Heves Megyei Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-11 / 265. szám
Az ÁMK könyvtára mindig népes Az utóbbi időben akárhány településen is jártam, amint megszólítottam az ott élőket, szinte kivétel nélkül panaszkodni kezdtek. A legtöbb faluban a gazdasági és szellemi élet teljes csődjéről beszélnek. A lélekpusztító szegénység, a munkanélküliségből fakadó kilátástalanság, az önkormányzatok tehetetlensége bénítólag hat megyénkben is. Hasonló benyomásokra számítottunk fotóriporter kollégámmal, amikor legutóbbi utunk Aldehrőre vezetett. A bo- rongós idő, a szitáló eső általában szürkébbre, vigasztalanabbra festi az egyébként barátságosnak tűnő kis falvakat is. Aldebrő ebből a szempontból is kellemes meglepetést tartogatott számunkra. Takaros, rendezett portái, különös gonddal ápolt közterei, tiszta - autóval is könnyen járható - útjai feledtették a ködös évszak keltette kellemetlenségeket. Tehetős emberek laktak itt mindig. Köszönhető ez a német ajkú ősöknek, akiket báró Grassalkovich Antal telepített ide az 1700-as évek derekán. A derék svábok szőlőműveléssel foglalkoztak a kiváló földrajzi adottságú településen, s hogy nem is akárhogyan, azt bizonyítják a község 250 éves történetét felelevenítő dokumentumok is. A szorgalom és a szakértelem nemzedékről nemzedékre öröklődött. Mindez párosult az itt élők igényességével, ami a mai napig jellemzi az aldebrői embert. A századfordulót követő években csaknem kétezer lakosa volt a falunak, mára ez a szám 800-ra apadt. Mindezt Farkas László polgármestertől tudjuk meg, aki szívesen beszél nemcsak a történelmi vonatkozásokról, hanem a jelenlegi állapotokról is.-Az elvándorlás s a lélek- szám csökkenése a második világháborút követően kezdődött. A háború megtizedelte a lakosságot, a konszolidáció után pedig a fiatalok többsége a környező városokban, s a nagyobb ipari üzemekben keresett megélhetést. Aldebrő öregszik. Nyolcszáz lakójából jelenleg négyszáz nyugdíjas. Az aktív dolgozóknak helyben nem tudunk elegendő munkalehetőséget biztosítani, épp ezért a környék még életképes vállalatainál keresik a kenyerüket. Az ország kistelepüléseit sújtó gondok természetesen itt is fellelhetők, mégis azt mondhatom, hogy nincsenek olyan súlyos konfliktusok, mint máshol. Bár itt is tapasztalható az elszegényedés, de ezzel együtt is igényesek maradtak az emberek. Az sem közömbös dolog, hogy itt az időseknek mindig megkülönböztetett tisztelet járt. A debrői öregek megérdemlik a gondoskodást, mert szinte kivétel nélkül nagyon sokat dolgoztak. Ezért sem várjuk meg, hogy ők kilincseljenek a hivatalban segítségért. Sokan nem is tennék meg ezt, hiszen önérzetesek és büszkék. Még ha nagy bajban vannak, se szívesen kérnének. S hogy milyen is valójában az aldebrői ember? A legszemléletesebben talán Sömperger János bácsi tud erről beszélni, aki bár elmúlt kilencven esztendős, ma is olyan tisztán és pontosan fogalmaz, hogy alig hiszek a fülemnek.- Jegyezze kérem a következőket - mondja határozottan. - Elődeink szőlő- és dohánytermesztéssel foglalkoztak. A legkiválóbb és legszorgosabb néFarkas László: „Itt mindig igényes emberek éltek” pék lakták ezt a falut. A határos településeken irigyeltek is bennünket ezért. Mert az aldebrői ember megteremtett mindent a két kezével. Gyarapodott a falu azért is, mert Hithű katolikusok lakták, akik előtt a magántulajdon szent volt. Sajnos, a második világháborúban nagyon sok apa és fiú esett el. Az ő emléküket őrzi a templom előtt lévő hősök táblája. Magam is sokat katonáskodtam. Elég, ha annyit mondok: hétszer aggattak a nyakamba „dögcédulát”. Túléltem, hazasegített az Isten, és dolgoztam tovább a magam földjén. Nem léptem be a közösbe soha. Igaz, volt idő, amikor a legsoványabb parcellákat jelölték ki művelésre, de nem szóltam semmit. A föld - bármilyen is - a legnagyobb kincs. Nekem ma is fáj a szívem, ha műveletlen, gazos területet látok... - csuklik el a hangja. - De már nincs erőm... Kezet nyújtok, búcsúzáskor János bácsi - nem kis meglepetésemre - áldást kér az újságírók munkájára. A lánya kísér a kapuig. Ő mondja, hogy édesapja, aki egy Ahol még tudják, mit jelent az erk életet végigrobotolt, egy fillér járandóságra sem jogosult. Se nyugdíjasé segély. Pedig míg dolgozott, törvénytisztelő emberként befizetett minden adót, minden hozzájárulást. - Nem ennyit érdemelne, de nem tehetünk semmit... Az Általános Művelődési Központ felé ballagunk. Ez az az intézmény, amely a mai napig képes betölteni hivatását, nevezetesen az oktatás (óvoda, általános iskola) mellett köz- művelődési feladatokat is ellát, méghozzá eredményesen. Tudni kell, hogy az országban számos hasonló intézmény csődöt mondott az elmúlt években. Kíváncsiak vagyunk hát, hogy az aldebrőiek hogyan tudták megmenteni ezt az értéket. Az igazgató, Hangrád István véleménye szerint ez főként az itt dolgozó kitűnő szakember- gárdának köszönhető elsődlegesen.- Az igazsághoz tartozik, hogy amikor létrehozták ezeket a létesítményeket, azt remélték, különböző bevételek révén képesek lesznek az önfinanszírozásra. Hamar kiderült, hogy ez lehetetlen. Itt Aldebrőn viszont az önkormányzat végig támogatott bennünket. Vonatkozik ez Tófalura is, hiszen ez a két település közös intézménye. Ebben a komplex épületegyüttesben kapott helyet az óvoda, az általános iskola, a tornaterem, a könyvtár, s a mozi. Én ma is azt vallom, hogy a kistelepüléseken ma is ez a legoptimálisabb megoldás, hiszen mivel sok funkciót tölt be az intézmény, több generációt is magához vonz. Az eddigi eredményeink magukért beszélnek. A tanulóink zöme továbbtanul, és megállja a helyét a legszínvonalasabb középiskolákban is. A kiscsoportjaink, a néptáncosaink is szép sikereket könyvelhetnek el. Természetesen nagyon sok múlik nemcsak az önkormányzat hozzáállásán, hanem a támogató környezeten is. Aldebrőn és Tófalun alig akad olyan ember, aki ne pártolná az itt folyó munkát. Korábban is többször elhangzott már, hogy az itteni emberek igényesek. Ezeknek az igényeknek igyekszik megfelelni az ÁMK-ban dolgozó tantestület is. Tudják, hogy a szülők elvárják a színvonalas oktatást. Éppen ezért amikor mérlegelni kell, hogy az egyre szűkülő költségvetésből mire áldozzanak, rendszerint a korszerű oktatáshoz nélkülözhetetlen tárgyi eszközök beszerzése kerül előtérbe. A fenti szakmai sikerek tiszteletre méltóak, ám amikor az ezt megteremtő Sömperger János: „Hétszer aggattam dögcédulát a nyakamba” Állíttatták: a hithű katolikusok FOTÓ: PERL MÁRTON értelmiségi körre terelődik a szó, az igazgató egy kissé el- komorodik.-Nem tudom, meddig bírja erővel ez a megnyomorított pedagógustársadalom. Ebben a körben értelmiségi létformáról már nem is beszélünk. Napi kenyérharc folyik. Nemhogy megállt volna az elmúlt években a kontraszelekció, inkább erősödött. Félő, hogy az elvonások miatt elöbb-utóbb egymásra uszítják az önkormányzatokat és a helyi oktatási, illetve művelődési intézményeket. Tény, hogy óriási kiadásokkal jár ezeknek a fenntartása, ennek ellenére tudomásul kell venni: nélkülözhetetlenek. Ha rövid időn belül nem kezelik rangjának megfelelően az oktatás ügyét, beláthatatlan következményei lehetnek ennek a folyamatnak. A falvakban megkezdődik a teljes szellemi leépülés, s a kultúra egyetlen színtere a kocsma marad. Szerencsére Aldebrőn egyelőre nagyon jó és összetartó „csapat” dolgozik, de hogy meddig ez a kitartás, azt nem tudom én se megjósolni. Az bizonyos, hogy az Aldebrőn és a Tófalun élő emberek nem törődnek bele egykönnyen a veszteségekbe. A legtöbb család keresi a megoldást a tisztes megélhetéshez. Az itteniek kulturáltak, s erkölcsi tartásuknak köszönhetően minden bizonynyal megőrzik az értékeket. Barta Katalin Aldebrő lassan, de biztosan öregszik Ausztráliából jött megyénkbe a „mágus” Aki angolosítja a nagyrédei borokat Messziről jött segítség a nagyrédei szövetkezet pincészetéhez az idei szüretre: Ausztráliából érkezett Tricia Jane, hogy a szőlőkben, a prések, tárolóedények körül forgolódjék reggeltől estig. S bár rég leszedték már a fürtöket a tőkékről, még mindig jócskán talál magának munkát egy darabig. Novemberben is marad, vagy tovább, amíg a feladatát el nem végzi. Első találkozása ez a faluval, de - mint magyarázza - valójában elég régi ismerősként látogatott ide. Meglehetősen sokat tud a településről és nagy hírű gazdaságáról, hiszen megbízói harmadik esztendeje tartják a kapcsolatot a Szőlőskerttel, küldtek már máskor is szakembert az angol ízléshez igazodó borok készítéséhez, amiről hallott. Egy project - program - alapján egyengetik folyamatosan a magyar nedűk útját a brit piacokra. Több szervezet is részt vesz benne, van vezető, aki közvetlenül figyeli az elképzelések megvalósítását a szürettől a feldolgozásig-, az érlelésig. Ami itt a községben sokak számára talán még mindig szokatlan, a tengerentúli világban nagyon is természetes. „Beleszólnak” egy kicsit az ősi gyakorlatba. Az angol ember ugyanis a gyümölcsízű, -illatú, friss, üde bort kedveli. S hogy ilyen kerüljön elé, szükség van némi bocsánatos fortélyra. Valamiféle „varázslatra”. Most ő az a „mágus”, aki a Mátraalja idei termését „bűvöli”. Felkereste hozzá a szőlőtáblákat, ellenőrizte a vesszőkön érlelt bogyók állapotát, minőségét, hogy akármiből ne csorduljon lé, aztán a sorban következő műveletek végzését irányította, ellenőrizte. Figyeli még mindig. Esze és keze egyaránt benne van mindenben a terv sikeréért. Érdekes, szép megbízását a világért sem hagyja abba addig, amíg a kívánt bort meg nem kóstolja. Megvallja, hogy maga is kedveli a pohárba csur- ranó zamatos, szép színű itó- kát. Mértékkel szívesen fogyasztja, amikor megkívánja, s valamihez illik. Leginkább talán ezért is választotta a szakmáját. Sokat tanult a tudásért. Az ausztráliai Wagga Wagga város Charles Sturt nevű egyetemén kapott diplomájához kutató laboratóriumban, borászati nagyüzemben, kereskedelmi cégnél szerzett gyakorlatot. Dolgozott Új-Zélandon is, mielőtt hazájának egy másik felsőoktatási intézményében, Adelaide-ben óraadóként, majd főállásban oktatott, s tovább gyarapította ismereteit. Tavaly pedig - tanácsadóként - Franciaországot is megjárta. Mitől lesz másabb a bor a keze alatt? Nos - mondja -, az angolok már a must tisztításánál eltérnek a Nagyrédén hagyományostól, sőt a flotációs eljárástól is. Ausztráliában előbb lehűtik a szőlőszemek lelkét, aztán a folyadékot ülepítik. A későbbi íz kialakításában pedig nagy szerepet kap a tölgyfa. Az erjesztésben, érlelésben rendkívül jelentős a ba- rithordós - tölgyedényes - módszer, kis hordók alkalmazásával. A forgács - chips - az ízkialakításhoz járul hozzá eredménnyel. Egyszóval ezek nélkül a mégoly kiváló nagyrédei borok sem tetszenének az angoloknak. Többet nem árul el a titkaiból. Viszont élénken biztat, hogy majd kóstoljam csak meg, amiről ő állítja, hogy valóban finom. S szövetkezeti fogadtatásáról, a gazdaság elismerésre méltó felszereltségéről, jól felkészült, segítőkész szakembereiről beszél inkább. Meg arról, hogy bár igen kellemesen érzi magát a községben, szívesen kimozdul majd, ha mindennapi munkája jobban engedi. Felkeresné Tokajt, Bala- tonboglárt, s természetesen a Mátravidékhez közelebbi Egert is egy kis kóstolóra, Nem mindegy, hogy mi van a pohárban... fotó: perl Márton A vendég buzgólkodása - hallom a búcsúzásnál Nagy András szövetkezeti elnöktől - nemigen növeli még az angol érdeklődést, de számottevő mennyiségben a külföldi piacon tartja a nagyrédei bort. S ez már akkor is kedvező lenne a mostani világban, ha így maradna. Ám feltétlenül bíznak abban, hogy az itteni szőlők levét egyre inkább megkedvelik, akik ma még csak ritkábban koccintanak vele idegenben. Gyóni Gyula
