen: a katolikus egyház azt vallja, hogy alapvető tanításai és erkölcsi parancsai Istentől erednek, és ebeket emberek, így az egyház vezetői sem változtathatják meg. Az isteni kinyilatkoztatásé törvényt nem lehet megmásítani emberi meggondolásból, sem közvéleménytől vagy népszavazástól függővé tenni. A tízparancsolat sorsa nem múlhat aláírásgyűjtéseken. Arra a kérdésre sem az emberek szavazása, hanem Isten tanítása ad választ: mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet?- Aki túlél egy szívinfarktust,az a halál közvetlen közelségéből tér vissza. Bíboros úrért a hívők ezrei imádkoztak, betegágyához látogatott a miniszterelnök. Milyen lelkülettel élte át a súlyos betegséget?- A halál tényével mindennap találkozunk, mégis nehezen vonatkoztatjuk önmagunkra. Könnyen beszélünk róla, amíg távol van; félelem tölt el, amikor közelünkbe ér. Én sem vagyok kivétel. A halál közelében egyrészt ébren tartottam lelkemben a keresztény reményt, az örök élet reményét; másrészt sokkal mélyebben, elevenebben éltem át önmagámban mindazt, amit hitünk az örök üdvösségről, az örök életről tanít - amely hitnek és reménynek a hirdetője lettem a papság és a püspökség által. Felvettem a betegek kenete szentségét, és így tekintettem a jövőm elé: az Űr hazahív-e, vagy még ad feladatot egyházának szolgálatában. Régi keresztény hagyomány a betegséget Istentől jövő kopogtatásnak tekinteni, amely a nagy útra való felkészülésre figyelmeztet.- Önt bármelyik, akár jobban felszerelt kórház is szívesen gyógyította volna. Mégis az esztergomiban maradt. Miért?- Ha valaki súlyos, életveszélyes szívinfarktust kap, akkor nem a kórházak közti válogatás, hanem a minél előbbi gyógyítás a fontos. Az esztergomi ferences kolostorban lettem rosszul. Érthető, hogy az esztergomi kórházba kerültem. Külön is hálás vagyok azért, hogy a mentőautó gyorsan érkezett és juttatott el a kórházba. Nem vagyok arra sem hivatott, sem felkészült, hogy véleményt nyilvánítsak a műszerezettségről. Azt azonban tanúsíthatom, hogy az esztergomi kórház jó felszereléssel rendelkezik, igen jó szakorvosok és ápolónővérek gyógyítanak. De ha feltette ezt a kérdést, valamit még hozzáfűzök. Az esztergomi kórház alapítása egykori érsekek nevéhez, Simor Jánoshoz és Va- szary Koloshoz fűződik. Nem tudom, hogy voltak-e érsekek a kórház betegei között. Engem viszont épp az elődeim által alapított és róluk elnevezett kórházban gyógyítottak meg.- Hogy érzi magát, teljesen felépült-e, milyen orvosi ellenőrzést vesz igénybe, miként változott az életmódja?- A közérzetem megfelelő, jó. Felépülésemről az orvosok tudnak véleményt mondani. Ellenőrzésre járok. Mindenesetre szövődmény mindeddig nem lépett fel. Megtartom mindazt, amit az orvosok előírnak. December elejétől immár rendesen végzem a munkámat.- Miben működik közre, milyen tervekkel készül az új évre az egyházmegye és az egyház szolgálatában?- Most csak egy célkitűzést említek, ami miatt november közepén Rómában jártam, és ami közvetlenül érinti Esztergomot. Jövőre lesznek a millecentenáriumi megemlékezések. A Püspöki Kar megbízásából mi szervezünk történelmi kiállítást az esztergomi prímási palotában, amelynek témája: Magyarország és a Szentszék ezeréves kapcsolata.- Milyen üzenettel fordul a hívőkhöz és olvasóinkhoz 1995 szent karácsonyán?- Azzal, amit a Püspöki Kar advent első vasárnapján kiadott körlevele üzen: lelkiekben készüljünk Krisztus születésének kétezredik évfordulójára, a harmadik évezred érkezésére. A körlevél egyik gondolatát idézem: „Ma is - amikor annyi tragédia van a világon, amikor annyi okunk lenne a csügge- désre - tudnunk kell, hogy Isten velünk együtt járja a történelem útjait.”- Az Ön szava különösen fontos a szegényeknek, szenvedőknek, egyedül maradottaknak. Mit mondana nekik?- A küszködő, vívódó, szenvedő, az élet értelmét kereső embernek nem emberi bölcsességre, nem emberi vigaszra van szüksége. Igazi megnyugvást csak a teremtő Isten képes adni, akinek a szere, tete - még ha mindenben és mindenkor nem is tudjuk megérteni - állandóan körülvesz bennünket. Éppen karácsony emlékeztet arra, hogy Isten jósága és szeretete megjelent az emberek között. Ahogy az evangéliumban olvassuk: „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” Ez az igazi evangélium, vagyis örömhír, amely felemeli a testileg vagy lelkileg szenvedőt, és hirdeti: van értelme életünknek, van értelme áldozatainknak. Sztrapák Ferenc MIKES MÁRTA: Bohémek át vége van. A taps után, mire a kulisszák mögé ért. üresnek, kiégettnek érezte magát. A rohadt életbe! Lassú, nehéz mozdulatokkal sminkelt le, ahogy az öltözőtükörbe nézett, közömbösen fedezte fel szeme alatt a sötét karikákat. Nem volt kedve lemenni a klubba, haza se vágyott. Nekivágott a sötét utcának, csak úgy, céltalanul rótta az utat. Gyenge, fehér hópelyhek szállingóztak, ahogy a földre értek, el is olvadtak. Taposta a latyakos járdát. És most hová? Merre? Minduntalan Anna járt a fejében. Az utolsó találkozásuk. A szél is a nő fekete hajának illatát hozta, még most is hallotta hangját, nevetésének zengő mélységét. De hiszen vége van, ebben a szerepben megbukott. Nem a színpadon, a kapcsolatukban. Komiszul. Végül is, ki lett a vesztes? Nem, az lehetetlen, hogy rajta múlott. Úgy fonta körül Annát, olyan védelmezőn, mintha csak egyszerre borulnának össze a fa ágai. Amikor először látta vendégül, ezüstös barnára sült hallal várta. Csak nézte, ahogy csipeget, fogalma sem volt róla, hogy a nő egyszerűen képtelen megbirkózni a szálkákkal. A hó egyre erősebben esett. Befordult a lejtős utcán, már fagyott is. Még nyár vége volt. mikor kimentek az erdőbe. Vitték magukkal a kutyát is, az mint egy őrült, rohangált a fák közt. Hemperegtek a tisztáson, elnevezték a saját tanyájuknak, Anna a haját cibálta, vörösborral itatták egymást. Micsoda két bolond, számolták, hány perc telik el az ölelések között. Maguk se vették észre, úgy összeforrtak, mintha ikrek lennének. Na és? Nem mindegy most már? Amikor Anna megmondta, hogy vége, tárgyilagos, megtámadhatatlan volt a hangja. A mikor először látta a színpadon,; csak megbabonázva nézett. Istvánnak előadóestje volt a stúdióban, ő a kis nézőtéren a sor szélén ült, észre se vette, hogy végig meg se mozdult. Ez a színész ördögi. Szemtelen kamasz, félelmes, férfias indulatokkal teli, érett filozófus, fájdalmas szerelmes. Azt tesz a közönséggel, amit akar. Hallgatta maga körül a tapsvihart, mint aki megbénult. Délelőtt volt, mikor csörgött a telefon. Épp dolgozott, konyákig agyagosán, bosszúsan állt föl, összemajszolta a kagylót. Aztán megszólalt a hang. Az az összetéveszthetetlen, hideg- rázósan gyönyörű orgánumú. István egy kisplasztikát akart venni tőle. Gondolta, éppen soros barátnőjének. Az első találkozás félszegen sikerült. A férfi körbejárta a i műtermet, alaposan megnézem gette munkáit. Ő teljesen hülyének érezte magát, egyszeribe egyik alkotása ,sem tetszett, a legszívesebben sutba vágta volna mindet. Te jó ég, ez az ember biztos tehetségtelennek tartja. És milyen fiatal. Őrjítő. A színész végül nem vett semmit. Szédülten zárta be utána az ajtót. A következő telefon már a meghívás volt. Éjfél után István hazakísérte, mikor elváltak, egyszerre álltak meg, és indultak el egymás felé. Jaj, mint egy csöpögős film - gondolta magában, aztán egy pillanat múlva, a férfi karjaiban mindenről elfeledkezett. A következő hónapokat mintha félálomban élte volna át. Ilyen jó nem is lehet a valóságban. Egy reggel hirtelen lett rosz- szul. Alig^.állt a lábán, «órákba telt, míg nagy nehezen összeszedte magát. Napról-napra fogyott az ereje, a sápadtságát arcfestékkel próbálta leplezni. Ha Istvánnal találkozott, játszott. Mint egy színésznő, egyszemélyes közönség előtt. A laboratóriumi vizsgálat igazolta rossz előérzetét. Most már gyógyíthatatlan beteg. Istvánnak este előadása volt, délután egy rövid időre még beugrott hozzá. Tudta, hogy jön, felkészült a fináléra. Legyen vége. Szakítsanak. Még csak a hangja sem remegett, amikor szárazon bejelentette. A férfi bement a színházba, ő magára kanyarította kabátját, tíz perc múlva István kapuját nyitotta. Elkötötte a kutyát a láncról, az rögtön beugrott az ismerős kocsiba. A város szélén leállította az autót, és nekivágott az erdőnek. Sötét volt, hideg, de az állat nekiiramodott, alig tudta követni. Rátaláltak a tisztásra, az ő tanyájukra. Lefeküdt a földre, még csak azt sem érezte, hogy fázna. A kutya mellébújt, mintha melengetni, vigasztalna akarná. Pedig nem volt szüksége vigaszra. Elszánta magát. Reggelre mindennek vége lesz. Megszűnik. Az állat magától is hazatalál. Csodálkozott, mikor hajnalban fölébredt. Nem fagyott meg. Minden ízében reszketett a téli párában, a kutya úgy ment mellette, szinte lépésenként segítette. Nyolc körül járt az idő, ahogy leparkolt István kapuja előtt. Csend honolt a kertben, látszott, a férfi haza se ment. Hát persze, biztos egy nőnél kötött ki. N incs más hátra, az életet betegen is végig kell szenvedni. Betegen is. Végig. Is. Kell.
