Heves Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-11 / 290. szám
5. oldal 1995. december 11., hétfő Heves És Körzete Nem lesz urnatemető a városban Mi lett a hevesieknek tett ígérettel? Kontra Gyula polgármester megválasztása előtt egy négy évre szóló programvázlattal „állt” a választók elé, amelyben szerepelt az urnatemetö megépítésének terve is. Ez utóbbi azóta sem valósult meg. Ennek okáról kérdeztük Stiffterné Tóth Olgát, az ebben illetékes iroda munkatársát.-Hogyan vetődött fel az urnatemető építésének gondolata?-Felvetődött az igény.a lakosság részéről. A szociális otthonnal tárgyaltunk erről, nekik szükségük lenne erre. Ám mint mindig, ebben az ügyben is a pénz dönt. Nincs rá keret, tehát a közeljövőben aligha számíthatunk a megépítésére. Már megtettük a kezdő lépéseket: megszületett a felmérési terv, felvettük a kapcsolatot urnafalak kivitelezését vállaló cégekkel. A terveket megőrizzük, mert nem tekinthetjük ezt az állapotot véglegesnek.- Sokan igényelnék ezt a fajta temetkezést?- A temetkezési módok hagyományosak Hevesen és vonzáskörzetében, pedig számos „változatát” alkalmazzák már a végső búcsúztatásnak. Amíg az emberek nem ismerik a ham- vasztásos temetést - mert nem ismerhetik -, addig hiába várunk arra, hogy ők lépjenek az umafal építésének érdekében. Ha a terv kivitelezhetővé válik, valószínűleg sokan választják majd ezt a temetkezési formát. Köztudott, hogy az emberek nagyon érzékenyek ezen a téren, éppen ezért kell ennek a problémának kellő figyelmet szentelni, és minden lehetőt megtenni az érdekében. Ezt és az ehhez hasonló dolgokat sem szabad háttérbe szorítani, hanem továbbra is keresni kell a megoldást. Vincze Orsolya A jövő évi feladatokról döntött a testület Iparűzési adó Kiskörén Mivel kilencvenmillió forintos adósságot kell törlesztenie Kisköre önkormányzatának 2001- ig, ezért a jövő év sem lesz könnyebb'az ideinél. A település legutóbbi testületi ülésén többek között az adósságállomány nagyságáról is szóltak a képviselők. A tervek szerint 26 milliót kell visszafizetni a gáz- és a szennyvízberuházás miatt. Mivel ebben az évben az eladható ingatlanokat, épületegyütteseket értékesítették, s a létszám- leépítés is megtörtént, jövőre valamelyest nagyobb biztonságban lesz a település, mint ebben dz évben, jimikor borotvaélen táncolt - fogalmazott a polgármester, Járdán József. Továbbra is keresik a befektetőt a termálfürdő területére, melynek befejezése még legalább 700 millió forintot igényelne. Az eredeti elképzelések szerint az önkormányzat tőkéstársat keres, de megfelelő külföldi jelentkező esetén az eladásról is tárgyal. Felvetődött a testületi ülésen az iparűzési adó bevezetése, amely egy másik helyi adót váltana fel. A konkrétumokról azonban csak a december közepén esedékes testületi ülésen döntenek a képviselők. (sz. r.) A kisebbségi önkormányzat munkájáról Az első év tapasztalatai Komlón A kisebbségi választások időszakában még senki nem tudta, milyen lehetőségeket kapnak a cigányok, s ennek következtében több olyan ígéret is született, amelyet nem lehetett betartani, megvalósítani. Többek között ez is kiderült Kömlő legutóbbi testületi ülésén, ahol a kisebbségi önkormányzat számolt be az első év munkájáról.- A választáskor ígéret hangzott el az oktatás, a szociálpolitika és a munkahelyteremtés segítésére — ismertette a tényeket Sztankovics Béla polgármester. - Ha összevetjük a végzett munkát a tervezettel, akkor meglehetősen nagy szakadék van a kettő között. Az oktatásban szinte semmit nem tudott felmutatni a kisebbség, csupán egy fakultatív kirándulást szerveztek a gyerekeknek. A munkahelyteremtés ügyében is hasonló helyzet alakult ki, mert - ha a realitásokat is figyelembe vesszük - olyan erős a feketegazdaság hatása a térségben, hogy ez ellen semmit sem tudtunk tenni. Amiben viszont eredmény van: a kisebbségi önkormányzat elnökét, Lóié Lajost családsegítő munkásként alkalmaztuk. O az, aki a cigánysággal és az önkormányzat intézményeivel tartja a kapcsolatot, s információkkal segíti a munkánkat. Nekünk már nincs miért szégyenkezni Az éhség előbb-utóbb rávisz mindenkit, hogy a máséhoz nyúljon Embert próbáló, zord világ fogad bennünket Átány határában. Hírhedt része ez Heves megyének, hiszen történt itt már emberölés, lopás, verekedés. Járt már kint a televízió, sajtó, hangzottak el ígéretek, egy dolog azonban nem változott: perifériára került, pénz, jövő és emberhez méltó körülmények nélkül tengődik itt 25 cigánycsalád, akik kukákból szedik össze téli ruhájukat, s cselédnek szegődnek, ha enni akarnak.- A falu szélén már egyetlen aszfaltos út sincs. A sár bokáig ér, kocsival nem lehet megközelíteni az épületeket. Nem is házak ezek már, sokkal inkább az összedőlés határán álló viskók, amit ritkán lát közelről az ember. A putriban csak a kémények füstje mutatja: itt emberek élnek. A legutolsó ház Somáéké. A fejünket lehúzzuk, amikor belépünk az ajtón. Kicsi itt minden, mégis tíz ember számára az otthont jelenti.- Miből élnek? - kérdezzük a háziasszonyt, aki a lakás egyetlen fűtött helyiségébe hív bennünket. megyek, akkor cserélünk. Nincs már itt mit szégyellni nekünk. Kellemetlen, de nem szégyen. így élünk - mondja Soma Ferencné, miközben kukoricacsutkákat dobál a tűzre. - A kezemet mindig összeégeti - sopánkodik.- Pestiek jártak ide házat venni - mutat a szemben levő, félig elbontott épületre de ők is eladták idővel. Huszonöt- harmincezerért már lehet itt lakást venni. Aztán vagy beköltöznek, vagy apránként eladják: a faanyagot tüzelőnek, a téglát pedig darabonként három forintért - mutatják be a környéket, miközben átmegyünk a rokonokhoz.- S ománé lánya 25 ezer forintért vett itt egy házat az ősszel.- Muszáj volt, anyá- méknál nem fértünk el. Nagyfüged- ről költöztem vissza három gyerekkel, miután özvegy lettem - beszél életéről Horváth Sándorné. - Két éve történt. A férjem fáért ment, de nem jött haza többet. Elütötte egy autó. Az ő családja nem tud úgy gondoskodni rólunk, anyám csak jobban ránk néz.- Mit ebédelnek?- Mirelitet vettem. Volt egy kis félretett pénzem karácsonyra, de már abból is el kellett venni, mert a gyerekekRudit eltiltották a közügyektől-A férjem rezet gyűjt, ha talál, és eladja, abból veszünk ennivalót. Most is odavan, őt várom. Hat gyereket neveltem fel, a legkisebb epilepsziás. Ő kap segélyt, de mindig elcsal- ják a testvérei, rokonai, s akkor nekik adja a pénzt. Ha hazajön, akkor nekünk is ad valamicskét.- Honnan van tüzelőjük?- Gyűjtöttünk kukorica- csutkát, meg elbontották a szemben levő házat, onnan vettünk faanyagot. Erdőből már nem lehet szedni, mert rögtön megbüntetnek bennünket. A férjem legutoljára Köm- lőre ment el, s onnan hozott tüzelőt. A szekrényben, a tévé tetején ruhahalom fekszik.- Pestről hoztuk, ott kukáz- tuk össze, hogy télen ne fázzunk. Volt a lomtalanítás, felmentünk, s összeszedtük, amit találtunk. De csizmám még mindig nincs.- A lányommal felváltva hordjuk azt az egyet, ami van. Ha bemegy a faluba, akkor az ő lábán van, ha én A házakat tüzelőként értékesítik Horváthné támogatja az egész családot nek enni kell. Nekem van a legtöbb pénzem a családban, a férjem és a gyerekek után 45 ezer forintot kapok. Azt tervezem, hogy ezt a lakást itt hagyom az öcsémnek. Ok most várnak gyereket, így már kicsi lesz ez a ház is. Közben megérkezik Suha Rudi is, Átány elhírésült la- ' kója, aki emberölés miatt húzott le 12 évet a szegedi Csillag börtönben.- Nem segít itt rajtunk senki, a polgármester-asszony ordibál velünk, a kisebbségi önkormányzat tagjai meg diplomatatáskával járnak, de nekünk nem adnak pénzt. Az asszony cselédkedni jár. Ha kap szalonnát, akkor eszünk, ha nem, akkor korgó gyomorral fekszünk le. Éjszaka sokszor felébredek, és azon gondolkodom, mit eszünk holnap. Lopni már nem lehet, minden magántulajdonban van. Próbálunk becsületesen élni, különben rögtön jön értünk a rendőrség. De ha az ember gyomra korog, előbb-utóbb ráviszi a kényszer, hogy elvegye a másét. Szuromi Rita A térségi fejlesztésről December 13-án, szerdán reggel 9 órától Heves város polgármesteri hivatalának tanácstermében tervismertető tárgyalást tart a Keviterv Mérnöki Kft. A megbeszélés témája Heves térségének komplex fejlesztése lesz. Segélyekről Tenken Utoljára ülésezik ebben az évben Tenken a szociális bizottság. A csütörtöki megbeszélésen a beérkezett segélykérelmeket bírálják el. Fűtésről Vezekényben Harminchat helyi kérelmezőnek adott fűtéstámogatás címén segélyt Hevesvezekény szociális bizottsága. Családonként 20 ezer forintot kaptak azok, akik gázfűtésre tértek át, a szénnel és fűtőolajjal tüzelőknek pedig hatezer forintot ítélt meg a bizottság. Erdőtelki ajándék A nyugdíjas korú nőket és férfiakat ezerforintos vásárlási utalvánnyal lepi meg Erdőtelek önkormányzata. A nyolcvan év felettiek és a' tartósan betegek pedig 2000 forintot kapnak. Ezzel egy időben az óvodás- és az iskoláskorú gyerekeknek is ezerforintos karácsonyi támogatást adnak. Szilveszter Hevesen A hevesi Móricz Zsigmond Művelődési Központ az idén is rendez szilveszteréjszakai mulatságot. A zenés, táncos szórakozás este hat órakor kezdődik. A belépő fejenként 1500 forint. Kertbarátok randevúja Évzáró közgyűlést tart a hevesi kertbarát kör december 14-én délután öt órakor, ahová mindén tagot várnak. Színházba Hevesről Ismét színházbusz indul Hevesről. December 16-án 17 órakor Szolnokra, ahol az érdeklődők az Osztrigás Micit tekinthetik meg, fél órával később pedig Egerbe, a Medikus előadására. A fenyődísz-készítésről Kárácsonyi készülődés a hevesi Gyermekházban A karácsonyi ünnepek előtt a szokottnál is színesebb programmal várják a fiatalokat a hevesi Gyermekházban. December 13-án, szerdán este hat órai kezdettel dr. Szabó János háziorvos tart előadást a vitaminok fontosságáról, és válaszol az érdeklődők kérdésére. December 15-én, délután öt órakor gyerekdiszkó lesz, amit táncbemutató előz meg. Szombaton - december 16- án - pedig ismét játszóházba várják a programszervezők a gyerekeket, ahol az adventi és karácsonyi népszokásokkal, hagyományokkal ismerkednek meg, valamint az asztali és a fenyődísz készítésének fortélyaiba is beavatják a kicsiket. Tudnak-e ajándékozni az önkormányzatok? Van, ahol még telik karácsonyi meglepetésre Hevesen - mint azt Kontra Gyula polgármestertől megtudtuk - a város szociális és segélyezési kerete nem teszi lehetővé az ünnepi ajándékozást. A település költségvetésében ugyanis jelentős tételt képviselnek az évközi kiadások, a pénzek 9-10 százalékát erre fordítják. Az idén mintegy hetvenmillió forintból legalább ötezer helyi polgárnak tudtak segíteni. Köztük azoknak is, akik az ünnepek előtt kértek fűtés- és közműtámogatást. Néhány száz család részesül az 1500-3000 forintos lakásfenntartási juttatásban. Kömlőn az iskolások és az óvodások 150 forintos ajándékcsomagot kaptak, a nyugdíjasokat pedig egy kulturális esemény keretében látták vendégül. A kisebbségi önkormányzatnak arra nyílt lehetősége, hogy 50 gyermeket elvihessenek a TS-Nagykarácsony budapesti rendezvényére. Segélykeretüket már november végére felemésztették, így a sürgősebb kérelmekre már át kellett csoportosítani a pénzt. Sztankovics Béla polgár- mester elmondta: az önkormányzat idén legalább 10 millió forintot költ a 6-700 ember segítésére, így most nem tudják folytatni azt a gyakorlatot, hogy egy-egy doboz szaloncukorral lepjék meg a helybélieket. Tenken nagyobb volt az ön- kormányzati puttony. A nagy- családos iskolásoknak ötszáz forintos ajándékcsomagot vittek, a nyugdíjasok pedig hasonló értékben vásárlási utalványt kapnak majd karácsony előtt. Török Margit polgármester kifejtette, hogy idén jelentősen nőtt a rászorulók száma, hatmillió forintot osztottak el a több mint 250 igénylő között. Hevesvezekényben december 21-én falukarácsonyt tartanak: a hagyományos műsor mellett a gyermekeket és nyugdíjasokat 800-800 forintos ajándékcsomaggal örvendeztetik meg. Pélyen kétezer forinttal segítik a nyugdíjas családokat. Jövőre privatizálják a Metalloglobust Bizonytalan jövő Szentmiklóson? Kétszer próbálták értékesíteni a Metalloglobus Fémipari és TEK Rt. tarnaszentmiklósi telepét, ám csupán egy pályázat érkezett, mely még az árajánlatot sem tartalmazta. A sikertelen értékesítési kísérlet után jövőre privatizálják a telepet. A Tárná vidékéről ötvennégy embert foglalkoztató üzemben a magánosítás körülményeiről egyelőre semmit nem tudnak, csupán a bizonytalanság a biztos...- Nem tudjuk; miért nem keltette fel a befektetők érdeklődését a szentmiklósi telep - mondja Farkas Illés kereskedelmi irodavezető. - Mivel egyetlen érvényes pályázat nem érkezett, ezért az APV Rt. igazgatóságától azt a szóbeli ígéretet kaptuk, hogy nem kell többször kísérletezni az eladással. Ugyanakkor jövőre privatizálják a Metalloglobust, amely alól természetesen a szentmiklósi telep sem kivétel. Hogy mi lesz ezután? Ez már nem rajtunk múlik. Mi szeretnénk, ha az új tulajdonos megtartaná ezt az egységet, hiszen éves szinten nem termel veszteséget, igaz, nyereséget sem, de szükség van a környéken erre a munkalehetőségre. Jelenleg felújítási munkák folynak a telepen. Amennyiben jövőre új tulajdonoshoz kerül a Metalloglobus, akkor reméljük, hogy ezeket a körülményeket figyelembe veszik, ha a telep jövőjéről kell dönteni. (szuromi)