Heves Megyei Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-16 / 218. szám
38. Kisebb csoportokba verődve találgatják, miért is gyűltek össze. - Megint kizárnak valakit a pártból? Szabotázs történt? Kulákmesterkedésekre jöttek rá? Az amerikai imperializmus megint küldött egy kémet, akit sikeresen lefüleltek? Az egyház újból izgat az államrend ellen? Az osztályellenség felgyújtott egy falusi szövetkezetét? Szolomon csak most ijedt meg, hogy Svejk még nem párttag, mert ide csak szigorúan bizalmas párttagokat hívnak. Most már nem lehet Svejket kizavarni, mert feltűnő lenne, hanem sokkal jobb, ha felkészíti a teendőkre. Ne locsogjon, ne kérdezzen senkitől semmit, .ne érdeklődjék, csak hallgasson, mint az a bizonyos a fűben. Érdekes, hogy Otto Kátz ebben a környezetben nagyon választékosán tudott beszélni, még csak véletlenül se hangzott el a szájából durva vagy triviális kifejezés. Némileg megnyugtatta az is, hogy Svejknek már be van adva a tagfelvételi kérelme a vaskos önéletrajzzal, amelyet azonban ő már szalonképessé tett. Svejk fogadta, hogy egy árva szót se fog ejteni, meg se fog mukkanni, akárki is érdeklődne gondolatai felől. Néma lesz, mint a sír. Szolomon Kátcovot elhívta egy szervező, aki nem titkolt izgalommal sürgette, hogy Holubka elvtárs keresi, a megyei első titkár. így Svejk egyedül maradt, igaz, nem sokáig, mert mellészegődött egy barázdált arcú, nyughatatlan vérű, öreg forradalmár, aki már az ötödik hallgató társaságát rémítette meg elgondolásaival. Most Svejk jámbor arcát szemelte ki alkalmas hallgatóságnak, vagy inkább áldozatnak. Kátcovot az ájulás környékezte, mit fog most tenni minden támasz nélkül ez a hülye magában? Csak nem szólja el magát, mert akkor vége, összedől a világ, amit eddig olyan gondosan maga köré épített. Svejk biztatóan intett Kátcov felé, mosolygós pofával, rendben van minden, nem lesz semmi baj, bízza csak rá a dolgokat. Hogy sikerüljön valami, ahhoz szabadságra is van szükség. Az idegen bemutatkozott, mondta hogy Pivonka, de arra nem is volt kíváncsi, hogy mi a neve, aki előtte áll, hanem egyből kezdte osztályharcos teóriáját:- Mondtam én már tizenkilencben, hogy kesztyűs kézzel bánunk a burzsoáziával. Most kell végezni velük, amikor nyakukon a kés. Kiirtani mind egy szálig, még az írmagjukat is. Csak így lehetünk biztonságban, hogy nem tér vissza a kapitalizmus! Mi a véleményed, elvtárs? — Látom, egyetértesz velem - veregette Svejk vállát ez a Pivonka, és egészen felélénkült, hogy végre egyetértő társra talált. - Te nem azt tennéd, amit én?... Na látod, neki kell menni az átkozott bur- zsujnak, kuláknak, most, amikor kezünkben a fegyver, vagy adjuk ki a kezünkből, amit véráldozatok árán szereztünk? Svejk intett a fejével, hogy nem. Pivonka tovább tüzelte magát: - Minek ez a tétovázás? Hová lett a rettegett munkásököl, amélyik oda sújt, ahová kell? Ki tartja vissza? Mi félemlítette meg?... Miért gatyázik Sztálin elvtárs? Miért nem adja ki a parancsot, hogy irány a Nyugat! Reszketne akkor a világ! Elvtárs, te jönnél velem? Svejk ismét bólintott egyet, mire keblére ölelte őt a bősz forradalmár Pivonka, de már nem jutott egyéb kitüntető manifesztációra idő, mert az elnökség elfoglalta helyét a pódiumon, és nem kis meglepetésre Otto Kátz is ott feszített a dicső kiválasztottak között. Az elnökség valamennyi tagja komor arccal ült, mintha nagy titkok hordozói lennének, és a titok súlya ránehezült a hallgatóságra is. Feszült csend uralta a termet. (Folytatása következik)
