Heves Megyei Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-05 / 182. szám

6. oldal Körkép 1995. augusztus 5., szombat MINDENNAPI PERPATVARAINK - A HÍRLAP JOGÁSZA VÁLASZOL Rendes szabadság - utólag Veszélyeztetett terhesség miatt 1993-ban betegállományba kerültem, majd júliustól szü­lési szabadságra mentem. Ezt követően - a gyed igénybevé­telével - szülési szabadságon voltam. Az idén, év elején jöttem vissza dolgozni. Munkáltatóm azonban nem hajlandó össze­gyűlt évi rendes szabadságo­mat augusztusban kiadni. Arra hivatkozik, hogy azt csak a tárgyévben lehet kivenni - írja egyik olvasónk, s azt kérdezi: kérheti-e utólag a szabadság kiadását vagy pénzbeli meg­váltását. A szabadságnak biztosíta­nia kell a tartós pihenést. Ezért a törvény előírja, hogy a munkavállalót minden munkaviszonyban töltött naptári évben rendes szabad­ság (alapszabadság és esetleg pótszabadság) illeti meg. Ha a munkaviszony év közben kezdődött vagy fejeződött be, a megállapított éves szabad­ság arányos része jár. Igaz tehát, hogy a szabad­ságot az esedékesség évében kell igénybe venni, s azt megegyezéssel sem lehet a következő évre átvinni. De nyilvánvaló, hogy a szabad­ság kiadása, kivétele kapcsán a feleknek törekedniük kell az érdekek összehangolására. Elősegítheti ezt például a szabadságolási ütemterv, ki­vált, ahol sokan dolgoznak. A tárgyévben fel nem hasz­nált szabadságot utólag - mi­helyt a feltételek adottak - kö­teles a munkáltató természet­ben kiadni. A munkavállaló a tárgyév utolsó napjától számí­tott 3 éven belül ezt a jogát akár bíróság előtt is érvénye­sítheti. A pénzbeli megváltást a törvény csak kivételesen en­gedi meg. Akkor, ha a munka- viszony év közben szűnik meg és természetbeni kiadására már nincs mód, továbbá ha például katonai szolgálatra hívták be a munkavállalót. Olvasónk tehát bátran kér­heti 1993 óta összegyűlt sza­badságának természetbeni ki­adását, s ennek időtartamára átlagkeresete is megilleti. Dr. Lajer Erika Gál-baleset: Rekonstruálják A Gál-baleset körülménye­inek kivizsgálásával megbí­zott Debreceni Ügyészségi Nyomozóhivatal szakértői csoportja pénteken Miskol­con folytatta a közlekedési tragédia vizsgálatát. Mint Márián Zoltán, a nyomozóhivatal vezetője elmondta: a megbeszélések lényege a tervbe vett hely­színi technikai bizonyítások előkészítése és megszerve­zése volt. Amikor a meteoro­lógiai körülmények azono­sak lesznek azzal, mint ami­lyenek hozzávetőlegesen a július 17-i balesetnél voltak, azonnal elvégzik a helyszíni bizonyítási eljárást. Ennek érdekében felvették a kap­csolatot a meteorológiai szolgálat előrejelző csoport­jával. Magyar Államkötvény 1997/V és 1997/W Figyelembe vesszük igényeit Most egy időben, kétféle Magyar Államkötvényt kínálunk, melyek közül az egyik egy egészen új lehetőséget biztosít. Magyar Államkötvény 1997/V 2 év futamidő, évi fix 31 % kamat. Kamatfizetés fél évenként. És most egy eddig ismeretlen lehetőséget kínálunk önnek, hiszen egy év elteltével ön dönthet, hogy meg- tartja-e a kötvényét vagy azt kamataival együtt az év lejártakor visszaváltja. A részletes feltételeket megismerheti a forgalmazóknál. Magyar Államkötvény 1997/W 2 év futamidő, évi fix 31 % kamat. A kamatok a futamidő alatt félévente tőkésítésre kerülnek, így ezzel a kötvénnyel nagyon magas hozam érhető el. A kamatos kamat kifize­tésére a futamidő végén kerül sor. Jegyzés: 1995. július 31-től augusztus 11-ig. Jegyzési árfolyam: 1995. július 31-augusztus 4.: 99,4% 1995. augusztus 7-11.: 100% Befektetése mindig biztonságos A Magyar Államkötvény visszafizeté­seire és kamataira az állam teljes körű, soha el nem évülő garanciát vállal, (gy pénze tökéletes biztonság­ban van. Pénze mindig elérhető A Magyar Államkötvény 1997/V és 1997/W - mint az eddig kibocsátott államkötvények többsége - a jegyzést követően másodlagos forgalomba kerül. Ez azt jelenti, hogy futamidő alatt is napi árfolyamon adható és vehető, ön eladhatja a tőzsdén, a Magyar Nemzeti Bank és az OTP Bank fiókjaiban, valamint egyes forgalma­zóknál. Megvásárlása pedig a tőzs­dén, a Magyar Nemzeti Bank fiókjai­ban, valamint az értékpapír forgal­mazóknál lehetséges. További aktuális információk: 266-6044 Forgalmazó- és kifizetőhelyek: MNB Heves Megyei Igazgatóság Eger, Barkóczy u. 3. • OTP Bank Rt 3301 Eger, Széchenyi u. 2., Gyöngyös, Heves, Hatvan | !• % A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG Hírháttér Haderőmérleg a Balkánon Franjo Tudjman horvát elnök péntek hajnalban bejelentette: rendőri és katonai akciókat indít a krajinai szerbek ellen. Bevált tehát a Balkánra sza­kosodott ENSZ-diplomata, Akasi Jaszusi jóslata: „Horvát­ország beszáll a háborúba.” Kik és milyen fegyverek néznek egymással farkasszemet a horvát határvidékeken? A News című mértékadó osztrák hírmagazin legújabb informá­ciói szerint a horvát államfő négy hadosztállyal, nyolcvan- ezer katonával rendelkezik. Fegyverzetükhöz 560, főként szovjet eredetű T-55-ös és T-72-es valamint Horvátor­szágban gyártott T-82-es harckocsi, 320 páncélozott szállítójármű, 550 nehéztü­zérségi löveg és ezer gránát­vető tartozik. A tizenötezer katonát szám­láló légiflotta technikai felsze­relése húsz darab MIG-21-es valamint nyugati eredetű va­dászgépek mellett (állítólag Ukrajnától vásárolt) MIG-25­ösökből, MIG-29-esekből és harci helikopterekből áll. A horvát nemzeti ünnepen, május 30-án az amerikai Patriot-ok- hoz meglepően hasonló, orosz származású SA-6, SA-9 és SA-10-es föld-levegő rakétákat is felvonultattak a zágrábi dísz­szemlén. Ezzel a sereggel áll szemhen három övezetben, csaknem öt­száz kilométeres vonalon a szakadár Milan Marties által vezérelt úgynevezett Szerb Krajina Köztársaság 36 ezer katonája, az egykori jugo­szláv néphadsereg fegyverei­vel: köztük 130 páncélossal, 400 tüzérségi löveggel, 230 páncélozott járművel és 600 gránátvetővel, de csak néhány repülővel és helikopterrel. Katonákban és fegyverek­ben tehát már most sincs hi­ány. Az igazi nagy kérdés mégis az: vajon az egykori Jugoszlávia mai hadseregei közül melyek avatkoznak be még a konfliktusba? Kocsis Tamás Háború a határ túloldalán Lángokban áll Knin A horvátországi harcok a ma­gyar határtól több mint száz ki­lométerre zajlanak. Keleti György honvédelmi miniszter szerint azonban nem jelent ka­tonai fenyegetettséget hazánk számára a konfliktus. Percenként négy-öt tüzérségi gránát zúdult tegnap Kninre. Válaszul a központjuk ellen in­dított támadásra a krajinai szer- bek a horvát településeket lőt­ték. Az ellenségeskedések az­után újultak ki, hogy a Genfben folyó tárgyalásokon az úgyne­vezett Krajinai Köztársaság képviselői nem ismerték el Horvátország fennhatóságát a terület felett. A NATO brüsszeli központja figyelmeztette Horvátországot: megtorol minden támadást, amelyet az ENSZ-békefenntar­tók ellen követnek el. A nyilat­kozatra azt követően került sor, hogy életét vesztette egy dán kéksisakos, két lengyel pedig megsebesült. Párizs a párbeszéd újrakez­désére szólította fel a horvát vezetést, és emlékeztetett arra, hogy az EU és Horvátország közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás alapján Zágrábnak tartózkodnia kell a katonai akcióktól. A Külügyminisztérium azt ta­nácsolja, hogy a magyar állam­polgárok egyelőre ne utazzanak Horvátországba. A tárca felhívja a jelenleg Horvátországban tar­tózkodók figyelmét, hogy az or­szág belsejébe és déli részébe ne utazzanak, és javasolja: a hazaté­réshez szlovéniai vagy ausztriai útvonalakat vegyenek igénybe. A KDNP a csákányos falbontásról A demokrácia és az emberi jogok súlyos megsértésének minősítet­ték a Kereszténydemokrata Néppárt tegnapi, rendkívüli tájékozta­tóján, hogy Dabas-Sáriban - az önkormányzati testület határozata alapján - csákánnyal verték szét az önkormányzati és a katolikus iskola közötti válaszfalat. Műhold vezetett a rablók nyomára A legkorszerűbb technika segítségével találták meg a múlt hét végén Bács-Kiskun megyében elrabolt német kamiont vala­mint 300 ezer német márkát azaz 27 millió forintot érő rako­mányát. Három magyar és három török állampolgárt őrizetbe vettek. A tulajdonos ugyanis olyan szerkezetet szereltetett a járműre, amely műhold közvetítésével egy párizsi adatrögzítő központtal áll összeköttetésben. így a francia fővárosból be­szerzett információk alapján a rendőrök követhették az elra­bolt kamion bő háromszáz kilométeres bolyongását. a Hubertus Faszobrász Kft. felvesz szakképzett asztalosokat női betanított munkásokat Raktárról értékesít import rétegelt lemezt 3 mm-12 mm vastagságban import furnérozott bútorlapot laminátos faforgácslapot bútorszerelvényeket HENKEL ragasztókat import felületkezelő anyagokat fenyő fűrészárut Vállal egyedi bútorok gyártását (konyhák, rusztikus faragott bútorok, irodabútorok) fuvarozást Érdeklődni: Eger, Kerecsendi úti telephelyen Tel.: 36/312-634 Tel/fax: 36/312-792 (37463)

Next

/
Oldalképek
Tartalom