Heves Megyei Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-04 / 30. szám
1 Szánhúzók Bánkúton Szánhúzó kutyák és emberek, szikrázó napsütés, jeges, metsző szél - hó pedig alig - ...ez jellemezte a bánkúti országos bajnokságot. És persze izgalom, vidámság és önfeledt szórakozás. FOTÓ: MAJOROS TAMÁS - KAPOSI TAMÁS Jack London: Fehér asxar A nőstény farkas hallotta meg elsőnek az emberek hangját és a szánvontató kutyák csaholását, és a nőstény farkas ugrott el először a hamvadó tűz körébe szorított embertől. A falka nem akarta elhagyni a megkaparintott zsákmányt, s néhány percig még ott tétovázott, hogy megbizonyosodjék a hangok felől; aztán a falka is megugrott a nőstény farkas vágta csapáson. A falka élén egy hagy szürke farkas futott, a vezérek egyike. Ő vitte a falkát a nőstény farkas nyomán. Ő mordult fenyegetőleg a falka fiatalabb tagjaira, vagy kapott feléjük, ha nagyratörően el akarták hagyni. És ő gyorsított a futáson, mikor megpillantotta az immár lassan ügető nőstényt a hóban. Az beállt melléje, mintha ez volna a kijelölt helye, és átvette a falka iramát. A hím farkas nem mordult rá, a fogát sem mutogatta, ha a nőstény farkast egy ugrása történetesen elébe vitte. Sőt mintha jóindulattal viseltetett volna iránta — talán túlságosan is, a nőstény farkas ízlése szerint, mert hajlamos volt tűi közel kerülni hozzá, s ilyenkor a nőstény farkas morgott, és mutogatta a fogát. A hím farkas nem adta semmi tanújelét a haragnak. Egyszerűen oldalt ugrott, s néhány idétlen ugrással mereven előreszaladt; magatartása és viselkedése ilyenkor hasonlított egy zavarba ejtett falusi legényéhez. A hím farkasnak ez volt az egyetlen gondja a falka élén, a nőstény farkasnak azonban jutott más is. A másik oldalon egy sovány, megszürkült öreg farkas futott. Számtalan csata sebhelyét viselte. Mindig a nőstény farkas jobb oldalán futott. Ezt megmagyarázhatja az, hogy csak fél szeme volt meg, éspedig a bal szeme. Ő is szívesen nyomult közel a nőstény farkashoz, örömest kanyarodott melléje, míg sebhelyes orra a testéhez, vállához vagy nyakához nem ért. Éppúgy, mint a jobb oldali futás esetében, a nőstény farkas ezeket a próbálkozásokat is a fogával verte vissza, de amikor mindketten egyszerre nyilvánították ki figyelmüket, erősen megbillent, s kénytelen volt két gyors harapással elűzni mindkét szerelmest, s közben lába elé nézve vezetni futásával a falkát is. Ilyenkor a két futó társ kivillantotta a fogát, és fenyegetően átmordult egymásra. Talán összeverekedtek volna, de az udvarlás és a vetélkedés háttérbe szorult a falka sürgetőbb éhsége mögött. A vén farkas minden egyes visszautasítás után, valahányszor hirtelen elkanyarodott vágyainak éles fogú tárgyától, váltóval nekiütközött egy hároméves fiatal farkasnak, amely a vak jobb felén futott. Ez a fiatal farkas már teljesen kifejlődött, s a falka gyenge és kiéhezett állapotához képest az átlagosnál több élénkség és életerő maradt benne. Ha néha elébe merészelt vágni (ritkán történt meg), egy morgás és egy vágás visszaküldte megint az öreg válla mellé. Néha azonban óvatosan hátramaradt, és befurakodott az öreg vezér és a nőstény farkas közé. Ezt ketten, sőt hárman vették zokon. Amikor a nőstény farkas bosszúsan felmordult, az öreg vezér nekifordult a háromévesnek. Néha a nőstény farkas is. És néha a bal oldalon futó ifjú vezér is nekiperdült. Ilyenkor, három vad fogsorral szemben, a fiatal farkas hirtelen megtorpant, hátralökte magát ülő helyzetbe, s merev mellső lábbal fenyegetően vicsorogva és szőrét borzolva ült. A vonuló falka élén keletkezett zűrzavar zűrzavart okozott hátul is. A hátrább futó farkasok összeütköztek a fiatal farkassal, és élesen belekapva a hátsó lábába és oldalába, nemtetszésüket fejezték ki. A fiatal farkas maga kereste a bajt, mert az élelem hiánya együtt járt az indulatossággal; de az ifjúság határtalan hitével sűrűn megismételte a hadműveletet, bár nem nyert vele mást, csak kellemetlenséget. Ha lett volna élelem, a szerelem és a verekedés gyorsan lábra kap, és a falkaalakzat felbomlik. De a falka helyzete kétségbeejtő volt. Minden tagja girhesre soványodott a hosszú éhezéstől. Szokott iramuknál lassabban futottak. Hátul a gyengék botorkáltak, a nagyon fiatalok és a nagyon öregek. A legerősebbek elöl futottak. De valamennyi inkább csontvázra emlékeztetett, mint kifejlett farkasra. Mindezek ellenére a sántikálók kivételével az állatok erőfeszítés nélkül s fáradhatatlanul mozogtak. Szívós izomzatúk mintha kimeríthetetlen energia forrása lett volna. Minden acélos izom-összehúzódást újabb acélos izomhúzódás követett, aztán még egy és még egy, látszólag érthetetlenül. Sok mérföldet tettek meg aznap. Egész éjszaka futottak, s a következő nap még mindig futni látta őket. Égy fagyott és halott világ felszínén futottak. Semmiféle élet nem moccant. Csak ők mozogtak a hatalmas mozdulatlanságban. Csak ők éltek, s kerestek más élőlényeket, hogy felfalhassák őket, s tovább élhessenek. A lacsony vízválasztókon vágtak át, s maguk mögött hagytak egy tucat kisebb folyót egy mélyebben fekvő vidéken, mire kitartásuk elnyerte jutalmát. Jávorszarvasra bukkantak. (Regényrészlet)
