Heves Megyei Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-07 / 183. szám
1995. augusztus 7„ hétfő 5. oldal Heves És Körzete Virágot kötnek a hét végén Hevesen Az idei Hevesi napok keretében pénteken első ízben rendezik meg a nagy érdeklődésre számot tartó virágtermesztési tanácskozást a Városházán, és a virágkötészeti versenyt a Móricz Zsigmond Művelődési Központban. A tanácskozáson szó lesz a zöldfelületek szerepéről, a hazai dísznövénykínálatról, a virágtermesztésről és a forgalmazásról is. A tanácskozás 10 órakor kezdődik, csakúgy, mint a virágkötők szemet gyönyörködtető versenye. Az eredményhirdetés 14 órakor várható. A programokat a városi önkormányzat, a Baranko- vits Alapítvány és az S and S Vetőmag Kft. szervezi. A könyvtárak szabadidős programja Bár a hevesi felnőtt- és gyermekkönyvtár csak részleges nyitva tartással üzemel, mégis nagy szeretettel várja mindkét intézmény a fiatal olvasókat. A közelgő új tanév előtt mintegy könnyítésképpen a kötelező olvasmányok feldolgozásához filmvetítéseket tartanak. A felnőtt könyvtár hétfőnként 18 órától a középiskolások kötelező irodalmi anyagából válogat, ezen a héten az Úri muri című filmet láthatják az érdeklődők. A gyermek könyvtár keddi napokon 15 órától 17 óráig az általános iskolai kötelezőkből válogat. Ezen a héten a Kincskereső kisködmön kerül a képernyőre. Újabb közmunkások álltak be Zaránkon Régi, bevett gyakorlat már Za- ránk községben, hogy a falu szépítését és az ehhez kapcsolódó munkálatokat a jövedelemmel nem rendelkező munkanélküliekből lett közmunkásokkal végeztetik el. Az elmúlt héten újabb hét fő közmunkást állítottak munkába a településen. A jelenleg 14 főből álló csoport a temető kerítésének felújításán dolgozik, valamint a visszavásárolt iskola épületének környezetét teszik rendbe. Kiirtják az elburjánzott bokrokat, lekaszálják a füvet, összegyűjtik a hulladékot. Csak a munkámat végzem... A templomépítö Bár Kovács József címzetes esperes úrnak, e cikk főszereplőjének nemigen tetszett ez a cím, mégis ennél maradtam, mert amióta ismerem, nekem mindig ez a fogalom jut eszembe róla. Kovács József címzetes esperes A nyírségből származik, egy Kis- várda melletti kis faluból, Ajakról. Szülei mindketten nagy családban nőttek fel, nekik is hat gyermekük született, ő volt a legkisebb. Az akkori szokás szerint két gyerek kapta volna a vagyont, kettő pedig tanulni ment volna. De a téeszesí- tés közbeszólt. Szülei, akik már nem élnek, még a téeszben is becsületes munkára nevelték őket. Édesapjuk rendkívül szerény ember volt, mindig a háttérből figyelte fiai útját. A közvetlenségét - amit a hevesi emberek először szokatlannak találtak, de azóta hozzászoktak, igénylik - a szülői háztól hozta, és mint mondta, visz- szaköszön benne az ajakiak mentalitása. Otthon megszokta, hogy mindenki mindenkit tisztelt. Mindenki köszönt mindenkinek, az embereket nem választotta el sem felekezeti, sem ideológiai ellentét. A családok együtt imádkoztak, mindany- nyian jártak misére. Az ottani egység szép példája, hogy amikor a három templom tetejét egyszerre vették le javítani, akkor mindenki segédkezett mindháromnak a felújításában. Miután ebben a szellemben nevelték, nem idegen tőle, hogy megálljon az utcán beszélgetni az arra járókkal. Mosolyogva elmondta: az utóbbi években több embert nyer meg az utcai beszélgetésekkel, mint a templomban. A falujukból többen választották a papi hivatást, és bár ő maga nem volt olyan buzgó a hit gyakorlásában, mint a bátyja, a szomszédban lakó papnövendék titokzatos fekete ruhája és az őt körüllengő misztikum erősen vonzotta. A végső döntés már megszületett benne, de hogy az esetleges zaklatásokat elkerülje, a teológiára és az orvosi egyetemre is jelentkezett. Ott is szabad volt előtte az út, mégsem bánta meg soha, hogy a papi hivatást választotta. Soha. semmilyen más pálya nem szerezhetett volna neki annyi örömet az életben, mint az, hogy pap lett, mondta komolyan. Mielőtt 1972-ben elfoglalta első plébánosi helyét, négy helyen volt káplán. Ez a „vándorút” arra szolgált és szolgál ma is, hogy a leendő lelkipásztor megismerje az élet minden oldalát. Az így szerzett tapasztalatoknak későbbi munkájában látja majd jó hasznát. Az első helye Nyíregyháza 4-es plébániája, Oros. Az ottani plébánia épülete egy kétszáz esztendős ház volt, amelyet nem lehetett fenntartani, ezért a templom melletti telekre építettek egy újat. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, sokféle engedélyt kellett beszerezni, de sikerült. 1973-ban már állt az új plébánia. Ezután következett a fásítás, a tereprendezés, a templom és a harang villamosítása. Mindezt nem kérésre, kötelességből tette, hanem mert így diktálta az élet és a szíve, a hite. 1982-ben került Jászberénybe, ahol az első útja a templom padlására, tornyába vezetett. Ekkor derítette ki, hogy a tetőgerendák elkorhadtak, eltörtek, a torony pedig mozog. Felkereste az érsek urat, mert azonnali beavatkozásra volt szükség. Külföldre utazott, hogy onnan hozzon támogatást. Végül 1984-ben sikerült felújítaniuk a tetőszerkezetet. A munkát nem hagyta abba, következett a temetőkápolna felújítása. Egy lépés, és már a pusztamonostori templomtető megújhodásánál és a plébánia szépítésénél bábáskodott. A sor nem teljes, szerényen hallgat arról, hogy több helyen az ő közbenjárásával ma már melegben és világosban hallgathatják a misét a hívek. Szerinte ezek a dolgok természetesek. 1991-ben érkezett Hevesre. Akkor került a városba, amikor az egyházi ingatlanok visszaadása történt. Határozottan és hatékonyan képviselte és védte egyháza érdekeit az önkormányzattal folytatott tárgyalásokon. Az akkori osztozkodás felrázta a várost, és megpezsdí- tette az egyházi életet is. Szerinte csak úgy sikerülhet igazi eredményt elérni, ha a felek maximálisan tiszteletben tartják egymás álláspontját. Ott tiszteletben kellett tartania mások nézeteit, de ugyanakkor kötelessége volt védeni a vallásos emberek és az egyház érdekeit. A tárgyalások végén a Római Katolikus Egyház megkapta a volt I. számú iskola helyét - itt közösségi házat építenek majd. Ezen túl a város az újtelepi részen egy telket ajándékozott az egyháznak. Az újtelepi emberek régi vágya valósul meg azzal, hogy az iskolai tantermekben megtartott misék után a saját templomukban hallgathatják majd az istentiszteletet. E telekről mindenki úgy beszélt, mint a templom helyéről, így a hívők és nem hívők egyaránt örömmel fogadták a templomépítés gondolatát. A város népe rá volt hangolódva az építkezésre, és a szándékát az összegyűjtött adományokkal is nyomatékosította. A hívek buzgalmát látva az érsek úr is támogatását ígérte. Az alapkőletétel megtörtént, reménykednek abban, hogy idén sikerül tető alá hozni az épületet. Saját bevallása szerint sok olyasmit kellett megtanulnia a munkák során, amelyet nem tanítottak számukra, de az egyház mindennapjaihoz hozzátartozik. Talán - gondolkodott el - e templom megépítése a hevesi küldetésének lényege. Molnár Csilla A jegyzőkönyv szerint senki nem hibás Tiszanánán megújult a tornacsarnok A tiszanánai lakosok két éve „örülhetnek” annak, hogy településükön korszerű, a legmodernebb követelményeknek megfelelő tornacsarnok épült. Lenne ok az elégedettségre akkor, ha a létesítmény használható volna. Ám az 1993-ban elkészült tornacsarnok meglehetősen bizonytalan „lábakon áll”, olyannyira, hogy még egy szélvihar is képes volt összeszakítani a tetőszerkezetét, nem beszélve arról, hogy a bordásfalak használat közben kilazultak, a zuhanyozóban a csempék lepotyogtak. A 33 millió forintos beruházást még az előző testület szavazta meg, s a létesítmény kivitelezőjének - tizenkét pályázó közül - a korábbi vezetés szavazott bizalmat. A szerződés ügy szólt, hogy az augusztus 20-i átadás után a kivitelezőnek egyéves garanciális felelősséget kell vállalnia. Tavaly nyáron megtörtént a műszaki bejárás, ahol a volt polgármesterasszony, a kivitelezők és a műszaki ellenőrök összeírták a hibákat. Ekkor még nem volt életveszélyes az épület, csupán kisebb f iroblémák kerültek listára, gy például megállapították, hogy a bordásfalak csavarjai használat közben kilazultak, az ajtó elvetemedett, a zuhanyozóban a csempe egy része levált, a falak pedig átáztak. A kivitelező a műszaki bejárást követően vállalta, hogy szeptember 30-ig kijavítja a hibákat. Ennek a kötelezettségének a határidő lejárta előtt nem tett eleget, így a decemberben megválasztott új testület bírósághoz fordult. Egy kis idő múlva viszont jelentkezett a kivitelező, aki vállalta, hogy az épületet legkésőbb július 27-ig rendbe rakja. A munkálatokhoz egy utólagos tetőszerkezet-megerősítés is csatlakozott. A múlt év tavaszán ugyanis egy vihar negyven négyzetméternyi területen felszaggatta a tető- szerkezetet, s az épület most már ténylegesen életveszélyessé vált. Az ekkor készült jegyzőkönyv szerint sem a kivitelező, sem a tervező nem hibás, az egyedüli bűnbak a vihar, amely túl nagy volt. A biztosító fizetett, s amíg a helyreállítás folyt, a tornacsarnokot bezárták. Javasolták viszont, hogy a tetőszerkezetet erősítsék meg. A munkálatok elvégzésével ismét a „régi” kivitelezőt bízták meg. A tegnapi műszaki bejárás után a település polgármestere, dr. Tóth József elmondta, hogy az épület - úgy tűnik - végleg elkészült. Háromszoros megerősítést kapott a tetőszerkezet, s a kivitelező kijavította a hibákat, ezért szeptembertől a gyerekek biztonságos és stabil csarnokban tornázhatnak olyan körülmények között, amely az intézmény elmúlt két éve alatt is - harminchárommillióért - elvárható lett volna. (szuromi) Táblapusztítók Ebben az évben már eddig 15- nél több közúti jelzőtábla esett áldozatul Hevesen a vandálok és színesfémgyüjtök bűnös akciójának. Az utcákon magányosan álldogáló objektumok ki vannak szolgáltatva az erőfitogta- tók brutalitásának csakúgy, mint a saját zsebükre dolgozó tolvajoknak. Egy tábla eladásából a tolvajnak mindössze 2-300 forint haszna van, azonban az ellopottak pótlása a városnak - NEKÜNK! - esetenként 7-8000 forint kiadást jelent. Nem is szólva a hiányzó táblákból adódó balesetek beláthatatlan következményeiről. Talán most már ne csak a szavunkat emeljük fel...! Scario Musica K özel három éve annak, hogy a Hevesi Kamarazenekar formálni kezdte mai arculatát, és lelkesen hozzálátott a kultúrára éhes városi polgárság igényeinek kielégítéséhez. Talán mindezeknek köszönheti az egyesület azt a csodálatos hetet, amit Olaszország •egyik legtávolabbi csücskében, Scarióban tölthetett július 10- től. A tengerparti kisváros adott otthont annak a Scario Musica zenei rendezvénynek, melynek jóvoltából a Hevesi Kamarazenekar lehetőséget kapott, hogy olyan neves művészek mellett, mint Felice Cusano, Angelo Gaudino (hegedűművészek), valamint Davide Costagoila (zongoraművész) részt vegyen e színvonalas hangversenysorozaton, a fent említett hegedű- művészek kísérőzenekaraként. A kis csapat örömmel vette a szívélyes meghívást, amit a bőkezű szponzorok nélkül nemigen tehetett volna meg. A hevesiek az ott töltött öt nap alatt belekóstolhattak egy olasz tengerparti városka mindennapinak igazán nem mondható hétköznapjaiba. Gyors tempóban kapcsolódtak be a vibráló hangulatú éjszakai életbe, és próbálták élvezni minden percét. Itthon ilyen alkalom úgysem adatik. Egy röpke félórára azonban sikerült megállítani az őrült utcai forgatagot. A kivilágított parti sétányon ugyanis nem mindennap tűnik fel zenekar Weiner és Brahms muzsikájával, hogy szórakoztassa az oda sereglett helybélieket. Á magyar zenészek mindent megtettek a siker érdekében, ami nem is maradt el aznap este, és amelyet még számos követett. A főtéren felállított színpadon, amit a nappali hőség miatt csak késő este vettek igénybe az itáliai és külhoni vendégművészek, újabb sikerek következtek. Az olasz nagyérdemű fölöttébb hálásnak bizonyult. Tapsviharaiból Nádor László karnagy úrnak és a zenekarnak is jócskán jutott, és olykor-olykor még egy-egy Viva Ungheria! is megtörte a tengerparti éjszaka monoton zsivaját. A másik helyszín, amely e néhány nap alatt fontos szerepet játszott a zenekar életében, egy hegyi üdülőfalu, Villaggio Bussento volt. Talán a magyar turista ennél hangulatosabb és tökéletesebb helyet el sem tudna képzelni ahhoz, hogy szórakozhasson, pihenhessen. A falu a nevét a Bussento patakról kapta, mely sebesen rohan alá a közel ezer méter magas hegyekből. Villaggio Bussento hangulata pedig önmagáért beszél. Nádtetős, kőből összerakott bungalók várják az odalátogatót. Ezen a helyen kapott a magyar csoport szállást, étkezést, amelyet igyekeztek úgy összeállítani, hogy kedvező képet kaphasson az olasz konyhaművészetről a különlegességekre egyébként is éhes magyar. Sajnos, az idő gyorsabban repült, mint a hétköznapokon. Az utolsó reggelit elfogyasztva a lelkes csapat búcsút intett Bussento felejthetetlen tájainak, a Tirrén-tenger sziklás partjainak. A következő állomás, Pompeji, a majdnem kétezer éves romváros sem bizonyult unalmas látnivalónak. Az élmény lenyűgöző, mégis hátborzongató volt. Idegenvezető híján mindenki a borsos áron vásárolt magyar nyelvű útikönyvet böngészte, amely hatásosan érzékeltette a több mint ezer éve történt katasztrófát. A Vezúv, a bűnös, azóta is rendíthetetlenül és méltóságteljesen magasodik a végeláthatatlan romok fölött. Pompeji utódjaként emlegetik Nápolyi, Olaszország talán legszebb fekvésű városát. Mindenkit vonz a kéken csillogó öböl, a szűk, száradó ruhákkal borított sikátorok látványa. Mert Nápoly ilyen. Nápoly mindenkit lenyűgöz, mindenkit a hatalmába kerít. Távolodva számtalanszor visszafordul az ember, hogy még egy utolsó pillantást vethessen e káprázatos városra. Kimerültén, mégis várakozással telve érkezett a csoport Rómába. Szemtanúi lehettünk az „Örök Város” éjszakai pompájának. A Szent István Zarándokház nyújtott „menedéket” a fáradt zenészeknek, amiért hálás köszönettel tartoznak Kál- lay Kristóf úrnak, a Máltai Lovagrend pápai követének. A ház ugyanis magyar érdekeltségű intézmény, melyet Prokoj Péter atya vezet fennállása óta, és amely mindig szívesen fogadja a szállást kereső magyar turistákat. A főváros éjszakai arcát megismerve már joggal lehet kíváncsi az ember, hogy milyen a „macskák városa” nappal. Erről azonban órákat lehetne mesélni. Róma a VÁROS. Csupa nagybetűvel. Ha igazán elmerül benne a látogató, hamar megértheti, miért kapta az „örök” jelzőt. Az utazás végéhez közeledve a csapat többsége már fáradtan nézett maga elé, de senkiben sem merült fel az a kérdés: vajon megérte-e az a fáradság, amit a több mint kétezer kilométeres út és a napi két-három órás gyakorlás okozott. Ez ugyanis nem lehetett kérdés, mert a válasz egyszerű és egyértelmű: Igen! Vincze Orsolya
