Heves Megyei Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-08 / 106. szám

6. oldal Tudomány És Világa 1995. május 8., hétfő Bár közel negyedszázada már, hogy eltávozott az élők sorából, de szakmai körökben ma is szívesen emlegetik. Dudich Endre akadémikus, egyetemi tanár amellett, hogy sok tanítványt nevelt és állattani iskolát teremtett Magyarországon, munkásságát kü­lönösen az aggteleki cseppkőbarlang élővilágának feltárásával és megismertetésével tette nyilvánossá a közvélemény előtt. A száz éve született tudós ezzel nemcsak itthon, hanem külföldön is dicsőséget szerzett hazánknak. Közelebb hozta a világhoz az aggteleki cseppkőbarlangot A „Matyórojt” cseppkőfüggönye a Baradla-barlang egyik máig legszínpompásabb képződménye Korán kezdte kutatásait... Dudich Endre fiatalon, har­minchárom éves korában kezdte el barlangbiológiai ku­tatásait. Az akkor a Mecseket vizsgáló barátja, Bokor Ele­mér biztatta erre a munkára. Elhatározta, hogy a Ba- radla-barlang állatvilágát tárja fel. 1928-tól folyamato­san dolgozott, amelyre szak­mai körökben hamar fel is fi­gyeltek. Szívós, kitartó elemzések­kel az addig ismert 42 állatfaj mellett újakat tárt fel, írt le az említett helyen. Végül is azok száma meghaladta a 250-et. Nem sokkal később felkérték a világ elsó, Bécsben megje­lent barlangi katalógusa be­vezetőjének megírására. Du­dich Endre kortársai közül ketten is folytattak hasonló módszení kutatásokat. így született meg később azután Boér Elemértől az abaligeti, valamint Gebhardt Antaltól a mánfai barlang monográfiája. Az egri főmérnök télképezte A magyar állattantudomány ku­tatási eredményeivel a múlt század második felében nem­zetközi rangra emelkedett. Számos nagy egyénisége közül is ki kell emelnünk az önmaga erejéből - nem végzett felsőbb iskolákat - zseniális természet- tudóssá vált Herman Ottót, a szintén madártudós Chernél Istvánt, az ugyancsak önszor­galmából világhírűvé lett Bíró Lajos rovarkutatót. Rajtuk kívül a XIX. század legjelentősebb hazai állattantudósát, id. Entz Géza egyetemi tanárt, aki négy évtizedet átívelő pályáján való­ságos iskolát teremtett a ko­lozsvári, majd a budapesti egyetemen. Entz professzor tanítványa volt a száz esztendeje, 1895. március 20-án a ma Szlovákiá­hoz tartozó Nagysallón szüle­tett Dudich Endre is. Édesapja községi körorvos volt, aki el- mélyülten foglalkozott a termé­szet megismerésével. A gyer­mek Dudich Endre tehát már a szülői házban magába szívhatta az élővilág iránti szeretet és megismerés vágyát. Esztergomi gimnazistaként már rendszeresen gyűjtötte a rovarokat. Akkor írta első szakmai cikkét is, mely Ecet­éter a bogárgyüjtésben címmel jelent meg. Érettségi után a bu­dapesti Pázmány Péter Tudo­mányegyetem természetrajz­földrajz szakára iratkozott be. Pályáját meghatározó élmény­ként emlegette, hogy még első­éves korában - az 1913-14-es tanévben - hallgathatta a már említett id. Entz Géza profesz- szor állattani előadásait, me­lyekről 28 év múlva - a nagy tudós és tanár születésének 100. évfordulóján - ezt írta az Állat­tani Közleményekben megje­lent megemlékezésében: „Id. Entz Géza előadásaiban én utólag egy rendkívül irigy­lésre méltó elemet találok. Ez az a képessége, hogy az isme­retanyag tömegéből éles szem­mel és biztos kézzel válogatta ki a fontosat, a lényegeset, az alapvetőt, szóval azt, ami elő­adásra kívánkozott. ...Amikor tanárságom első éveiben elő­adásaim alapanyagát fogal­maztam, sokszor elővettem egy­kori egyetemi jegyzeteimet, hogy lássam: boldogult pro­fesszorom mit is tartott el- mondhatónak a kérdéses témá­ról... Példát kaptam tőle a rendszeres, módszeres előadá­sokra, valamint az ésszerű idő­beosztásra is...” Dudich Endre tudományos munkássága egyetemista korá­ban kezdődött: a bogarakat és a rákokat kutatta. Tanulmányait megakasztotta az I. világhá­ború. 1915-ben neki is be kel­lett vonulnia katonának, s az olasz fronton teljesített szolgá­latot. A hadműveletek szünete­Dudich Endre akadémikus világhírre tett szert iben azonban mindig rovarokat gyűjtött. Talált egy addig isme­retlen fajt is, amelyet a későbbi leírója a fölfedezőjéről, Dudich Endréről nevezett el. A háborúból megmenekült, és 1919-ben letette szakvizs­gáit, majd egy év múlva meg­szerezte a középiskolai tanári oklevelet. Még ugyanebben az esztendőben doktorált, ám az avatására csak két év múlva, Szegeden kerülhetett sor. 1922 őszén Dudich Endrét kinevezték a Nemzeti Múzeum munkatársává. Abban a beosz­tásban 1934-ig dolgozott. Nagy tudományos sikereket ért el pá­lyájának ebben a tizenkét esz­tendeig tartó szakaszában. 1925-ben Olaszországba ment, és a nemzetközi hírű Ná­polyi Zoológiái Állomáson ta­nulmányozta a tengeröblök ál­latvilágát. Hazánkban Dudich Endre alkalmazta elsőként a matematikai módszereket a ro­varok különbözőségi vizsgála­tainál. Elmélyülten foglalkozott a rákok meszes páncéljának elemzésével. A húszas évek végén hosszú hónapokon át részt vett Ti­hanyban, a Biológiai Kutatóin­tézetben a Balaton-kutatásban. O teremtette meg a hazai bar­langbiológiai tudományos kuta­tások alapjait. Ilyen irányú bú­várkodásának első eredményeit az aggteleki Baradla-cseppkő- barlang élővilágából publikált német nyelvű könyvében ösz- szegezte, amely 1930-ban je­lent meg, és szakmai körökben világszerte nagy sikert aratott. Ugyancsak Dudich Endre alapozta meg a magyarországi állattársulás-tani kutatásokat is. Munkásságának elismerése­képpen a fiatal tudós már 1920-ban megkapta a Termé­szettudományi Társulat rangos Bugát Pál-díját, majd 1931-ben a Margó Tivadar-díjat is. A Magyar Tudományos Akadé­mia 1932-ben levelező tagjává választotta. Dudich Endre tudományos és oktató-nevelő pályájának fontos mérföldköve volt az 1934-es esztendő: kinevezték rendkívüli egyetemi tanárrá, és megbízták a fővárosi tudományegyetem állatrend­szertani intézetének megszerve­zésével. Új intézetében szívós és kitartó munkával megterem­tette a korszerű, tudományos fejlődéstani alapokon álló állat­rendszertani és állatföldrajzi oktatás személyi és tárgyi felté­teleit. 1936-ban megkapta egye­temi rendes tanári kinevezését. Egy év múlva újból Nápolyban végzett kutatómunkát. 1942-ben a Magyar Tudomá­nyos Akadémia rendes tagja lett. Az állatrendszertani intézet­ben 1967-ig, nyugalomba vonu­lásáig dolgozott. Irányításával rendkívül termékeny, magas színvonalú tudományos és ok­tató-nevelő munka valósult meg. Dudich professzor nagy, iskolateremtő állattantudósaink közé tartozik. Hallgatói, munka­társai tisztelték és szerették a nemzetközi hírű kutatót, a sze­rény, igazságra törekvő és em­berséges embert, akitől - saját példája révén - hivatástudatot is tanulhattak. Egyetemi tanári feladataival párhuzamosan hosszú évtize­deken át folytatott széles körű tudományos tevékenységet. Már a ’30-as évek elejétől java­solta a Duna-kutatás megkez­dését. Minthogy földrészünk második legnagyobb folyója több országon hömpölyög ke­resztül, szorgalmazta a kutató­munka nemzetközi összehango­lását. Ez az előrelátó terve itt­hon 1958-ban valósult meg, amikor megkezdte működését az alsógödi Duna-kutató állo­más, amelyet 1970-ig vezetett. Megvalósult másik nagy álma is, az aggteleki barlangi biológiai laboratórium, melyet haláláig, 1971-ig irányított. A tudós a Magyar Karszt- és Bar­langkutató Társulat 1959. évi közgyűlésének elnöki megnyi­tójában erre ekként emlékezett: „1957. október 14-én Meisel János, a Művelődési Miniszté­rium egyetemi főosztályának helyettes vezetője azt mondta nekem: csinálj az aggteleki bar­langban biológiai laboratóriu­mot, kapsz rá pénzt. A régen dédelgetett terv tehát hamaro­san valóra vált: a Baradla Róka-ágában a világ negyedik barlangi laboratóriuma..." Az első egyébként 1931-ben létesült az akkor olaszországi Postumiában. A második 1954-ben nyílt meg a francia Pireneusokban, a harmadikat pedig 1958-ban fejezték be a belgák Han sur Lesse-ben. Dudich Endre szervezőmun­kája révén egységes sorozatban jelentek meg a barlangbiológiai közlemények. Az is kitűnt, hogy az elmúlt évtizedek legje­lentősebb barlangbiológiai fel­fedezése 1973. április 16-án volt. A Baradla alsó részében a búvárok úgynevezett fehérgi­lisztát találtak, amely * valódi barlangi fajnak bizonyult, és a tudományágra nézve teljesen új dolog volt. Az állatok barlangi környezetét figyelembe véve új osztályozási rendszert alakított ki. Azt később más helyeken is alkalmazták. Dudich Endre szakirodalmi és ismeretterjesztői munkás­sága is igen jelentős: 218 műve jelent meg nyomtatásban. Ál­latrendszertan című - Loksa Imrével közösen írt - könyve több kiadásban szolgálta nem­zedékeken át az egyetemi okta­tást. Egyik legfőbb szorgalma­zója volt a magyarországi fau­nakutatás legújabb eredményeit bemutató Magyarország állap világa című tudományos könyvsorozat kiadásának. Dudich Endre pályája egye­nes ívben emelkedett felfelé, noha a háború után őt is érték súlyos méltánytalanságok. 1949-ben megfosztották a Ma­gyar Tudományos Akadémia rendes tagságától. 1951-ben visszaminősítették levelező taggá, és csak 1964-ben válasz­tották újra rendes taggá. Azon ritka nagy egyéniségeink közé tartozott, akik már életükben kivívták a legmagasabb elisme­rés számos formáját. 1957-ben megkapta a Kossuth-díjat is. Tudományos munkásságát 1971. február 5-én - 76 éves korában - bekövetkezett halá­láig folytatta. Dudich Endre professzor magas erkölcsiségű tudományos és oktató-nevelő eszméit sok kiváló tanítványa vitte és viszi tovább a magyar állattantudomány és -oktatás számos területén. Születésének centenáriumán a legnagyob­baknak kijáró tisztelettel emlé­kezünk rá! Mentusz Károly Az aggteleki karsztvidékről már nagyon sok munka jelent meg. Nem véletlenül, hiszen hazánk legnagyobb és leglát­ványosabb barlangrendszere. Rendkívüli üregméretei és páratlan gazdagságú színes cseppkővilága révén Földünk egyik legnevezetesebb barlang­jának számít. A geológusok szerint annyi vörös, rózsaszín és narancssárga színű kristályos cseppkőképződmény, mint ott látható, egyetlen más helyen sem ismert. A földkutatók sze­rint a Baradla nem más, mint egy összetett, föld alatt elnyúló folyóvölgy-rendszer. Az a fel­színi folyásokhoz hasonlóan egy fő-, ,illetve az abba betork­olló mellékágból áll. Tehát nem más, mint egy nagyméretű ka­nál isrendszer, amely a barlan­got magában foglaló mészkő­fennsík belsejében felgyülemlő karsztvizeket és patakvizeket csapolja le a Jósva-völgy talpá­hoz. Ma már gazdaságtörténeti emlék, hogy 201 évvel ezelőtt, 1794-ben Satory József, az egykori egri püspökség főmér­nöke és munkatársa, Farkas István készítette el a Ba­radla-barlang első pontos tér­képét. Ezt ma is őrzik a megye- székhelyen. Csokonai Vitéz Mihályt, aki egykor szintén járt a barlang­ban, valósággal megfogta a lát­vány. Ezt később le is írta:- „A kilenc kerengésű Styx, a vezető Charon, a pislogó fák­lyák, az erebus gyémántboltjai, a setétség hideg mennyezete, a csendesség, félelem, borzadás, a köveken iszonykodó halál el­felejtette vélünk, hogy életben vagyunk...” Ma már a Nemzeti Múzeumban őrzik Értékes leleteket őriznek a Nemzeti Múzeumban a Ba- radla-barlangból. A korábbi régészeti feltárások során az ősember cserépedényei és csonteszközei kerültek elő. Ezek az edények nem koron­gon, hanem puszta kézzel ké­szültek, mégis olyan formásak, mintha a mai fazekasok keze nyomát dicsérnék. A díszítési módjuk, a finom vonalas raj­zok igen fejlett művészi érzék­ről, és a többi lelettel együtt viszonylagosan fejlett társa­dalmi életről tanúskodnak. Ezek a leletek a „bükki kul­túra" emlékeit őrzik. Mind­ezek feltárásában elévülhetet­len érdemeket szerzett a néhai Vértes László ősrégész, aki ezt írásban is megörökítette. Az ősember cserépedéngeit és csonteszközeit is megtalálták a Baradla-barlangban A tudos-geologus feleseg Bizonyara ma már kevesen tud­ják, hogy az első egyetemi tu­dományos fokozatot elért női magántanár 1945 után Vend! Mária volt. Hírneves geológus­ként ismerték, aki lelkes mun­kásként tevékenykedett az ás­ványtan tudományában. Két férfitestvére, Vendl Miklós és Vendl Aladár szintén híres egyetemi tanárok voltak, ha­sonló szakterületen. Ez a tudós asszony volt a fe­lesége Dudich Endre állat­tan-professzornak, akivel a kö­zel ötven éve - 1945. augusztus 17-én - bekövetkezett haláláig élt harmonikus házasságban. Munkássága elsősorban a hazai és a külföldi ásványok kristály­tani vizsgálataira összpontosul­tak, de kőzettani és meteo­rit-kutatásokkal is foglalkozott. Különösen kalcitvizsgálatai voltak kiemelkedoek. Mind­ezeket több könyvben és ta­nulmányban foglalta össze, amelyeket ma is őriznek és hasznosítanak. 1890-ben született az erdélyi Gyergyóditrón. A budapesti Pázmány Péter Tudományegye­temen tanult és végzett. 1919-ben ásványtan-földtani középiskolai tanári és böl­csészdoktori oklevelet szerzett. Még egyetemista éveiben ké­szített dolgozatával pályadíjat is nyert. Előbb Lőcsén, vala­mint Szombathelyen középisko­lában tanított, majd 1920-ban a Magyar Nemzeti Múzeum ás­ványtárába került tudományos munkatársnak. 1938-ban saját kérésére nyugdíjazták. Viszonylag fiata­lon, 55 éves korában hunyt el fél évszázada, 1945 nyarán.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom