Heves Megyei Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-01 / 77. szám

Városunk településtörténetének margójára Egy súlyos mulasztás Egerben, amely most már jóvátehetetlen Bizony-bizony, mindezt unokáink sem fogják látni... Még az úgynevezett rendszer- váltás előtt szóvá tettünk egy éppen Egerben semmiképpen sem mellőzhető tényt, illetve feladatot, de szavunk e lap ha­sábjain közhírré téve, látha­tóan süket fülekre talált, s az illetékeseknek vélt szervek, hivatalok és személyek fittyet hánytak jó szándékú és min- denekfelett hasznos sza­vunkra, illetve felhívásunkra... Abban a reményben tesszük most ismételten szóvá ezen hiányosságot, hogy ami még menthető, azt legalább ment­sék meg az illetékesek. Miről is van tehát szó? Nincs következetes rendsze­rességgel fényképeken meg­örökítve, kellő rendszeresség­gel dokumentálva Eger városa a megsemmisült, lebontott, teljességében átépített jelleg­zetes épületei, lakóházai, ut­caképei. Ma már ki emlékszik a Mátyás király út bal oldalán az első világháború után épí­tett úgynevezett Oncsa-há- zakra? Sehol senki birtokában nem található az ugyancsak az első világháborút követően a Kertész utca végén, bal olda­lon épített lakótelep, a Honta­lan utca mellékén... Olyan jellegzetes hóstyai lakóházak sorát sem doku­mentálta senki, melyek a má­sodik világháború után lebon­tásra kerültek. De vajon mi­lyen képet mutatott az úgyne­vezett Káposztásföldek tér­sége, vagy éppen a Kővágó tér utáni, Felnémetre vivő út mel­léke az érseki farakodóval, s a Felsőtárkányba járó „kis­vasút”, melynek a sínpárját is felszedték, pedig minő hasz­nos lehetne éppen napjainkban a turista- és idegenforgalom számára. De ki emlékszik ma már, hogy a Szálloda utca és melléke térségében minő ké­pet mutatott az „érseki felső­kert”, melynek Fazola mester által készített vaskapujának is nyoma veszett. De egy másik Fazola-kapu is eltűnt a mai re­umaosztály és melléke helyén, ahol bejárat nyílott az érseki kertészetbe. Nincs megörö­kítve a régi Hadnagy utca, azaz a patakparti hídtól a Ker­tész utcáig terjedően. A mai stadion helyén elterült terep­mélyedésben volt a jégpálya, jellegzetes melegedőépületé­vel, és szomszédságában még néhány érseki cselédházzal. Apropó, cselédház! Az Egész­ségház utca déli végében bal oldalon, valamikor az 1960-as évek elején még álltak a ré- ges-régi érseki cselédházak. Nem maradt semminemű fotó a város nyugati szélén elterült „ciszterek kertjéről”. Még jó, hogy a faragott kőkapuját megmentették, és az Érsek­kertben felállították. Csa- pongva az eltűnt egri érdekes­ségek sorában, meg kell emlí­tenünk a Dobó tér keleti végé­ben a patakot lefedő épít­ményt, mellyel nemcsak a pi­acteret növelték meg, de on­nan kapott bejárást az első egri filmszínház, az Apolló. Eltűnt a fejlődés során a Kracker Já­nos utca. De minő is lehetett még pár évtizeddel ezelőtt a Tündérpart? Fénykép nem őrizte meg képét. Nem fény­képezte le talán senki ember­fia a Kisasszony utca nyugati végében a barbár, műveletlen és kegyelet nélküli módon megszüntetett Hősök temetője jellegzetes bejáratát. Nyoma veszett az Almagyar utca ele­jén az Altorjay-kúriának is, mely fennállása utolsó évtize­deiben az egri alapítású sze­génygondozó ferences nővé­reknek adott otthont. Hová lett a korszerűsítő fejlődés nyo­mán a Rózsa Károly, a Barta- kovics, vagy akár a Csiky Sándor utcák képe. Eger vá­rosnak minden kétségen kívül legkeskenyebb utcája, ah, de­hogy utcája, csupán köze, a Knézich utca keleti oldalán nyílott Szolárcsik utca nyitó szakasza volt. Nyilván beépí­tették, de milyen helyes lett volna előtte fényképen meg­örökíteni e középkori, vagy ta­lán török kori eredetű kis köz torkolati képét. Kérem, ne ért­senek félre! Természetesen nem a fejlődéssel járó változá­sok felett kesergünk. Nem! Csupán afelett emelünk szót, hogy mint minden település­nek, Eger városának is meg­voltak utcái, terei képét jelleg­zetesen meghatározó épületei, épületcsoportjai, melyek áldo­zatul estek a megyeszékhely természetes fejlődésének, mo­dernizálásának, de annak előtte sajnos nem készült ró­luk gondosan megválasztott pozícióból készült fénykép, magyarán szólva: a múlt do­kumentuma. Vajon dokumen­tálva lett-e a Knézich utca északi végén az ősi egri kápta­lan-udvar a távoli múltból visszamaradt épületeivel, an­nak előtte, mielőtt lerombol­ták, hogy helyébe egy modem kórházat emeljenek. Nem ke­sergünk eltüntetése felett a mai Centrum Áruház melletti autóparkírozó helyén a múlt század utolsó évtizedeiben lé­tesített hentes- és mészáros­boltok fából összerótt épülete­gyüttesének, melynek Zalár utcai vonalán kis üzleteket alakítottak ki. Nyilván a las- san-lassan patkányfészekké vált, a város tulajdonát képező építmények felett meg kellett kongatni 1960-ban a pusztítás harangját - de vajon készült-e fénykép róla? Tény, hogy én legalábbis nem tudok erről... Egyes városrészek jellegze­tességét adták hosszú ember­öltőkkel ennek előtte kialakult utcarendszerek, amelyekről több esetben ma már csupán kizárólag a térkép tájékoztat. Nem hiszen, hogy sok újonnan egri polgárrá lett társunk tudná, hogy hol is volt és mit idéz a Tímár utca neve, avagy éppen a Lakatgyártó utca? Á Frank Tivadar utca java része is eltűnt. Lehetne még folytatni ezt a felsorolást, de nem teszem, s nem is lenne túlzottan érde­mes... A fentieket sem azért tettük szóvá, hogy valamit változzon a dolog, hanem sokkal inkább azért, hogy emlékeztessünk valakit vagy valakiket arra a vétkes mulasztásra, amelyet ma már senki emberfia sem tehet jóvá. Sajnos... Sugár István A mai Egerről - hála istennek - maradnak dokumentumok A Paragrafusok Birodalmában A főnyomozó ezentúl pihenőben Röpke emlékképek Csizmadia László alezredes pályájáról FOTÓ: BŰNÜGYI TECHNIKA A neve valóságos fogalom a szakmában. Pályája során mindvégig kitartott a nyomo­zói hivatás mellett. Aki csak ismeri - márpedig ugyancsak nagy ez a szám -, becsüli köz­vetlenségéért, emberségéért, jó értelemben vett bohémsá- gáért, s persze nem utolsósor­ban tudásáért. Meglehetősen nagy tisztelet övezi bűnözői körökben is. Nem egy elkö­vető kimondottan ragaszko­dott ahhoz, hogy ő legyen ügyük előadója. Csizmadia László r. alezredes, a Heves Megyei Rendőr-fökapitány- ság gazdaságvédelmi osztá­lyának kiemelt főnyomozója - mondhatjuk nyugodtan: egy megye „Csizi”-je - e napok­ban érthetően nosztalgiázik. A múltba való visszatekintés indoka: 27 esztendei szolgálat után nyugdíjba megy. Ereje teljében... Az ősi egri futballszurkolók Csizije még ma is nagyon gyakran emlegetett focistája volt a hajdani szép időszakot megélt Egri Dózsának. Ré­szese a „nagy menetelésnek”, amelynek révén az NB III.-ból egészen az élvonalba vezetett pár év alatt a csapat útja.- A Jászberényi Vasastól 1962-ben, tizennyolc évesen igazoltam Egerbe - emlékezik Csizmadia László. — Azelőtt a Szolnok megyei ifiválogatott balszélsője is voltam. A Dó­zsával az újjászervezett baj­nokságban az NB III.-ból in­dultunk. Azután 1967-ben már NB I.-es volt az együttes. Há­rom első osztályú találkozón szerepeltem. Az élvonalbeli mérkőzések számának szaporítására azon­ban már nem volt módja.- Dr. Libertényi Sándor fő- kapitánysága idején - szolgál mindjárt magyarázattal - pol­gári alkalmazottként dolgoz­tam a rendőrségen. Délelőtt melóztunk, délután edzettünk. Efféle sportállásban voltak akkor olyan kiváló egri sporto­lók, mint Handó Géza, sze­gény Papp Laci, Lelkes, vagyis Szász Laci, Hanus Jóska, az­után a nemrég előléptetett olimpiai bajnok, Pócsik Dé­nes, a jelenleg is nálunk tevé­kenykedő Mészáros Józsi. Ké­sőbb jött a főkapitány váltás. Pálinkás Ferenc 1968-ban vá­laszút elé állított: vagy a foci, vagy a nyomozói munka. Az utóbbi mellett döntöttem. Immár mint hivatásos, az Orosz Illés vezette egri kapi­tányság bűnügyi osztályára került. Őrmesterként kezdte, majd a sikeres tiszti vizsga után hamarosan alhadnagyi rendfokozatot kapott.- A váratlan halálesetek okának kiderítésétől a betöré­sek, lopások elkövetőinek fel­kutatásáig igen széles volt a skála. Később én lettem a bél­apátfalvi nagyberuházás ope­ratív tisztje. Áz ott bekövetke­zett bűncselekmények felderí­tése, feldolgozása volt a fel­adatom. Külön irodám volt, önkéntes rendőrök segítették a munkámat, Sas Kálmán igaz­gatónak köszönhetően tényleg jó csapat jött ott össze. Az újabb fordulópont dá­tuma: 1981. november 1. A tett helyszíne pedig - lényegében a mai napig -: a főkapitányság bűnüldözési osztálya.- Az osztályt Bakos Sándor vezette, a helyettese Antal Pista volt. Szakmailag is, em­berileg is jó társaságba csöp­pentem. Egészen más volt az a fajta meló, mint a városon. Elég, ha csak annyit mondok: abban az időben évente legfel­jebb egy-két emberölési ügy­ben nyomoztunk, a hozzánk tartozó vagyon elleni ügyek száma sem volt sokkal több. Közben, 1982-ben, elvégez­tem a Rendőrtiszti Főiskolát. Ezután a betörési vonalat vit­tem. Ha az azóta eltelt időre visszatekintek, rá kell jönnöm, hogy a forint értékének válto­zását számomra leginkább a bűncselekmények minősége és számuk gyarapodása jelezte a leginkább. A megyei hatás­körbe tartozó ügyek értékha­tára így módosult: először 200 ezer, aztán félmillió, majd 1 millió, később 3 millió forint... A szakmán belüli előrelé­pést jelezte, hogy 1983. no­vember elsején nevezték ki főnyomozónak, őrnagyként. Később lett belőle kiemelt fő­nyomozó, két éve pedig az alezredesi rendfokozatot jelző két ezüstcsillag látható a fő­tiszti váll-lapján. Még most is nagyon szívesen emlékszik vissza a régi csapatra, s tipikus Csizi-választ kapunk a kér­désre: kikkel tudott a legjob­ban együtt dolgozni?- Nem akarok én senkit ki­emelni, hiszen a miénk mindig is közösségi munka volt. Jól együttműködtünk mi, szakre­ferensek: az életvédelemnél például a ma is ugyenezen a területen dolgozó Gáli Árpi, azután a már említett Antal Pista, Síréba Jancsi, de nem hagyhatom ki a sorból Orosz Elemér és Nagyidai Imre nevét sem. Nem is folytatom tovább, nem akarom, hogy bárki is megsértődjön, mert róla nem beszéltem. Kérésünkre - bár láthatóan kissé kényelmetlen Csizinek ez a kényszerű szerep, hogy most őt faggatják - készséggel eleveníti fel emlékei tárházá­ból a legjellegzetesebbeket. Azt, mennyire meg voltak döbbenve munkatársai, ami­kor a főkapitányságra átke­rülve egy napra öt tanút ren­delt be kihallgatásra. Vagy a ’80-as évek második felében történt vámosgyörki esetet, mikor is az MHSZ fegyverrak­tárába törtek be - máig nincs meg a tettes. Kimondottan büszke arra, hogy ő mindig is lelkileg igyekezett hatni a gyanúsítottakra, így próbálta meggyőzni őket.- Bíró Pista például ma is bejár hozzám. Huszonöt éve volt először a gyanúsítottam lopás, közveszélyes munkake­rülés miatt. Ma szegény haj­léktalan. Az az N. L., akit leg­elsőnek faggattam, azt köve­tően már soha szóba se állt más rendőrrel, csak velem. Nem mindennapi az a törté­net sem, amikor egy Nagy La­jos nevű férfi tél közeledtén mindenképpen sittre akart ke­rülni, ezért ellopott két vég vásznat a Marx Károly utcai férfi-divatüzletből. Végigkia­bálta a Dobó teret, mire haj­landó volt végre valaki el­fogni. Amikor bekerült, kije­lentette: ő csak a Csizmadia úrnak óhajt bármit is elmon­dani az ügyről, mert, mint bűnelkövető, őhozzá tartozik...- Megvolt a kellő kapcsola­tom - mondja az immár nyug­díjas alezredes - egyes alvi­lágba tartozókkal is. Egy többmilliós betörési ügyre például azután derült fény, hogy csak nekem mondták el a régi tisztelet alapján az infor­mációt. A most következő pihenés előtti éveket a gazdaságvé­delmi osztályon töltötte, ez komoly szakmai kihívás is volt a számára. Lendületéből, energiájából - említi - még telne további szolgálati évekre is, de hát otthon már mind többet igénylik a jelenlétét 5 és 7 éves unokái. S az sem mellékes, hogy 34 évi munka- viszony és 27 évi szolgálat után - egy rendelkezéssel - most van arra lehetősége, hogy teljes nyugdíjat kaphas­son. Nem óhajt elszakadni ter­mészetesen a társaktól, a hiva­tástól. S persze, nem szeretne papucsban totyogó, fotelból fotelbe vándorló „öreg miku­lás” sem lenni. Ebből ítélve pedig bizonyos: Csizit to­vábbra sem kell majd hiányol­niuk az őt tisztelő, becsülő kollégáknak, bűnözésre haj­lamos egyéneknek, szurko­lóknak. Szalay Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom