Heves Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-02 / 283. szám

íixmfn r/lí\RA7,i?í Egy megátalkodott törzsszurkoló: Kegyeiben a kiscsapatok Van legalább húsz esztendeje, ha nem több, hogy személye­sen ismerem Bandi bácsit. Az Egri (Bervai) Vasas labdarú­góival ő, mint elmaradhatatlan szurkoló, magam, mint az események firkásza, jártuk közös utunkat hazai és idegen­beli mérkőzésekre. Egy alkalommal már ment a játék a Miskolci Bányász (hol vannak már az említett csapatok) erenyői otthonában, amikor a domboldalon felkapaszkodva megláttuk. Vonattal utánunk jött, restelkedtünk is, hogy hanyagságból otthon felejtettük... Visontai András, akit sokfelé ismerhetnek a megyében, je­lenleg a Bélapátfalvi Építők törzsszurkolója, noha ősei méltó örököseként egri sző­lősgazda. Ahogy elkezdtünk társalogni, rám bízta a dolgot, mondván: maga tudja, hogy mit érdemes abból megírni, amit elbeszélek. Aztán tollba mondta kapcsolatát a focival.- Már gyermekként közel kerültem a labdarúgáshoz. Mindig az alacsonyabb osztá­lyok felé vonzódtam, ezért Egerben is jobban odafigyel­tem az Előre, a Spartacus, a Honvéd, majd a Berva csapa­tára, mint az NB //.-es, vagy időnként NB /.-es Egerre. Amikor 1977-ben feloszlatták a Bervát, több játékos is Bél­apátfalvára igazolt, és Nagy Gyurival, Balogh „Bonzóval” az élen engem is hívtak az Építőkhöz. Azóta három meccsükről hiányoztam, ami­kor eltört a lábam. Nekem mindegy, hogy NB Iü.-as vagy megyei osztályú a csa­pat; a játék, az együttlét a fon­tos. Most nem megy úgy a fi­úknak, mint szokott, de biztos lesz jobb. Jó barátságban va­gyok a vezetőkkel, a játéko­sokkal, szinte hozzátartozok a gárdához. Fodor Pali, a szak­osztályvezető, vagy „Ga­lamb” (Zay, a szerk. megj.) értesít az utazás időpontjáról. Egy papírra ráíiják, hogy mi­kor indulnak, hol vesznek fel, és bedobják a postaládámba. Nagyon szeretem a játéko­sokat, úgy érzem, ők is szíve­sen lámák. Nálam minden év­ben szüretelnek a futballisták. A segítségüket nemcsak étel- lel-itallal viszonozom. Az idén is megjátszottam a ré­szükre a totón egy 7 ezer fo­rintos variációt, de nem nyert. El ne felejtsem, a totó a másik nagy szórakozásom, 1947-tői nem hagytam ki egy hetet sem. Elképzelhető, hogy mennyit fizettem azóta erre a játékra, de összesen nem nyertem vele 100 ezer forin­tot. Most hetente 500 a beug­róm. Persze, a játékon és a szórakozáson van a hangsúly ebben is. Minden reggel ke­zembe veszem a tollat, hogy adminisztráljam a dolgaimat, tippelgessek. Amióta Bél­apátfalvára járok, minden vál­tozást írok a csapat életében. Vissza lehet keresni a játéko­sok, az edzők adatait. Más csapatokkal is kapcsolatban vagyok, jártak már nálam a hevesiek, a nagyrédeiek, a recskiek, és még ki emlékszik már a többiekre, amikor meg­hívtam őket egy pohár borra. Lehet, hogy ez részemről sok alkalmazkodással jár, de engem ez éltet. A feleségem még tőlem is jobban izgul, hogy le ne maradjak, amikor utazunk. Bármennyire fontos a szüret, én azt is otthagyom a meccs miatt, de ez soha nem okozott problémát. Többnyire előre alkalmazkodok a sorso­láshoz, annak idején a két fiam esküvőjét is úgy igazítot­tuk, hogy ne ütközzön az én programommal. így is teljes a családi béke. Nyugdíjasként sem tétlen- kedek, jó egészségben érzem magam, erővel is bírom a munkát. Ötven éve vágok pincét. A Szépasszony-\öÍgy nagy körében minden máso­dik vágat az „enyém”. A ma­gam gazdája szeretek lenni, a sorsomat én irányítottam mindig. Voltam ugyan 17 évig tsz-tag, de akkor is kér­tem inkább magamnak földet, és azt műveltem. Amit tsz- nyugdíjasként kapok pénzt, az a totóra, a Sportfogadásra, a Nemzeti Sportra meg a Heves Megyei Hírlapra elég. Télen-nyáron van dolgom. Rendben tartom a boraimat, a hordókat is egyedül mozga­tom. Ihatnék kedvemre, de a bort csak kóstolgatom, igazá­ból a sört szeretem... Talán előre jelezhettem volna: Bandi bácsival a pin­céjében beszélgettünk, mert ezúttal üzenet útján találkoz­tunk. Miközben forgattam a tollat, egy pohár vöröset, majd azért, hogy a színessel megfestett torkomat tisztítsa, egy pohár fehéret nekem is el kellett kortyolgatni. Legalább ennyit az „Isten éltesse” mellé András napján, legfel­jebb ennyit, hogy el ne ferdít­sük az igazat. Lejegyezte és lefotózta: Fesztbaum Béla Bandi bácsi az elmaradhatatlan kerékpárral érkezik Gerendás szálkája... A sors és a sorsolás úgy hozta, hogy a most folyó 1995-%. évi OB I.-es férfi vízilabda-bajnok­ságban a lehetséges tizenegyből csak négy mérkőzést játszhatott a Bárány-uszodában az ÚVMK-Eger. A sors, hogy nincs fedett uszoda Egerben, a sorsolás, hogy a jövő évi olim­pia miatt valójában 1995-96 te­lén zajlik a sportág hazai baj­noksága. A szinte egy esztendőre el­köszönő meccsen a BVSC- Westel, egyik nemzetközi ku­pacsapatunk vendégeskedett az egri nyitottban. Késő őszies, már didergős volt az idő, az eső is permetezett, mintha az égiek is siratni akarták volna a búcsú­zót, a tizennyolc bajnoki meccsre távozót. A Szőnyi útiak, ha mostanság nem is annyira félelmetesek, mint ko­rábban, mégis a nemzetközi élmezőnyhöz tartozó, olimpiai aranyra is esélyes magyar vízi­póló külföldön is elismert rep­rezentánsai - természetesen győzni jöttek Egerbe. Pesties magabiztossággal játszottak, nagyvonalúan vették tudomá­Izgalmas pillanatok a kapu előtt, s a végeredmény: góól! sül, ha Áncsánék betaláltak, a világ legtermészetesebb dolgá­nak tartották, ha ők növelték előnyüket. Minden ment a maga útján, na persze a me­dence vizén, teltek a negyedek, kimaradtak és kihasználódtak az emberelőnyös helyzetek, há­rítottak a kapusok, vagy nyúl­tak maguk mögé nagy bosszú­san a víziportások. Nem játszott rosszul az egri csapat október utolsó vasárnap­ján, sőt sokkal jobban tette a dolgát, mint előtte egy nappal, amikor esélyes volt, és csak nagy keservesen „hozta” a meccsét az OSC ellen. Marad­junk azonban a BVSC-nél. Ott, hogy hátravolt még egy ne­gyed, tiszta hét perc, és a vasu­tasok vezettek 12-9-re. Nagyon kevesen bízhattak abban, hogy ezen a meccsen még pontot is szerezhetünk, noha az első ne­gyed is Tóth Péterek sikerével zárait, hiszen 4—2-re nyerték azt a játékrészt, ám a harmadi­kat 5-1-re a vendégek. Ancsán „Cica” vezérletével azonban elővették fürdőnadrág­juk zsebéből minden tartalék energiájukat az egri pólózók, és szívet melengető, hatalmas lel­kesedéssel harcolva döntetlenre (13-13) alakították a végered­ményt, vagyis 4-1 -re nyerték a negyedik negyedet. A főváro­siak későn kapcsoltak, már nem tudtak ritmust váltani, elide- geskedték az összes lehetősé­güket. Tóth Kálmánék fülig érő szájjal, Varga Zsokék lógó or­ral kászálódtak ki a medencé­ből, az érzelmek kiviláglottak a tekintetekből, és ráültek az ar­cokra. Egy ember kivételével mindenki megbirkózott bol­dogságot, illetve csalódást keltő érzelmeivel, Gerendás György, a vasutasok edzője azonban „kiborult”. Pontvesztésüket a játékvezetők nyakába „varrta”, méghozzá minősíthetetlen han­gon. Még övéi sem tudták csil­lapítani szakvezetőjüket, akivel képtelenség volt elfogadtatni, hogy az emberelőnyös helyze­tek kihagyásáért csak magukat okolhatják. Minket a munkánk kötele­zett, távozóban még a Petőfi téren is hallhattuk a szűnni nem akaró dohogást. Persze, az sem tudta bennünk kétségessé tenni, hogy megérdemelten szereztek pontot pólósaink a BVSC-től. Amivel az őszi lombhulláskor egy szálkát kapott Egerben Ge­rendás... (fesztbaum) Domoszló hárommilliót érő labdarúgója Korából (29) adódóan, tudását tekintve még nyugodtan fut­ballozhatna az NB I.-es labdarúgó-bajnokságban. Nyáron azonban egyik élvonalbeli klubtól sem keresték meg, ő vi­szont ajánlkozni nem akart - ez soha nem is volt rá jellemző -, gondolt egyet, és felhagyott a profiskodással. Hét év után (150 NB I.-es szerepléssel és 13 góllal a lábában) visszaköltö­zött pályafutásának kiindulóhelyére, Domoszlóra, ahol az őszi 6. forduló óta játszik a megyei II. osztályú csapatban. Horváth László - mert róla van szó - életében lezárult egy időszak, amelynek tapasztalatairól a minap faggattuk.-A Horváth név alapján nem biztos, hogy mindenkinek azonnal beugrik, kiről is van szó. Kérlek, mondd el pályafu­tásod állomásait?- A domoszlói felnőttcsa­patból /985-ben igazolt le az akkor még NB III.-as Hatvani KVSC, ahol egyéves szereplést követően a Honvéd Papp Jó­zsef SE-be vitt az utam a kato­nai szolgálat idejére. Az NB /.- be, pontosabban Békéscsabára /987-ben kerültem. Ebben nagy szerepe volt Csank Já­nosnak, aki felfedezett és egyengette pályafutásomat. Elsősorban neki köszönhetem, amit a labdarúgásban elértem. A Viharsarokban eltöltött négy év után követtem meste­rem Vácra, ahol 1993-ig ját­szottam. A ’93-94-e s bajnoki évben a Parmalat FC-nél és profi pályafutásom utolsó évé­ben Békéscsabán is kölcsönjá- tékosként szerepeltem.-A kölcsönadásokból arra lehet következtetni, hogy az utóbbi években nem nagyon kapkodtak érted a csapatok.- Magamat sosem próbál­tam eladni, mindig úgy voltam vele, ha valakinek kellek, az úgyis megkeres. Nos, ez az idén nyáron nem történt meg. A különböző mutatók szerint megállapított értékem 3 millió forint körül mozgott, kölcsön pedig 7-800 ezer forintért ad­tak volna egy évre. Sokáig vártam, hátha sikerül valahová szerződnöm, aztán mivel senki nem jelentkezett értem, úgy döntöttem, nem erőltetem a továbbiakat. László Attilának, a Vác techni­kai igazgatójának közreműkö­désével megszűnt profi státu­som, és így visszatértem Do­moszlóra. —A kör úgy látszik, bezá­rult.-Befejeződött egy időszak az életemben, ami sok kelle­mes élménnyel gazdagított, ám elmúlt, és lezártam magam­ban.- Nem sajnálod, hogy ilyen hamar pontot tettél pályafutá­sod végére?- Különösebben nem fog­lalkozom ezzel. Mindig is saját fejem után mentem, a döntés az én kezemben volt. Talán ha a családi hátterem másként alakul.... Fiatalon kellett volna megnyugtató körülményeket teremteni, de most már mind­egy. Igazából belecsömörlöt- tem ebbe az egészbe, ami kö­rülveszi a magyar futballt. Mostanság még a tévében se nézem meg a meccseket, tu­dom, hogy mi van a kulisszák mögött, és a sok piszkos dolog taszító számomra. Sajnos, a magyar foci jelenleg nagyon gyenge, kevés a jó játékos, és nem fordítanak elég figyelmet az utánpótlásra. Azt meg gon­dolom, mondani sem kell, hogy mennyire elanyagiaso- dott.-Nem a keserűség beszél belőled?- Amíg benne voltam, addig is így láttam, más kérdés, hogy nyilván furcsán hangzott volna. Az igaz, hogy nem vit­tem sokra, nincs, amit felmu­tathatnék pályafutásom „ter- méke”-ként. Nem rendelkezem lakással, kocsival vagy félre­tett pénzzel. Amit kerestem, azt feléltem. Jelenleg szüleimnél lakom élettársammal és annak gyermekével.- Elég le­hangoló, amit mon­dasz. Mihez kezdesz most?- Tanult szakmám szobafestő­mázoló, en­nek gyakor­lására azon­ban a futball miatt eddig még nem ke­rült sor. Egy­előre tavaszig várok, aztán majd meglá­tom, mihez kezdek. Fut­ballra nem gondolok, megelégszem annyival, hogy a do­moszlói csa­patban pá- Horváth László lyára lépek hétvégenként. Nem tervezem, hogy visszatérjek a magasabb szintű labdarúgáshoz.-Készítettél már számve­tést, hogy mit hagysz magad mögött?- Büszkeséggel tölt el, hogy tagja voltam az /988-ban Ma­gyar Kupa győztes Békéscsa­bának. A Váccal nyert két baj­noki ezüstérem is nagy örömet jelentett, ugyanígy a kupamér­kőzéseknek köszönhető kül­földi pályára lépések, melyek közül a Benficával, a Dinamo Moszkvával és a Groningennel játszott találkozó emelhető ki. Ezek örökre megmaradnak bennem, a többire viszont fe­lemás érzésekkel gondolok.- Domoszlón hogyan fo­gadtak?-Szívesen láttak a csapat­ban, gondolták, hogy tudok majd a csapaton segíteni. (Amióta Horváth játszik, a Domoszló csak egy mérkőzé­sen kapott ki, az „újonc” 4 gólt szerzett és 5 alkalommal került a jók közé - A szerk.) Jó a viszonyom az edzővel, Szabó Istvánnal, akivel ifjúként még egy csapatban játszottam. A fiatalokkal is megvagyok, pró­bálom segíteni őket, hogy mi­nél eredményesebbek legyünk. Itt mindenfajta ellenszolgálta­tás nélkül, tényleg csak a játék kedvéért rúgom a labdát, ami jelenlegi helyzetemben maxi­málisan kielégít. Amikor pro­fiként futballoztam, a labdarú­gás és a mozgás lehetőségén túl számomra arra volt jó, hogy bizonyítsam magamnak: jobb vagyok az ellenfélnél, le tudom fumi, fejelni, vagy ki tudom cselezni. A közönség és egyebek nem érdekeltek.-Nem kacérkodsz esetleg edzöséggel, vagy tudásod sportvezetőként való kamatoz­tatásával?-Amíg lehet, játszom, de sem edzői sem sportvezetői ambícióim nincsenek, éppen a korábban említettek miatt. Normális körülményeket sze­retnék teremteni családomnak, különös vágyaim nincsenek... Bódi Csaba

Next

/
Oldalképek
Tartalom