Heves Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-06 / 156. szám

12. oldal SporTTüköR 1995. július 6., csütörtök Pénzelosztásról döntöttek Tizenhatmillió forint sorsáról döntöttek a Sydney-2000 prog­ramot irányító bizottság ülésén, amelyet Gallov Rezső államtit­kár, az OTSH elnöke vezetett. A Sydney-2000 utánpótlás­program 264 jelöltje közül 176 fiatalnak szavaztak meg egyéni támogatást. A bizottság a szak- szövetségek javaslatait általá­ban elfogadta, az ajánlott ver­senyzőket a terveknek megfele­lően 50.000-150.000 forint kö­zötti céltámogatásban részesí­tette. A megszavazott összegeket kizárólag az előre tervezett cé­lokra, például edzőtáborozásra, versenyzésre, sportszerek és gyógyszerek vásárlására lehet fordítani. Mindezt azokban a szerződésekben is rögzítik, amelyeket a szakszövetségek­kel körnek. Ezek a megállapo­dások a pénz célszerű felhasz­nálását és az elszámoltatás rendszerét is rögzítik. Az OTSH, illetve a MOB előrelát­hatólag még júliusban átutalja a megszavazott összegeket. Az értekezleten elhatározták, hogy a Sydney-2000 jelöltjei számára a Nemzeti Sportalaptól is támogatást kémek. így a ter­vek szerint az év második felé­ben minden jelölt egyesülete egyenként 25 ezer forint céltá­mogatásban részesül. Az Országos Sportegészség­ügyi Intézet, valamint a TF la­boratóriumában tavasszal 154 fiatal esett át tüzetes orvosi vizsgálaton. A vizsgálatokat szeptemberben folytatják. Ez­zel egy időben a KSI adatbank­jában megkezdték az eredmé­nyek tárolását, s azokat a fiata­lok, illetve edzőik rendelkezé­sére bocsátják. Gallov Rezső arról is tájé­koztatást adott, hogy a Sydney-2000 költségvetése a jövő évre is biztosítva van, leg­alábbis Bokros Lajos pénz­ügyminiszter erre ígéretet tett. Az első próbaév tapasztalatai­nak felhasználásával jövőre to­vábbi finomításokat terveznek, s gondolnak a fiatalok edzőinek támogatására is. (MTI) Labdarúgó Magyar Kupa NB L-es ellenfelet fogadnak Holnap az MLSZ-ben tartják a labdarúgó Magyar Kupa kö­vetkező fordulójának sorsolá­sát. Az országos döntőbe jutott 64 csapat közé megyénkből a Selyp és a Füzesabony jutott. Az biztos, hogy első osztályú ellenfelet fogadhatnak mindkét településen, mivel az NB /.-es csapatokat kiemelik a négyes csoportok élére, és melléjük sorsolnak további három csapa­tot. A csoportmérkőzésekre az alacsonyabb osztályú együttes otthonában kerül sor július 26- án, 30-án és augusztus 2-án. Esélyesként az Ironman-futamon A hét végén, július 9-én Né­metországban rendezik meg a világ második legrangosabb triatlonversenyét, a rothi Iron- man Europe-\iadalt. A szerve­zők több mint 2000 indulót és közel 200.000 nézőt várnak az idei versenyre. A profik a 3,8 km úszásból, a 180 km kerékpá­rozásból és a 42 km futásból álló Ironman-távon indulnak, majd utánuk a népes amatőr mezőny indulhat, kisebb távo­kon a három futamban. Kropkó Péter elsőségre tör a maratoni háromtusán A verseny előtti esélylatolga­tásoknál három név jött szóba, mint lehetséges győztes: a ha­waii győztes ausztrál Greg Welch, a tavalyi rothi győztes, a német Jürgen Zack és a tavaly Rothban a világ legjobb triatlo- nos futóidejével (2.39,13) má­sodik Kropkó Péter. Az Arany Aszok versenyzője, aki eddig kétszer volt második és kétszer harmadik ezen a ver­senyen, a következőket mondta: - Egyik legnagyobb vágyam, hogy nyerjek ezen a versenyen, de ez nem lesz könnyű dolog, hiszen neves mezőny indul majd vasárnap. Szerintem aki itt nyerni sze­retne, annak 8 óra alatt kell mennie, ami világcsúcs időt je­lent, és ez nagyon nehéz fel­adat. Úgy érzem, mindent meg­tettem, egy kemény felkészü­lési időszak áll mögöttem, és sikerült fizikailag jó formába kerülnöm. Hogy ez mire lesz elég? Vasárnap majd kiderül! Aki kíváncsi a versenyre, va­sárnap kora délután a német ZDF csatornán figyelemmel kí­sérheti a befutót. A számok tükrében az NB III. (3.) Tavasszal volt jobb a Recsk A labdarúgó NB III. Mátra-csoportjában hat csapatunk vett részt az 1994-95. évi bajnoki küzdelmekben. Értékelé­sünk első részében az FC Eger, majd a Gyöngyösi AK és a Füzesabony csapatával foglalkoztunk. Ézúttal a Recski Ércbányász együttesének szereplésére térünk ki részletesen. Az újonc bányászcsapat hul­lámzó őszi szereplés után ta­vasszal megerősítve (Hegyi, Nagy JBazsó) nemcsak a bentmaradást biztosította jó­val a befejezés előtt, hanem stabil középcsapattá is vált. 10. Recsk 30 11 5 14 45-54 38 Ősszel: 15 5 2 8 25-33 17 Tavasszal: 15 6 3 6 20-21 21 Otthon: 15 7 4 4 23-16 25 Idegenben: 15 4 1 10 22-38 13 A gárda helyezési átlaga 10,81. Vendégként ősszel csak a Multi Roccónál győzött a Recsk, míg egy pontot egyedül Balassagyarmatról sikerült szereznie. Az idegen­beli mérlegen a három tavaszi győzelem (Pásztó, Apc, Palo­tás) javított (28,88 százalék). Otthon 55,55, összességében pedig 42,22 százalékos a csa­pat teljesítménye. A piros-fekete színekben 21 játékos jutott szóhoz a baj­noki év során, de közülük egy sem volt, aki végigjátszotta volna mind a 2700 percet. Olyan futballista sem akadt, aki minden meccsen pályára lépett volna. Két mérkőzésről hiányzott Bolyki, Béres és Tóth G. A legtöbbet szereplő csapata (zárójelben: 1. pá­lyára lépések száma, 2. végig­játszott találkozók, 3. becseré­lések száma, 4. lecserélések száma): Hegyi (15, 15, 0, 0) - Bolyki (28, 27, 10, 0), Ko­lozsvári (13, 18, 0, 5), Lucza (27, 19,4,4), Csomós (24, 15, 8, 1), Bujáki (26, 17, 5, 4), Nagy E. (25, 25, 0, 0), Tóth G. (28, 28, 0, 0), Béres (28, 22, 1,5), Farkas R. (23, 17, 2, 4), Pápai (27, 18, 0, 9). Az előbbiek mellett szerepelt még Szabó I. (20, 10, 8, 2), Bazsó (15, 15, 0, 0), Nagy J. (14, 12, 1, 1), Kozma (10, 7, 0, 3), Juhász (8, 8, 0, 0), Ké­pes (8, 3, 3, 2), Rozsnaki (7, 7, 0, 0), Farkas L. (6, 4, 2, 0), Szabó L. (5, 2, 3, 0), Vígh (3, 0, 3, 0). Az együttes 45 gólján 11 já­tékos osztozott. A házi gólki­rály a 13-szór kapuba találó Pápai lett. Béres 9, Bazsó 8, Lucza 3, Tóth G., Farkas L., Szabó I., Nagy E., Nagy J. 2-2, Bujáki és Farkas R. 1-1 góllal járult hozzá a gólter­méshez. Farkas R. és Kolozsvári 11-11, Tóth G. és Nagy E. 10-10, Bolyki és Hegyi 9-9, Pápai 8, Bujáki, Béres, Lucza és Csomós 7-7 alkalommal érdemelt kiemelést. Összesen 9850 (átlag 328) néző látta a recskieket. Hazai pályán 4850 (átlag 323), ide­genben 5000 (átlag 333) szurkoló látogatott ki Béresék mérkőzéseire. A csapat játékos-edzője, Kolozsvári Imre a következő­képpen összegzett:- Újoncként vágtunk a baj­nokságnak, így minden csapat fekete ló volt számunkra. Szűkös keret állt rendelkezé­semre, azonban ha akarati dolgok nem hátráltatják a munkát, előrébb is végezhet­tünk volna. Az őszi idényre július 10-én kezdjük a felké­szülést, de a gárda összetéte­lét illetően sok még a kérdés. (Folytatjuk) Bódi Csaba Béres (jobbról) 9 esetben talált a kapuba fotó: perl Márton Stadler nem fizet az MLSZ-nek Stadler Józsefnek, az NB I.-es Stadler FC elnökének nincs szándékában kifizetni azt a 200 ezer forintos büntetést, amelyet az MLSZ Fegyelmi Bizottsága szabott ki az akasztói klubra. A súlyos ítéletet az FTC elleni zá­rómérkőzésen történt rendbon­tással indokolták, ráadásul az akasztói egyesület már „vissza­esőnek” számít. A vállalkozó klubelnök fellebbezést nyújt be a szövetséghez, mivel korábban több millió forinttal támogatta az MLSZ-t, most vonják le ezt a 200 ezer forintot abból az ösz- szegből. Az akasztói stadionban a Fradi szurkolói 700-800 ezer forint kárt okoztak. Még sze­rencse, hogy nemrég biztosítást kötöttek a létesítményre. A HM 1“ HÍRLAP oem Strandröplabda-bemutató a Kordax-Eger SE részvételével Az Egri Szabadidő Sportegye­sületben a tervek szerint foly­nak a júliusi programok. Szar­vas Istvánnak, az egyesület el­nökének tájékoztatása szerint jól sikerült az ostorosi lovas­nap, amelyben Mihók Csaba házigazda oroszlánrészt vállalt. Kedvező visszhangja volt a Sarudon rendezett életmód-tá­bornak is. Az állami gondozott gyermekek a Sarudi Általános Művelődési Központ és Heinig Tamás igazgató vendégszerete­tét élvezték egy hétig. A vízi­sportokhoz szoktatás mellett kerékpározás és futás színesí­tette a programokat. Július végén tíz egri kisgye­rek utazhat a Szeged környéki kéthetes táborba, amelyet a Puskás Ferenc és Papp László által létrehozott alapítvány szervez. A röplabdára éhezők az egri strandon július 15-én találkoz­hatnak a Kordax-Eger SE strandröplabda-bemutatóján kedvenceikkel. Itt rendezik ugyanis Eger város első férfi strandröplabda-bajnokságát, amelyre több NB-s játékos is je­lezte részvételét. Az egyesület által szervezett sportnapok július 16-án pénzdí­jas kispályás strandfoci-tomá- val folytatódnak. Az eseményre a városi kispályás bajnokság­ban szereplő csapatok nevezé­sét várják. Jelentkezni Szaivas Istvánnál lehet a 429-583-as te­lefonszámon. TOTÓ-TIPPEK A 27. HÉTRE 1. Békéscsaba (5.) - Ton Pentre (3.) 1 2. Leiria (6.) - Naestved (5.) 1 3. Basel (7.) - Karlsruhe (8.) 1,2 4. Sheffield W. (13.) - Górnik Zabrze (5.) 1 5. 1. FC Köln - Luzern (5.) 1,2 6. Öster (7.) - Rudar Velenje (7.) 1 7. Bohemians Dublin (4.) - Bordeaux (7.) 2 8. Odense (8.) - HJK Helsinki (4.) 1 9. Metz (8.) - Partick Thistle (8.) 1, X 10. Cannes (9.) - Constanta (11.) 1,2 11. Groningen (13.)-EtirTirnovo (11.) 1 12. Boby Brno (3.) - Beveren (10.) 1, X 13. Beitar Jerusalem (6.) -1. FC Kosice (2.) 1, X 14. Cluj-Napoca (12.) - Tromsö (9.) X SZUPEREXPRESSZ 120 kg-os hússertések eladók. T: 430-258 (35312) 190 Mercedes eladó Full-ext- rás, meggybordó. Tel: 06- 37/345-082. (35350) 8 db 90x160-as jugoszláv ablak eladó. Érd.: 36/318-104. (35337) A Baranyi Autósiskola inten­zív szgk.-vezetöi tanfolyama július 7-én indul, kedvezmé­nyekkel, részletfizetéssel, í Érd.: Eger, Deák F. u. 21. ! Tel.: 36/321-524 (26517) I -----------------------------------------------­! A MINI-MONEY 100 Ft/db- i os ruházati vásárt tart (póló, rö­vidnadrág, szabadidőruha stb.) csütörtök-pénteken. Eger (Fel­német, Pásztorvölgy), Sólyom u. 6. “ (35309) Bontott építési anyagok (cse­rép, kisméretű tégla, ajtó, ablak, cserépkályha stb.) eladók. Ér­deklődni: Eger, Kertész u. 99. (35314) Függönyvásár a BROKÁT Lakástextilboltban! Minden méterben lévő függönyt most olcsóbban vásárolhat meg! Mé­retre varrást is vállalunk. Cí­münk: Eger, Hadnagy út 32./Napsugár u. Ny.: h-p 10-18, szó 10-13 óráig. Szere­tettel várunk mindenkit! (31396) A Sing-Sing Disco táncoslá­nyokat keres. Jelentkezni a helyszínen pénteken 7-én 20 órától. (35240) Lada 1200-as eladó 427-154 16—19-ig (35317) Live Show a Club Incognitó­ban július 7-én péntek éjfélkor Eger, Kistályai u. 1. (35335) MA! MA! ZSÓKÁNÁL NYÁRI BLÚZ- ÉS SZOK­NYAVÁSÁR EGER, HELY­ŐRSÉGI KLUB 7.30-16-IG. HOSSZÚ UJJÚ SELYEM­BLÚZ ÁRENGEDMÉNY­NYEL. JÖJJÖN, VÁROM! (35229) Motorcsónak-vezetői tanfo­lyamot indít július 12-én az Egri Búvárklub. Jelentkezés: Eger, Diófakút út 1. Tel.: 317- 941, este 411-865 (35086) Nívóber Kft. kőműveseket, komplett kőművesbrigádot fel­vesz. Érd.: 9-11 között a 36/311-427-es telefonon. (35331) OLTOTT MÉSZ LEGOL­CSÓBBAN KERECSEN- DEN! 390 Ft/q. Ny: 9-17-ig. T: 36/413-297 este (28505) Rajztábor Egerszalókon 10-18 éveseknek, egyhetes in­tenzív program. Gelsei Egersza- lók, Ifjúság u. 51. T: 474-132. Sivatagom egyetlen virágának 21. születésnapja alkalmából sok szeretettel gratulálok. At­tila (34711) 2 m-es svéd PVC-padlók 20%- os árengedménnyel kaphatók a TAUSZ tapéta- és PVC- szaküzletben. Eger, Széchenyi u. 58. Tel: 311-811 (32783) Piacvezető, jövőorientált cég, átképzést is vállaló 3 fő értel­miségi munkatárs jelentkezé­sét várja Egerből. Jelentkezés 14-18 óráig a 36/412-900-as telefonon (34021) Vállalkozók! Egerben 3000 m2-es telephely bérbe adó v. el­adó. Adózási, könyvelési tanfo­lyam indul. T: 36/311-015(35305) PRÍMfí ÁRUT PRÍ Mff ÁRON Kristálycukor 75-76 Ft Étolaj 1 1 132-134 Ft Sertésmájkrém 19-24 Ft Papírzsebkendő 100-as 62-64 Ft Pampers Uni 279-289 Ft Tomi Kristály 3,6 kg 569-579 Ft Pur mosogató 93-99 Ft Áraink tételtől függően. Viszonteladóknak további kedvezmények. Étkezési jegyéért még mindig nálunk vásárolhatja a legtöbbet. Érdeklődjön árainkról. Eger. Kocsis B. u. 3. Tel: 36/311-846 Újpesti távozók Régóta nem titok, hogy Újpest­ről sok futballista távozik. Amint Tóth András, az élvonal­ban szereplő bajnoki ezüstér­mes ÚTE-Novabau szakosz­tály-igazgatója elmondta: már végleges, hogy Kozma, Véber, Molnár, Urbán, Tiefenbach és Szanyó megválik a liláktól. A sportvezető úgy nyilatko­zott: a lapértesülésekkel ellen­tétben nem tud a debreceni já­tékosok - Sándor T., Madar és Dombi - érkezéséről, ő nem tárgyalt az átigazolásukról. A vezetőedző személyét illetően pedig csak ennyit mondott:- Én úgy tudom, hogy az ed­digi mester, Garami József és elnökünk, Gedövári Imre szó­ban már megállapodott. Akár volt aláírás, akár nem, ez telje­sen mindegy, mi úgy tekintjük, hogy Garami a vezetőedző. Ő tartja meg a hétfői első edzést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom