Heves Megyei Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-21 / 248. szám
1995. október 21., szombat msmmamm 7. oldal | Ahogy a 615.976-os fogoly látja A nemesveretű örökség mindenkinek kamatozhat Ünneplés, pózok nélkül Sokan viszolyognak a hivatalos megemlékezések külsőségeitől. A komoly képű elnökségtől, a jelképek hadától, a sablonos mondatokban bővelkedő méltatásoktól. Úgy vélik - s bizony, közel járnak az igazsághoz hogy ilyenkor épp a lényeg sikkad el. Az őszinte áhítat, a szívből fakadó tisztelgés. Vonatkozik ez az 1956-os forradalom és szabadságharcra is. Kár, mert ennek hagyatéka számottevő, üzenetértéke hatványozottan megbecsülendő. Akkor egy megalázott, külhoni zsarnokoktól is sanyargatott nemzet kelt fel rabtartói ellen, hogy áthasson minden polgárt a függetlenség, a szabadság semmi mással nem pótolható gyönyörűsége. Az akkori hősök, a pesti utca egyszerű gyermekei, a tizenéves lelkes kamaszok, s mindazok, akik csatlakoztak a mozgalomhoz, példát mutattak emberségből, becsületből, áldozatoktól sem húzódozó honszeretetből. Ezt vétek lenne feledni, hiszen valami ilyesfélére lenne szükség mostanság. Ebben a vesződséges, ebben a lassan már tűrhetetlen vadkapitalizmusban, ahol a humánum fehér holló, ahol a hazardírozásért, a fondorlatos csalásért, a gátlástalan lopásért dukál a pénz, a vagyon, ahol a lélektelenség a divat, ahol nem törődünk egymással. Ők ott és akkor mindennek az ellenkezőjét tették. Nem kalkuláltak, nem méricskéltek, hanem hallgattak a belső szóra. Egységes érzület sugárzott át a polgárokon. Az, amit nem véletlenül sóvárgunk jelenünkben, az, ami megnyugtató holnapjaink aranyfedezete lehetne. Hajtsunk fejet hát az örökzöld érdemek előtt, mert gazdagszunk általa. Kivétel nélkül, mindnyájan. Október közepi őszi délután, sápadtarany napsugarak, ezernyi árnyalatban pompázó lombok. Mindehhez társul az Orgonás tér 4. szám alatti műemlék lakóház egyedi atmoszférája. Csoda-e, ha a történelem szelleme leng körül bennünket? Azzal a dr. Korompai Jánossal beszélgetek, aki túljutott már tengernyi megpróbáltatáson, aki bölcsen, empátiával, megértéstől áthatva szemléli a mai tülekedést, aki senki iránt nem érez haragot, aki minden ellene vétőnek megbocsátott. Akkor is, ha másokhoz hasonlóan ő sem feledhet. Az 1956-os forradalom és szabadságharc helyi eseményeinek nemcsak szemlélője volt, hanem alakította, formálta is ezeket. Meglehetősen drága árat fizetve mindenért. Elevenedjék hát meg a krónika... *** Először a beszédes előzményekre utal.-Mindnyájan megkönnyebbültünk - ez a megállapítás az egész országra vonatkozik -, amikor 1953-ban Nagy Imre lett a miniszterelnök, és ismertette a kormányprogramot. Sajnos, a felszabadultság érzete nem sokáig tartott, hiszen következett a retorzió: előbb a fokozatos, majd a határozott visz- szatáncolás. Az idők regulája azonban mást írt elő, s az oldódás 1956 elejétől folytatódott. Természetesen fővárosi központtal, hiszen a barokk megyeszékhelyre alig-alig szivárogtak az információk. Szeptember végén - nem hivatalos látogatóként - itt járt Tardos Tibor író. A Szépasszony- völgyben beszélgettünk, s ő sejtette, hogy nagy események várhatók. Hallhattunk a Petőfikor tevékenységéről, az ifjúság újat akaró mozgalmáról. Mégis hazudnék, ha azt mondanám: mindent előre láttunk. *** Huszonnegyedikén reggel hazulról a bazilika felé kanyarodott, s ott köszönt rá egy megyei tanácsi gépírónő.-Doktor úr, nem kell már soká bujkálnunk, végre megmutathatjuk valódi arcunkat. Mellesleg az ipari osztályon tevékenykedett. Ott már összeverődött a nyitottabb értelmiségi gárda.-Novotta Kálmánnal, Hortobágyi Istvánnal, Ráduly Barnával, Kovács András orvossal az esélyeket latolgattuk. Volt min töprengeni, mert a rádió továbbította a híreket. Apró Antal nyers nyilatkozata valamennyiünket megdöbbentett. Érthető, hiszen csőcseléknek minősítette a jogaikat követelők regimentjét. Ezen még a személyzeti vezető tisztét ellátó párttitkár, a civilben tanító Vass Gyula is meglepődött, s a nyilvánosság előtt arra hívta fel a figyelmet, hogy nem szabad ekként címkézni. Két napig a bizonytalanság légköre hatott az emberekre. Huszonhatodikán és huszonhe- tedikén azonban megindult a szerveződés.- Elhatároztuk, hogy megteremtjük a megyei munkástanácsot. Javaslatomra úgy szavaztunk, hogy mindenki - a titkosság jegyében - felírta annak a személynek a nevét, akit alkalmasnak tartott arra, hogy a testület tagja legyen. A legtöbb vokssal büszkélkedőnek dukált az elnöki cím. Én ódzkodtam a megtiszteltetéstől. Családomra, gyermekeimre hivatkoztam. A hárítás nem sikerült, mert másnap úgy köszöntöttek, mint a legnépszerűbb embert. Szívemből fakadóan engedtem. Ebben a funkcióban - a testület egyébként a végrehajtó bizottság szerepkörét látta el - maradtam egészen a december 12- i sortűzig. *** November 2-ára Miskolcra invitálták. Ott kívánták ugyanis megalakítani Északkelet-Ma- gyarország önálló nemzeti bizottságát. Ahhoz hasonlót, amilyen a Szigeti Attila által vezetett győri székhelyű dunántúli volt.- Mit sem sejtve utaztam el. Az ott tárgyaltakkal egyetértettem. Végül is azzal búcsúztunk egymástól, hogy három nap múlva visszajelzünk, pontosítva a küldött nevét. Önzetlenül segédkeztem a jegyzőkönyv megfogalmazásában is. Ez lett a vesztem, az itteni fellépés miatt lettem áldozat. Az egészben az a furcsa - s ezt a mostani írásban közzétett dokumentum is igazolja -, hogy folyvást elutasított mindenféle szélsőséget, s kizárólag arra törekedett, hogy állam- igazgatási ismereteit az igazságos konszolidáció elősegítésére fordítsa.- Ezt Hevesben méltatták is. Igaz, az ide érkező Kádár-megbízott hamarosan berendelt, s közölte, hogy ne jöjjek többé be. Ezt tudomásul vettem, hiszen az Autóipari Forgácsoló Gépgyárnál - a későbbi KAEV elődjénél — terv- és munkaügyi osztályvezetői állás fogadott. Azt hittem, nem ér semmi sérelem, s 1957. január 1-jétől június 17-ig dolgoztam is. Ekkor azonban éjszaka, úgy éjfél körül fegyveresek dörömböltek a lakás ajtaján, s közölték velem: letartóztatnak. A helyőrségi fogdába cipeltek, onnan pedig Miskolcra... Borzalmas volt mindezt átélnie. Emlékezetébe ötlött a terror keltette rémület. A már említett december 12-i Széchenyi utcai mészárlás, amelyet a véletlen Mindent a hazáért... Ha közeleg - és itt a nap... S— ViSzubjektív AZT HITTEM, hogy az idén már nyugodtabban köszönthetem október 23-át... Ha a magánéletemben, családi körben éppen nem is biztos, hogy kellőképpen ünnepelhetem, államilag többé-kevésbé feltétlenül lesz miből a jeles naphoz igazodni. Hiszen - mint hallom - legalább 18 millió forint juthat erre az ország eredeti költségvetéséből, míg további 3,2 milliót utóbb a tartalékból is átutaltak már ilyen célra. S ha ez a toldalék - ismereteim szerint - a pénzügyi művelet idején még igazából nem létező, kifürkészhetetlen szervezethez került is, vélhetően csak olyan nemes kiadást szolgál majd, mint amit megneveztek. Egyszóval a summa a megemlékezéshez, a kegyeleti ceremóniákhoz valószínűleg elég. A naptár jelzése véletlenül sem a pironkodástól lehet megkülönböztető. Az anyagi fedezetet illetően - főleg, ha az imént érintett 3,2 millió címzettje, a rejtélyesen hangzó ,,’56-osok Szervezőbizottsága" is valóban a haza oltárán kíván áldozni a pénzével -, mondom, teljesülhetne a reményem, vágyam. Ám félek, hogy a tisztes összeg sem vigasztal, ha úgy történik megint minden, mint szokott. Márpedig most sem igen számíthatunk jobbra! Idejekorán bejelentették a pártok s az egyéb politikai szervezetek, hogy közös központi tisztelgést nem akarnak. Az egyik itt, a másik ott üli majd az évfordulót, s csakis a maga módján... Nem idegen az efféle elkülönülés nemzeti ünnepeinken. Úgy látszik, hogy hozzátartozik már az életünkhöz. Október 23-a közeledtével, elérkezté- vel azonban kiváltképpen lehangoló! Hiszen három nagy napunk közül a legfiatalabb, időben ez áll a legközelebb hozzánk, erről van a legtöbb közvetlen vagy közvetett élményünk. Nem utolsósorban ezt álmodtuk, ígértük a megbékélés piros betűs idejének is! Tévedtünk volna, vagy egyszerűen csak hazudtunk..? Megvallom: nyugtalanít, hogy bizalmat kapott pártjaink újra meg újra a maguk ünnepeinek gondolják a napot, némelyek ijesztgetnek, fenyegetnek is vele. S eszükbe sem akar jutni, hogy október 23. igenis mindannyiunké! A barikád mindkét oldalán van mire emlékezni, valami előtt gyertyát gyújtani, virággal, koszorúval tisztelegni. S anélkül, hogy sértenénk, bántanánk egymást! VAGY EZ MÁR kevésbé lenne magyaros? Túlságosan a nagy szavak, ígéretek, magasztos frázisok fölé magasodna...? Gyóni Gyula Dr. Korompai János, a megyei munkástanács elnöke volt folytán végig kellett néznie. Látszólag bizakodott, de idővel rájött, hogy reménységre majd- hogy semmi ok.- Augusztus 30-án rendezték az első zárt tárgyalást a népbírósági gyorsított eljárás keretében. A vádiratot tíz perccel kezdés előtt kaptam meg. A kijelölt védő - Fehér József- azelőtt katonai ügyész volt, s mindössze öt percet beszélt velem. Mégis azt hittem: megúszom felfüggesztettel. Hát nem így történt, hiszen másodrendű vádlottként 12 esztendőt sóztak rám. Először a pesti gyűjtőbe - akkor Országos Börtönnek hívták - parancsoltak, zárkás félkosztosként. Ezt váltotta az asztalosműhely, záróakkordként pedig az a fordítói „iroda”, ahol együtt senyved- tem Örsi István íróval, Litván György közgazdásszal, Mécs Imrével, a ma közismert politikussal, Kosáry Domokossal, a Magyar Tudományos Akadéamnesztia keretében, 1962. április 2-án szabadultam. Normális állást sehol sem találtam. Nyitányként napszámosként kerestem kenyeremet a bútorgyárban, aztán októberben gépíró adminisztrátorként fogadtak az egri vármúzeumban. *** Mindez a messzeségbe hullott. Egykori üldözőivel barátságos, közvetlen. Nem hánytorgat fel semmit nekik.- Ez bensőből fakadó alapállás. Azért mégis szomorgok, ha a rendszerváltozásra gondolok. Még inkább kesergek a mostani érdektelenség miatt. Az fáj, hogy az arra hivatottak többnyire nincsenek tisztában azzal, hogy az '56-os nemesveretű örökség az egész haza, azaz mindenki számára kamatozhat, hiszen toleranciára, emberségre, nyíltságra, a valódi értékek tiszteletére nevel. Nem a medáliákért sóvárog senki, hiszen azok talmi dolgok. Csupán Felhívás a helyi tanácsok és a forradalmi népi szervek együttműködéséről Dolgozó népünknek szabad életéhez és a teremtő munka megindításához nyugalomra és rendre van szüksége. E nyugalom kialakításához és megszilárdításához nagy segítséget nyújthatnak az államigazgatás helyi szervei, ha tevékenységükkel hozzájárulnak a forradalmi és szocialista vívmányok megszilárdításához, a nyugalom és a békés munka helyreállításához. A megyei tanács végrehajtó bizottsága és a megyei tanács munkástanácsa felhívják a helyi — járási, városi, községi — tanácsokat és forradalmi népi szerveket (munkástanácsokat, forradalmi tanácsokat, nemzeti bizottságokat), hogy egyetértésben alakítsanak ki olyan szervezetet, amely bírja a dolgozók bizalmát. Az irányításból ki kelí hagyni a közelmúlt bűneiért, túlzásaiért és hibáiért felelős egyéneket, a népi szerveket pedig meg keli tisztítani a hozzájuk csatlakozott jobboldali elemektől. így mindenütt kialakítható olyan szervezet, amely a választásokig képes eredményesen ellátni az államigazgatási feladatatokat. A fentiek szerint megszervezett ideiglenes tanács a következőket tekintse főfeladatának: 1. A város (község) területén a nyugalom és a rend minden esetre fenntartandó. 2. A közellátás megszervezése, mint a békés munka egyik alapfeltétele. 3. A mezőgazdasági munka elvégzése — szántás-vetés — amely biztosítja az ország jövő évi kenyerét. Az ideiglenes helyi tanácsok minden kérdésben forduljanak a felettes — járási, megyei — tanácsokhoz. Eger, 1956. november 13. A Megyei Tanács Végrehajtó bízott- A Megyei Tanács Munkástanácsa 8ága nevében: nevében: Lendvai Vilmos Dr* Korompai János elnök elnök UtvM megyei Mromót V- tor A munkástanács 1956. november 13-án kelt felhívása mia jelenlegi elnökével, Göncz Árpáddal, napjaink köztársasági elnökével. Közel kerülhettem a színész Darvas Ivánhoz. Mensáros Lászlóhoz, Ilosfalvy Róbert operaénekeshez. Egyszer persze ez is zárult. Az első az esik rosszul, hogy ez az életeket követelő tiszta misszió nem lel megértőkre, pedig ennek kizárásával aligha képzelhető el valamirevaló jövendő. Csak egyetérthetünk... Pécsi István
