Heves Megyei Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-07 / 131. szám

6. oldal Az Olvasók Fóruma 1995. június 7., szerda _____________Hónapról Hónapra______________ S zót kérek „zebra”-ügyben Kezdetben vala az ember, elő­ször pucéran, majd fügefale­véllel a Paradicsomban, meg egyebütt. Ekkor még gyalog járt. Később megunta a gyalog járást, és különféle szerkeze­teket fabrikált, amelyekbe bele lehetett ülni, s ezekkel lehetett továbbhaladni. Hogy el ne felejtsem, el kell mondani: közben néhány százezer vagy millió év is el­múlt. Az említett szerkezetek utóbb átalakultak, majd meg­táltosodtak, s az emberek egy jelentős hányada ma ezekkel száguldozik a nagyvilágban. A nagyvilághoz tartozik a mi városunk, Eger is, és a szá- guldozók természetesen itt sem hiányoznak. Ahol nagy a járműforgalom a városokban és más települé­seken, a kijelölt átkelőhelyek­nél, az aszfaltozott úttestre jel­zéseket festettek, s a köznyelv ezeket „zebrá”-nak nevezte el, a lovak nemzetségéhez tartozó afrikai patás állat testének csí­kos külsejéhez való hasonla­tossága miatt. A gyalog járó ember, mivel az úttesten való átkelésének megkönnyítésére készítették a „zebrá”-kat, azt hitte, hogy ott biztonságosan mehet át az út egyik oldaláról a másikra. De hát „tévedni emberi do­log”, mondja a közmondás, és ez így is van, mert az autósok, motorosok egy része nem akarja tudomásul venni, hogy a zebrák a gyalogosok testi épségének megóvására készül­tek, s ilyen helyen minden gépjárművezetőnek fokozott körültekintéssel kel! vezetnie, ha nem akar gázolni, szt ^n- csétlenséget okozni. Fokozott körültekintést dik­tál a józan ész is. A józan ész igen, de hol van az a józan ész? Sajnos, sok esetben ott maradt valamelyik talponálló­ban, útszéli csárdában, borkós­tolóban, sörkertben vagy bo­rospincében, ahol az ész tulaj­donosa nem tudott ellenállni a kísértésnek, a kínálkozó alka­lomnak, s felelőtlenül szeszes itallal oltotta szomját, s altatta szenvedélyét. A rendőrségi statisztika sze­rint a balesetek, gázolások igen jelentős százalékát a jár­művezetők ittassága, vagy másképpen szólva „alkoholos befolyásoltsága” okozza. Az alkohol ködébe burkolt agy csökkent felfogóképes­sége, a reflexek működésének késlekedése, bizonytalanná válása következtében a vezető nem ura járművének, s belőle gázoló, súlyos testi sérülést, vagy még rosszabb esetben halált okozó bűnös lesz. Az ittas vezetők mellett az állandó gyorshajtók szektája a másik veszélyes elem. A száguldás ördöge főként a fiatalabbakat tüzeli, s a ro­hanás, az előtte haladó „má­sik” lehagyásának vágya űzi, hajtja őket, sokszor a saját és a mások vesztébe. Ezek az őrült motorosok, megvadult gépkocsizók, úttes­ten bravúroskodók, motorjai­kat észbontóan zúgatva, fittyet hányva az előírt sebességkor­látozásra, eszeveszetten szá­guldanak, megfontolás nélkül az utakon, megrémítve a járó­kelőket, akik csak „jókívánsá­gaikat” küldhetik utánuk. Nem lehet ellentmondást nem tűrően kijelenteni, hogy a járda a gyalogosoké, az úttest a járműveké, hisz a zebra is az úttesten vezet keresztül. Persze, a gyalogos sem an­gyal, mondhatják a gépjármű- vezetők, s mondhatjuk mi is, mert láttunk már a zebránál való átkelés közben újságot olvasó fiatalembert, az úttest vözepén andalgó, csókolózó, se nem látó, se nem halló sze­relmespárt, vagy meg-meg- álló, tétovázó, megijedt időse­ket is. Nem hallgathatjuk el egyébként azt sem, hogy sze­rencsére többségben vannak a megrögzött renitenskedőkkel szemben az előzékeny, udva­rias vezetők, akik nem fölé­nyesen, vagy vélt magasabb- rendűségük tudatában tekinte­nek a gyalogosra, hanem a védtelennek járó jóérzéssel néznek rá, s igyekeznek testi épségét megóvni annak, akit gyalogjárásra ítélt a sorsa. A közlekedésrendészet sza­bályai gyalogost és kerékpá­rost, motorost és autóst, busz- és teherautó-vezetőt egyaránt köteleznek. Mindkét fél csak jól járhat, ha körültekintően, óvatosan jár-kel az utcákon, mert jobb épségben hazatérni otthonunkba, mint a kórházba kerülni, tragikus esetben pedig a ravatalozóba. Sokszor és sokat írtak már lapjaink - természetesen a Heves Megyei Hírlap is - er­ről a témáról, de úgy látszik, a tapasztalatok azt mutatják, mégsem eleget. Persze, csak írásokkal küz­deni az eszeveszett száguldók, a lelkiismeretlen iszogatók, vagy a nem kellő felkészült­séggel rendelkező, gyakorlat­lan vezetők ellen - nem elég­séges. Az emberek szemléletének, gondolkodásmódjának, fele­lősségérzetének kell megvál­toznia, hogy csakugyan ked­vezőbb legyen az eredmény, amelyet szeretnénk elérni. Végezetül: húzzuk alá fon­tosságuk miatt, hogy a gyalo­gos gondoljon arra, hogy min­den gépjármű veszélyes köz­lekedési eszköz lehet, amelyet vezetője nem tudhat minden esetben úgy lefékezni, hogy pontosan egy lépéssel előtte álljon meg. A gépjárművezető pedig mindenütt, de a zebránál külö­nösen vigyázzon, s gondoljon arra, hogy „a gyalogos is em­ber!” Ha pedig a megjelent írások csak egy baleset vagy karam­bol elkerülését is elősegítették, már létjogosultságuk volt, s úgy gondolom, ezekkel együtt a fenti soroknak is. Csillag László Aranyág: nyolcvanmilliós segítség A Magyar Televízió (MTV) Aranyág című jótékonysági műsora segítségével egy hónap alatt összesen 53 millió forint gyűlt össze a kórházak gyer­mekosztályainak megsegíté­sére. A jótékonykodók 27 millió forint értékben egészségügyi műszereket és 3,2 milliós nagy­ságrendben szolgáltatásokat is felajánlottak. A legnagyobb felajánlást, egy 85 ezer dollárt érő lélegez­tetőgépet a Semmelweis Orvos- tudományi Egyetem I. Számú Gyermekklinikájának ítélték oda, de érkeztek olyan „külön­leges adományok” is, amelyek­ben például egy kisfiú ajánlotta fel, hogy mesét mond a kórház­ban fekvő beteg társainak. Az adományok elosztásával kapcsolatban: 19 vidéki és 2 fővárosi kórház között egyenlő arányban osztot­ták el a befolyt pénzösszegeket. így eddig egyenként csaknem 2,5 millió forintot utaltak át az érintett kórházak gyermekosz­tályainak. Az adományokat egyébként továbbra is a Népjóléti Minisz­térium Aranyág számlájára le­het küldeni, melynek száma a következő: MHB 324-11347. Emlékeimből: Veres Péter Füzesabonyban Huszonöt éve, hogy meghalt Veres Péter, az író és politikus. Már régen meg akartam írni, évekkel ezelőtt, amikor a Heves Megyei Hírlap egyik évfo­lyama július 10-i számában megjelent Szecskó Károly: Ve­res Péter Hevesben című írása, amely kiigazításra szorul, mivel Füzesabonyban is járt Veres Péter, nem is egy alkalommal. Most, elhunyténak 25. év­fordulója alkalmából Veres Pé­ter iránti tiszteletem és emlé­keim köteleznek, hogy a jelzett kiegészítést megtegyem. Első emlékem és élményem vele kapcsolatban 1947. május 26-án, pünkösd vasárnapján volt, amikor Veres Péter, a Nemzeti Parasztpárt elnöke Fü­zesabonyban, a Hősök terén vá­lasztási nagygyűlést tartott. A község plébánosa, Fügedy Ist­ván a gyűlés előtt a németek ál­tal belőtt füzesabonyi templom- torony újjáépítésével kapcsola­tosan egy kérelmet adott át, amelyben állami támogatást kért a kormánytól. Az államse­gélyből és lakossági hozzájáru­lásból az új templomtorony még abban az évben felszente­lésre került. A továbbiakban a követke­zőkre emlékszem, ami megra­gadott, beszédét így kezdte: Parasztok, magyarok..., majd később: ...egyesek azzal vádol­nak engem, hogy a Nemzeti Pa­rasztpárt a Kommunista Párt­nak fiókszen’ezete. Az eddigi beszédem alapján azt hiszik önök, talán Rákosi Mátyás or­romnál fogva vezet engem... A második emlékem és él­ményem a Veres Péterrel tör­tént személyes találkozás volt. Negyvenéves erdőgazdasági szolgálatomat a füzesabonyi ál­lamerdészeti csemetekertben kezdtem. Amikor az Alföld-fásítás kormánybiztosaként a cseme­tekertben járt, még most is előttem van hatalmas, erős ter­mete, vaskos tenyere. Fekete öltönyben, csizmában, fehér ingben, nyakkendő nélkül, fe­kete kalapban, mint csemete- kerti dolgozót, megtisztelt kéz­fogásával. Veres Pétert 1947. március 14-én építési és közmunkaügyi miniszterré, majd 1947. szep­tember 24-én honvédelmi mi­niszterré nevezték ki, amelyet 1948. december 10-ig töltött be. Évekig az írószövetségnek volt az elnöke. Életrajzában írja, hogy: „Én egy félrecsú­szott forradalmár vagyok. Rossz időben születtem, tehát irodalmár lettem.” Veres Péter széles körű mű­veltségű ember volt. Szépiro­dalmi és szociográfiai munkás­ságával megbecsült szereplője volt az irodalmi életnek és a közéletnek. Méltó, hogy emlékezzünk rá. Tófalusi Emil 1992 decemberében alakult meg Budapesten a Vak Hadi­rokkantak Országos Egyesülete azzal a céllal, hogy az ország­ban élő vak hadirokkantakat és özvegyeiket felkutassa, egysé­ges szervezetbe tömörítse és a helyzetükből adódó speciális érdekképviseletet ellássa. Ál­lami támogatásban eddig még nem részesültek, ezért a vak hadirokkantak és özvegyeik felkutatása komoly nehézséget jelent számukra. A Vak Hadirokkantak Or­szágos Egyesülete közli az érin­tettekkel: „Felhívjuk vak hadi­rokkantjaink és özvegyeik fi­gyelmét, hogy kapcsolatfelvétel céljából jelentkezzenek az alábbi címen: Vak Hadirokkantak Országos Egyesülete 1576 Budapest, Postafiók 12.” Mátraszentimrén is megemlékeznek a tudósról Dr. Merényi Oszkár centenáriumára Szellemi kiválóságra emlékezünk. Száz esztendővel ezelőtt szü­letett a kiváló pedagógus, irodalomtudós és népművelő: dr. Merényi Oszkár. Pedagógusként fél évszáza­dot töltött a katedrán. Ennek a pályának hosszú időre vissza­menő gyökerei vannak a csa­ládban. (Unokaöccse: dr. Ter- ray Barnabás tanár és nevelés- történész 1955-57 között az egri Pedagógiai Főiskolán taní­tott.) A tanítást dr. Merényi Oszkár elválaszthatatlannak tartotta a közművelődés szolgá­latától. Ilyen tevékenységet folytatott előbb a Berzsenyi Társaság, később a Bessenyei Kör vezetőjeként. Irodalomtörténészként mint­egy negyven könyvet alkotott. A nagyközönség dr. Merényi Oszkárt elsősorban úgy ismeri, mint Berzsenyi legnagyobb ku­tatóját. Foglalkozott azonban más írókkal és költőkkel is. Ezen a területen kapcsolódott dr. Merényi Oszkár a hevesi irodalmi hagyományokhoz. Heves irodalmi múltjához tartozik Tinódi Lantos Sebes­tyén munkássága. Dr. Merényi Oszkár „A magyar lélek törté­nete” című könyvében részlete­sen méltatja - másokkal együtt- ennek a költőnek a munkás­ságát is. Tinódi Lantos Sebes­tyén műveit úgy fogta fel, „mint a haza szívéből kizengő fájdalmat. Hősei ennek a kor­nak a magyar vitézei... ez az egyszerű lélek oly megható módon mondja el tetteiket, hogy könnyet tud facsarni az ember szeméből.” A megyéhez tartozik Bajza József tevékenysége is. Róla sokat írt „A magyar lélek és ideáljai a XIX. század első év­tizedeiben” című esszéköteté­ben. A kereskedelmi iskolák ré­szére írt tankönyvében is szé­pen méltatta Bajzát. Heves büszkesége volt Gár­donyi Géza. Dr. Merényi Osz­kár „Irodalom és nemzeti szel­lem” című nagy tanulmányában kiemelten foglalkozott a „ma­gyar géniusszal”, s annak egyik példájaként Gárdonyit nevezte meg. 1954-től kezdve még egy fontos szál fűzte őt Heveshez. Telket vett Mátraszentimrén, és azon hamarosan felépült a nya­ralója. Minden évben legalább másfél hónapot itt töltött. Eb­ben a szép környezetben szüle­tett nem egy kézirata. Élete utolsó 15 évében tíz könyve je­lent meg: műveinek jelentős ré­szét Mátraszentimrén alkotta. Jó kapcsolatba került a község lakóival. A szentimreiek úgy ismerték őt, mint kedves, barát­ságos embert. Nagy tudása, se­gítőkészsége, kellemes modora miatt mindenki szerette őt. Féltő gonddal figyelte, hogy a modem kor építkezései mi­lyen veszélyekkel járnak a mát­rai környezetre. A megyei lap 1970 táján több levelét közölte, környezetvédelmi tárgykörben. 1981-ben halt meg. Emlékét azonban őrzi a hálás utókor. Halála óta három kiadvány, va­lamint majdnem hatvan tanul­mány és cikk jelent meg dr. Merényi Oszkárról. Ebben az évben ünnepeljük dr. Merényi Oszkár születésé­nek centenáriumát. Már sok he­lyen emlékeztek meg róla. He­ves megye sem marad ki ebből. Mátraszentimrén a nyár folya­mán kiállítást rendeznek, és előadást tartanak a neves tudós tanárról. A községet elismerés illeti ezért. Dr. Merényi László Táncstúdió 13 - a balettvizsgarol Következzék itt lelkesült reflexióm a Tánc stúdió 13 ba­lettvizsgájáról, amelyet május 28-án rendeztek meg Egerben. A színházban, ahol valóban más körülmények vannak, mint mondjuk egy tornaterem­ben. Csakhogy (!) a műkedvelő tartalom, a technikai ügyetlen­ségek itt inkább kiütközhetné­nek. Ezzel szemben mit láttunk? Egy komplett gálát, igényesen felépített műsort, igazán élve­zetes előadást. Látványos és változatos színpadot, a népes (és bájos) szereplőgárda szel­lemes mozgatását, „műfaji” sokféleséget, rengeteg kedves ötletet és színes kivitelezést. Valóságos volt a siker, ahogy ott kirobbant. Köze sem volt a csemeték iránti tapintatos biz­tatásnak. Aprócska sztárok és professzionális kar fogadhatták a vastapsot, amely természete­sen elsősorban a táncpedagó­gusoknak, a balettmesterek­nek, a koreográfusoknak szólt. Nem tudom, hány dolgos em­ber áll e meggyőző bemutató hátterében. Nem tudom, hogy Gyuricza Lilian és Kelemen Márta vállalkozása mennyire intézményesült, milyen intéz­ményi és civil támogatásban részesül. Nem vagyok benn­fentes, még annyira sem, hogy az unokám hozzájuk járna. Nem ismerem tehát a feltétele­iket és annak hiányait, min­dennapos gondjaikat. Gyaní­tom, vannak ilyenek! Amit el­lenben bizton tudok, arról a vizsgaelőadás élménye győzött meg. Megtudtam, hogy kivételes dolog, ami a „tízesben”, a mozgásművészeti osztályon történik. Tudom, hogy ezek a parányi táncosok valami olyat kapnak, olyan életre szóló kul­turális indíttatást, amely bizo­nyosan más, mint a mai „posztmodem” világunk meg­szokása. Nincs, nincs nekem semmi bajom az információ társadalmával, ahová tartunk, csak úgy gondolom, hogy az elgépiesedö disk-kultúra hu­manista ellensúlyozást igényel. Azt szeretném kimondani, hogy egy balettiskola, egy táncstúdió megteremtése felér mondjuk egy hálózat „installá­lásával”. Minden támogatást megér­demelnek tehát! Kalmár Péter Kivételes dolog, ami a „tízesben”, a mozgásművészeti osztályon történik A Vak Hadirokkantak Országos Egyesületének felhívása

Next

/
Oldalképek
Tartalom