Heves Megyei Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-15 / 89. szám
8. oldal Hétvégi Magazin 1995. április 15., szombat Csillogó szemekkel, nagy lelkesedéssel készültek egész héten festegetéssel a húsvétra, a „nyuszi ünnepére” - Perl Márton képeinek tanúsága szerint - az egerbaktai kisiskolások, a sok-sok piros tojás reményében. J Az üdvözítő hét szava Húsvéti meditáció Baránszky Jób Lászlóval Nagypéntek van. Miközben bűneink bocsánatáért esdek- lünk, New Yorkra gondolok, az I. Magyar Református Templomra, ahol egy éve Baránszky Jób László meditációját hallgattam. Keresztény Gyülekezet, Kedves Magyar Testvéreim Jézus Krisztusban, bizonyságot tenni jöttem elétek ma, az Úr keresztre feszítésének és szent halálának 1994. fordulóján, bizonyságot tenni jöttem elétek, hogy az Apostollal együtt mondjam: Én is, amikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy ékesszólással vagy bölcsességgel hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét. Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjátok ti közietek, mint Jézus Krisztusról. Még pedig a megfeszítettről. Több mint két évtizede már, hogy stúdiomom, tanulmányom a szent kereszt jelének története, és mint költő is elmélkedtem felőle, de Pál szavain túl nem jutottam. Itt, nagypénteki meditációmban, csak az apostol szava fölötti elmélkedésemet tudom Néktek felajánlani. Megilletődve, mert mondom, a vers is semmi e bizonyságtétel mellett. Ezért hát kérlek benneteket, Testvéreim, hogy most együtt elmélkedve velem, Nékem ebben segítsetek. Pál Apostol ,a második útja, korinthuszi útja után írta első levelét a korinthuszbelieknek. Korinthus az ókor legmodernebb és egyik legnagyobb városa volt. Modem, mert a görög várost a rómaiak elpusztították, s újat építettek helyére. A város lakossága is új volt, meglehetősen nemzetközi. Talán ez is magyarázza, hogy Pál levelében hangsúlyozza: A keresztről való tudományt bolondságnak mondják, de az: Isten hatalma. Mert a keresztről való beszéd bolondság azoknak, akik elvesznek, de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje. És azt is mondja az Apostol, hogy: Mert egyfelől a zsidók jelt kívánnak, másfelől a görögök bölcsességet keresnek. Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig boldogságot. Római Büntetés A keresztre feszítés a lehető legszömyűbb büntetés volt abban az időben. Rabszolgák, a legelvetemültebb bűnözők, a római állam árulói, felségsértők büntetése. Római állampolgárt kivégezni így nem is lehetett. Művelt társaságban a kereszt vagy keresztre feszítés szót ki sem lehetett ejteni. Még a jogi irodalomban is csak a „szerencsétlen fára való felfüggesz- tés”-nek mondatott. A történetírók már említik a kereszt meg a keresztre feszítés szót, de egyetlen leírásunk sincs: pontosan hogy is történt ez. A zsidóknak ugyan volt + jelük, a Tov betű. Ezékiel próféta jele, de ez nem volt azonos chi-t mint az univerzum jelét, és kifejti egy helyütt, hogy jobb keresztre feszített, igaz embernek, mint tirannusnak lenni, de Pál nem erről prédikál. Ő, Logos Tou Staurou, kereszt szavát, az Igéjét hirdeti: az Úr halálát és felmagasztulását kereszten, a Kenozis-t: azt, amit a Filippi-beliekhez írt levelében így fogalmazott meg: „Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, aki, mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén, és mikor oly állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.”. Azon a pénteken az Úr, a szörnyű korbácsolástól elgyengülve, hiszen majdnem halálig korbácsoltatott, töviskoronával a fején, a keresztrudat hordozva elindult a Koponyák Hegyére, ahol a kereszt árboca, a vertikális gerenda már fölplántálva várta. A latin nyelvnek erre kifejezése van, patibulum ferre, a „keresztrúd vivése.” Az egész kereszt túl súlyos volt, hogy bárki is vállára vegye. Ez is túl nehéz lehetett a már legyöngült Úrnak, ezért is kényszerítik czi- renei Simont, hogy vegye át tőle. Ő viszi fel a kivégzés helyére. Ott lemeztelenített és valószínűleg a földre helyezett ke- resztrúdra szögeltetett. A korai szíriai miniatúrákon és római elefántcsont-faragáson az Úr áll a kereszt előtt, nem függ. A szögek a tenyerén mennek át. Ezek szimbolikus ábrázolásoknak tekinthetők. Sem a kézfej, sem a csukló nem tarthatta meg a test súlyát, kiszakadtak volna onnan. A hetvenes évek izraeli ásatásaiból tudjuk, hogy a szögek, melyek valószínűleg nagyobb ácsszögek voltak, az alsó kar két csontja közé verettek, egy harmadik szög pedig, amikor a keresztrudat a testtel együtt helyére illesztették, a bokacsont alá veretett. Az, hogy Pilátus, vagy a kivégzést irányító tiszt, feltehetően Longinus, nem szögeltetett sedile-1, azaz ülőkét a keresztre, még irgalmasnak is mondható, mert gyors halált biztosított. Az Üdvözítőnek minden egyes lélegzetvételhez fel kellett húznia magát a kereszten, fel, még akkor is, ha ez irtózatos fájdalommal járt. És irtózatos fájdalommal járhatott, mert a szegek minden egyes lélegzetvételnél belevástak a testébe, csontjába, az átvert idegekbe. Sokan a fájdalomba pusztultak bele, tetanuszmérgezésbe, szívelégtelenségbe. Az Üdvözítő Hét Szava a Kereszten ilyen módon hihetetlen hősiességnek mondható, hiszen az Urat a kereszten nem védte semmi, ott ürítette ki emberségét a Kenozis folyamatában. Önmagát kiüresíté szolgai formát vévén föl - mondja az Apostol. A segítséget is visszautasította. Tudjuk, hogy a jeruzsá- lemi zsidó kommunitásnak volt egy kegyes asszonyokból álló egyesülete, mely a rómaiak által kivégzett zsidóknak, a keresztre feszítetteknek egy fájdalomcsillapítóként használt hódító szert ajánlott föl. És mirhás bort adnak vala neki inni, de ö nem fogada el - mondja Márk az Evangéliumában. Az Üdvözítő fenékig ürítette az ő kelyhét, tiszta elmével fogadta a szenvedés viharát. Tiszta elmével, annak ellenére, hogy egyre kevesebb és kevesebb oxigén jutott el agyába. De tudta halála pillanatát. Atyám, a te kezedbe teszem le az én telkemet - így számol be Lukács Evangéliumában, az Úr utolsó szavairól. A hagyományos zsidó halotti imát mondta, azt az imát, melyet a körülállók egy része is megértett. Maradt az utolsó hivatalos aktus, melyről János evangélista így számol be: Hanem egy, a vitézek közül dárdával döfé meg az ö oldalát, és azonnal vér, víz jőve ki abból. Az utolsó aktus nyilvánvalóan a halál beálltának próbája volt. Vér és víz jőve ki abból, az Üdvözítő tüdeje fokozatosan megtelt vízzel, utolsó szavait az Atyához már a fulladás határán intézte. Annak okáért az Isten felma- gasztalá Őt, és ajándékozó Néki oly nevet, amely minden név fölött való; hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. (Fii 2,1-11). Imádság. Lejegyezte: Sziki Károly
