Heves Megyei Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-19 / 91. szám

1995. április 19., szerda Nyugdíjasok Fóruma 9. oldal I • • Öreg munkaerő nem vén munkaerő A munkahelyekéit folytatott versenyben az idősebbek ko­moly hátránnyal indulnak a fia­talokkal szemben. Sok helyütt ugyanis a jelent­kezők kiválasztásakor nem csak a teljesítőképességet, a képzettséget nézik, hanem az életkort is. A magasabb kord­áknak tehát különösen érdemes megszívlelniük a tapasztalatot: felvételre pályázva nemcsak az a fontos, hogy mivel, hanem az is, hogy milyen formában ér­velnek önmaguk mellet. Már csak azért is, mert napja­inkban - nyugati mintára - mind több nagy cég alkalmaz grafológusokat az ajánlatok el­bírálására. Az álláskérelmeket csak ak­kor írjuk kézzel, ha ezt a cím­zettek előre kikötötték. Ellen­kező esetben folyamodjunk in­kább szövegszerkesztőhöz, amivel egyben azt is jelezzük, hogy ismerjük annak használa­tát is. Fontos az íráskép; a margó se nagyobb, se kisebb ne legyen a normálisnál. Főként a jobboldali margóra ügyeljünk. Ha szűk, arra követ­keztethetnek belőle, hogy tü­relmetlenek, meggondolatlanok vagyunk. Kézírásnál ne enged­jük, hogy fel-le kalandozzanak soraink: a girbe-gurba írás az összpontosítás hiányáról árul­kodik. Ne írjunk se apró, se föl­tűnően nagy betűkkel; az előbbi önbizalom hiányára, az utóbbi nagyképűségre utal. Vigyázzunk a helyesírásra, inkább nézzünk utána egy-egy szó helyes formájának, mint­sem hiba maradjon a szöveg­ben. Gondosan tegyünk ki min­den írásjelet, mert a helyesírási szabálysértések alaposságun­kat, felkészültségünket kérdője­lezi meg. Az aláírásnak minden élet­rajzon, pályázaton kézírásos­nak kell lennie. Ha az egész be­adványt kézzel írtuk, az aláírás lényegesen ne térjen el a kézirat egészétől. Egyéniségünket ne tüntessük el belőle, de ne is hangsúlyoz­zuk túl, mert a munkaadók sem szürke egereket, sem felfújt hó­lyagokat nem szívesen alkal­maznak. Ami pedig a tartalmat illeti: kis ország vagyunk, sehol nem mondhatjuk magunkat messzi­ről jött embernek, aki azt mond, amit akar. Életpályánk, szakképzettsé­günk bemutatásakor már csak ezért is ragaszkodjunk a való­sághoz. Takarékoskodjunk a jelzők­kel - az egyszerű tényközlés ugyanis sokkal jobb benyomást kelt, mint az öndicséret. Bácskai Tamás (Ferenczy Europress) Hetvennégy esztendősen a színpadon Kató néni a pódiumon Kati néni a színpadon is úgy beszél és úgy mozog, mint az életben, pedig már ugyancsak eljárt felette az idő, de a fiatal­nak maradt lelke nem akar tu­domást venni az elszálló évek­ről. Hangja még mindig őriz valamit hajlékony fiatalságá­ból, ami kellemes visszhang a múltból, de elmaradhatatlan botjával a kezében, már itt a letagadhatatlan jelen, amire támaszkodik fájó lábával. Mégis szerepet vállal a szín­padon, vele megy a bot, mert csak fél lábára sántít, de emlé­kező lelke, szelleme nem sé­rült, nem tud öregedni - visz- szahívja a színpadra -. Vámom kellett, amíg sze­replő társaival befejezi a han­gulatos aratójelenetet, hogy beszélgetésre hívjam a könyv­tárba... Ide, már köznapi ruhá­ban jelenik meg, de ennek is van némi ünnepélyes hangu­lata, mert egy kis kartonból vágott névtáblácskát visel fel­tűzve, ezzel a nyomatott fel­írással: KATÓ. Gyakran látni ezen a napon, a körzeti nyug­díjasok fesztiválján, hogy a besenyőtelki asszonyok a ren­dezők szerepét is vállalják a meghívott vendégek eligazítá­sára. Nem véletlen, hogy Kató néni kiveszi részét ebből a szerepkörből is, hiszen szívből szolgálja mindenütt a közös­ség ügyét, ilyenkor inkább mosolyog, nem tételezné fel senki róla, hogy nem éppen egészséges az egyik lába. Amikor jó ügyet szolgál va­laki, akkor nem a lába irá­nyítja. Minden szépnek és jó­nak áldozat is az ára. Látom arcáról, hogy nem teher szá­mára ez a beszélgetés. Hát, kérdezem, mióta lett segítőtársa a bot, és nem aka­dályozza-e színpadi fellépésé­ben? Meglepő a válasz, mert éppen egy pesti színházlátoga­tás során szenvedett balesetet, és a csípőtörés nem gyógyult rendesen, így szorult mankóra, de ez nem akadályozza, hogy szerepekben fellépjen, olykor még versek előadására is vál­lalkozik. Addig hallgat a bot. A besenyőtelki színpadon láttam először Kató nénit az aratójelenetben, és meglepett keresetlen, közvetlen beszéde, mintha csak a konyhából lé­pett volna elő, hogy szóba áll­jon az emberekkel. Színt, ere­detiséget hozott megjelenésé­vel. Hangja, mozgása elfelej­tette velünk kezében a botot, csak arra figyeltünk amit mond, és ahogyan ejti a szót. Elmondása szerint már kis­lány kora óta kitűnt szavalata­ival, jó tornász volt, de járatos a mesemondásban is. Bár akadt dolga édesapja (Magda Lajos) vendéglőjében, amely a Kakas nevet viselte, mégis ju­tott idő szereplésre. Visszaem­lékezik egy nevezetes elő­adásra, 1946-ban, amely Ár­pádházi Boldog Margitról szól. Muhi virág volt a címe. Dulejka dada szerepét ját­szotta, de még egy apáca sze­rep is kijutott neki. Még emlé­kezik a Muhi virág című szín­darab dada szerepére, amelyet nagy kedvvel játszott. Csak néhány röpke szót tudok leje­gyezni abból, amit ő folyéko­nyan mond el, mintha csak tegnap tanulta volna ezt a drámai szöveget: „Az idő már későre jár... Neked adtam éji mézem... Földanyád is alszik régen... Tűzanyád sincs itt már véled... Holdnak ezüst fátyla rég a vizekre borul...” Nem csak a saját szerepét tudja kí­vülről, de még visszaidéz a másokéból is. A regösök pél­dául ezt mondták kórusban: „valahol messze Dalmata föl­dön, egy ősi mécses pislog az éjben, ringó bölcsőnél virraszt egy asszony, hazatekint köny- nyes szemével, Dalmata csók­ját kicsinye hordja, az égre néz föl titkon, zokogva... Uram, királyom, neked ajánlom”. Ez a színmű hét előadást ért meg, de 1946. március 15-én Eger­ben csak úgy adhatták volna elő, ha a teljes jövedelem a ta­nács kezébe kerül. A helybéli plébános érthető módon nem egyezett bele. Másképp is jöttek a nehéz évek, édesapjára, a vendég­lősre és a szocializálás eszten­dőiben az egész család a ki­zsákmányolok bélyegét vi­selte. Az sem javított helyze­tén, hogy férjhez ment Szabó László darukezelőhöz, egyik karján a gyerekkel végezte házi teendőit, hogy minden követelménynek eleget te­gyen. Megélte azt is, hogy olykor még kenyér sem jutott nekik a szövetkezeti boltból... A fekete évek után jött egy kis szünet két nyomorúság között. Most túl a hetvenen, négy gyermek édesanyja, hét unoka dédije, és jut ideje, hogy a Pávakör tagjaként kivegye ré­szét a község művelődési éle­tében. Szavalatokra vállalko­zik, szerepet tanul színpadi je­lenetekre, de olyan adottsá­gokkal megáldott alkat, hogy rendezői utasításokra nem kell figyelnie, mert vezérli őt a természetes művészi ösztön. A figyelő érzék és jó szem ott lesi el a nagy pillanatot, az egyszerű emberek életének szürke napjai között... Kató néni mindig talál alkalmat arra, hogy segítsen a közös­ségnek. Nem vonta ki magát akkor sem a feladatvállalás alól, amikor hozzá kellett já-« mini tésztával, süteménnyel a nyugdíjasok körzeti fesztivál­jának a rendezéséhez. Saját lábán jött át a szomszédos épületből, hogy személyesen hozza át tálcáján letakarva a vendégek tiszteletére felaján­lott finomságokat. Szabó Lajosné MAMA klubnak nevezi a kört, ahol he­tente összejönnek, hogy ne fe­lejtsék a szép szó igézetét, de anyáskodnak Besenyőtelek néphagyományai fölött, nem hagynak veszendőbe egyetlen szemet se, amelyből új élet sar­jad az emlékezetben. Gál Elemér Ha megnyílnak az ajtók... Az ünnepek múltával némelyek kiürültnek érzik magukat, má­sok feltöltekezve élményekkel, telítve erőforrással, bizalmukat vetik a jövőbe. A húsvéti életö­röm alapja a belső hitből fakad, s ez a hit ajándék, ami nélkül aligha beszélhetünk boldog, bi­zakodó életről. Milyen sokan bezárkóztak lakásaikba, az ünnepeken talán ki sem moccannak. Mondhat­nék, a tanítványok is ugyanezt tették, mármint bátorság és hit nélkül. A bezárkózottság idején végbement a nagy misztérium, a feltámadás, amely a döbbenet erejével hatott mindenkire. Az egyik tanítvány olyannyira hi­tetlen volt, hogy a megelevene- dés tényét csak úgy volt haj­landó elhinni, ha a sebeket köz­vetlenül megérinthette. A mi hi­tünk töredékes a tanítványoké­hoz képest. Mi nem láthattuk azokat az akár kézzel fogható csodákat, amelyeket ők az első században átélhettek. Kétezer év múltával annál inkább át kell esnünk nekünk is a kétségeken és megnyugvásokon, a lelken- dezés és hitetlenség fokozatain, vagyis a lelki-szellemi élet minden megrázkódtatásán, mert a körülmények sokszor Jézus Krisztus ellen szólnak. Azok az emberek, akik földi jólétben, világi mámorban él­nek, esetenként még a hívőket is meg tudják téveszteni hitükben, sőt akár ellenségeskedést is szí­tanak. Tamáshoz hasonlatosan a jö­vőben is lesznek nehezen hí­vők, akik megtévesztve, bátor- talanítva, lelkűk minden ko­rábbi békéjét és hitét önmaguk- tól elvetik, mígnem egy soron következő betegség ágyhoz kö­töttségében és kiszolgáltatott­ságában megtapasztalhatják a krisztusi személyes jelenlétet, ami által felgyógyulhatnak. Mindössze azt kel! észre venni, hogy a gyógyulás miként ment végbe, nem kicsinyítve az ápoló személyzet áldásos tevé­kenységét! Aki így vizsgál ösz- szefüggéseket, az rá is talál a lényegre, és az emberi erőfeszí­téseknek már nem tulajdonít olyan nagy fontosságot, mert ráeszmélhetett a természetfelet­tire, s attól kezdve hisz, és bi­zodalma van Teremtöjében, földi zarándoklatának elhívójá- ban. Amíg a krisztusi korban a la­kás volt az elreteszelt, bezárt aj­tókkal, az ma valamennyiünk szíve-lelke, amely a szellemiek­ben nem enged bebocsátást. Hogyne áhítoznánk az ilyen zárkózott állapotban a „Ne fél­jetek!" és a „Béke legyen vele­tek!" szelíd szózatot, amely nélkül elveszettnek, alámerült- nek, örökös kétkedőnek, zsörtö- lődőnek tudhatjuk magunkat. A jövőben is lesznek olya­nok, akik a csodát várják, mert csak akkor hajlandók hinni, ha látnak... Abban az időben Tamás ezt hallotta, miután ujjait a sebhe­lyekre tette: „Te most hiszel, de mondom neked: Boldogok akik nem látnak, és mégis hisznek!" Mi sem vagyunk egy hajszál­lal sem jobbak, mint az egykori tanítványok. Elcsüggedtünk, kicsinyhitűségünkben kéte­lyekbe bocsátkozunk, tépelő- dünk, rágódunk, ha nem egé­szen úgy mennek a dolgaink, ahogyan elképzeltük. Eseten­ként mi is bezárkózunk, mint csiga a házába, és sem a belső, sem a külső világról nem aka­runk tudni, ha látszólagos el­lentmondások merülnek fel. S akiről azt gondoljuk, hogy eltá­vozott tőlünk, közel van hoz­zánk, csak - nem mint az első században testileg láthatóan, hanem - szellemileg! Már Magdolnának is azt kell mondania: „Asszony, ne nyúlj hozzám!". Ugyanis átszelle­mült test volt az, amelyet látha­tott, és amely embertesti érin­tésre nem volt alkalmas. Ami­kor később tanítványaihoz a bezárt helyiségbe érkezett, már megengedte, hogy mint testet észleljék a sebekkel. Amíg tes­tileg élt az emberek között, nem tudatosodott mindenki előtt is­tenszerű lénye, vagyis az, hogy olyan erők és tulajdonságok birtokosa, melyekkel a min­dennapok embere nem rendel­kezik. Ha nem következett volna be a dicsőséges feltámadás, és nem tartotta volna meg vala­mennyi korábbi ígéretét, akkor egy hónap sem telt volna el, ta­nítványai rögvest visszatértek volna eredeti foglalkozásuk­hoz, és a Vele átélt eseményeket csak álomnak tekintették volna. Mivel azonban még egyéb cso­dákat és jeleket is tett az éle­tükben, megnyitván szellemi szemüket és fülüket, a legkisebb megrázkódtatás nélkül dacolni tudtak minden eljövendő ve­szedelemmel, amelyeket az ak­kori körülmények és a tanítói hivatásuk a felszínre sodort, be­leértve a keresztényüldözést és a mártírhalált. A feltámadás után negyven napig a követői körében marad, megerősíti őket, és szemük előtt lezajló mennybemenetelével megpecsé­teli missziós tevékenységét. Át- szellemesedve istenlényének Forrásához visszatér. Mi, akik itt maradtunk vi­szontagságos körülmények kö­zött, látszólagos távollétében, arra emlékezünk, amit 0 egy­kor mondott övéinek: „Egy ke­vés ideig nem láttok engem, de rövid idő múlva újra látni fog­tok!" Addig pedig bennünk él a szívünkben, cselekedeteinkben. Patkós Attila A dal újra kihajt minden évben Ezen a tavaszon Besenyőtelek adott otthont a Körzeti Nyugdí­jas Találkozónak, amelyen a helyi költő, Csobáné Mlinkó Terézia saját költeményével köszöntötte a találkozó lelkes szereplőit. Kalóz András Bese­nyőtelek polgármestere meg­nyitó beszédében hangsúlyozta „bár vendéglátásunk szerény, de szívünk nagy” - ezen szava­ival előlegezte a meleg fogadta­tást, hogy mindenki bensőséges összejövetel légkörében érez­hesse magát. Tófalusi Emil a Nyugdíjasok Heves Megyei Szövetségének elnöke köszönti a pódiumra lépő négyszáz szereplőt, akik ajándékként hozzák kultúrájuk forrás vidékéről a dalt, a költői üzenetet, a zenét és az elődök­től örökölt hagyományt. A rá­juk váró feladatok jogán a be­senyőtelki Pávakör nyitja meg a találkozót Kriston Andrásné Emlékezzünk című saját versé­vel. Ezt követi Nagy Antalné ci- terajátéka, és Bozsik Józsefné szavalata. A Visszaemlékezés régi aratásokra című jelenetet besenyőtelki asszonyok adják elő, amelynek újszerűsége, hogy nők vállalkoztak a férfi szerepekre is. Dal és tánc fogja körül az aratás ünneppé emelt mozzanatait, amit a játékos kedvű besenyőtelkiek lelemé­nyességgel és hangulatteremtő játékossággal visznek színre. Értékét növeli, hogy a koreog­ráfia is az övék. A nagykovácsiak színes nép­dalcsokorral jelentkeztek, és két szavalójuk kiemelkedett ha­tásos versmondásával. Füzesa­bony küldöttei meglepetést hoz­tak, szatirikus szövegük (ismert dallamokra) kifejezően jelle­mezte a nyugdíjas élet sors­verte állapotát, amit csak hu­morral lehet elviselni. „Ennyi nyugdíjért a föld se fog befo­gadni” - hangzott egy sor tréfás rigmusaikból. Koppány Ká- rolynét dicséri a szellemes szö­veg. Heves szereplői kulturált versmondással mutatkoztak be, kórusszámaik és a cigánydalok előadása nagy sikert arattak. Poroszló „Lila Akác” együttese eredeti népdalaival vidám han­gulatot teremtett, a közönség is velük énekelt. Sajószentpéter- ről egymagában jelentkezett Szedlacsek Lajos énekes, aki­nek erőteljes tenorhangja majd nem repesztette a falakat, mik­rofonra sem volt szüksége. Új­helyi Lajosné szavalata és Susz­ter Istvánné mesemondása után Mezőszemere, Verpelét és Egeifarmos színpompás népda­laival zárul a műsor. Kiemeljük Verpelét művészi együttesének műsorát, amely magasfokú elő­adásmódjával elnyerte a közön­ség rokonszenvét. Külön érde­mük, hogy a Távolból című Pe­tőfi vers dallamára elindították új szöveggel a Nyugdíjasok in­dulóját. A rendezvény lelkes szervezője dr. Balogh Ernőné segítőtársaival együtt, Úri Jó­zsef, Úriné Szászi Ilona, Poczok Miklósné, akik nélkül nem lett volna emlékezetes ez a színvo­nalas műsor. (g.l.) Miként tisztulhat a lélek? Dombi Ferenc inárcsi plébá­nos többször ütközött össze hajdani hivatali feletteseivel, mert szerinte - s ebben feltét­lenül igaza van - a szolgálat és a küldetés sokkal maga­sabb rendűbb, mint a vak en­gedelmesség. Levelek ezreire válaszol, közvetítve a Hang reagálásait. A tanácsok lé­nyege az, hogy kerüljük az önzést, a hatalomvágyat, az egymásra acsargást, s kizáró­lag arra koncentráljunk, hogy minél közelebb jussunk a Te­remtőhöz. A neves pappal ta­lálkozhatnak az érdeklődők - az Egri Egészség és Környe­zetvédő Egyesület szervezé­sében - ma délután 4 órakor az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium (Ifjúság út 2.) ebédlőjében. Ä vendéggel Pécsi István, újságunk lap- szerkesztője készít nyilvános interjút, lehetővé téve a lélek­tisztító vitát, együttgondolko­dást is. Az ott lévők megis­merkedhetnek a Biblia örök­érvényű, magvas igazságai­val, a nem ártás, a segítés, a megbocsátás mindannyiunkra kötelező regulájával, amelyet feltétlenül be kell tartanunk ahhoz, hogy fejlődésünk meg­lehetősen rögös útján előbbre lépjünk. Úgy, hogy nem csap­juk be önmagunkat, és kriti­kusan értékeljük cselekedete­inket. Az egyesületi tagok arcké­pes igazolványuk felmutatá­sával ingyenesen juthatnak be a programra. Új jelentkezőket a helyszínen készséggel fo­gadnak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom