Heves Megyei Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-03 / 180. szám
6. oldal Hazai Tükör 1995. augusztus 3., csütörtök Alkotmánymunkálatok hatpárti előkészítéssel Kilenc hónap múltán Hosszú ideje dolgozik, kis nyári megszakítással, az a hatpárti parlamenti bizottság, amely az ország új alkotmányának koncepcióját hivatott elkészíteni. Augusztus 29-től újra munkához látnak a képviselők, és az elképzelések szerint december 31-ig összeáll az alapanyag. Precíz szövegezésén további kilenc hónapig dolgoznak majd az alkotmányjogászok a képviselőkkel közösen. 1996. szeptember végéig terjesztik a parlament elé az új alkotmány tervezetét, és miután a ház elfogadta, várhatóan ugyanazon év decemberében bocsátják népszavazásra a végső változatot. Az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő Bizottságába valamennyi párt négy-négy tagot delegált. A bizottság döntéseihez a hatból öt párt egyetértő szavazata szükséges. Az MSZP-nek ugyanakkor vétójoga van. A bizottság üléseire a pártok napirendi pontonként maximum négy-négy szakértőt is magukkal vihetnek. A testület üléseinek állandó meghívottja az igazságügyi miniszter vagy annak képviselője, az Országgyűlés főtitkára és a köz- társasági elnök jogi tanácsadója. N. Zs. Szeptembertől: törvény szabályozza az őrző-védő szolgálatok munkáját Sólyomszem és társai a vártán Felnyitott HM-dosszié Fogyatkozóban a katonai titkok A nyílt katonapolitika jegyében és szellemében állította össze a honvédelmi tárca azt a reprezentatív kiadványt, amely Honvédelem '95 címmel látott napvilágot. A kötet érdekes tényeket és adatokat közöl honvédségünkről, és bemutatja a haderőreform lényegét is: azt, hogy katonailag miként csatlakozhat Magyarország a NATO-hoz. A Magyar Honvédség állománya az 1989. évi 155 ezer 700-ról ez év közepére 93 ezer 155 főre csökkent, és ez a létszám az év végén várhatóan már csak 85 ezer körül lesz. Jelenleg 987 harckocsival - T-54, T-55, T-72-es típusokkal - rendelkezik a sereg, ám ezek számát ez év november közepére 835-re kell csökkenteni a nemzetközi megállapodások szerint. Páncélozott harcjárművünk 1 595 van, ez alatta marad az enMár legalább 300 őrző-védő szolgáltatást kínáló kft., szolgálat, társaság működik - magánszemélyek, vállalkozások helyiségeinek, pénzszállításának, ingó és ingatlan vagyonának védelmében. A többnyire dagadó izmú, kemény öklü legényeket foglalkoztató „védőipar” eddig lényegében spontán módon alakult és fejlődött, ősztől kezdve azonban pontos jogi normák szabnak keretet tevékenységének. gedélyezett 1 700-nak. Hadrendben áll 159 harci repülőgép - Mig-21, Mig-23, Mig-29, SZU-22 -, ez 21 -gyei kevesebb a megállapított kvótánál. A speciális harci helikopterek - MI-24- esek - száma mindössze 39, noha ennek csaknem háromszorosával is rendelkezhetnénk. Immár az sem titok, hogy hol helyezkednek el a katonai alakulatok. A harcászati repülőcsapatok központja Taszár, Kecskemét és Pápa, a légvédelmi rakétásoké Budapest, Győr, Kalocsa és Keszthely. A honvédség létszámát 1998 végére 60 ezerre csökkentik, miközben az éves védelmi költség- vetés 15-20 százalékát fejlesztésre fordítják. Tervezik a radarok, a légvédelmi és tüzérségi komplexumok modernizálását, a páncélozott szállító harcjármű- vek cseréjét, s a NATO-csatlako- ásig fejlesztik a híradós berendezéseket. (FEB-információ) Csupán személyi őrzésre is száznál több társaság vállalkozik. Ügyfeleik, megrendelőik köre a vagyonok növekedésével párhuzamosan, gyors ütemben bővül. A szolgáltatók jó pénzért vállalják az őrzés-védés sokszínű feladatait, s ha kell, kutyáik a fogaikat, ők maguk testi erejüket is meg-megmutat- ják. Fegyveres biztonsági őrségek általában valamilyen közvagyont - például vízmüvet, atomerőművet, vasúti csomópontot - őriznek, közmegbízásból. A vagyonőröknek az a csoportja, amely őrző-védő kategóriába tartozik, mindig személyes megbízást teljesít. Az egyezségnek részletesen kell tartalmaznia, hogy a megbízó kívánalmainak megfelelően biztosítják az épületek, telephelyek, raktárak védelmét, illetőleg esetenként a családtagok, a gyermekek kísérését. A szakemberek véleménye szerint a társaságok egy része igen felkészülten látja el a feladatát, megfelelő technikai eszköztárral fölszerelve dolgozik, s valódi védelmet nyújt ügyfeleinek. Más részük azonban - erre több ismert példa van - olykor megengedhetetlen eszközökkel, agresszivitással, fenyegetéssel, erőfitogtatással vagy nyers erővel pótolja a szakszerűséget. A szeptembertől életbe lépő rendelkezések ezért szigorú vizsgához kötik a megállapított tevékenységek ellátását, például a személy- és vagyonvédelem körébe tartozó létesítmények, járművek őrzését, fontos rendezvények biztosítását, a pénz- és értékszállítást, a testi épség védelmét. A szolgálatok csakis rendőr- hatósági engedély birtokában működhetnek. Az új jogszabály szerint az, aki korábban rendőri nyomozó munkát végzett, csak két év eltelte után léphet őrzővédő szolgálat kötelékébe. Ha verekedésre, jogtalan fegyverhasználatra került sor, számíthat rá az adott cég, hogy engedélyét azonnal bevonják. Munkatársaik csak a legszigorúbb vizsgálat és alkalmassági vizsga után viselhetnek fegyvert. Keresettek a szigorú tekintetű, daliás legények FOTÓ: FEB/BODÓ GÁBOR Egyetért a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja a művelődési tárcának a kultúra finanszírozására vonatkozó 12 pontjával. Ezt Lendvai Ildikó, a frakció elnökségi tagja közölte tegnap, miután a koalíciós pártok képviselői Fodor Gábor kulturális miniszterrel tanácskoztak. Olajforgalmazással kapcsolatos nagyszabású adócsalásra bukkantak a Vám- és Pénzügyőrség szakemberei Hajdú-Bihar megyében. Eddig 1 milliárd 900 millió forint be nem fizetett adóra derítettek fényt, de az összeg naponta növekszik. Az ügyben három cég érintett. A vizsgálat jelenlegi adatai szerint több tízmillió liter olaj szabálytalan behozataláról, illetve értékesítéséről van szó. Már kevesebb angolnatetemet találpak a Balatonon. A legutóbbi három napban összesen 5 700 kilogrammnyi elhullott angolnát gyűjtöttek össze. Ezenkívül minimális mennyiségben busa, keszeg és fogastetemeket is észlelnek. Fiatal lányokat megbecstelenítő, tíztagú banda került rendőrkézre Tatabányán. A javarészt fiatalkorúakból álló galeri tagjai általában diszkókban szemelték ki áldozataikat, akiket pincékbe hurcoltak és csoportosan megerőszakoltak, fajtalankodásra kényszerítettek. A letartóztatott galeri tagjai közül eddig heten - köztük egy 15 éves fiú is - elismerték a bűn- cselekményeket. Lépfenével fertőződtek az Ipoly menti legelőkön tartott szarvasmarhák. Néhány napja 1 200 állatot oltottak be, illetve részesítettek antibiotikumos kezelésben, 50 állatot azonban már nem sikerült megmenteni. A Nógrád megyei szakemberek úgy vélik, hogy további pusztulásra már nem kell számítani. KÜLKERESKEDELMI OKTATÁSI ÉS TOVÁBBKÉPZŐ KFT. SZEPTEMBERBEN INDULÓ SZAKKÉPESÍTÉST ADÓ Nyugodtan nyaralhat ha már választott! SZAKTANFOLYAMAINK VÁMKEZELŐ/VÁMÜGYINTÉZŐ KÜLKER ÜZLETKÖTŐ + nyelv GYERMEKFELÜGYELŐ - BABY SITTER külföldre közvetítéssel LAKBERENDEZŐ | EGER, Kossuth l_. u . 9. Tel/tax: 36/31 1 -847 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik DR. BAJNOK JENŐNÉ temetésén részt vettek és virágukkal fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett édesanyánk HUSZÁR BERNÁTNÉ J, fájd k_ temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik BERENYI JÓZSEF temetésén megjelentek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család (37296) Köszönetét mondunk mindazoknak, akik SOÓS ZOLTÁN temetésén részt vettek. A gyászoló család (37339) Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy ZÁM SÁNDORNÉ életének 72. évében elhunyt. Temetése 1995. augusztus 4-én, 16 órakor a kerecsendi temetőben lesz. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LUDVTGNÉ HORVÁTH RÓZA életének 59. évében elhunyt. Temetése 1995. augusztus 3-án. 14.00 órakor az egri Rozália temetőben lesz. ..A gyászoló család (37418) C+C & DISZKONT Gyöngyös, Karácsondi u. 2. Tel./Fax: (37) 312-165 1995. augusztus 3-4-5-én AkC|0 Babaápolási cikkek engedménnyel: babahintőpor 200 g £0** babasampon 200 ml törlőkendő 70 db-os ^ testápoló 300 ml Lander babafürdető Kamiliás babahintőpor ************************** 701,187,356,312,265,73,Domestos Fresh Ariel mosópor, utántöltő 2,4 kg 3,6 kg 202^- 186,8*1,- 600,1080,- 990,************************** SZÉLES VÁLASZTÉKBAN! KONYHAI KÉSEK AKCIÓSÁRON 52,- 73,- 65,- 46,- 97,- 121,- 216,* zöldségkés * hámozókés * szeletelőkés * daraboló kés * gyümölcskés * csontozó kés * konyhakés Jöjjön el hozzánk! Nyitva tartásunk hétfőtől péntekig: 8-17 őréig, szombaton: 8-12 őréig (37300) REPÜLŐJEGY AKCIÓ A JADE DIÓDÁKBAN FIATALOKNAK! Amszterdam 20.900Isztambul 18.900Párizs 20.900Athén 20.900Kaira 20.900Prága 12.900Barcelona 20.900Köln 20.900Róma 18.900Brüsszel 20.900Koppenhága 20.900Stockholm 20.900Berlin 17.400Kijev 13.900Stuttqart 18.900Bécs 12.900lamaca 20.900Thesszaloniki 20.900Bukarest 12.900London 20.900Szófia 12.900Düsseldorf 20.900Madrid 20.900Tirana 12.900Frankfurt 20.900Milánó 18.900Velence 13.900Hamburq 20.900Moszkva 18.900Varsó 13.900Helsinki 20.900München 15.500Zürich 18.900Fettételek: max. 25 éves életkor vagy diákigazolvány, foglalás 2 nappal indulás előtt, visszaérkezés szept 15-ig. JADE TOURS IMPERIAL, 3200 Gyöngyös, Mátyás király u. 7. Tel.: (06-37)313-110. (06-1) 112-6453. (37063) A PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLA SALGÓTARJÁNI INTÉZETE a posztgraduális képzés keretében meghirdeti a "Szakközgazda'' és "Közgazdasági szakokleveles mérnök" szakok beindítását Egerben és Salgótarjánban A képzések időtartama négy félév, de a képzési idő egy félévvel történő megnövelésével - sikeres vizsgák után - speciális szakképesítés is szerezhető. Szakközgazda Pénzügyi szak, Vállalkozási szakirány Megszerezhető: az 5. félév hallgatása nélkül a "Pénzügyi tanácsadói” képesítés is Szakközgazda Számviteli szak, Vállalkozási szakirány "B" Megszerezhető: az 5. félév hallgatása nélkül a "Mérlegképes könyvelői" képesítés is Mindkét szakirányon olyan szakemberek továbbképzése történik, akik nem rendelkeznek közgazdasági alapképesítéssel. Bármely hazai felsőoktatási intézményben szerzett oklevél megfelelő a felvételhez. Szakközgazda Számviteli szak, Vállalkozási szakirány "A" Megszerezhető: az 5. félév hallgatásával "Okleveles könyvvizsgálói" szakképesítés is Jelentkezés feltétele: Pénzügyi Számviteli Főiskolai végzettség, vagy más hazai gazdasági felsőoktatási intézményben szerzett diploma. Közgazdasági szakokleveles mérnök szak, Vállalkozási szakirány A továbbképzésre azok jelentkezhetnek, akik bármely hazai műszaki vagy agrár felsőoktatási intézményben mérnök (üzemmérnök) diplomát szereztek. Megszerezhető szakképesítés: az 5. félév hallgatásával "Mérlegképes könyvelői" képesítés Jelentkezési határidők:- szakközgazda-képzésre: 1995. szeptember 1. Tanévkezdés: 1995. október hó- közgazdasági szakokleveles képzésre: 1995. november 30. Tanévkezdés: 1996. február hó További részletes felvilágosítást tartalmaz a megjelent Tájékoztató füzet, amely a tandíjakat, óraszámokat, tantárgyi programokat és a jelentkezési lapot is tartalmazza. Beszerezhető: a főiskola portáján, vagy levélben és telefonon is kérhető Cím: 3100 Salgótarján, Kistarján út 7. Telefon: 32/310-190,310-821 ^ ________ (37294) 4