Heves Megyei Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-01 / 256. szám
4. oldal Az Olvasók Fóruma 1995. november 1., szerda Ez a sport elsősorban az önnevelésre szolgál... A kapuk nyitva állnak... „Rendületlenül edzeni fogjuk testünket és lelkünket." - így szól a kyokushin karate eskü első pontja, amely sok egri fiatal számára hangzik elismerően. Ők azok, akik rendszeresen járnak a három dános mester, Sensei Borza József edzéseire, s tudják: milyen sokat jelent az ország legnagyobb létszámú kyokushin-klubjához tartozni. A taglétszám tehát jelentős, mégis mintha méltatlanul mellőznék propagálását, illetve eredményeinek elismerését. Pedig az egri kyokushin-kara- tékák igen szép eredményeket vallhatnak magukénak: 1994- ben tőlük került ki a magyar bajnok - az első dános Nagy Tibor személyében. Az idén pedig egy egri lány nyerte a legrangosabb Magyarországon rendezett nemzetközi versenyt, a Szolnok-kupát, s még sorolhatnánk. A közvéleménnyel ellentétben ez a sport nem erőszakra. illetve agresszivitásra nevel, éppen ellenkezőleg: az önfejlesztést tűzi ki céljául, ám mindezt udvarias és fegyelmezett módon. Aki már belekóstolt a kyokushin-karatéba, tudja, hogy ez több mint sport: inkább önvédelem. A fizikailag igen kemény edzések alatt végig ott lebeg a teremben a harcművészet szelleme - mély filozófiai bölcsesség. Izzasztó tréning, amely garantálja az ideális testsúlyt, jó hangulat, remek csapat, összetartás - ez jellemzi az egri kyokushin-ka- ratét. S mindez garantálva van a három dános elismert mester kitűnő irányítása és lelkesítő munkája által. A kapuk nyitva állnak: Szilágyi Erzsébet Gimnázium Eger, Ifjúság út 2. Érdemes kipróbálni, és szintén az eskü szavaival élve: a karate fegyelmével járni a kyokuskin útját. B. O. (klubtag) „Kultúremberként utazni...” Tisztelt Szerkesztőség! Önökhöz fordulok kérésemmel, illetve észrevételemmel. Munkahelyem révén már hatodik hónapja mint bérletes utazom a Lőrinci - Hatvan útvonalon. Az odautazással semmi probléma nincs, hanem a visz- szaúttal, mégpedig a 15 óra 50 perckor Hatvanból induló, Pe- tőfibányán keresztül Apcra tartó távolsági járattak A leírhatatlan utastömeg, buszon való szorongás nap mint nap! Főleg az iskolakezdés óta fokozottabb e probléma. Mozdulni sem lehet a buszon! Nem beszélve a kisgyermekekkel utazó anyákról és a nyugdíjasokról! Én 50 éves vagyok, nem nagyon tör össze a zsúfoltság. Nem hiszem, hogy a pályaudvar irányítóinak ez a zsúfoltság nap mint nap nem tűnik a szemükbe. Igazság szerint a Volánnak kellene lennie az utazóközönségért, nem fordítva! Miért megy 16 óra 20 perckor két autóbusz is egyszerre Petőfibánya és Apc irányába fele utasokkal?! A Volán vezetőinek nem jutott eszükbe, hogy legalább egy csuklós buszt beállítsanak? A majdnem ugyanakkor induló csuklós Boldogra néhány utassal miért mehet? Ugyanakkor miért nem indulhat 15 óra 50 perckor is két autóbusz? Igaz, erre már hallom is a választ: kapacitás- hiány. Egyszerűen csak szeretnénk kultúrember módjára utazni. Tisztelettel: Varga Béla Lőrinci, Vasvári út 161 A. Az egykori igazgató emlékére Kérem a tisztelt szerkesztőséget, hogy az alábbi észrevételemet a Hírlapban megjelentetni szíveskedjenek. Egyben engedjék meg, hogy a főszerkesztő-váltás óta történt pozitív irányba haladó változáshoz gratuláljak. Az újság szerkesztésében, az újságírók önálló cikkeikben határozott hangnemváltás történt, és ezek jobban kifejezik - véleményem szerint - mind az újságírók egyéniségét, mind reálisabb színben tüntetik fel a napi aktualitások közlését. Hiányolom a jó értelemben vett vezércikkeket, tárcákat, esszéket stb. A közlésre ajánlott mondanivalóm: Mögöttünk hagytuk az ’56- os forradalom hivatalos ünnepét, melyet sajnos mindinkább a politikai csatározások, a társadalmi megosztottság jellemzett. Hál’Istennek ez a helyi rendezvényekre és médiákra nem vonatkoztatható. Még előttünk áll az egri sortűr 39. évfordulójának gyásznapi megemlékezése. Az akkori őszi hónapok kitörülhetetlen nyomot hagytak bennünk kortársakban, az aktív és szemlélődő résztvevőkben. Abban az időben én a Heves Megyei Faipari Vállalat főkönyvelője- ként dolgoztam, amely üzem az Agria Bútorgyárrá nőtte ki magát. Az alig 70 fős létszámú vállalatunknál igen nagy visszhangra talált a politikai változást követő országos megmozdulás. Október 29-én munkástanács-választásra került sor, amelynek én lettem az elnöke. A vállalat igazgatóját, Balázs Sándort a munkásgyűlés többségi szavazattal leváltotta. Balázs Sándor neve az elmúlt években egészen napjainkig igazságtalan beállításban jelent meg a sajtóban, abban a névsorban, amely a sortüzet adó században lévőket sorolja fel. Ezek a közlések nem tartalmaznak személyi adatokat, foglalkozást, és így a volt igazgatóval való azonosítás természetesnek látszik. És ez így nem jó, nem a valóságot fedi. Balázs Sándor egykori igazgatónk nem volt a december 11 -i sortüzet adó század tagja. Ebben az időben ő a Knézich Károly úti - azóta lebontott - lakásában tartózkodott. Az üzem és iroda is itt, többségében a mai kórház helyén működött. Balázs Sándor igazgató tőlem kért tanácsot, hogy leváltása után mit csináljon. Én azt javasoltam neki, maradjon otthon, ne menjen sehová, pihenjen. Tettem ezt azért is, mert igazgatónk testi fogyatékos volt. és gyomrára is többször műtött, beteges ember. Azon az őszön már több mint két éven át töltötte be az igazgatói tisztséget, és ezen idő alatt humánus vezetői beállítottságról tett tanúságot. Több, úgynevezett nemkívánatos személy felvételét, alkalmazását tette lehetővé. Jóllehet, a városi pártbizottsági tagsága közismert volt, azzal kedvezőtlen módon nem élt, az üzemben viszonylagos béke uralkodott azokban a nehéz időkben. Eredeti asztalos szakmája ellenére a gazdasági, termelési ügyeket a szakemberekre hagyta. Végül igazságtalannak tartom az ő személyének, nevének utólagos kedvezőtlen megítélését azért is, mert a forradalmat követő üldöztetések idején az üzemünkben senkinek sem esett bántódása, sőt politikai üldözötteknek adott kenyérkereseti lehetőséget. Megemlítem ezek között dr. Korompai Jánost, dr. Patrik Jánost, akik az akkori minősítés szerint az Észak-magyarországi Munkástanács tagjaiként vettek részt a forradalomban. Balázs Sándor a forradalom után még inkább a végzett munkát, és nem a politikai hovatartozást tartotta a vezetés elvének és eszközének az üzemen belül. így kovácsoló- dott ki az a vezető munkásegyüttes, amely az Agria Bútorgyárat a maga sajátos arculatával, termékeivel létrehozta és országosan elismert vállalattá tette. Az általam fentiekben leírtakat még sok munkatársam tanúsíthatja, akiket név szerint is ismerek. Bízom abban, hogy Balázs Sándor igazgató emberi becsületét, tisztességét és egyben emlékét is megvédeni kívánó írásommal egyetértenek mindazok, akik ismerték, és a közvéleményben is egy igazibb emberkép jelenik meg róla. Tisztelettel: Kormos Pál az Agria Bútorgyár alapítóinak egyik tagja Eger, Egészségház u. 11. Hány ora a nyolc óra a bélapátfalvi üzemben? Általában 8 óra, de nem a Pető és Pető Élelmiszeripari, Halfeldolgozó és Kereskedelmi Kft. bélapátfalvi üzemében, ahol ez napi 10-12-14, néha 16 óra munkaidőt jelent. Ott ugyanis csak 8 órát fizetnek, természetesen minimálbérrel. Egy szakmunkás vagy gépkocsivezető bruttó keresete 15 ezer forint, amit még zsebből megtol- danak 5-10 ezer forinttal. Ha ezt valaki nem vállalja, nem veszik fel, vagy elbocsátják. A tulajdonos megállapította a normát, ami kilenc kocsi konzerv vagy ezer ruszli egy műszakban. A konzervzáró gép teljesítménye folyamatos üzemeléskor kocsinként 1 óra 20 perc. Ha megkérdezné valaki, hogy ezzel a normával ő a fizika törvényeit akarja-e becsapni a dolgozók miatt, vagy a dolgozókat a fizika törvényei szerint, vagy talán mind a kettőt, mit válaszolna? Valószínű azt, amit nekem tett szeptember 18-án, amikor egy nap szabadságot kértem 19-ére. A válasz: ki van rúgva! Tudomásul vettem, kértem a papírokat és a járandóságomat, amit ő megtagadott. A munkaügyi bírósághoz fordultam, ahol elmondták, mit kérhetek és hogyan. A törvényes eljárás szabályait betartva jártam el, így 11 nap múlva járandóságom egy részét és a papírokat a lakásomra küldték. Az egy év alatt ledolgozott 602 óra túlórám kifizetését azóta három alkalommal ígérték meg, de azt a mai napig nem kaptam meg. Október 19-én levelet kaptam, hogy másnap 15 órakor jelenjek meg az irodájukban. A feleségem ment el, mivel munkahelyemről nem tudtam eljönni, ügyvédnő jelenlétében. Megfenyegettek: feljelentenek, mert szerintük nem volt jogom munkát vállalni, és kártérítést követelnek, amiért a zárógépet szétszedve hagytam. Valóban, augusztus 3-án szétszedtem, és az alkatrészeket javításra a cementgyárba küldték velem. Volt munkatársaim, akik még rosszabb eljárásban is részesültek, úgy gondoljuk, hogy a Munka Törvénykönyv paragrafusai mindenkire vonatkoznak. A Pető és Pető Kft.-nél a mai napig nem 8 óra a 8 óra, és addig ez így is marad, amíg ezen hivatalos közeg nem változtat. A többletmunkát pedig, mint más munkáltatók teszik, itt is fizessék meg. Jelen esetben a munkaügyi bírósághoz fordulunk, hogy helyzetünkről meggyőződve igazságos döntést hozzon. A volt munkatársaimnak is egy műszak csak 8 óra legyen, ami biztos, hogy nagyon szokatlan lesz, de talán el tudják viselni. Vég András Novemberi vers Kovács Ferenc és Józsa Ferenc hadapródra, Battonyai János zászlósra és Kiss Balázs hadnagyra, a doni harcokban elesett és a szovjet hadifogságban meghalt egykori bajtársaimra és barátaimra emlékezve. *** Novemberi estén gyertyák fénye csillan... Halott-idéző bús, őszi napon. Sárguló levél búcsúzik a fáktól Mindszentek napján, őszi alkonyon. Szobámban most emlékteket idézem. Köszöntlek Titeket, sok régi barát, Testetek porlad az idegen földben. Jeltelen sir fedi a katonát. Elhulltatok vér és vas viharában, Nem halljátok többé a lánykacagást. Emlékteket érzem a nyír- susogásban, Drága barátok, hű katonák... Gyertyám fényénél áldozok Nektek, Fogadjátok e bús üzenetet, S egy csendes, borús , novemberi estén, Értetek hulló könnyeimet. „Csak az hal meg, akit elfelejtenek.” Amíg élek, bajtársaitok maradok: Kiss Lajos- tartalékos százados nyugdíjas „Hogyan legyünk tanárok...?” Ezzel a címmel jelent meg a Hírlap október 7-i számában, az egri főiskola elsőéves ének szakos hallgatóinak, szerkesztőségünkbe eljuttatott leveléből néhány sor. Szeretnék, ha a magánóráik megmaradnának. A diákok panaszára Gulyásné Székely Éva, az ének-zene tanszék vezetője válaszolt: A képzés célja, hogy az ének szakos hallgatók adottságaikat továbbfejlesztve, hangszeres tudásukat emelve, elméleti ismereteiket gyarapítva önállóan képesek legyenek a gyerekek széles körű zenei nevelésére. A problémákat a tanszék a főiskola vezetésével megtárgyalta, a hallgatókkal pedig még szeptember első hetében ismertette, így hetente egyszer 22,5 perc jut a hangképzésre és a hangszerjátékra, amelyet a Főiskolai Tanács állapított meg. A tanszékvezető ezúton is köszöni azoknak a zeneiskolai óraadó tanároknak, valamint a nyugdíjas kollégáknak a segítségét, akik támogatják a hallgatók zenei oktatását-képzését. Hancsák Orsolya Újra küldjön nekünk egy fotót Az elmúlt időszakban örömmel fogadtuk, hogy olvasóink közül többen is rendszeresen küldtek egy- egy fotót szerkesztőségünknek. Ezek a közvetlen környezetükről, családi eseményekről, az adott települést, közösséget foglalkoztató dolgokról számoltak be. Az említetteket mindig rövid megjegyzésekkel egészítették ki. Ezúton is kérjük előfizetőinket, a Hírlapot olvasókat, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Várjuk a fotókat és a leveleiket is az Olvasóik Fórumába. A címünk: Heves Megyei Hírlap Szerkesztősége 3301 Eger, Pf. 23. Egy műszaki átadás árnyékában! Tisztelt Szerkesztőség! Lapjuk október 11-i számából értesültünk, hogy Heves városában a munkaügyi központ kirendeltségének műszaki átadására került sor. Ezzel kapcsolatban szeretnénk néhány gondolatot leírni, aminek a címe az lehetne: Egy műszaki átadás árnyékában! Megtudhattuk azt is, hogy az egész potom 30 millióba került. A huszonkét fős kirendeltségi dolgozók megnyugtató módon lettek elhelyezve. Heves városa jól járt, mert a város egyik legszebb épülete az intézmény. Miről nem esett szó? Arról, hogy ezt a tevékenységet néhány évvel ezelőtt egy „szerény” hivatali szobában két fő egy számítógéppel ellátta. Elsődleges feladatuk az volt, hogy próbáltak az akkori szabályok szerint a környező vállalatoknak a munkaerőgondjain enyhíteni. A pályakezdő fiatalok útját egyengetni. A szükséges adatgyűjtést és adatszolgáltatást elvégezni. Arról sem szólt senki, hogy a térségben lévő munkanélküliek, jövedelempótlékosok százainak, ezreinek a sorsa mikor lesz „megnyugtató” módon rendezve. Sajnos, akármilyen szép is az új épület, örömét senki sem leli benne, és nemigen büszkélkedik vele, mert egyértelmű, hogy gazdasági nyomorúságunk szüleménye ez a létesítmény. Előrelépésünk reményében nem ilyen intézmény létesítését várták. Azt sem gondoltuk, hogy Heves zálogházzal büszkélkedhet, ahol szakszerű kiszolgálással várják a tisztelt ügyfelet. Ézek hozzátartoznak a gazdasági helyzetünkhöz? A nagy átalakulásnak a velejárói? Nem hiszem. Ezek csupán találgatások, és ezekkel csak „rövid távon” szabad számolni, mert a türelem fogytán van. De lehet az is, hogy éppen a mélyponton? A gondok orvoslásának más útját kell gyorsan megtalálni. Ez a járható út! Tisztelettel: Enyedi László Heves Mennyibe kerül a koszorún levő virágdísz, ha lopott? Az ember nem is feltételezné, hogy esetenként mire nem képes a kapzsiság a kegyelet ünnepe előtt pár héttel. Az eset október 22-én történt a Kápolna-Verpelét közötti közlekedési út mellett: Aldeb- rőn, az Árpád út 82. számú ház előtti berkenyefánál. Megállt az úton egy fehér színű kocsi, melynek a rendszáma: DNE 663. Akkor még senki nem sejtette a bent ülő huszon-év kö- rüji szőke férfi és sötét hajú hölgy szándékát. Hamarosan nyílt az ajtó, és minden kérdezés nélkül nekiestek a legszebb őszi díszében pompázó berkenyefának, letaposva még a körülötte lévő virágokat is. Nem érdekelte őket, hogy Aidebrön „minden embernek több szeme \ »> 0 van”, és vigyáz nemcsak a látóterében, hanem azon túl is a község, a közterület értékeire. Van-e az ilyen embereknek lelkűk, mert ha volna, már régen nem a közterület csúfításán törnék a fejüket, hanem a tisztességes, korrekt vállalkozáson, emberi kapcsolatokon. A lopott berkenye-dísz nem is igazán adhatja meg a kegyelet_ koszorújának és halottainknak az őket megillető tiszteletet, mivel a gyanútlan vásárló nem sejti a virág eredetét. Elszomorító, hogy idáig süllyednek emberek, akik közterületeink, díszfáink rongálásával akarják tűzdelni a kegyelet koszorúját. Kérem, ne vásároljanak tőlük... Teljes név és cím a szerkesztőségben
