Heves Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-02 / 283. szám

m. TO. RI TiARAHI ’TV J - ^ ■ - ■________________________________________il ____ _______ L étszerelmes költő Cseh Károly: Ketten a kertben Cseh Károly 42 éves, és költői jubileumot ünnepel: első verse negyedszázada jelent meg a Matyóföleiben. Az egri főisko­lán szerzett magyar-orosz sza­kos diplomát. A miskolci Kelet Alkotókor gyümölcsöző mű­helymunkát, publikációs lehe­tőségeket biztosított költői fej­lődéséhez. Kivételes izzású szépség­vágy élteti. Az ő számára a lét­rend hármas tartóoszlopa: a szép, a jó, az igaz. Mélységesen hisz Keats igazában: „Beauty is truth, truth beauty” - „A Szép: igaz, s az Igaz: szép!” Ismeri Dosztojevszkij remény­hitét: „A szépség menti meg a világot”. A Ketten a kertben Cseh Károly negyedik verskötete, a két műfordításkötettel együtt pedig a hatodik. (A számmisz­tika szerint a költő életéveit je­lentő 42-ben benne van kötete­inek száma: 4+2=6.) Jellegze­tes kötetkomponáló tudatosság figyelhető meg vers- és fordí­tásköteteiben: Borostyánkő és kaszaélek (1989), Aranyháló (1992), Téltakarító (1993). Egri kötődésű a Csuvas szó (1985) Mihail Szeszpel: Az ín­ség zsoltárai (1989). Az új kötet kompozíciója is a hármasság jegyében fogant: hármasokra és ezek hatványaira épül. Mindig valamely három­mal osztható számú versnél ta­lálhatók Korcsó László értékes grafikái. Cseh Károly versvi­lága öntörvényű, csak a textust tiszteletben tartva szabad ér­telmezni. Könyvének fülszöve­gében írja: „Mintha lezárulna, mintha kezdődne valami - negyvenen túl ilyen a létezés. Ezt a sejtelmes «valamit» kí­sérli meg láthatóvá tenni a vers és «testvére»: a fordítás is. Negyven után a „mintha” las­san már „mintává” kristályo­sodik, felragyog, szertesugárzik a lírai én. A férfikor égboltján a nap délutánra fordul. A költő megérzi a létezés sugárzását, felismeri emberben, világban a szeretet fényét. A végtelenség jeszenyini „égi kékje” óriási erővel vonzza felfelé. Az au­gusztusi verőfényben távolba, csillaghullásba néz a szem. A tények kísértését kezdi le­győzni a mítoszok igézete. Cseh Károly szerelmes ver­sei: „magánmágiák”. Napjaink élő költészetében egyedülálló jelenség: félszáz szerelmes vers: Aranyorsó címen 33 saját alkotás, Megszámlált órák címmel 17 műfordítás. A cím­beli „kert” egyszerre asszoci­álja az el nem nyert, de egészen még el sem veszített, a költé­szetben részben felidézhető Éden álmát és az idillben aranyló földi kerteket. A két „kert” között állandó a köl­csönhatás, az égi-fpldi tükrö­zés, lebegés-ragyogás a lent és a fent között. A két tárgyi kép egymást beragyogó jelkép is, abban az értelemben, hogy a szimbólum a láthatatlant látha­tóvá, a kimondhatatlant érzé­kelhetővé teszi. Lírai hőse alakkettőst, párt alkot az égi- édeni nővel. Ebben a „kertben” a „ketten” a férfit és a nőt jelenti: az egy­szerre esendő földi és égiesen- édeni párt - a jang és a jin ér­telmében — a szerelem-sors Aranyorsóján. Csupa lebegés, ragyogás, égi-földi tükrözés a kötet édeni és aranyló földi kertje. A költő célja, hogy köd nélküli mítoszi magasban csil­lanjon az érzés, ne legyen benne misztikus homály, de ér­ződjön benne a mágia „konk­rétsága”, és erőteljesen marad­jon mindig ott virrasztó tárgy­képzet. A Ketten a kertben kötet szerkezeti felépítése az előző verskötet, az Aranyháló foly­tonosságát reprezentálja. A nap járását, az évszakok váltakozá­sát, az emberi létezés változá­sait követi. A télből indít, a mindent sejtető és rejtő világ­ból, a lét előtti (prenatalis) fe­hér sugárzásból: Advent, Téli mágia, Téli reggel. (A fehér szín itt is minden színt magá­ban rejt.) A nap évszakos járá­sát követve, a tavaszi Fény- tisztás, Nagypénteki sóhaj, majd pedig az extatikusan tom­boló Verőfény nyári izzású fe­hér fokozata következik. Aztán a lecsitult, érett szeptemberi aranylás jelenik meg az őszi Aranyorsón: Zsoltáros ra­gyogás, Dél éneke, Nyári fe­hér, Nyári igézet. Az augusz­tusi Csillaghullás után a lírai hős „Lefelé...” lépked a hegy­ről a rőt színű erdőn a szerelem Pogány fényeiben. Az ősz bú­csúzó színpompája az októbert szeplőző Túlvirított rózsák­ban tűnik elénk. Végül két köz­bülső vers után - Lepke és ős­páfrány, Fokozatok - újra a téli hóvilágig hajlik vissza a verskötet szivárványíve: a hóig, a széthullásig, a végső, éppen ezért kereszt alakú fokozatig. A kötet végén valóban „álommá zsongul” a vers-zene, és „csendbe térnek a dalok”. A kötet jellegadó sajátos­sága, hogy szinte minden vers­ben található valamilyen lélek­emelő görög-római vagy bibliai motívum, amely sugárzó ideali- tással telíti a verset, általa kap­nak távlatot a föld ihlette idő- és térképzetek js. Az évszak­váltó égi-foldi pályán a lírai hős ritkán téved rögös utakra, annál többet időz a hölderlini „...lágy légi földön” - „...droben im Licht / Auf weichem Boden.” A versek színszimbolikája már-már az aprólékos kiszámí­Cseh Károly első verse negyedszázada jelent meg tottságig tudatos: á tél fehér, a nyár és az ősz domináns színe az aranyló kolorit. Mindez néha a szeptemberi „hold-ezüstlés- sel; víz-ezüstléssel” elegyedik, s olykor a zölddel („smaragdlik a fű...”), és keveredik a zöld­arany édeni színével, és néha- néha az időtlen tiszta kék is fel­ragyog. A valóság, az élet szí­nei éltetik a verseket, határoz­zák meg a színvilágot, ezért hi­ányzik belőlük minden matt fé­nyű szürkeség. Cseh Károly művészetében a versírás és versfordítás ugyan­annak az önkifejező vágynak a két megjelenési formája. A versfordítás nemzeti műfajunk, nagy kedvvel műveli, vértelen hódítást, értékbefogadást vé­gez. Megszámlált órák címen 16 versfordítást találunk a kö­tetben. „Saját” verseknek érzi ezeket is, mintha csak az erede­tiben „helyette” írták volna őket olasz, svájci, osztrák, né­met, orosz, horvát stb. költőtár­sai: Attilio Bertolucci, Maria- Lutz-Gantenbein, Christine Busta, Jevgenyij Csekanov, Sime Vutecic, Vesna Krmpo­tic, Erika Burkart, Erich Fried, Szemjon Botvinnyik, Kurt Marti, Vjekoslav Majer, Christoph Eisenhuth. A vers- fordítások szerkesztése is tuda­tosan a szerelem-sors orsójárá­sához igazodik. A 17 fordítás­hoz tizennyolcadiknak a záró- grafika járul. Vagyis a 17-es szám az (1+7=8)+1=9 számsort foglalja magában. Minden há­rommal osztható sorszámú vershez egy grafikát, a Sajó- szögeden élő festő és grafikus, Korcsó László alkotását ren­delte a költő-szerkesztő. (Csak sajnálni lehet, hogy a fénykép­grafikák ebben a méretben kel­lően nem érvényesülnek.) Vál­tozatosak a versformák, az időmértékes verselés továbbra is vivőereje a verseknek, felra- gyogtatója a soroknak. Cseh Károly szép, poétikus verseket ír, további költői fejlődését a mondandó súlyának növekedé­sével, az esztétikai értékek és minőségek fokozásával bizto­síthatja. (Kelet Könyvek 12. Miskolc, Rónai Egyesületi Mű­velődési és Művészeti Központ, 1995.) Cs. Varga István Lepke és öspáfrány Törések Minden ujjam, amely tenyeredben perceken át halkan verdesett, időtlen lesz, mint megkövült lepke, vagy mint szénben a páfrányerezet. Többé annyi nem lesz kenyértörés, keréktörés: szegetlen és diadalmas- morzsák közt vesznek el ujjaink, utunkon mint hóban a szétpergett küllők. Aranyorsó Hirtelen és szikrázón pörgött elénk egy hulló falevél, s oly öröklét-álmúan, mintha a napból szakadt volna ki. Sárga orsójáról gombolyodik le ez a szeptemberi dél, dionüszoszi derűre nyílik az idő is, s az aranyló erdőre öled, mielőtt egymásba záródva is magunkba zárva lennénk, mikor két idegen szál pörög az aranyorsón ­összekuszálva a majdani szőttest. Ketten a kertben Almafánk derekát megroppantotta a vihar. Törzsével együtt megtört a kísértés is. Az Első Pár nyomát s a tiltott gyümölcsöt levedli magáról a fű lappadó zöldje. Szavaink délutáni szélcsendjében állunk az augusztusi kertben. Jó lenne hinni: az égzengés a kígyót is elűzte. Telehold Ágyra hullt szoknyán gomb vakít: harang roncsán nyári hold virraszt. Lepke Aranyló lepke hímpora hull szívemre: halk pillád rezzen. Felfénylés Nomád álmomban sátrazó melled: napos rögön lepkepár. Gyóni Gyula: Könnyező Mikulás S okáig, évekig húzta-ha- lasztotta, hogy szembe­nézzen önmagával, de egyszer mindenképpen meg kellett tennie. Keserű kiábrándultságot je­lentett a számvetés, úgy ta­lálta, hogy csaknem ötvenesz- tendős korára szinte semmire sem vitte a hivatalban. A legkevésbé sem boldogí­totta már, hogy tisztességgel dolgozott, a munkájáért fize­tésemeléseket, jutalmakat ka­pott, s a főnökei ragaszkodtak hozzá. Fölöslegesnek érezte, amjt eddig csinált, s roppant elkese­rítette, hogy valójában alig hagy maga után valamit, ha majd abbahagyja, a szobájából elmegy. A kollégái is hamar elfelejtik, kinn pedig - akikkel annyit foglalkozott! - talán már most sem emlékeznek rá... Inni kezdett. Mind későb­ben járt haza a családjához, kései kisfiát, aki mindig any- nyira várta, éppen csak látta. A fizetéséből egyre keve­sebbet adott a feleségének, s utóbb még a kasszából is visz- sza-visszavett minduntalan. Aztán a lakás egyéb értékei­hez is hozzányúlt. Eladott ezt- azt, hogy pénze legyen a kocsmára, a tartozásokra. Otthon sűrűsödtek a viták, veszekedések, a végén már a verekedésig is eljutottak. Vá­lás lett belőle. Az asszonynak ítélték a gyermeket, neki pedig költöznie kellett. Később az állását is elveszí­tette, mivel mind megbízhatat­lanabbá vált feladatainak vég­zésében. Régi szorgalmából, ügyességéből szinte alig ma­radt valami. Próbált elhelyez­kedni, de jobbára szóba sem álltak vele. Ismerősei is idege­nül fogadták, s gyorsan eluta­sították, amikor kérésével ko­pogtatott. Munkanélküli-segélyből folytatta az életét, nekikese­redve. Jobb híján özvegy édesanyjánál talált szállásra, az idős asszony keserűségére. A szomszédok megvetették. Akik valaha a térdükön lova- goltatták, a régi játékból in­kább már nem is csak az os­torra, hanem egyenesen a kor­bácsra gondolhattak, amikor észrevették, s találkozgattak vele a folyosón. A legszíve­sebben elverték volna. December elején - józa­nabb állapotában - valahogy mégis megszánták. Akadt a házból, aki vállalati Mikulás­nak hívta. Megvendégelnék, s műsor után - biztatta a lakó­társ —persze, kapna valami­lyen jelképes kis bért is a fára­dozásért. Hajlott az ajánlatra, s ha­marjában ki is gondolt még hozzá valamit. Hátha kimarad egy csomag, nem mindegyik­nek lesz gazdája az ünnepsé­gen, s neki adják valamelyiket ajándékba. Ő meg a Mikulás­ruhában elviheti majd a kisfi­ának, akit a tavasz óta még csak nem is látott. Mekkora lesz az öröm! Nem sok idő volt már ad­dig, megpróbált tartózkodóbb lenni. Iparkodott kerülni a kocsmát, s otthon sem igen ivott. Az anyja felvidult. Örömében - honnan, honnan nem? - előszedte rejtett forint­jait unokája külön megörven- deztetésére. Ki tudja, mióta kuporgatta a rávalót, de egy új korcsolyára is futotta belőle. Olyanra, amit már korábban szeretett volna adni a kisfiú­nak. Díszes papírba bugyolálta a dobozt, s színes szalaggal is átkötötte, hogy még szebb le­gyen. Úgy indította útnak. Jól sikerült a vállalati ün­nepség, de akármilyen szíve­sen is marasztalták, a Mikulás most nem ült asztalhoz. Zsebébe dugta a fizetségét meg a tényleg kimaradt egyik csomagot, amit a vendégség helyett kért. Engedéllyel ma­gán hagyta a kedves apóka jel­legzetes gúnyáját, s gyorsan elsietett vele régi családjához. Becsöngetett, de percek tel­tek el, amíg nagy óvatosan aj­tót nyitottak. Régi felesége gyanakodva méregette még utána is, de a srác visított a látványtól. Először találkozott így Mikulással! A férfi csak valami köszö­nésfélét tudott dörmögni meg- indultságában, egyebet képte­len volt mondani. Szótlanul nézte a számára néhány hónap alatt is óriásit nőtt, változott legénykét, tágra nyílt szemét, tűzpiros arcát, mérhetetlen meglepetését, boldogságát. S megállt, persze, hogy idő­zött tekintete az asszonyon is, akinek kívánatos teste való­sággal átizzott a pongyolán. Talán még szebb, csábítóbb volt, mint lánykorában, pedig akkor igazán nem találta pár­ját! Aztán hirtelen valami rop­pant fájdalom hasított belé, s bármennyire erős akart lenni, egy jókora könnycsepp per­dült a hófehér műbajuszra. Megpróbált még jobban hosz- szú szakálla mögé bújni, de nem tudta igazán elrejteni a szomorúságát. Elhomályosult tekintetét a gyermek is észrevette, s leg­először a keze után kapott, amikor az öregember az aján­dékot nyújtotta feléje. Megsi­mogatta a magáéval, csupán azután vette el a csomagot. S hosszasan, értetlenül bámult a váratlan vendég után, amikor az oly hirte­len, mint ahogyan érkezett, sarkon fordult, kilépett az aj­tón, és belefúrta magát megint a hideg, decemberi éjszakába. Hiszen a srác síró Mikulásról eddig még csak nem is hal­lott...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom