Heves Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-05 / 155. szám

1995. július 5., szerda Megyei Körkép 3. oldal Négy év után újra: Agria Játékok Próbák a Líceum udvarán A színpadon a jelenet kezdéséhez készülődnek musical: Tim Rice - A. Lloyd Webber: József és a színes, szélesvásznú álomkabát da­rabja. Gáli László, a Gárdonyi Géza Színház igazgatója ren­dezi az Agria Játékok előadá­sát, amelynek premierje július 13-án, csütörtökön este 9 óra­kor lesz a Líceum udvarán. A címszerepet a tehetséges, fia­tal színész: Hüse Csaba ala­kítja, a Fáraót vendégként Vi- kidál Gyula játssza. A látványos musical népes szereplőgárdája közül megem­lítjük Réti Árpádot, Szilágyi Olgát, Dimanopulu Afroditét, Ats Gyulát, Bókái Máriát és Venczel Valentint. A darabot egyébként a be­mutató után július 14-től 17-ig játsszák, esőnap: 18. és 19. Jegyek már válthatók a színház szervezőirodájában. Július végéig meghosszabbították a pályázatot Kik kaphatnak a mezőgazdasági alapból? Tegnap délelőtt már igazi pró- már kiköltöztek a színészek, s bahangulat volt az egri Lí- a megácsolt színpadon már ceum udvarán. A színházból alakul-formálódik a világhírű A rendező instrukciója fotó: perl marton Tollvégen Tűzijáték és érdektelenség Van, hogy az ember a tapasztalatai ellenére is optimista. Ki azért, mert a vélt vagy valós kudarcokat követően újra meg újra nekife­szül: ettől már csak jobb következhet. Ki meg hivatalból bizako­dik, felöltve a magabiztosság álarcát, igenis sikerként próbálja elhi­tetni a malőrt. Akkor most - hogy a közepébe vágjunk - eredményesnek minő- síthetö-e a napokban véget ért Hatvani Expo? Ahogy vesszük. Ha arról az oldalról mérjük, mennyi kiállító vett részt az eseményen, akár elégedettek is lehetnénk. Hiszen a gazda­sági nehézségek ellenére, támogatás híján is csaknem annyian jöt­tek el, mint ’94-ben, sőt külföldről lényegesen élénkebb volt az ér­deklődés. Az olasz, lengyel és erdélyi vendégek pedig már túltették magukat a gulyásos-halászleves-barackpálinkás „protokolltestvé- riségen”, keresték a gazdasági kapcsolatfelvételt a helybéliekkel. Csak éppen közönsége nem volt az expónak. Márpedig enélkül értelmetlen az egész: vevő hiányában nem lehet eladni, kárba vész a marketingre fordított pénz, nyaralni pedig máshol is lehet, kelle­mesebb körülmények között. Hogy a tömeg - az ingyenesség ellenére - távolmaradásával fe­jezte ki közömbösségét, nehezen magyarázható. Hiszen a rengeteg újdonság, a lelkes amatőr fellépőkben meglévő kurázsi - mind na­gyobb figyelmet érdemeltek volna. Megkockáztatom: legalább annyit, mint a tűzijáték vagy a divatbemutató. Viszont, ha már nem így történt, érdemes lenne elgondolkodni az indítékokon: vajon miért alakult úgy, ahogy. Például a kincstári nyilatkozatok helyett. Tari Ottó A megoldást keresték ólomügyben Hevesen A város most képtelen fogadni a segítséget Besenyőtelken: tulajdoni egyeztetés A besenyőtelki polgármesteri hivatalban ma délelőtt 9 órakor tulajdonosi egyeztetést tart a Pharmaprim Gyógyszerellátó Részvénytársaság. A patikahá­lózat magánosítási koncepció­ját az rt. igazgatóságának meg­bízásából a Hálózati Vagyon­hasznosító Bizottság készítette el. Ez az előterjesztés szolgál a résztvevők számára a vita alap­jául. Hatvanadik éves jubileumi találkozó Csütörtökön délelőtt 11 órakor Egerben az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola líceumi épülete ad otthont az 1935-ben végzett tanítók jubileumi talál­kozójának. Az Egri Érseki R. K. Tanítóképző Intézetben a hat­van esztendővel ezelőtt végzet­tek ünnepi eseményén gyé­mántdiplomák átadására is sor kerül. Hevesiek jártak Gyergyócsomafalván Az erdélyi Gyergyó-völgy Pé- ter-Pál-napi búcsúján vett részt Heves város 14 fős delegációja. A napokban hazatért csoport vezetője, Szőke Emil önkor­mányzati képviselő elmondta, hogy Gyergyócsomafalván szép siker koronázta a tíztagú hevesi majorett-együttes fellépését. A Honvéd-üdülőt keresik fel Mérán A gyöngyösi Helyőrségi Műve­lődési Klub szervezésében a mátraalji város tiszti állomá­nyának gyermekei részére egy­napos kirándulást szerveznek Tamamérára. Július 12-én fel­keresik a Honvéd-üdülőt, majd a vakációzok útja a helyi strandfürdőbe vezet. A rajz szakkör munkái láthatók Hevesen, a városi művelődési központ folytatja képzőművé­szeti kiállítássorozatát. A könyvhét ex libris anyagát szerdától a városi rajz szakkör mintegy ötven alkotása váltja fel. Strauss-est a kis Dobó téren Július 9-én, vasárnap 19 órakor a Heves Megyei Hírlap a Kon­zumbankkal közösen egri nyár­esti szórakozásra invitál. Az Egri Szimfonikus Zenekar a legnépszerűbb Strauss-műveket adja elő Európa egyik legszebb barokk terén, a kis Dobó téren. Asztalt is lehet foglalni a Mino­rita borozó 313-971, az Arany Oroszlán 311-005, s a Senátor- ház J2ÍM66-os telefonszá­main. (Folytatás az 1. oldalról)- Milyen elképzelésekkel pá­lyáztak eddig az érdeklődök?- Elsősorban Heves megye mezőgazdasági termelésre vo­natkozó adottságainak megfe­lelő fejlesztéseket kívánnak megvalósítani. Mindenekelőtt az egri és a mátraalji borvidé­ken szőlőtelepítéseket, de sze­repelnek a pályázati anyagok között gyümölcstelepítések is. Azután vannak olyanok, akik építési beruházásokra pályáz­nak, mások viszont a már meg­levő épületek felújítását tűzték célul. Akadnak, akik bortároló­kat kívánnak építeni, illetve a meglevő pincéjüket szeretnék bővíteni. Találtunk a pályáza­tok között olyanokat is, mint takarmánytárolók létesítése, bekötőutak, illetve mezőgazda­ságigép-tárolók létesítése. Az infrastrukturális fejlesztések között akadnak számítógépes, hírközlési fejlesztések és ener­giaellátási elképzelések is.-A pályázatok bírálata mi­kor kezdődik?-Lényegében már elkezdő­dött. A fejlesztéseknél az alsó határösszeg ötmillió forint, melynek elbírálására hivata­lunk is felhatalmazást kapott. Egy szakmai bizottság végzi ezt a munkát. Az említett ötmil­lió forint feletti értékek esetén viszont a pályázatokról a Földművelésügyi Minisztérium illetékes bizottsága dönt majd. Azokat már továbbítottuk nekik elbírálásra. így lesz az ezután beérkező pályázatokkal is.- Eddig a gépi beruházá­sokra a mezőgazdasági alapból pályázhattak. Ezt a csomagot az idén kivették. Miért?- Valóban, a mezőgazdasági gépekre vonatkozó támogatást kiemelték az említett alapból. Az erő- és munkagépekre eb­ben az évben január elsejétől hetvenszázalékos kamattámo­gatást kaphatnak a pályázók. Ezt az Adó- és Pénzügyi Ellen­őrzési Hivatalon keresztül igé­nyelhetik az érdeklődők. Mentusz Károly Tegnap a hevesi ólomszennye­zéses ügy miatt gyűltek össze a szakhatóságok képviselői, va­lamint az önkormányzat tagjai. Az ülés dr. Tör öcsik Mihály tu­dományos kutató részvételével zajlott le, aki - mint mondta - olyan segédanyag birtokosa, amivel leköthetők a szervezetbe és a talajba bekerült ólomve­gyületek. A találkozó elején Kontra Gyula polgármester tudatta a je­lenlévőkkel: az összejövetel csak egy beszélgetés lehet, amely előkészítheti az elkövet­kezendő hasonló tanácskozáso­kat. Dr. Törőcsik Mihály és a vele érkezett dr. Varga Zoltán radiológus olyan adatokat kér­tek, amelyek ma még nem áll­nak a hatóságok rendelkezé­sére. Ezek nélkül azonban a ku­tatók nem tudják kiszámolni, hogy az általuk kifejlesztett anyagból mekkora mennyi­ségre lenne szükség a terület megtisztításához. Miután ők a közreműködésükért nem kérnek tiszteletdíjat, az önkormányzat­nak csak a felhasználandó sem­legesítő anyagkeveréket kellene megvásárolnia. Ennek az árnak a kiszámításához azonban szükség lenne a terület alapos vizsgálatának eredményeire. Mint kiderült, több kutató- csoport is képes lenne ezeket elvégezni. Vita alakult ki arról, hogy kinek kellene megkérnie ezek elvégzését: a polgármes­teri hivatalnak, vagy a Környe­zetvédelmi Felügyelőségnek. A szakemberek szerint ezek a vizsgálatok több millió forint értékűek lennének. Ma egy ólomminta elemzése 3 ezer fo­rintba kerül, az érintett terüle­ten legalább ezer ilyen mintára lenne szükség a mintegy 200 te­lekről, illetve ingatlanudvarról. Mint dr. Törőcsik Mihály ék elmondták: szükség van arra is, hogy tisztázódjék: az ólom mi­lyen vegyületben fordul elő a talajban. A mintegy másfél órás meg­beszélés végén arra az állás­pontra jutottak, hogy megkérik a terület kutatási vizsgálatainak elvégzését, amelyből következ­tethetnek a további költségekre. Ezen eredmények birtokában a polgármester már tárgyalhat Baja Ferenc környezetvédelmi miniszterrel a támogatás össze­géről. Az ülés végén kiderült, hogy a Környezetvédelmi Felügyelő­ség embereit nem sikerült meg­győzni az ólomlekötéses mód­szer üdvös voltáról - ők ugyanis kifogásolták, hogy a lekötött ólom a talajban marad, szerintük ez akkor is veszélyes, ha már nem szennyez. Kontra Gyula végül bejelen­tette, hogy pénteken a Népjó­léti, a Környezetvédelmi és a Belügyminisztérium szakembe­reivel közösen próbálnak majd a megoldás lehetőségei közül választani. A város egyelőre képtelen fogadni a neki nyújtott segítséget. (molnár) MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Heves Megyei Hírlap c. napilapot 1995 ..................-tói 1995.......................-ig.............példányban M egrendelő neve: ....................................................................... Cí me (irányítószáma, város, község)............................................. ( utca, tér, emelet, ajtó).................................................................... Az előfizetési díj: egy hónapra 437 Ft (havonta 160 Ft megtakarítás) negyedévre 1254 Ft (negyedévente 537 Ft megtakarítás) fél évre 2448 Ft (félévente 1134 Ft megtakarítás) egy évre 4776 Ft (évente 2388 Ft megtakarítás) Az előfizetési díjat a fenti címre nyugtával jelentkező AS-M kézbesítőnek fizetem. A megrendelőlapot borítékban az AS-M Kiadói Kft. Heves Megyei Irodája, 3301 Eger, Pf. 23 címre kérjük feladni. Vidéken a Heves Megyei Hírlap terjesztőjénél lehet előfizetni. A lap megrendelhető továbbá a 36/412-646 telefonszámon is. 13 Minőség Megbízhatóság Korszerű táplálkozás HEVES MEGYEI SÜTŐ- ÉS ÉDESIPARI RT. 3300 Eger, Sas út 60/a. 3301 Pf.: 31 Tel.: (36) 412-522 Fax: (36) 412-131 Telex: 063239 A Hűségjutalma c. akciónk mai ajándékozója a HŰSÉG JUTALMA című akciónk mai nyertesei: 1 db 1000,- Ft értékű HESI-ajándékcsomag: Hirzula Ferenc Heves, Táncsics u. 14. * Sipos János Eger, Mátyás k. u. 33. fsz/l. Bata János Ostoros, Ady u. 13. György Tiborné Verpelét, Kiss E. u. 31. Ivanics János Eger, Kodály Z. u. 4. V/l. előfizetői kód: 28969 előfizetői kód: 57601 előfizetői kód: 46710 előfizetői kód: 31772 előfizetői kód: 20443 Átvehetők: a HtVLS ^' HlRLAP Terjesztési Csoportjánál. • Cím: 3300 Eger, Barköczy u. 7. Tel.: (36) 412-646 Amennyiben nyerteseink 0 hét folyamén nem tudják átvenni ajándékokat, megbízottaink 1995. július 8-án, szombaton 14.00-18.00 óra között személyesen keresik (el Önöket. A / _ , HEVES "rH MAP ÜGYELETE: Újságíró (1/2 9-től): MOLNÁR CSILLA Telefon-(36)413-644 Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: ERDÉLYINÉ MAGVASI JUTKA Telefon-(36)410-880 I Fax-(36)412-333 * Terjesztő: PENCZUNÉ RAUCH EDINA Telefon - (36)412-646

Next

/
Oldalképek
Tartalom