Heves Megyei Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-30 / 203. szám
12. oldal SporTTüköR 1995. augusztus 30., szerda Labdarúgó körzeti bajnokságok Már csak az Adács nem vesztett pontot Szalókiakkal ért véget a balatoni nyár A Gyöngyös körzeti labdarúgó-bajnokságban már a harmadik fordulót rendezték meg legutóbb. Az adácsiak idegenben is győzni tudtak, így pontveszteség nélkül egyedül vezetik a mezőnyt. A solymosi rangadó nyolc gólt és hazai győzelmet hozott. Gyöngyös- tarjánban az ünnepi napokhoz kapcsolódóan sikerült megszerezni a hazaiaknak az első őszi győzelmet. A Visznek sikeréről részletes tudósítást is kaptunk: Visznek - Boldog 2-1(2-0) Visznek, 200 néző. V.: Kiss F. Visznek: Bakos - Surányi, Fodor J., Kalmár, Soós (Fodor Z.), Jakus, Balogh, Szabó, Fodor R., Haviár (Faragó), Deme (Hevér). Edző: Haviár Mátyás. Boldog: Zoliéi - Fischer, Zsíros, Györkis, Dudás (Tóth), Zólyomi (Boldogházi), Litkei, Katona, Nagy (Horváth), Petrovics, Őszi. Edző: Mészáros György. Sportszerű mérkőzésen, ellentétes félidők után a hazaiak szerencsés körülmények között nyertek. G.: Fodor R. 2, ill. Litkei. Jók: Fodor R., Kalmár, Szabó, ill. Zoliéi, Zsíros, Litkei. Ifik: 0-6. Patócs János További eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Hort - Karácsond 2-1 (3-0), Gyöngyössolymos - Gyöngyösoroszi 5-3 (3-2), Gyöngyöstarján - Rózsaszent- márton 3-2 (0-4), Heréd - Adács 1-2 (2-0), Zagyvaszántó - Márkáz 0-0 (5-0). Szabadnapos: Detk. A bajnokság állása 1. Adács 3 37-3 9 2. Karácsond 3 21 9-3 6 3. Gy.oroszi 3 21 9-6 6 4. Hort 3 21 6-5 6 5. Gy.solymos 3 21 9-9 6 6. Márkáz 2 1 12-1 4 7. Boldog 3 12 104 3 8. R.szt.m. 3 12 6-6 3 9. Visznek 3 12 4-7 3 10. Heréd 3 12 3-6 3 11. Gy.tarján 3 122 co 3 1 2. Z.szántó 21 1 1-2 1 13. Detk 22 4-6Az ifjúsági bajnokság élcsoportja: 1. Hort 9 (12-2), 2. Heréd 9 (12-3), 3. Boldog 6 pont. Megkezdődött az őszi szezon az Eger körzeti bajnokságban is. Az I. osztályúaknái Balatonban is nyerni tudott a tavalyi ezüstérmes Egerszalók. A vécsiek a megyei I.-bőI visszalépő Parádot fektették két vállra. Erről a két találkozóról részletes tudósítást is kaptunk: Balaton - Egerszalók 1-6 (1-5) Balaton, 400 néző. V.: Králik. Balaton: Oravecz - Túrái, Zsó- lyom, Bartók, Kormos D. (Kormos A.), Nagy, Hudák, Tóth (Kotlóczki), Sallai, Szalontai, Ökrös. Edző: Kormos András. Egerszalók: Somogyi - Suha (Vá- radi), Linninger, Hangácsi, Nagy, Balogh (Tóth), Sasvári, Smuczer Zs. (Prokaj), Smuczer Sz., Montvai, Szabó Z. Edző: Sas- vári László. Jó iramú, sportszerű mérkőzésen végig a vendégek irányították a játékot, és ilyen arányban is megérdemelten nyertek. G.: Nagy, ill. Montvai 4, Smuczer Sz., Szabó Z. Jók: Sallai, ill. Montvai (a mezőny legjobbja), Balogh, Sasvári, Smuczer Sz. Ifik: 2-3. Bóta Zoltán Vécs - Párád 1-0 (1-0) Vécs, 100 néző. V.: Montvai. Vécs: Tóth - Eperjesi, Wingendorf, Kerepesi (Szabó L.), Szűcs, Szlanicsán, Minczér R., Kiss J., Bállá, Prokaj, Gyetvai. Edző: Wingendorf János. Párád: Bordás (Fenyős) - Bódi, Horváth, Hajdú, Klement, Szlo- vencsák, Teleki, Bolyki, Tarjányi, Fejes, Kiss T. Edző: Klement Lajos. A több helyzetet kidolgozó hazaiak egyet értékesítettek. G.: Kiss J. Jók: Minczér R. (a mezőny legjobbja), Eperjesi, Kiss J. ill. Hajdú, Szlovencsák, Bolyki. Ifik: 4-2. Minczér György További eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Egerbakta - Andomak- tálya 3-3 (2-0), Egerbocs - Szilvásvárad 4—3 (8-1), Verpe- lét - Egercsehi 5-1 (2-3). Szabadnapos: Kisnána. Az Eger körzeti II. osztályban a Dohánygyár - Száj la mérkőzés elmaradt, mivel a játékvezető nem jelent meg. Meglepetésre Demjénben győzött a Mikófalva. Eredmények: Kerecsend - Mátra- balla 2—1, Bükkszék - Noszvaj 4-1, Demjén - Mikófalva 2-4, Váraszó - Hevesaranyos 3-0. Sakk, dr. Godál Gyula-emlékverseny Hetvennégyen indultak a hetediken A füzesabonyi művelődési házban rendezett 7. Godál Gyula sakk-emlékversenyen hetvennégyen ültek asztalhoz a hét végén, ami a verseny történetében egyedülálló rekord. A női győztes Bodó Szilvia az ugratón Ismét egri kerékpáros-siker Kellemes nyári időben rendezték meg az első Canada Dry Pa- rallal Slalom Gálát. Ebben a hazánkban még csak kevéssé ismert versenyágban vasárnap 165 férfi és 14 nő állt rajthoz a Bécsi úton. A célnál felállított lelátókról népes szurkolósereg buzdította a fiúkat és a lányokat, akik látványos küzdelmekkel és nagyszerű versennyel hálálták meg a közönség kitartását. Fajcsák Hédi bronzérmet nyert a szezonnyitón Ranglistaverseny asztaliteniszben Az NB I.IB-s szereplésre készülő Egri Afész SC női asztaliteniszezői közül hárman indultak a Statisztika hagyományos országos ifjúsági ranglistaversenyén, ahol meghaladta a százat a versenyzők száma. Fajcsák Hédi, Szabó Györgyi és Szabó Leonóra közül Fajcsák jutott a legtovább, hiszen végül a harmadik helyen végzett. Az egri lány a verseny során csak a későbbi győztestől szenvedett vereséget, mégpedig szoros küzdelemben. Mészöly kerete Mészöly Kálmán szövetségi kapitány kijelölte a törökök elleni £ő-selejtezőre készülő válogatott keretet. A meghívottak: Petty, Hajdú, Babócsy kapusok. Mészöly G., Telek, Szekeres, Kecskés Z., Nagy N. (Stadler FC), Márton védők. Lipcsei, Halmai, Kozma, Sal- lói, Nyilas, Vincze O., Arany, Illés, Farkasházy középpályások. Kiprich, Klausz, Hamar, Bükszegi csatárok. Egriek az Eb-n Riccione várja a seniorokat A sportág egri tradíciói, a senior úszók mai eredményessége egyaránt indokolja, hogy megyénkbe! iek ott legyenek a kontinensviadalon. Szeptember 4- én kezdődik az olaszországi Riccionéban az egykori kiválóságok Európa-bajnoksága. Az egri senior úszók tízfős csoportja a hét végén utazik a verseny színhelyére. Korcsoportjukban többen éremesélyesek, így Madarasné Nagy Éva, Fehérváriné Brinza Lenke, dr. Nyíriné Bede Erzsébet. Rajtkőre áll Szilváné Graffjody Eszter, Kiss Agnes, Simon Attila, Úr József, Vasvári Attila, Zom- bori József és Bállá Zoltán is. A végeredményt illetően meglepetésnek számít, hogy Kiss Pál - aki az egri Agria és az aggteleki Cseppkő versenyt megnyerte - ezúttal még az első hat közé sem került be. Az ország minden részéről, így többek között Szegedről, Debrecenből, Sárospatakról vagy Hajdúböszörményből érkezett sakkozók között a következőképpen alakult a sorrend a háA jövő szerdán Isztambulban rendezendő Törökország - Magyarország válogatott labdarúgó Eb-selejtező mérkőzés miatt hétközi fordulóra kerül ma sor a labdarúgó NB /.-ben. Érdekes lehet a listavezető MTK vendégszereplése Debrecenben, a Ferencváros a Halaromnapos, 9 fordulós rapidversenyen: 1. Sietsz Tamás (MTK) 7,5,2. Kerek Csaba (Miskolc) 7, 3. Éberth Zoltán (Sárospatak) 7, 4. Binder Tamás (Debrecen) 6.5, 5. Bujdosó Béla (Újszász) 6.5, 6. Korda Ferenc (Füzesabony) 6,5 pont. Különdíjban részesült Kerek Krisztián (Miskolc), aki a legjobb ifjúsági játékosnak bizodás otthonába látogat, ahol a sikertelenség miatt már felállt a kispadról Fedor Sándor, az eddigi edző. Az 5. forduló műsora: Békéscsaba - BVSC-Dreher, 17, Puhl. DVSC-Epona - MTK, Debrecen, 17, Vágner. Vasas Casino Vigadó - Stadler FC, nyúlt, a legjobb I. osztályú versenyző cím Gál Pétert (Füzesabony) illette meg, a legjobb II. osztályú versenyzőnek járó díjat Kun András (Eger), a legjobb füzesabonyinak járó elismerést pedig Hajnal Zoltán kapta. A sorsolási díj nyertese Forgó János (Heves) lett. A helyi rendezők jóvoltából zökkenőmentesen lezajlott versenyt az AB-Aegon Biztosító Rt. füzesabonyi kirendeltsége, a szintén helyi Takarékszövetkezet és a Ramovill Center Kft. támogatta. 19, Arany. Haladás VSE - Ferencváros, 19, Pillér. Kispest- Honvéd FC - Zalaegerszegi TE, 19, Kurmai. Újpesti TE - Pécsi MFC, Megyeri út, 19, Hanacsek. Vác FC-Samsung - Csepel, Vác, 19, Mohácsi. Parmalat FC - Győri ETO FC, 19, Lettrich. Nagy üdvrivalgás és buzdítás kísérte a selejtezőkön második legjobb időt elérő Stefánka Zoltán futamait. Stefánka imponáló magabiztossággal jutott a döntőbe. Itt ellenfele a szlovák Dolák Krisztián volt, aki a legjobb időt futotta a selejtezőkön, és a további fordulókat is fölényesen nyerte. A döntőben két nyert futam kellett a győzelemhez. Az első futamot Stefánka nyerte. A másodikban is ő volt a gyorsabb, de kaputévesztés miatt a szlovák fiúnak ítélték a győzelmet. A mindent eldöntő harmadik futamban nagy küzdelem árán szoros befutóval Stefánka győzött, ezzel elnyerve az első helyezettnek járó díjat. A legjobb felnőtt és utánpótláskorú magyar tollaslabdázók számára négynapos közös edzőtábort tartanak szeptember 9. és 12. között a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia sportcsarnokában, ahol a foglalkozásokat Henk Kuiper, a válogatott holland származású szövetségi kapitánya tartja. Nagy megtiszteltetés a gyöngyösoroszi tollaslabda-sport A nőknél vidéki párharc volt a döntőben, az egri Bodó Szilvia a miskolci Sikter Zsuzsával küzdött. Zsuzsa dolgát nemcsak ellenfele és a meleg nehezítette, hanem néhány héttel ezelőtt szerzett bordasérülése is hátráltatta a versenyzésben. Az első futamot Szilvia fölényesen nyerte, és Zsuzsának a második futamban is csak megszorítani sikerült az egri lányt. Eredmények, nők: 1. Bodó Szilvia (Egri Hegyikerékpáros BK), 2. Sikter Zsuzsanna (Miskolci Kondenzgyíkok), 3. Boér Júlia (Slalom Club). Férfiak: 1. Stefánka Zoltán (Mali SC), 2. Dolák Krisztián (Szlovákia, Kassa), 3. Holczer Tamás (Slalom Club GT). számára, hogy az' utánpótláskeretbe meghívást kapott Molnár Gabriella és Lőrincz Tibor, a két korábbi magyar bajnok, akik a 14 éven aluliak mezőnyében az idei országos ranglistát vezetik. Tagja természetesen a válogatottnak Zimány Tamás is, ő a közelmúltban igazolt Gyön- gyösorosziból egy fővárosi klub csapatába. Ma: teljes forduló a labdarúgó NB L-ben A tollaslabda-válogatottban: Molnár, Lőrincz és Zimány SZUPEREXPRESSZ 50-60%-os engedménnyel férfi, női, gyermekpólók, pulóverek a GALA diszkontban, Eger, Törvényház u. 3. (40790) ’86-os Trabant eladó Eger, Rajner K. 50. (40843) Háromszobás társasházi lakás kiadó Egerben, fél évre, garázshasználattal. Tel.: 313-695, 17 óra után. (40122) A Tihaméri ltp-en 3 szobás lakás szept. 1-től igényesnek kiadó. 36/315-136 (40872) Antennaszerelés, javítás. 36/314-856 (40133) Bélapátfalva, Mártírok u. 33. sz. alatti családi ház eladó. Érd.: a helyszínen egész nap. (40822) EAN-1000 esztergagép eladó. Tel.: 36/320-082 (40756) Eladó Karosza busz 735 LC turbó, ABS, gyártási év 1991. dec., 80.000 km. Tel.: Slovakia 0042866 25001 98892 98367 (40817) KEDVES VÁSÁRLÓINK! A SZARVAS G. ÚTI OLCSÓ ÁRUK BOLTJÁBA ÚJ ÁRU ÉRKEZETT! ŐSZI-TÉLI JELLEGŰ ÁRUK KÖZÖTT VÁLOGATHAT. JÓ MINŐSÉGŰ VIKING HARISNYAGYÁRI TERMÉKEK KÖZÜL VÁLOGATHAT. (40719) KESZTA-DUNAWALL tapéta-mintabolt a Minaret Kisáruházban: vásároljon gyári áron! Eger, Knézich K. u. 16. (SZTK-val szemben) (40819) Kutyás biztonsági őrt azonnal felveszünk. Jelentkezés 30-án 9—13-ig a Mátra Művelődési Központban. (40797) Baranyi Autósiskola szept. 11-én indítja személygépkocsi-vezetői tanfolyamát, kedvezményekkel, részletfizetéssel. Érd.: 321-524, Eger, Deák F. u. 21. (40030) Matematika és német szakos tanárt keresek középiskolai anyag korrepetálására. Érd.: 18 hután 36/318-583 (40751) Moretti Forni elektromos sütőkemence (960 eFt), BOSCH hűtőszekrény (hűtőkamra) 4500 1 (560 eFt), CARPIGIANI fagylaltfagyasztó gép (370 eFt), automata presszókávé-főző gép egykaros, gőzölős, csészetartós (70 eFt) eladók. Érd.: mindennap 17-20 óráig 36/316-682, 06-20/420-509 (40426) Még tart a kiárusítás a Csengő Divatban! Pólók 860 Ft-tól, farmerok 1600 Ft-tól, női ruhák 1900 Ft-tól. Amíg a készlet tart, a Minaret terén. Németországi munkahelyre keresünk németül beszélő, kivitelezésben jártas építésvezetőt. Jelentkezés: irodánkban 8-16-ig, Holtner-Bau Kft. Gyöngyös, Angyal u. 8. (40753) PVC-vásár a Graboplast- mintaboltban! Nagy választékban kaphatók PVC-padlók (igény szerint ragasztással is), valamint tapéták, asztalterítők árusítása. Eger, Brassói u. 12. Tel.: 36/324-311 (40702) Parabola- és tv-vásár a Megahertzben. Eger, Csiky S. u. 15.36/314-856 (40132) Parkettás-mindenes bolt! Ragasztók, lakkok árusítása, csiszoló- és szőnyegtisztító- gép-kölcsönzés. Eger, Brassói u. 12. Tel.: 36/324-311. . (40705) Redőny, reluxa, szalagfüggöny minden színben, korrekt áron Egerből 428-351 ^ (40850) SZERETNE ÖN EGY IDŐBEN KIKAPCSOLÓDNI ÉS FOGYNI? Erre lehetőség nyílik festői környezetben október első felében. Érdeklődni és jelentkezni lehet 1995. szeptember 15-ig. Tel.: 36/410-051 17 óra után. Szenzációs PVC-vásár 10-15-20% kedvezménnyel! Egyes padlószőnyegek 20%- kal olcsóbban a Minaret Kisáruházban! Olcsó padlófilcek érkeztek! Eger, Knézich K. u. 16. (SZTK-val szemben) (40821) TOS függőleges marógép eladó. Tel.: 36/320-082 (40757) Töviskes téren 3 szobás, bútorozott lakás kiadó. Tel.: 48/473-442 (40824)