Heves Megyei Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-14 / 62. szám
6. oldal IMEPKÖSZÖNTŐ 1995. március 14., kedd Félszáz negyvennyolcas honvédzászló A tárlat egy részlete „Csak bot és vászon,/ de nem bot és vászon,! hanem zászló." Kosztolányi Dezső sorait mintha a ’48/49-es forradalom és szabadságharc lobogói ihlették volna, hiszen sorsuk, fordulatokban gazdag történetük éppoly jelképes, mint maguk a becses ereklyék. Kevesen tudják, hogy a magyar trikolór - a piros-fehér-zöld - használatát először az 1848-as forradalom tette törvényessé. Az áprilisi törvények XXI. cikkének 1. paragrafusa mondta ki: „a nemzeti szín és az ország czímere ősi jogaiba visszaállíttatik.” A királyi épületekről lekerültek a sárga-fekete Habsburg-zász- lók, s később - nagy sietséggel - a nemzeti hadsereg számára is új lobogók készültek. Ekkor jelentek meg a többségükben fehér színű máriás vagy címeres selymek, szélükön piros-zöld díszítéssel. A szabadságharc ütközeteit végigszolgált zászlók túlnyomó többsége a világosi fegyverletétel után a Paskie- vics vezette cári csapatok zsákmánya lett. Az önkény- uralom éveiben a nemzeti színek használata és a ’48/49-es emlékek rejtegetése szigorú büntetéssel járt, így sokan kénytelenek voltak megszabadulni a „bűnjelektől”. A szabadságharc idejéből ezért is maradt igen kevés ereklye az utókorra. A kiegyezés ugyan visz- szaállította a magyar címerés színhasználatot, de a ’48-as hadizászlók csak 1941 tavaszán kerültek haza. A szovjet gesztus, a lobogók visszaadása arra szolgált - ma már tudjuk: eredménytelenül -, hogy Magyarországot semlegességre ösztönözze. A visszakapott relikviák azonban nem sokáig pihenhettek háborítatlanul: a zászlókat 1944-ben a harcok elől a Veszprém megyei Somló várába evakuálták. Itt estek - a teljes magyar zászlógyűjteménnyel együtt - ismét „hadifogságba”. Moszkvából 1948-ban, a forradalom és szabadságharc centenáriuma alkalmából keFOTÓ: FEB-REUTERS rültek ismét haza, a Hadtört téneti Múzeum üvegtárlóiba.- Mintegy félszáz honvéd nemzetőr- és forradalmi zászló alkotja az értékes gyűjteményt - tájékoztat Csákváriné Kotra Györgyi, a zászlótár vezetője. Annyi bizonyos, hogy a lobogók mindegyikét használták, de csak alig két tucatról tudjuk, hogy kik harcoltak alattuk. A sebtében készült egyforma zászlókon ugyanis csak a legritkább esetben tüntették fel a zászlóaljak jelzését. Ezért is különösen becses például a 15. honvédzászlóalj - a komáromi vár védőinek - lobogója, amelyről tudjuk, hogy Klapka György személyesen tűzte föl rá a ma is látható kitüntetést.- Értékes emlékek a foszlányok is, amelyek a honvédek által felszabdalt zászlókból maradtak ránk. Ezeket a legyőzöttek - hogy ne jusson az ellenség kezére - szétosztották egymás között. A kiegyezés után ugyan megkísérelték ismét összeállítani, de teljesen egyetlen esetben sem sikerült.- A zászlók, sajnos, igen rossz állapotban vannak. Nemcsak azért, mert többször is megjárták a hadak útját. Hanem mert sietve, gyenge minőségű alapanyagokból - túlnyomórészt selyemből - készültek. A selyem általában száz évet bír ki épségben, de legnagyobb ellensége, a napfény hatására élettartama jócskán lerövidül. A kényszerű utazások ezért is sokat ártottak a gyűjtemény darabjainak.- A zászlók egyébként visszatérő vendégei a restaurátor-műhelyeknek, a múzeum szakemberei korszerű technikai eljárásokkal folyamatosan gyógyítják, konzerválják állagukat. A munkálatok azonban nagyon költségesek és időigényesek: egyetlen darab restaurálása egy évet is igénybe vesz.- A Hadtörténeti Múzeum ugyan technikai okok miatt zárva tart, de a jeles évforduló alkalmából természetesen megtekinthetik az érdeklődők a több mint másfél évszázaddal ezelőtti csaták valóban naptól is óvott rekvizí- tumait - mondta a zászlótár vezetője. Okruti B. Zsolt Egyik zászló ott lengedezhetett a híres szolnoki csatában Március 15-e a krónika tükrében A Vasárnapi Újság címlapján száz évvel ezelőtt a még élő „márciusi ifjak” - Jókai Mór, Vajda János, Degré Alajos és Dobsa Lajos - arcképét közölték az ünnep, március 15-e alkalmából. Az Országos Széchenyi Könyvtárban fellelhető korabeli újság megsárgult lapjain Vajda János vezércikkében ez áll; „Nem tudom, meddig tart 48 márczius idusa ünnepeltetésé- nek szokása. Talán a félszázados forduló után meg is szűnik... Annyit látok, hogy jelenleg másminők az élő ivadék író eszményei: szerencsés kapaszkodók, okos önzők, akik házakat építenek, jószágokat vesznek, és még a költők is jól megválogatják, kit-mit énekeljenek meg. Talán eltelik még egy újabb fél század, mikor majd megint „lesz még egyszer ünnep a világon”. Mindazáltal azt hiszem, hogy Petőfi nőni fog még úgy a magyar, mint a külvilág ítéletében. És azok lesznek a legszebb napok a nemzet jövendő életében, amelyekben ismétlődöleg megint ö lesz az ifjúság eszményképe.” xxx Ötven évvel ezelőtti, 1945. március 15-i dátummal a könyvtár raktárainak mélyén a Szabadság lelhető fel. Az újság szerkesztője, Darvas József vezércikkében a következő sorokat vetette papírra: „1848 óta az első szabad Március... Romok között elpusztult falvak és városok, egy szétdúlt ország kövein állva, új Mohácsot megszenvedve, s mégis felfénylő szemmel és forró bizakodással köszöntünk Téged, szabadságvágyunk vezérlő csillaga. Zászlóink lerombolt falakon, üszkös, tört gerendák között lengenek. Szétdőlt házak téglaporát, elhamvadt otthonok pernyéjét szórja szemünkbe a lábadozó márciusi szél, de szomjasabb lélekkel és égőbb reménységgel soha nem hajoltak fényed felé magyarok, mint mi, ezen a külsőségekben fénytelen ünnepben. Bátran mondhatjuk, hogy még azok a márciusi fiatalok sem lesték így jöttödet közel 100 évvel ezelőtt, akik számára te voltál a Betlehemi Csillag, utat mutatva: a'Szabadság Bölcsőjéhez... Láthatod, szabad Március, milyen mélyre zuhantunk. Talán a Te szellemed őrzött, hogy nem zúztuk magunkat halálra a szakadék fenekén, s hogy sebekkel telten botladozva, de mégis megyünk már fölfelé. A magyar szabadságnak eddig csak mártírjai voltak. Elbukott szabadságharcok, levert forradalmak, kivégzett vezérek, megcsúfolt milliók. Tőled várjuk, új Márciusba mártírok után a győző hősöket, s a szabad jövőt építő népet.” Ebben a lapban a hírek között is érdekes címek bukkannak elő: „Megkezdődött a harc Berlinért”, „Sztálin Marsall háromszázadik napiparancsa”, „Ösz- szehívták az Ideiglenes Nemzetgyűlést”, „Az orosz nyelv rendkívüli tantárgy lett az iskolákban”, „Újabb öt nyilas a Néptörvényszék előtt”, „Elfogták a Budán rejtőzködő Muráti Lilit és Vaszary Jánost, a letűnt nyilas világ két dédelgetett sztárját”. xxx A közelmúlt történelmét, a rendszerváltáshoz kapcsolódó 1990-es március 15-ét a Magyar Nemzet krónikásai így örökítették meg: „Március 15-ét ünnepelve búcsúztak a képviselők. Ünnepélyes hangulat fogadta a honatyákat az ülésen. Ötesztendős ténykedésük alatt alighanem először fordult elő, hogy nem a „cselédlépcsőn”, hanem a főlépcsőn vonultak be a Tisztelt Házba. Már akik. Mert 44 honatya nem tartotta szükségesnek, hogy elbúcsúzzon attól a politikai küzdőtértől, ahová őket egykoron azért választották, hogy rábólintsanak a felettes politikai akaratra. A leköszönő Parlament március 15-i ünnepi megemlékezése a Kossuth téren folytatódott. A Rákóczi-induló és a Himnusz hangjai után az állami vezetők koszorút helyeztek el a Kossuth-szobor talapzatán. Többek között Szűrös Mátyás a Magyar Köztársaság képviseletében, Fodor István a Magyar Országgyűlés megbízott elnökeként, Németh Miklós miniszterelnök és Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes, Pozsgay Imre államminiszter, Roszik Gábor és Debreczeni József az MDF parlamenti csoportja nevében...” Szűrös Mátyás ideiglenes államfő beszédéből a korabeli újság így idézett: „1848 márciusa történelmünk nagy pillanata, amely újra és újra felragyog, és híveket toboroz Magyarországon. Nemzetünk sokszázados kitörési kísérleteinek tapasztalatai arra intenek: minden téglára és tartóoszlopra szüksége van az olyan nemzeti hajléknak, amely otthona lehet e száz viszály tépte országnak és a benne élőknek. A békés átmenet, a rendszerváltás sikere - netán kudarca - múlhat azon, hogy felülkerekedik-e a társadalmon az összefogás szelleme és ereje, vagy nem.” (FEB) Miként vélekednek íróink? Nincs forradalmi helyzet, de március a régi Március 15-e küszöbén az írók mindig számot vetnek. Néhány évvel ezelőtt, a rendszerváltás napjaiban „forradalmi” lelkesedés söpört végig az írótársadalmon, sokan bevetették magukat a politikába. Az utóbbi időben mintha alább hagyott volna ez a lelkesedés, amire sokan azt mondják: az írók, költők végre azzal foglalkoznak ismét, ami a dolguk.- De mi a dolguk? - kérdeztük dr. Czine Mihály irodalom- történészt. - Forradalmi helyzetben mit tesznek, tettek az írók?- Ha végigtekintünk a történelmen, egyértelművé válik, hogy forradalom idején, forradalmi helyzetben az irodalom képviselői a változás elősegítői voltak, vagy legalábbis a támogatók táborába tartoztak. 1848 márciusában Petőfi nemcsak verseket írt, hanem fegyvert is fogott. Általában elmondható, hogy óriási várakozás előzte meg minden cselekedetüket. Hiszen a cél a független Magyarország megteremtése volt. A forradalom elbukott, de a fellángolás nem múlt el, s áthúzódott a XX. század elejére is. 1918-ban is egy független, demokratikus Magyarország és az Európához való felzárkózás késztette az írókat a cselekvésre. Móricz járta a falvakat, Babits a katedrán szónokolt, Krúdy haditudósításokat írt. Mindez annak volt köszönhető, hogy a forradalmárok és az irodalmárok szándéka találkozott. 1945 a megújulást hozta, sok, akkor fiatal író reményekkel telve nézett a jövőbe. Ez magyarázza a ’40-es évek végén keletkezett művek optimista hangulatát. Aztán hamar ráébredtek a költők, hogy a szép álom megvalósítása nem köny- nyű. Az ’50-es évek „eszmélői” már e felismerésüket vetették papírra. 1956-ban ismét számos író csatlakozott a forradalomhoz, hiszen a cél megint a függetlenség kivívása volt, Európához szerettünk volna csatlakozni. Ezzel sokan egyetértettek. Nyíltan már csak 1989— 90-ben teríthették ki kártyáikat az írók. Ekkor a ’48-as, ’56-os eszmélés gondolatai újra időszerűvé váltak.- Most mintha alább hagyott volna a lelkesedésük. Azok, akik eddig nyíltan politizáltak, visszatértek az íróasztal mellé...- A visszahúzódás egyik oka, hogy módosultak azok az irodalmi eszmék, amelyeket már Petőfi úgy fogalmazott meg: „A néppel tűzön-vízen át”. Az író ma már elsősorban - kizárólag - író akar lenni. Ez a folyamat Nyugaton már lejátszódott, Magyarországon még csak most kezdődik.- Ez mivel magyarázható?- Nálunk hosszú évekig hiányoztak a jó politikai jelszavak, sokszor az íróknak kellett ezeket megfogalmazniuk. A rendszerváltást követően ez aztán fokozatosan veszített a jelentőségéből, az irodalom és a politika különvált. Az egyik út. amit a magyar írók zöme választott: nem szólni bele közvetlenül a politikába. írnak maguknak, egymásnak, no és azoknak, akik hajlandók megvenni, elolvasni a műveiket. A másik út, hogy mindez lelkesí- tőleg hasson az írókra, egyelőre még várat magára. Reményeim szerint előbb-utóbb a történelmi vágyak, a tények valósággal való szembesítése, az erkölcs kedvező irányú átalakítása és a nemzettudat erősítése - ami mindig is az író emberek egyik legfontosabb feladata volt - ismét szerepet kap.- Ha meg kellene fogalmaznia a mai „csend” okát, mit mondana?- Van, aki úgy látja, a politika vélhetően kedvező irányba viszi az országot. Van, aki azt gondolja, megkezdődött a politikai útkeresés, ha nem is alakult még ki a jövőkép. S van persze olyan író is, aki „csupán” önmagát kívánja kifejezni, a nyelvre összpontosít. Nincs forradalmi helyzet, az írók - belátásuk szerint - teszik a dolgukat.- Március 15-e $em a „régi” már?- De igen! Ez az a nap, amikor a világ magyarjai együtt ünnepelnek, függetlenül attól, hogy mely országban élnek. Ennek az ünnepnek még ma is hatalmas összefogó, összetartó ereje van. Szalóky Eszter ' (FEB)
