Heves Megyei Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-21 / 248. szám
2. oldal Megyei Körkép 1995. október 21., szombat Egyeztetés francia pénzügyi tanácsadókkal Az államháztartási reform hatása az egri önkormányzatra Pályázatot nyert az egri ön- kormányzat. A Belügyminisztérium által - a Phare-program keretében - meghirdetett felhívás feltételeit teljesítve lehetőség nyílik a megyeszékhelyi önkormányzat költségvetésének „átvilágítására”. Olyan prognózist készítenek, amely elősegítheti a bevételek fokozását is. Erről tárgyalt tegnap délelőtt Budapesten Habis László alpolgármester a CLI francia pénzügyi tanácsadó cég képviselőivel, amelynek munkatársai ebben részt vesznek. Az alpolgármester arról is megbeszélést folytatott, hogy a Belügy- és a Pénzügyminisztérium szakértői modellértékű elemzést készítenek, milyen hatást gyakorol az államháztartási reform az egri önkormányzat költségvetésére. A Hírlap értesülése szerint a munkát - a szerződéstervezet alapján - november közepén kezdik, és várhatóan a jövő február végére fejezik be. Ezt azért tartják jelentősnek, mert a kora tavasszal közgyűlés elé kerülő űj költségvetést ennek az elemzésnek, illetve a javaslatok birtokában készítik majd el. Nem volt a pénznyerőnek alibije az (Folytatás az 1. oldalról) A tulajdonos ellen a hivatal mégis szabálysértési feljelentést tett, mert a törvény szerint engedély nélkül nyilvános helyen még tárolni sem szabad pénznyerő játékautomatát. Forgalmas hely a szórakozni vágyók körében a Katona téren — az áfész második emeletén — működő játékterem. Egyébként ez az a hely, ahol az ilyen gépek kiskereskedelmi forgalmazását is végzik. A nézetkülönbség az ellenőrök és az üzemeltető között épp ebből adódott. Az említett helyen ugyanis három üzlet van: egy hivatalos játékterem, egy nyerőautomataterem, és egy bemutatóhelyiség. Ez utóbbiban öt masina üzemelt, noha erre nem volt meg az engedély. Mi sem természetesebb, Alibiben hogy elszállíttatták a gépeket, bevonták az üzlet működési engedélyét, és lepecsételték a helyiséget.- Mit tesz ilyen esetben a hivatal, s mihez kezd az üzemeltető? - érdeklődtünk. Mohácsiné Mező Anikó, az egri polgármesteri hivatal vállalkozási irodájának főmunkatársa elmondta: a hatósági eljárás mellett egy szabálysértési eljárást is kezdeményeztek. A helyzetet még az is súlyosbítja, hogy két fiatalkorúval is találkoztak az ellenőrzés során. Ez pedig - mint közismert - ugyancsak tiltva van. Az üzlet újbóli megnyitása nem kis tortúra, ugyanis a tulajdonosnak ismételten be kell szereznie a hatósági és szakhatósági engedélyeket. (jámbor) Gázt kapott újabb négy Tárná menti település Jó példa az együttműködésre Október 24-tŐl folyamatos lesz a bekötés A települési önkormányzatok és a térségek együttműködésének jó példáját adta hét - Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megyei - település azzal, hogy tegnap délután Jászszentandráson a körzet történetében a legnagyobb beruházás avatására kerülhetett sor. Az 585 millió forintos költséggel megépített nagy-kö- zépnyomású gázvezeték és a hozzá tartozó átadóállomások 2500 lakásba - köztük négy Heves megyei településre: Tarnaörsre, Erkre, Zaránkra és Visznekre - juttatják el a gázt. Mint azt Nyúl Györgytől, Tamaörs polgármesterétől az összefogás irányítójától - megtudtuk: a többéves előkészítő munka után 1994-ben kezdődtek meg a kivitelezési munkálatok. A mintegy 25 százalékos állami támogatással, valamint az önkormányzatok pénzéből, illetve a lakosság jelentős hozzájárulásával megvalósított beruházást a Tama menti települések hitel igénybevétele nélkül tudták megvalósítani s átadni. A lakások 55-60 százalékában már elkészültek a belső szerelési munkálatokkal, készek a vezetékes gáz fogadására, így október 24-töl folyamatosan történhet a gázbekötés. (h. budai) A Magyar Köztársaság kikiáltásának hatodik évfordulóján Közös ünnepség a főkapitányságon Varga Antal átveszi a kitüntetést A Belügyminisztérium irányítása alá tartozó megyei szervek péntek délután a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon tartották közös kitüntetésátadó ünnepségüket a Magyar Köztársaság kikiáltásának hatodik évfordulóján. Az eseményen Kopasz Árpád r. ezredes, főkapitány-helyettes köszöntötte a megjelenteket, köztük dr. Jakab Istvánt, a megyei közgyűlés elnökét, dr. Balás Istvánt, a megyei közigazgatási hivatal vezetőjét, Kismolnár Annát, a TÁKISZ irányítóját, a tűzoltóság, a polgári védelem és a helyőrség megjelent képviselőit. Ezután Gáli László, a Gárdonyi Géza Színház igazgató-főrendezője mondott ünnepi beszédet. A továbbiakban kitüntetések átadására került sor. Dr. Jakab István a köztársasági elnök nevében nyújtotta át az ünnepségen a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet - a megyei főkapitányság felterjesztése alapján - Varga Antalnak, Lőrinci polgármesterének, a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet Kovács Györgynének, Tamaméra körjegyzőjének, és Ott Lászlónak, a Heves Megyei Önkormányzati Hivatal főtanácsosának, továbbá Berkó Jánosnak, Bodó Attilának, Greskó Mihálynak, Hagymási Jánosnak, Kerek Ottónak, Nagy Ferencnek, Nádudvari Lajosnak, Torma Károlynak és Urbán Lászlónak. A köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkeresztet adományozta Handzó István r. zászlósnak. Belügyminiszteri dicséretben és jutalomban részesült Ferkó Istvánná, a megyei köz- igazgatási hivatal főtanácsosa, aki a kitüntetést Budapesten vette át. Továbbá Berecz Sándor ny. r. főtörzsőrmester, Farkas Sándor ny. r. őrnagy, Ferenczi Lajos ny. r. alezredes, Mészáros József, Mészáros Sándor ny. r. alezredes, Ollári Miklós ny. r. törzszászlós, Pálok Józsefné, Révai László ny. r. főtörzsőrmester, Szabó Gyula ny. r. őrnagy, Szabó István r. főtörzszászlós, Szűcs Károly ny. r. főtörzsőrmester és Vankó Béla ny. r. alezredes. Az elismerésről szóló okmányokat dr. Lantos Bálint r. ezredes, megyei főkapitány adta át az érintetteknek. FOTÓ: PERL MÁRTON Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője dicséretben és jutalomban részesítette Ali Attila r. alezredest, Kis Endre r. századost, Kopasz Árpád r. ezredest és dr. Orosz Gyula r. alezredest. A társszervek munkatársai közül belügyminiszteri dicséretet és jutalmat vehetett át Bata Sándor tü. törzszászlós és Hangyel László ny. tü. őrnagy. A polgári védelmi főigazgató dicséretben és jutalomban részesítette - az erről szóló okmányt Budapesten átvevő - Pótha Csaba pv. alezredest és Simon Sándor közalkalmazottat. Ugyanez az elismerése Balogh József, Bedák T. Zoltán és dr. Gáspár János pv. alezredeseknek, valamint Bedéné Deák Erika és Zsidai Istvánná közalkalmazottaknak. Nyerőgépek, benzinkutak, majd a taxisok jönnek Játszani is csak hitelesen... Minden száz forintra nyolcvanat Évente akár több száz eszköz, készülék előírásos beállítását is elvégzik Egerben azok a szakemberek, akik az Országos Mérésügyi Hivatal helyi mértékhitelesítő kirendeltségén dolgoznak. Jelenleg éppen a benzinkutak föld alatti tartályainak hitelesítését végzik. Mint Mafa Józseftől, a kirendeltség vezetőjétől megtudtuk, régebben az őszi hónapokban fontos idénymunkájuk volt a pincészetek és a borászati cégek felkérésére az italok befogadására szolgáló tárolók ellenőrzése, hitelesítése. A játékszenvedély rabjainak számára jó hír, hogy itt ellenőrzik ügyes kezek a pénznyerőgépek szabványos beállítását is, hogy a csalafinta tulajdonosok karmai között nehogy pénznyelő masinákká változzanak át. A munkatársak átnézik a hozzájuk kerülő „félkarú” szerkezeteket, s elsősorban a készülékek lelkére, az úgynevezett fekete dobozra kíváncsiak, hiszen itt lehet manipulálni, csökkenteni a nyerési esélyeket. Náluk azonban a hozzáértők gondosan beállítják az átlag 80 százalékos értéket, ami azt jelenti hogy minden 100 forintból 80 forintot a játékos számára visszajuttat a gép, de mivel ez csupán egy átlagszám, így van, aki a bedobált pénz többszörösét kapja, másokhoz viszont nem ilyen nagyvonalú, és üres zsebbel távozhatnak. December körül várható még egy nagyobb roham a kirendeltségen, ugyanis ekkor telik le az a két év, amikor a taxisoknak mérőeszközeik időszakos hitelesítését kell elvégezniük. Mata József szerint a napjainkban elterjedt korszerű, adattárolóval fölszerelt és számlát adó taxamétereknél jóval kisebb az esély a szándékos tévedésre. Szerencsére a közelmúltban nem is találtak példát megpiszkált viteldíjszámlálóra. A megyeszékhelyen dolgozók mellett három szakemberük sokrétű feladatot lát el ebben az időszakban, hiszen mozgó szolgálatuk a vidéket is járja, és a kereskedők eszközeit hitelesítik, de illetékesek a vérnyomásmérők, a vízművek mérőórái vagy a benzinkutak töltőpisztolyai esetében is. (kj) Önkéntes véradók Szilvásváradon Önkéntes véradásra került sor a vöröskeresztes alapszervezet akciójában Szilvásváradon a helyi és a nagyvisnyói lakosság számára. A két községből összesen ötvennyolc donor adott vért. A szilvásváradi polgármesteri hivatal ebből az alkalomból minden véradónak 300 forintos vásárlási utalványt ajándékozott, ezt a helyi ABC-ben válthatják be. (h) Maconba is ellátogatnak Cél: a párizsi tőzsde Nem mindennapi útnak vágtak neki az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola közgazdasági tanszékének tanárai és hallgatói a napokban. Az Állami Értékpapírtőzsde támogatásával a. frankfurti és a londoni tőzsdék után az idén a párizsit tekinthetik meg. Az egyhetes útjuk során Genfben vesznek részt két szakmai előadáson, majd ki- kapcsolódásként a megyeszékhely testvérvárosát, Macont is meglátogatják. (h) Tüntetésre hívnak Rejtélyes röplapok a postaládákban Tegnap több egri lakos a postaládájában rejtélyes röplapot talált. A zöld színű, keretes, sűrűn teleírt „levélből” nem derült ki, ki küldte. Miért tüntetünk? - kérdezi a szöveg írója. „Mert az SZDSZ vezette Horn-Kuncze kormánynak be kell látnia: lejárt az ideje.” A továbbiakban hasonló stílusban bírál. Közli, hogy az Őszi Nyitány elnevezésű mozgalom első találkozója az október 22-én Budapesten, a Szabadság téren, 14 órakor megtartandó tüntetés lesz. A lap hátoldalán a térhez vezető útvonalakat is megrajzolták, így ez az alkalmi térkép a vidékieket is eligazítja. A röplap szerzői egy 1996- ban Pusztaszeren megkötendő új társadalmi szerződés lehetőségét villantják fel. Ehhez széles társadalmi szerveződésre számítanak. Felszólítják a polgárokat, hogy vegyenek részt az engedetlenségi mozgalmakban, a sztrájkokban. Noha nem fedik fel kilétüket, világos, hogy a MIÉP által vasárnap délutánra szervezett megmozdulásról van szó. Ezt erősíti meg az a cikk is, melyet Sándor András egri újságíró közölt a tegnapi Magyar Nemzetben. Szerinte: „Október 22-én kemény és komolyan figyelmeztető tüntetés lesz, de nem több.” ___________________Recept Nélkül - A Hírlap Orvosa Ajánlja___________________ A féloldali bénultak otthoni életéhez í. A féloldali bénulás az agyban keletkezett, körülírt vagy kiterjedt károsodás következménye. A végeredmény az esetek nagyobb részében különböző fokú rokkantság. A szervezet normális működésének több funkciója károsodik: azonos oldali felső és alsó végtag bénulása miatt súlyos esetben járásképtelenség, jobboldali bénulás felléptekor gyakori a beszédzavar (megértési, szóképzési, vagy mindkettő egyszerre), olvasás-, számolás-, írás-, illetve egyensúlyzavar, szellemi leépülés, érzelmi labilitás, önellátási képtelenség stb. Az agyi vérkeringési zavarok (vérzés, trombózis, embólia) a leggyakoribb okai a féloldali bénulásnak. A kockázati tényezők sokrétűek: ezek a rizikófaktorok, mint a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a dohányzás, elhízás, cukorbetegség, mozgásszegény életvitel, gyakori alkoholfogyasztás. Ezek életmódváltozással, étrendi módosítással, gyógyszerszedéssel befolyásolhatók, de vannak olyan faktorok, amelyek nem. így például a magasabb életkor, a nem (elsősorban a férfi, de a menses elmaradása után a nők kockázata is hasonló), a családi halmozódás, továbbá az örökletes tényezők stb. A féloldali bénultak csaknem egyharmadánál reális esély van a rehabilitációra, amely azt jelenti, hogy a beteg aktív közreműködésével, rehabilitációs kórházi osztályon a személyzet (orvos, gyógytornász, nővér, fizikoterápiás asszisztens, pszichológus, logopédus, szociális munkatárs, gyógyfoglalkoztató stb.) aprólékos, sokszor „sziszifuszi” munkájával, s állandó gyakorlással megtanítja a féloldali bénultat önállóan járni, segédeszközzel (bot, járókeret) vagy anélkül. Ez a terápia a felső végtag mozgását annyira javítja, hogy a napi élettevékenységben önellátó legyen (öltözés, tisztálkodás, WC- használat, étkezés, konyhai és háztartási munka stb.), beilleszkedjen az otthoni életbe. A fiatalabb, munkaképes korúaknái gyakorlással képessé teszi a beteget az eredeti vagy az úgynevezett rehabilitációs munkakör betöltésére. A rehabilitációs osztályról hazaengedett ápoltakra a nagy megpróbáltatás az otthoni körülmények között vár. Ezért rendkívül fontos, hogy a beteg minden tekintetben aktív, törekvő és optimista legyen. (Folytatása következik) Dr. Ha-la Ajándékcukor ellenére - a tagok döntése: Szűnjön meg az áfész...! A pétervásárai áfész legutóbbi részközgyűlését Váraszón tartották. Bár a meghívón ajándékot is ígértek a megjelenőknek - egy kilónyi kristálycukrot - a szövetkezet helyzetének ismeretében a mintegy háromszáz váraszói tag közül alig több mint húszán látogatták meg a fórumot. A mostani szerény ajándék ugyanis nem pótolhatta a több éve elmaradt vásárlási visszatérítéseket és egyéb juttatásokat. Dr. Oltványiné dr. Bertus Katalin megbízott elnökasz- szony tájékoztatójában elhangzott, hogy az elmúlt évben az alaptevékenységből származó bevételek még a kétmillió forintot sem érték el, s összesen nyolcmillió forint veszteséget kellett elkönyvelniük. A vendéglátóegységeket eladták, a boltokat pedig bérlők működtetik, így tovább szűkült az áfész tevékenysége. Bevételeik is csak a bérleti díjakból vannak, ezek azonban a fenntartási költségekre sem elegendőek. A tények ismertetése után Henger Ferenc és Pál Aladár javaslata alapján alakult ki az a vélemény, hogy nincs értelme a további működésnek. Az elnökasszony megígérte, hogy az elhangzottakat az igazgatósági ülés elé terjeszti. Ezt követően kerülhet sor a rendkívüli részközgyűlések összehívására, ahol kétharmados többség esetén - ami összesen mintegy háromezer „nem” szavazatot jelent - a tagok dönthetnek a szövetkezet megszüntetéséről. Zay