Heves Megyei Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-03 / 78. szám

( k Több-kevesebb napsütés Az időjárási frontok kontinensünk északi vidékein haladnak, egyelőre el­kerülik a Kárpát-medence térségét. Hozzánk nyugat, északnyugat felől egyre szárazabb és egyre enyhébb le­vegő áramlik, emiatt ma általában ke­vés felhő lesz az égen, az ország nagy részén túlnyomóan napos idő várható. Több felhő csupán északkeleten lesz az égen, de csapadék már ott sem valószínű. A jobbára mérsékelt észak- nyugati, nyugati szél csak ritkán erő­södik meg. Jelentősen enyhül az idő, a legmagasabb nappali hőmérséklet északkeleten 10 fok körül, másutt általában 13 és 18 fok között alakul, de a délnyugati országrészben ennél pár fokkal melegebb is lehet. _______ V áltozóan, többször erősen felhős lez az ég, a Nap csak rövid időszakok­ra bukkan majd elő. Csapadékra sehol sem kell számítani. Az általában mér­sékelt nyugati, északnyugati szelet csak időnként kísérik erős lökések. A nyugat felől érkező enyhébb levegő hatására kissé erősödik a nappali fel- melgedés, a hőmérséklet a kora délu­táni órákban általában 11 és 14 fok között lesz. Vízhőmérsékletek °C °C Balaton: 4 Velencei-tó: 4 Tisza-tó: 5 Fertó-tó: 6 Tisza: 4-6 Dunp: 5-7 Várható legmagasabb hőmérséklet °c °c Eger: 13 Füzesabony: 13 Hatvan: 14 Kékestető: 8 Gyöngyös: 14 Parid: 11 Heves: 13 Recsk: 10 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 40-50 Velencei-tó: 40-50 Tisza-tó: 40-50 Fertő-tó: 40-50 Eger: 40-50 Füzesabony: 3545 Hatvan: 35-45 Kékestető: 45-55 Gyöngyös: 35-45 Parid: 40-50 Heves: 40-50 Recsk: 40-50 06-90-304-621 A szolgáltatás 06-90-304-612 díja: 77 Ft/perc Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: Hétfő Humor 1995. április 3., A Nap kél: 6.20 órakor, nyugszik: 19.16 órakor. A Hold kél: 7.52 órakor, nyugszik: 22.54 órakor.- Elveszel feleségül, ha nagyok leszünk? - kérdi az ötéves kis- csaj óvodás szerelmétől.- Elvennélek, de nem lehet. Mi csak egymás között házasodha­tunk: a nagypapám a nagymamámat vette el, édesapám az édes­anyámat, a sógorom a nővéremet. Szeretettel köszöntjük névnapjukon BUBA, RICHARD nevű kedves olvasóinkat! A Buda férfi személynév eredete napjainkig is vita­tott. A Richárd a német Richard névből származik. Jelen­tése: erős fejedelem. Recept tarhonyaleves Hozzávalók: 10 dkg tarhonya, 2 evőkanál olaj, 1 kis fej vörös­hagyma, 30 dkg burgonya, só, vagy 1 leveskocka, kiskanálnyi pirospaprika. A nagyon apróra vágott vagy reszelt vöröshagymát az olaj­ban megpirítjuk, a pirospaprikával meghintjük, és 1,2 liter forró vízzel felengedjük. Belerakjuk a meghámozott, kockákra vágott burgonyát, a tarhonyát, és sóval vagy leveskockával ízesítsük. Fedő alatt kis lángon addig főzzük, amíg a tarhonya meg a bur­gonya meg nem puhult. Adatok a Mars és a Vénusz időjárásáról Bár a Földön beköszöntött a ta­vasz, a Vénuszon azonban to­vábbra is forróság uralkodik: a hőmérséklet átlagosan 425 Cel- sius-fok. A Mars hűvösebb, a bolygó egyenlítője körül fagy­pont és -38 Celsius-fok között változik a hőmérséklet. A Hubble-teleszkóp segítsé­gével ugyanakkor a csillagá­szok drámai változásokat álla­pítottak meg a Mars és a Vé­nusz klímájában. - A Naprend­szer sokkal kiszámíthatatla­nabb, mint ahogyan képzeltük” - mondta a Reuter brit hírügy­nökség munkatársának Anne Kinney kutató egy Washing­tonban tartott értekezlet után. Szakértők szerint a bolygók tanulmányozásának segítségé­vel megismerhető, hogyan al­kalmazkodik a Föld időjárása olyan változásokhoz, amelye­ket akár természeti jelenségek, akár az emberi környezet­szennyezés okoz. - A két bolygó úgyszólván kísérleti la­boratóriumnak tekinthető - fűzte hozzá Anne Kinney. A Hubble-teleszkóp kimu­tatta, hogy a Mars klímája je­lentősen megváltozott azóta, hogy a Viking űrszonda „láto­gatást tett rajta”. A felhők és a nagy mennyiségű ózon arra utal, hogy a bolygó most hide­gebb és szárazabb - jelentette ki Philip James, a toledói egye­tem professzora. Steven Lee, a coloradói egyetem csillagászati professzora hozzáfűzte: - Szá­mos bizonyítékunk van arra, hogy a Mars nem úgy viselke­dik, amiként gondoltuk. A Vi­king által gyűjtött minták idő­szakában (a 70-es évek köze­pén) 20 Celsius-fokkal mele­gebb volt a Marson, mint most. A Vénuszon viszont rendkívüli forróság és zord éghajlati vi­szonyok uralkodnak. A boly­gón ugyanis nemcsak a hőmér­séklet magas, hanem állandóan savas eső is pusztít. Larry Es­posito, a coloradói egyetem csillagásza szerint a Vénusz hőmérséklete az utóbbi 20 év­ben változott meg az óriási vul­kanikus kitörések miatt. SZUPEREXPRESSZ A vízben oldott alumínium Alzheimer-kórt okozhat...? Mozi EGRI URÁNIA Du. 3 és 5 órakor: A kis gézengúzok Színes, amerikai vígjáték Este 7 és 9 órakor: A maszk Színes, amerikai filmvígjáték URÁNIA KAMARAMOZI Du. 4, este 6 és 8 órakor: Promenád a gyönyörbe Színes, amerikai film PRIZMA MOZI Du. fél 4 órakor: Két tűz között Színes, amerikai akciófilm MŰVÉSZ MOZI Du. fél 6 órakor Tavaly Marienbadban Este fél 8 órakor: Fahrenheit 451 GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. 4, este 6 órakor: Parazita Színes, amerikai film Este 8 órakor: Vörös Colibri Színes, magyar-olasz film HATVANI APOLLÓ Este 6 órakor: Frankenstein Színes, amerikai film Este 8 órakor: Szeress Mexikóban Színes, mexikói film HEVES Este 6 órakor Interjú a vámpírral Színes, amerikai film Agylágyulás ellen együnk sok halat...! Az aggkori agylágyulás kiala­kulását megakadályozó, vala­mint az Alzheimer-kór gyógyí­tásában használható vegyületre bukkantak a halakban japán ku­tatók. A Tokió közelében lévő Szagami Kémiai Kutatóköz­pont tudósai sikerrel alkalmaz­ták a DHA név alatt ismert telí­tetlen zsírsavat a memóriaza­varban szenvedő betegeknél - írja a UPI. A DHA jótékony hatását az agyműködésre már korábban kísérleti egereken bebizonyítot­ták, ám ez az első alkalom, hogy a zsírsav gyógyító hatását embereknél is bizonyossággal megállapították. Az aggkori agylágyulásban, valamint Alzheimer-kórban szenvedő betegek 18 fős cso­portja hat hónapon keresztül napi 10-12 adag, 70 millig­rammos DHA tartalmú kapszu­lát kapott. Mind az agylágyulásban, mind pedig az Alzheimer-kór­ban szenvedők állapotában ja­vulást tapasztaltak. Eközben vi­szont a kezelésben nem része­sült kontrollcsoport egészségi állapota folyamatosan rosszab­bodott. Ausztrál kutatók szerint a víz­ben és az élelmiszerekben ol­dott alumínium képes behatolni az agyba, és összefüggésbe hozható az Alzheimer-kór drá­maian növekvő elterjedésével. A vízben való előfordulás azért különösen gyakori és veszé­lyes, mert a világon a legszéle­sebb körben használt vízszűrő anyag az alumínium szulfát - írja a UPI. Bár a patkánykísérletekkel igazolt megállapítást több ku­tató kétkedéssel fogadta, az mindenesetre általánosan elfo­gadott, hogy az alumínium idegméreg. Vízben oldva pedig a legmérgezőbb és a szervezet számára a „leginkább haszno­sítható”. Judie Walton, a nemzetközi sejtbiológiai szövetség jelen­legi elnöke arra figyelmeztetett, hogy az alumínium minden más tényezőnél inkább szerepet játszik az Alzheimer-kór kiala­kulásában. Hangsúlyozta, hogy az Egészségügyi Világszerve­zet, a WHO által megszabott határérték - amely az alumí­nium vízben való jelenlétének mértékét szabályozza - való­színűleg százszor nagyobb an­nál, mint amely a valóságban még nem okoz károsodást. Az ivással és étkezéssel a szervezetbe jutó, kis mennyi­ségű alumínium ugyanis az élet során felhalmozódik az agyban, és idővel a sejtek nagy mértékű tömeges pusztulásához vezet. Lottószámok, -nyeremények 5 a 90-ből. A nyerőszámok: 16, 50, 66, 73, 74. A héten öttalála- tos szelvény nem akadt. A négyesek egyenként 1.527.981, a hármasok 7.651, a kettesek 282 forintot fizetnek. 6 a 45-ből. A nyerőszámok: 7, 17, 18, 20, 21, 35. A pótszám: 10. A héten 6 találatos szelvény nem volt. A két darab 5+1-es nyereménye egyenként 5.151.182 forint. Az 5-ösök egyenként 112.752, a 4-esek 1.533, a 3-asok 151 forintot érnek. Joker. A kisorsolt Joker-szám a következő: 17 7 2 6 2. A közölt adatok nem véglegesek.-í L5-2-3-4 m-es PVC-k és ta­péták óriási választékban, kedvező áron. Győri és kesztölci habtapéták 10%-os enged­ménnyel kaphatók a TAUSZ ta­péta és PVC-szaküzletben EGER, Széchenyi 58. Tel.: 311- 811. ’ (24390) 5 szobás családi ház Eger, Ko­lozsvári utcában eladó. Érd.: dr. Kelemen József ügyvédnél na­ponta 9-16 óráig a 320-877-es tel. (27476) A Baranyi Atósiskola április 5-én indítja szgk. vezetői tan­folyamát kedvezményekkel, részletfizetéssel. Érd.: 36/321- 524. Eger, Deák F. u. 21. (26517) Az " AUTÓSULI"-ban sze­mélygépkocsi-vezetői tanfo­lyam indul 1995. április 6-án részletfizetési kedvezménnyel. Jelentkezés: Elek László Eger, BródyS. u. 4. Tel.: 311-966. (26879) Egri székhelyű cég telefonnal, vállalkozói igazolvánnyal ren­delkező, jó kommunikációs készségű, értelmiségi munka­társat keres önálló munkavég­zésre. Jelentkezni lehet: 18-21 óráig. Tel.: 36/412-900. (26779) Ha fontos Önnek az egészsége és bízik a KÍNAI gyógymódok­ban, várjuk előadásunkra. Kedd, 17.30-kor Egerben a Lila-isko­lában. (27679) Hogy ne legyen pacuha, várja Önt a Hacuka! Tovább tart az 50 Ft-os vásár is! Eger, Mátyás k. 87. Ny: H-P 10-18-ig. (27637) OLTOTT MÉSZ OLCSÓN! Kerecsenden 1 q mész 390 Ft. Nyitva: 9-17 óráig. T.: 36/413- 297 este. (26703) SZUPER! SZUPER! SZU­PER! Bálásruha-vásár a Tábor­nok-házban (Katona tér) 4-én (kedd) 9-17-ig, 5-én (szerda) a Technika Házban 9-17-ig kilós és darabos áruval várjuk Önöket Gerő és Horváth GMK. (27377) Söröző és bevezetett disco bér­leti joga berendezéssel átadó. Tel.: 36/417-898 vagy 428- 906. (24953) Színes TV-k 20.000 Ft-tól, műholdvevők nagy választék­ban. Hirschmann Bolt Eger, Kertész út 25. 36/319-904. Tv, video javítás helyszínen is garanciával. Tel.: 36/315-029, 06-20/421-011. (26175) UNISALE szappanadagolók három méretben még a régi áron! Ajándék szappannal. Papíradagolók zárható kivitel­ben. Azonnali szállítás. 06- 60/353-347. (27693) VÉDJE EGÉSZSÉGÉT! CELLADAM TESZT-SZŰ­RÉS H-Cs: 9-13 óráig Eger, Szálloda u. 5. Tel.: 36/312- 622/112 mell. (26781) Csúfos bukások - filmen Bruce Willis főszereplésével az „Éj színe” (Color of Night) című sikertelen filmalkotás, valamint Kevin Costner, Sha­ron Stone és O. J. Simpson kapták többek között az idei amerikai filmes citromdíjakat- jelentette az AP. 1994 legrosszabbnak ítélt filmje, az „Éj színe” nyolc bukott alkotás közül került ki „győztesen”. A citromdíjakat- az Oscar-díj „negatívját” - a Golden Raspberry Alapítvány osztotta ki - 15. alkalommal. Kevin Costner kétszeresen is „nyertes” lett: a leggyat­rább színészi alakításért és mint legrosszabb westem- film-rendező kapott citromot. Sharon Stone - éppen úgy, mint Costner - dupla győztes lett: az alapítvány ítélete sze­rint a „Vágyak vonzásában” és a „Specialista” című fil­mekben nyújtott alakításáért kiérdemelte a citromdíjat. Természetesen az alapítvány Stone filmbeli partnerét, Sylvester Stallonét sem kí­mélte: a „Specialistá”-ért ket­ten, megosztva vitték el a leg­rosszabb alakításért járó díjat. Stallone és Stone filmjével holtversenyben végzett Tom Cruise és Brad Pitt főszerep­lésével az „Interjú a vámpír­ral” című film. Simpson sem kerülte el sorsát: a „Csupasz pisztoly 33 és 1/3” című filmben nyújtott teljesítményét díjazták cit­rommal. E film adta a legte­hetségtelenebb új sztárt is: Anna Nicole Smithre „ra­gadt” a nem túl büszke cím. Sörényes hangyász született a fogságban Az argentin főváros állatkertjé­ben sörényes hangyászbébi szü­letett. A fogságban tartott söré­nyes hangyászok között ritka­ságszámba megy, hogy utód születik: eddig csupán az Egye­sült Államokban esett meg két alkalommal és a koppenhágai állatkertben egyszer. A sörényes hangyász életé­nek első évében kizárólag anyja hátán él, s csak a szoptatás ide­jére „jön le” onnan. Az állat napi 250-es termeszigényét a zoológusok mesterségesen pó­tolják - írta tudósításában a DPA. A kihalástól fenyegetett sö­rényes hangyász Argentínában az ország északi részének erdeiben él. Chaco tartomány­ban ma is honos. (MTI) A jövő Claudia Schifferje? - Gianne, a mindössze 13 esztendős , magas, szőke brazil modell sokak szerint igencsak emlékeztet a ma már szupersztárnak tekinthető német kolléganőjére, Claudia Schifferre. A szakemberek véleménye, hogy a brazil leány is nagy karriert futhat be...

Next

/
Oldalképek
Tartalom