Heves Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-29 / 176. szám
E lviselhetetlen számomra ez a börtön! - fakadt ki keserűen Bús Balázs az elfogyasztott két üveg bor után. Barátja, Csuka Sándor, az örök ivótárs, aki már az ötödik borosüveg nyakát csavargatta, ittas vigyorral kérdezte, kissé akadozva:- Mondd, miféle börtön ez, te? Hallod-e? Milyen börtönről beszélsz?- Amelyikben vagyok.- Te, te úgy gondolod, hogy most börtönben vagy?- Igen. Abban élek én - sóhajtotta Bús Balázs, és most egyáltalán nem látszott rajta, hogy ivott. Aki szemébe néz, tulajdonképpen józannak látja. Valami nagyon mély gond jó- zanítja. Csuka Sándorra azonban rájött a kacagás. Féktelenül hahotázott. Arca kipirult, füle vöröslött, fetrengett az asztal és a szék között, hasát rázta a nevettető jókedv. Röhögve kérdezte.- Melyik?... Melyik az a... börtön? Te!-Melyik? Hát amelyikben a legtöbbet vagyunk! Veled együtt! - csattant Balázs hangja, és gyorsan felhajtotta azt a cseppet, ami még a pohár fenekén volt. Csuka Sándor most már nem tudta, tovább röhögjön-e, vagy váltsa fel sírással. Mindenesetre elhallgatott, sűrűn pislogott, mint az ütéstől megriadt kutya, és hebegve kérdezte, mintha elindult volna benne egy kis kijózanodás:-Hogyhogy én is?... Börtönben volnék, én? Benne élnék?- Abban élsz, bizony.- Szamárságokat beszélsz, te, Balázs! A börtönnek rácsos az oldala... öles falakkal... vaspántos kemény ajtaja... fegyveres őrök... és onnan ki nem szabadulsz magadtól.- Az ott van, de a mi börtönünk, amelyikben élünk, az más... Annak nem látszik a rácsos ablaka, öles fala, záros ajtaja, fegyveres őrzője, de mégis az... Az bizony. Börtön! Valóságos, igazi börtön, ha mondom! Érted?-Nem.-Pedig most csukták ránk megint az ajtót... Hallottam, hogy fordult a kulcs a zárban.- Ugyan, rémeket látsz... Most húzták le a vendéglő redőnyét, és kulcsra zárták az ajtót. Minket csak ott hátul engednek ki, záróra.- Na látod, ez, ez a' mi börtönünk. És innen nincs szabadulás! Soha! Érted? Soha! Életfogytiglan erre vagyunk ítélve... Itt költjük el az utolsó fityinget is... azt a kevés fizetést..., amelyre vár az asszony, de hiába vár... Itt rohad le rólunk a hús, hiába eszünk... és itt megy el az eszünk és bolondulunk meg. Igen, itt. Itt... persze, hogy itt... Ebben a kocsmában... Érzed, ugye, te is, hogy ez a láthatatlan börtön, amelynek vastag falait nem látod, de ott állnak sorban az italosüvegek és azok nem engednek el. Fogva tartanak... Nincs az ablakon börtönrács, de részeg szemedre rozsdás rácsot köp az ital... Záros vasajtaja sincs, de amikor késő éjjel rád húzzák a dübörgő redőnyt, és te csak iszol bent tovább, kell érezned, hogy börtönbe vagy zárva. És hogy nem volna fegyveres őr? Itt fegyveres őr minden, ami körülvesz. Polcokon az üvegek, a poharak, a csapos, mindmind az ital rabjainak őrei, akik vigyáznak, hogy józan ne maradj, mind az ivásra csalogatnak, és te gyengülsz, gyengülsz tovább... Hát nem börtön ez?... De- hogyisnem, komám. Börtön, mégpedig a javából... Nehéz börtön. Ahol csak életfogytig- lanra elítélt szerencsétlenek vannak. Csuka Sándor falfehéren, támolyogva állt fel, megingott, tántorgott egy-két lépést, és elzuhant az olajos padlón. A lig hallhatóan motyogta: - Csakugyan... Tényleg börtön ez... Engem már levertek... a lábamról. Gál Elemér A láthatatlannak képzelt börtön
