Heves Megyei Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-08 / 132. szám
1995. június 8., csütörtök 7. oldal Bűnügyi Kaleidoszkóp Közgyűlés - először Közép-Kelet-Európában Európa magánnyomozói hazánkban Mától három napon át hazánk látja vendégül a Nemzetközi Detektív Szövetség európai nemzeti képviselőit. Ebből az alkalomból kérdeztük a konferencia várható részleteiről dr. Jónás Pált, a Magyar Detektív Szövetség elnöksége jogi-etikai bizottságának tagját, aki Heves megyei résztvevője a testület munkájának. Amint elmondta, a nemzetközi szervezet évente tart közgyűlést, kétévente pedig tisztújító tanácskozást. Ez utóbbira kerül sor az elkövetkező napokban Budapesten, a Hotel Aquincumban. Ott, a HadriaMaffiák itt is, ott is A „Hét törzs” játékkal, mellyel idehaza is „befiirödtek” már néhány ezren, s miközben fuldokolva kimenekültek a mély- víziből, levegőhöz jutva megállapíthatták: nem is olyan könnyű játszva hozzájutni egy halom pénzhez. Minden, amit kiagyaltak okos maffiaagyak Nyugaton, megkapaszkodnak a kopár magyar tájakon, és virágot növelve beporozzák a szomszéd területeket is. S mivel nemcsak a muzsika nem ismeri a határokat, de a fürge bűnözők sem hatódnak meg a politikai tiltások mezsgyéjén, hát sodródik minden tovább. Egy késő éjszakai órán, néhány korty bor után megoldódott a nyakas, büszke székelyek nyelve, és az elbeszélések egy világmaffia székelyföldi ténykedésébe engedtek rövid bepillantást. A pénzügyi manipulátorok alapötlete igen egyszerű volt, hogy azt a kiműveletlen fiúk is megértsék, s lehetőleg szájhagyomány és fülbesúgás útján terjedjen: adj kölcsön pénzt negyedévre, s akár tízszeresét is visszakaphatod a befektetett érnus-teremben jelenlévők először vesznek részt ilyen fórumon közép-kelet-európai országban. Ausztria, Belgium, az Egyesült Királyság, Hollandia, Németország, Olaszország, Svájc, Svédország és természetesen Magyarország nemzeti szövetségének képviseletében 25-en vitatják meg pénteken délelőtt azt a beszámolót, amelyet Werner Sachse főtitkár terjeszt elő. Szóba kerül a találkozón az a kezdeményezés is, amellyel a nemzetközi testület az Európa Tanácshoz fordul, s amelynek célja a jogi egységesítés megvalósítása. Ugyancsak téknek. A maffia célzott, mert Korond - erdélyi léptékben mérve - gazdag településnek számít. A kerámiákkal való évtizedes üzletelés mára szép ösz- szegeket halmozott fel a ládafiában. Az emberi kapzsiságra alapozva pedig jól számított a kolozsvári maffiafőnök, aki igen ügyesen csalogatta be utcájába a befektetésre érzékenyebbeket. Miután egyesek gyors és nagy összegű eredményekhez jutottak, a gyanú árnyéka is el- lebbent Kolozsvár felől, s a falu lókupece egyre szaporodó, pénzzel telt nejlonzsákokkal tömte meg a Mercedesét. Ő lett hirtelen a legfontosabb ember, a közvetítő, aki 10 százalék ellenében furikolt hetente két- szer-háromszor is a kincses város és a Székelyföld között. Azután egy rövid idő elteltével Korond fölött gyülekezni kezdtek a felhők, egyre sűrűbb lett a homály. Mert egyre ritkábban röppentek fel jó hírek, egyre vékonyabb lett az a névsor, amely a nyertesekről adott hírt. S a bizakodás mondatai hirtelen új tartalommal telítődtek. Már nem arról szóltak, hogy „mennyi haszonra számiholnap kerül sor az új tisztség- viselők megválasztására is. A programban szerepel fogadás is, amelyen ma este dr. Láposi Lőrinc, az MDSZ elnöke és dr. Jónás Pál látja vendégül a hazai szervezet nevében a résztvevőket. Pénteken az esemény alkalmából rendezendő díszvacsorára meghívták hazánk belügyminiszterét, az Országos és a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőit, a főváros főügyészét és a Rendőrtiszti Főiskola főigazgatóját is. A háromnapos rendezvény szombaton Kecskeméten szalonai találkozóval zárul. a célpont tok”, hanem arról, hogy „szeretném visszakapni a befektetett összeget”. A történet vége olyan egyszerű, mint amilyen az alapképlet volt. A maffiavezért bilincsbe verve bemutatta a televízió (ez még nem jelenti, hogy elítélik, hiszen állítólag a rendőrség, a pénzügyi vezetés jeles szakemberei is benne voltak a buliban), néhányan éhség- sztrájkba kezdtek Kolozsvár főterén, de a Caritos Szerencsejáték ettől még nem hatódott meg, és nem fizetett semmit vissza. Egyesek szép házakat építettek a nyereményből, mások pedig öngyilkosok lettek vagy megbetegedtek. Korond természetesen a legnagyobb vesztesnek érzi magát. A szerencsétleneket mit sem vigasztalja az a tény, hogy ez a szélhámosság átszőtte egész Romániát. Volt, aki 30 milliót vesztett, volt, aki kevesebbet, mások pedig többet. Mondják, hogy a tanulópénzt meg kell fizetni, de az efféle bölcseletek aligha segítenek azokon a kárvallottakon, akik a történtekért meg akarnak fizetni. Sziki Károly Ezúttal már Erdély Eltűnt lány kerestetik Június 2-án ismeretlen helyre távozott Bertóti Krisztina, 16 éves tanuló, egri lakos. Vele tartózkodik Pácza István, 22 éves egerszóláti lakos is. Személyleírása: kb. 170 cm magas, sovány, vékony testalkatú, feje ovális, arca ovális, homloka magas, szőkésbarna, egyenes szálú, vállig érő hajú. Barna, ívelt szemöldöke, barna szeme van, orra egyenes, szabályos, melynek jobb oldalán kis barna szemölcs látható, szája egyenes, kissé vastagodó, álla gömbölyű, nyaka hosszú, vékony. Ruházata: pamut anyagú, sötétlila, felirat nélküli kapucnis póló, fehér színű, vékony, vászon anyagú nadrág. Az Egri Rendőrkapitányság kérése: aki Bertóti Krisztina tartózkodási helyéről információval bír, az jelezze a (36) 413-089-es telefonon. „A bírót még a bűnözők rokonai is tisztelik...” Egy pályamódosítás kulisszatitkai Avagy: hogyan vált ügyvéddé dr. Szekrényes Gabriella bírónő? A hír igaz. A bírónő másodmagával - dr. Lakatos Irén polgári szakos kollégájával - együtt eljött a városi bíróságtól, s ügyvédi irodát nyitottak a volt Hangya Áruház második emeletén. Dr. Lin- denberger Attila is csatlakozott hozzájuk, így valamennyi „műfajban” otthonosan mozognak, mindenféle ügyet elvállalnak.- Egyáltalán nem gondolom, hogy any- nyira rettegtek tőlem, mint állítja - fogadott immár új munkahelyén dr. Szekrényes Gabriella. - Dr. Nádas Katalin legalább olyan szigorú ítéleteket hozott, mint én. Ez megyei gyakorlat, amelyet Egerben kontrollálnak. Amikor Nádas Kati ítélkezni kezdett, a gyakorlatomat folytatta, ami természetes is, hiszen egyetlen büntetőbíróként ténykedtem a; egész városban. Egy másra voltunk utalva. Remélhetőleg annak ellenére, hogy magára maradt, ugyanolyan jól megbirkózik majd a feladatokkal.- De hát a bűnözők mégiscsak Öntől tartottak jobban...-Talán azért, mert régebben vagyok Hatvanban. Azelőtt itt nem volt büntetőítélkezés. A folyamatosságot kirendeléssel próbálták megoldani, ami hosszú távon tarthatatlan. Amikor ’91-ben ide osztottak, a szekrényből rám borultak a megoldásra váró akták: 330 ügyet kaptam... Egy „átlag” bírónak - ha szeremé, hogy mindenre rátekintése legyen - untig elég 80 eset.-Nem panaszkodhatott do- logtalanságra...- Valóban nem. Visszatérve a szigorúságomra, véleményem szerint nem volt rossz a megyei gyakorlat, ami a szigorú ítéleteket illeti. A fel- lebbviteli bíróság határozataim 80 százalékát helybenhagyta, s csak a maradékot változtatta meg. Ám ez sem jelentett mindenkor enyhítést. Mintegy 5 százalék pedig hatályon kívül került.- Végül is havonta hány ügyet fejezett be?-Átlagban 30-35-öt. Természetesen ez változó. Akadt olyan nap, amikor este 7-ig tárgyaltunk, máskor nem jutott problémás feladat. Hatvanban félelmetes hírét keltették a bünelkö- pályájáról, hogy vetők. „Csak a szőke bírónőhöz ne kerüljünk - látszik, az Isten is mondták -, mert akkor tuti, hogy nem ússzuk bírónak teremtette. meg...” így aztán nagy kő esett le a szívükről Most mégis az fiiak kora, hogy tán még Egerben is hallani lehe- lenkező oldalra pártett), amikor dr. Szekrényes Gabrielláról elter- tolt... jedt: felmentését kérte a köztársaság elnökétől. - Nagyon szerettem a büntetőbírói szakot, már az egyetemen is ez volt a célom.- Akkor miért kérte mégis a felmentését?- Erről nem kívánok beszélni, ám tény, hogy ez a lépésem nincs összefüggésben magával a várossal, a közvetlen vezetőimmel, illetve a velem kapcsolatba került elítéltekkel.- Most a másik tábort erősíti. Hogyan egyeztethető Össze az elveivel, hogy akiket idáig megregulázott, azokat ezentúl védenie kell?-A munkám itt is hasonló: a jogszabályokat alkalmazom, igyekszem azokat betartatni. „Csupán” a döntés Került ki a kezemből. Bíróként sem úgy ültem a pulpitusra, hogy aki velem szemben áll, azt - ha törik, ha szakad - elítélem; az eljárás végére mindig kialakult bennem a meggyőződés, s ennek alapján döntöttem. Jelenlegi pozíciómban viszont azokat segítem, akik önerőből nem tudnának élni a jogaikkal.- Csúnya feltételezés, de azért megkérdezem: az anyagiak is közrejátszottak a váltásban?- Még nem dolgozom olyan rég ügyvédként, hogy összehasonlítási alapom lehetne. Ám ismét hangsúlyozom: nem ez volt az elsődleges indok. Különben a törvények szerint két évig nem védhetek Hatvanban. Ez alól csak az igazságügy-miniszter adhat felmentést, amit kérvényeztem, s most a válaszra várok. Az efféle kizárás egyébként szerintem indokolatlan. Ismerem a volt kollégáimat, ők szintén a meggyőződésük alapján hozzák döntéseiket.- Nem nehezteltek Önre konkurenciát jelentő társai, amiért „pályát módosított" ?- Örömmel tapasztaltam, hogy erről szó sincs. Mi több, támogatnak, amiben csak tudnak. Tari Ottó- Mennyi volt a „ rekordja", vagyis a legnagyobb tétel, amit kiszabott?- Kilenc évre ítéltem valakit, mert meggyőződésem, hogy az illető megérdemelte. A megye három és fél évet levett belőle. Emellett persze, számos felmentő határozatot is hoztam, igaz, ezek kevésbé látványosak, nem foglalkoztatják annyira a közvéleményt. Itt jegyzem meg, nem igaz, hogy mi abszolút igazságot osztunk. Csupán a jogszabályok adta keretek között törekszünk a lehető legkorrektebb mércével mérni.-Egy-egy „bőkezűen' kirótt penzum után nem tartott az elítéltektől vagy a barátaiktól, rokonságuktól?- Akik megkapják a magukét, tisztában vannak azzal, hogy bűncselekményt követtek el, amiért „ellenszolgáltatás” jár. A bírót - tapasztalataim szerint - a bűnözők hozzátartozói is tisztelik. Ha olykor tumultus támadt a tárgyalóterem előtt, a sokadalom még a jelét sem mutatta, hogy bántani, megfélemlíteni akarnának. Azt sem éreztem a nyomásgyakorlás eszközének, ha megtelt a rokonokkal a tárgyaló. Semmiképpen nem befolyásolt.- Olyan nagy szeretettel, hozzáértéssel beszél az eddigi „Elektromos lovag” Zárónkon egy lovaskocsiján hazafelé tartó helyi lakosnak feltűnt egy nem odavalósi gyanús alak, aki nagy zsákot cipelve ügyködött a keltetők környékén. A rendőrök rövid időn belül meglelték K. K. hevesi lakost, a tamazsadányi híd alatt kuporgott. Mint kiderült, K. K. az áram alatt lévő rézkábeleket vagdosta le. K. K.-ról tudni kell, hogy valószínűleg azbesztből lehet - vagy erős védangyal vigyázza életét, hisz márciusban a Böjtitanyánál metszett le szintén áram alatt lévő vezetékeket. Az „elektromos lovag" kihallgatásakor a rendőrség ellátogatott kies otthonába is, ahol egy - a hevesi bölcsőde udvaráról elemeit - kempingkerékpárra leltek. K. K. szerint a kétkerekű- höz valamely családtagjának lehet köze - neki nincs. Tulipánországban járt a kapitány Egy rendőrkapitány soha nem lehet igazán magánember. Ha netán privát programja adódna, akkor is csak rendőr- kapitány marad, ennek minden örömével és bánatával együtt. így van ezzel dr. Jusztin Ferenc r. alezredes, hatvani parancsnok is. Hiába vizitelt a családdal Hollandiában, ott- tartózkodásának számottevő hányadát a szakmai jellegű elfoglaltság kötötte le.- Azért maradt időnk a tulipánokra is... - nyugtatott meg, amikor a tapasztalatairól kérdeztük. - Elvittek bennünket Amsterdam melléj egy parkba, ahol gyönyörködhettünk a pompázatos szirmokban. 120 féle növény található a területen, s feledhetetlen élmény volt látni a virágzásukat.-Hogyan jött létre az utazásuk?- Még novemberben magánlátogatáson Hatvanban tartózkodott testvérvárosunk, Maassluis rendőrparancsnoka, Gerrit Laurens a feleségével együtt. Vendégül láttuk őket mi is, és a baráti kapcsolat mellett természetesen szakmai kérdésekről is szó esett. Ez volt a kezdete a kollegiális kötődésnek. Most tettünk eleget a viszontmeghívásnak.-Gondolom, sok érdekeset láttak, tapasztaltak...- Valóban, s ezek közül az egyik legkedvesebb meglepetés akkor ért, amikor a köz- igazgatási határuknál Hatvan címerét is felfedeztem. Többek között elvittek az ottani főkapitányság kiképzőközpontjába, ahol bemutatták a korszerű technikát és a gépkocsi- parkjukat, amelyekről itthon mi legfeljebb csak álmodozhatunk. Rendelkezésükre áll például egy teljesen berendezett családi ház is, ahol a közbiztonsági szakemberek stimulálhatják a Váratlan helyzeteket, gyakorolhatják ezek megoldását.- A jövőben folytatódhat az ígéretes együttműködés?- Nagyon szeretnénk, ha így lenne. Fogadott bennünket az ottani polgármester asz- szony, a parancsnok úrtól pedig azt kértük, próbáljon az állományából olyan rendőröket küldeni, akik csere folytán szívesen viszontlátnák magyar kollégáikat. (tari) m IMSUILL ráduplázunk! MCh/c*. f4*átí VASVILL PÉNTEK Holnaptól 10% engedményt adunk minden termékre! _________________________Áruházaink: V dSVtLL Diszkont tfroMz Eger, Faiskola u. Tel.: (36)310-189 Póterke tfraMz Pétervására Keglevich u. 14. Tel.: (36)368-436 HmtHroMz Heves Hősök tere Tel.: (36)346-329 Nyitva: h-p. 8-17 Nyitva: h-p. 8-16.30 Nyitva: k-p 8-16.30 szo..-8-i2.00 szó.: zárva szó..- 8-12.30 z Dr. Szekrényes Gabriella: „ítéleteimet mindig a - meggyőződésem diktálta... ”