Heves Megyei Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-27 / 98. szám

Hatvan Es Körzete 5. oldal Bármilyen hihetetlen, felvételünk a szemétdombnak csak egy töredékét ábrázolja... FOTÓ: KAPOSI TAMÁS Az ideiglenes fennmaradási engedély is lejárt Rózsaszentmártonban minden a régi Az ember szinte röstell tollat ragadni, ha a Rózsaszentmár- ton határában található sze­méttelepről esik szó... Annyit írtak már erről a dicstelen je­lenségről, hogy minden to­vábbi mondat céltalan szó- cséplésnek hat, különös tekin­tettel a felszámolást célzó kí­sérletek eredménytelenségére. Mert elszántság van, ez nem vitás. Az ocsmány, több száz méter hosszú útszéli „látvá­nyosság” - amelynek hivata­los tulajdonosa Szűcsi - jogi­lag tulajdonképpen már nem létezik. December 31-én lejárt az ideiglenes fennmaradási engedély, így a szűcsieknek rekultivációs tervet kellett ké­szíttetniük. Ezt már megren­delték, csakhogy nincs rá pénz. Tulajdonjog ide, kezelői jog oda, aligha vélheti komolyan bárki, hogy a hulladékot a több kilométerre fekvő Szűcsi polgárai hordják ide, a hegyen át. Náluk egyébként is megol­dották végre az intézményes szemétszállítást, s időközben megkapták az új tároló hasz­nálatbavételi dokumentumait is. A hírek szerint Rózsa- szentmárton nem zárkózott el attól, hogy anyagilag is be­szálljon a felszámolásra irá­nyuló törekvésekbe. Ebbéli szándékukat már kinyilvání­tották, ám nem valószínű, hogy ők tehetősebbek lenné­nek, mint a környező önkor­mányzatok. A guberálók pedig csak jönnek és jönnek, nap mint nap. Immár feltűnnek a teher­autók is, amelyek hoznak és visznek. Személygépkocsi több is megfordul errefelé, utánfutóval vagy anélkül. Van, aki gyalog teszi tisztele­tét, mások lovas kordéval. A szemét pedig gyűlik, gyarapo­dik. Az ember meg már szé- gyelli magát, hogy tollat kel­lett ragadnia... (tari) Újra Ovi-kupa a legkisebbeknek a hatvani „hármas” segítségével A körülmények kedvezőtlenül alakultak Andriséloiak most nem sikerült Lapunkban elsőként adtuk hírül: négy srác megpróbálja azt, ami nem sok honfitársunknak adatott meg idáig, még a tél vége előtt megmásszák Európa legmagasabb pontját, a Mount Blanc-t. Akkor ígéretet tettek arra, hogy élményeiket megoszt­ják olvasóinkkal. Szelei Andris állta a szavát, visszaérkezésü­ket követően - nem a legjobb hírekkel, ám korántsem csügged­ten - beszámolt az útról. 1995. április 27., csütörtök Hatvanban ülésezik a képviselő-testület Ma délelőtt fél tízkor kezdi so­ros tanácskozását Hatvanban a város vezetősége. Elsőként elő­terjesztés hangzik el a pedagó­gusokat nagymértékben foglal­koztató kérdésről, a pénz­ügyi-gazdasági programból adódó művelődési ágazati fel­adatokról. Megvitatják a város szociális és egészségügyi in­tézményeinek az átalakítására vonatkozó javaslatot is. ✓ Érsek Zsolt fogadja a petőfibányaiakat Megyénk 4-es számú választó- körzetének országgyűlési kép­viselője ma délután fogadóórát tart Petőfibányán. A község­háza tanácskozótermében 13.30-tól 15.30-ig várja mind­azokat, akik hozzá fordulnak kérdéseikkel, felvetéseikkel. Helyszíni bejárás lesz a lőrinci Erőmű-telepen Holnap a lőrinci polgármesteri hivatal illetékesei helyszíni szemlét tartanak a Mátravidéki Erőmű lakótelepén. Az ese­mény célja, hogy megtekintsék a Mátra Erőmű Rt. által átvé­telre ajánlott ingatlanokat és közműveket, megismerjék ezek állapotát. Selyemképek kiállítása az iskola galériájában Miklós Anikó hatvani batikoló művész alkotásaiból nyílt tárlat Hatvanban, a Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium galériájában. A kiállítás - ame­lyen mintegy húsz selyemképét mutatja be az alkotó - május 12-éig tekinthető meg az in­tézményben reggel 8-tól dél­után 4 óráig. Kamatozik a bevétel Rózsaszentmártonban A Móra Ferenc Alapítvány ku­ratóriuma nyilvánosságra hozta a legutóbbi jótékonysági báljuk zárszámadását. A befolyt ösz- szegből 200 ezer forintot állami garanciájú értékpapírokba fek­tetnek, a megmaradó több mint 20 ezer forintot pedig az isko­laév végén a legkiválóbbak ju­talmazására fordítják. Az idén másodszor megrende­zett Ovi-kupa számára - ame­lyen valamennyi óhatvani óvoda részt vett - ezúttal is a Hatvani 3. Számú Általános Is­kola adott otthont. Talán a tava­lyi siker is motiválta a szerve­zőket, amikor úgy határoztak, hogy érdemes folytatni ezt az akciót, mert valamennyi érintett intézmény számára hasznos le­het. A gyermekek szórakoztatá­sát az iskola három nevelőjének - Bakosné Lipkovics Erika, Braun Jánosné llus néni, vala­mint Zavarkó Ferencné Ági néni - forgatókönyve biztosí­totta. A színvonalas időtöltést szolgálta a kezdéskor megren­dezett, hatalmas örömzsivajjal kísért fogócska és a későbbi - mindenki által várva várt - sor­verseny. A győztesnek járó vándorkupát ezúttal a Gódor Kálmán úti óvoda apróságai vi­hették haza.- Az ötlet az 1994-ben szer­veződött alsó tagozatos mun­kaközösségtől származik - mondta Zavarkó Ferencné, amikor a verseny jelentőségé­ről, céljáról faggattuk. - Az utóbbi években kissé elszigete­lődtek az óvodák az iskoláktól. A bensőségesebb kapcsolat ki­alakítása, a fogékonyabb gye­reksereg egészséges életmódra történő nevelése érdekében hoztuk létre a viadalt. Az egy­kori testnevelés tagozatos in­tézmény szellemében ma is szívesen szerkesztjük át az óra­rendünket, így biztosítva helyet a jelenlegi első helyezett óvo­dának, amely tornaterem hiá­nyában számíthat a segítsé­günkre. Jelentősebb anyagi támoga­tás hiányában szeretnének szponzorokat is megnyerni a várhatóan hosszú távra szóló kezdeményezésnek. Az ado­mányokat a helyi Kereskedelmi Bank által nyilvántartott Egész­séges Gyerekekért Alapítvány számlaszámára - 353-12165 - lehet eljuttatni. A pénzt hasonló célokra fordítják. Tóth Andrea-Rég találkoztunk...- Igen, azóta történt egy s más. Újra itthon vagyunk, éljük a mindennapi életünket.- Hogy mindjárt a csattanó­val kezdjük: sikerült?- Nem. De várj csak, majd elmesélem sorjában, és meglá­tod, hogy minden ellenünk es­küdött. Chamonix-ig simán el­vitt bennünket a Skoda. Ez egy francia kisváros a hegy lábánál. Éjszaka érkeztünk, a parkoló­ban vertük fel a sátrat. Pénzünk ugyan nem volt sok, de hát nincs is mire költeni, legfeljebb a felvonóra. Reggel mi is fel­szálltunk, s kétezer-háromszáz méterig meg sem álltunk.- De hiszen akkor az út felét már meg is tettétek!- így gondolják a laikusok. Annak nincs értelme, hogy a fenyőfák között gyalogoljunk, ezt a Mátrában is megtehet­nénk. De hát ezért találták ki a felvonót. Mehettünk volna a lifttel feljebb is, akár Olaszor­szágig, de mi kiszálltunk, gyö­nyörködtünk. Közben találkoz­tunk angol és francia hegymá­szókkal, akik nagyon ki voltak merülve. Elmesélték ^ tapaszta­lataikat, amelyek nem voltak túl biztatóak. Felhívták a fi­gyelmünket a veszélyesebb he­lyekre; azokra, ahol csak éj­szaka lehet áthaladni, mivel a napsütésben fokozottabb a la­vinaveszély, s a gleccsertöré­seknél az olvadó jég leszakad­hat. Az alpinisták hozzáfűzték, hogy szerintük ne vágjunk neki az útnak, mert túl vastag a friss hó, amiben nem lehet haladni.- Nem hatottak az óvatos­ságra intő szavak?- Persze, hogy eredményte­lenek voltak. Azóta már - utó­lag - belátjuk, érdemes megfo­A közelmúltban jegyezték be a „Hatvan Közművelődéséért” elnevezésű alapítványt, amely­nek az elnöke Ballagó Katalin, az önkormányzat kulturális szakreferense, titkára pedig Monori Zoltán, a városi TIT vezetője. Mint utóbbi el­mondta, a közelmúltban egy or­szágos konferencián dr. Zelnik József, a megyei kulturális szö­vetség elnöke úgy fogalmazott: ha valakinek veszélyben az élete, az biztosítást köt. Nekünk ki kell dolgozni azokat a for­mákat, amelyek biztosíthatják a magyar kultúra fennmaradását gadni a jó tanácsot. De mi hit­tünk a meteorológiának. Még elindulásunk előtt érdeklőd­tünk, és azt mondták, hogy egy anticiklonra lehet számítani, ami stabillá teszi az időjárást. Sajnos, mint tapasztaltuk, ez nem vált be. Igaz, hogy bekal­kuláltunk a kivárásra négy-öt napot, de ez is kevésnek bizo­nyult. Nem volt elég ahhoz, hogy a friss hó „megüljön”, összeálljon, megfagyjon.- Fogytán volt a türelmetek?- A felvonótól pár száz mé­terre befészkeltük magunkat egy menedékházba, és vártunk. Két éjszakát töltöttünk ott, majd - bár a körülmények csak nem akartak megváltozni - el­indultunk felfelé. Ekkor jöttünk rá igaziból, hogy milyen re­ménytelen a vállalkozásunk. A következő menedékházig, ami alig másfél kilométerre talál­ható, egy nap alatt jutottunk el. Ott is töltöttünk egy éjszakát a sátorban, amit annyira ellepett a hó, hogy az ébredést követően ki kellett ásni magunkat. Ekkor fordultunk vissza.- Nagyon elkeseredtetek?- Nem volt jókedvünk, az biztos, de hát mindezt belekal­kuláltuk. Még megnéztünk egy gleccsert, megcsodáltunk né­hány lavinát, aztán leballag­tunk. Rajtunk kívül is jártak még arra sziklamászók, akik szintén feladták.- Végleg lemondtatok a csúcsról?- Eszünk ágában sincs. Va­lószínűleg november-december tájékán újra nekivágunk. Addig is keressük a támogatókat, akik sokat tehetnek a sikerünk érde­kében. A többit majd meglát­juk. Tari Ottó egy veszélyesen sorvadó gaz­dasági környezetben. Az alapítvány célkitűzései között az idegen nyelv oktatá­sának fejlesztése, a zenekultúra széles körű bemutatása, a hu­mán és természettudományi műveltség elmélyítése, az egészségesebb életmód kialakí­tása szerepel. A későbbiekben létrehoznak egy vállalkozók klubját is a könyvtárban. Aki a célkitűzésekkel egyet­ért, pénzbeni segítségét a Ke­reskedelmi Bank Rt. 352-13881-es számlaszámra juttathatja el. A cukorsiló és Selyp A Hatvanban létesített cukor­siló építése során a szerelők el­érték a legmagasabb pontot. Domonkosi Imre vezérigaz­gató szerint a monstrum a város jelképe lehet. A bokrétaavató alkalmából a sajtó képviselői kimerítő tájékoztatást kaptak a munkálatokról, s lehetőség nyílt az egyéb kérdésekre is. Élve az alkalommal, lapunk Guy Dupire úrhoz, a tulajdonos Beghin-Say magyarországi ve­zetőjéhez fordult: a tároló Hat­vanba telepítése mennyiben ha­tározza meg az immár nem testvérgyámak, hanem a fenn­maradásért folyó küzdelemben sokkal inkább konkurenciának számító selypi vállalat jövőjét? A válasz diplomatikus volt: a silóépítés nem befolyásolja az ottaniak életét; Selyp sorsáról más logika alapján döntenek. T. O. FOTÓ: KAPOSI TAMÁS Csonka Petőfi Apcon, Anjou-korona Lőrinciben A költő esküre emeli a kezét? Vagy az irányt mutatja? Esetleg vil­lámhárítóként nyújtja az ég felé csonka végtagját: lám csak, ap- ciak, ennyit ér a kegyelet...? Nem mintha a lakosságon múlna. Ők legfeljebb annyit tehetnek, hogy leleplezik a vandálokat, továbbítják a nevüket az illetékes he­lyekre, majd ott intézkednek. Mint ahogy a szükséges felújításokat is elvégezhetnék Petőfi szobrán. Mert valószínűleg ez még nem me­rítené ki az üresedő kasszát, nem maradna kevesebb útra, járdára, egyebekre. Talán még a haszna is kézzelfogható lenne. Az esztéti­kumon túl pozitív irányba befolyásolhatná az arra járók közérzetét. Utunk során a másik köztéri ízléstelenséggel Lőrinciben talál­koztunk. Az első világháborús hősi emlékmű áldozatainak az obe- liszkjét valamikor - évtizedekig - ágyú ékesítette. A vasat természe­tesen kikezdte a korrózió, a rozsdás lé lefolyt, a látvány nem szol­gálta az eredeti célt. Nosza, ha már rendszerváltás, megteszi a Szent Korona is - vélhették a „szakemberek”, és cselekedtek. A végeredmény - ami sokkal inkább az angol vagy az An- jou-uralkodócsalád koronájára emlékeztet, semmint István kirá­lyéra - felvételünkön látható. Ezek után a „művész” legfeljebb egyet tehet: profilt vált, nekiáll széklábakat faragni. (t. o.) Alapítvány a közművelődésért

Next

/
Oldalképek
Tartalom