Heves Megyei Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-04 / 30. szám

1 Szánhúzók Bánkúton Szánhúzó kutyák és emberek, szikrázó napsü­tés, jeges, metsző szél - hó pedig alig - ...ez jel­lemezte a bánkúti országos bajnokságot. És persze izgalom, vidámság és önfeledt szórako­zás. FOTÓ: MAJOROS TAMÁS - KAPOSI TAMÁS Jack London: Fehér asxar A nőstény farkas hal­lotta meg elsőnek az emberek hangját és a szánvontató kutyák csaholását, és a nőstény farkas ugrott el először a hamvadó tűz körébe szorított embertől. A falka nem akarta elhagyni a megkaparintott zsákmányt, s néhány percig még ott tétová­zott, hogy megbizonyosodjék a hangok felől; aztán a falka is megugrott a nőstény farkas vágta csapáson. A falka élén egy hagy szürke farkas futott, a vezérek egyike. Ő vitte a falkát a nős­tény farkas nyomán. Ő mordult fenyegetőleg a falka fiatalabb tagjaira, vagy kapott feléjük, ha nagyratörően el akarták hagyni. És ő gyorsított a futá­son, mikor megpillantotta az immár lassan ügető nőstényt a hóban. Az beállt melléje, mintha ez volna a kijelölt helye, és át­vette a falka iramát. A hím far­kas nem mordult rá, a fogát sem mutogatta, ha a nőstény farkast egy ugrása történetesen elébe vitte. Sőt mintha jóindu­lattal viseltetett volna iránta — talán túlságosan is, a nőstény farkas ízlése szerint, mert haj­lamos volt tűi közel kerülni hozzá, s ilyenkor a nőstény farkas morgott, és mutogatta a fogát. A hím farkas nem adta semmi tanújelét a haragnak. Egyszerűen oldalt ugrott, s né­hány idétlen ugrással mereven előreszaladt; magatartása és viselkedése ilyenkor hasonlí­tott egy zavarba ejtett falusi le­gényéhez. A hím farkasnak ez volt az egyetlen gondja a falka élén, a nőstény farkasnak azonban ju­tott más is. A másik oldalon egy sovány, megszürkült öreg farkas futott. Számtalan csata sebhelyét viselte. Mindig a nőstény farkas jobb oldalán fu­tott. Ezt megmagyarázhatja az, hogy csak fél szeme volt meg, éspedig a bal szeme. Ő is szí­vesen nyomult közel a nőstény farkashoz, örömest kanyaro­dott melléje, míg sebhelyes orra a testéhez, vállához vagy nyakához nem ért. Éppúgy, mint a jobb oldali futás eseté­ben, a nőstény farkas ezeket a próbálkozásokat is a fogával verte vissza, de amikor mind­ketten egyszerre nyilvánították ki figyelmüket, erősen megbil­lent, s kénytelen volt két gyors harapással elűzni mindkét sze­relmest, s közben lába elé nézve vezetni futásával a falkát is. Ilyenkor a két futó társ kivil­lantotta a fogát, és fenyegetően átmordult egymásra. Talán összeverekedtek volna, de az udvarlás és a vetélkedés hát­térbe szorult a falka sürgetőbb éhsége mögött. A vén farkas minden egyes visszautasítás után, valahány­szor hirtelen elkanyarodott vá­gyainak éles fogú tárgyától, váltóval nekiütközött egy há­roméves fiatal farkasnak, amely a vak jobb felén futott. Ez a fiatal farkas már teljesen kifejlődött, s a falka gyenge és kiéhezett állapotához képest az átlagosnál több élénkség és életerő maradt benne. Ha néha elébe merészelt vágni (ritkán történt meg), egy morgás és egy vágás visszaküldte megint az öreg válla mellé. Néha azonban óvatosan hátramaradt, és befurakodott az öreg vezér és a nőstény farkas közé. Ezt ketten, sőt hárman vették zo­kon. Amikor a nőstény farkas bosszúsan felmordult, az öreg vezér nekifordult a három­évesnek. Néha a nőstény farkas is. És néha a bal oldalon futó ifjú vezér is nekiperdült. Ilyenkor, három vad fogsor­ral szemben, a fiatal farkas hir­telen megtorpant, hátralökte magát ülő helyzetbe, s merev mellső lábbal fenyegetően vi­csorogva és szőrét borzolva ült. A vonuló falka élén kelet­kezett zűrzavar zűrzavart oko­zott hátul is. A hátrább futó farkasok összeütköztek a fiatal farkassal, és élesen belekapva a hátsó lábába és oldalába, nemtetszésüket fejezték ki. A fiatal farkas maga kereste a bajt, mert az élelem hiánya együtt járt az indulatossággal; de az ifjúság határtalan hitével sűrűn megismételte a hadmű­veletet, bár nem nyert vele mást, csak kellemetlenséget. Ha lett volna élelem, a szere­lem és a verekedés gyorsan lábra kap, és a falkaalakzat fel­bomlik. De a falka helyzete kétségbeejtő volt. Minden tagja girhesre soványodott a hosszú éhezéstől. Szokott ira­muknál lassabban futottak. Há­tul a gyengék botorkáltak, a nagyon fiatalok és a nagyon öregek. A legerősebbek elöl fu­tottak. De valamennyi inkább csontvázra emlékeztetett, mint kifejlett farkasra. Mindezek el­lenére a sántikálók kivételével az állatok erőfeszítés nélkül s fáradhatatlanul mozogtak. Szí­vós izomzatúk mintha kimerít­hetetlen energia forrása lett volna. Minden acélos izom-összehúzódást újabb acé­los izomhúzódás követett, az­tán még egy és még egy, lát­szólag érthetetlenül. Sok mérföldet tettek meg aznap. Egész éjszaka futottak, s a következő nap még mindig futni látta őket. Égy fagyott és halott világ felszínén futottak. Semmiféle élet nem moccant. Csak ők mozogtak a hatalmas mozdulatlanságban. Csak ők éltek, s kerestek más élőlénye­ket, hogy felfalhassák őket, s tovább élhessenek. A lacsony vízválasztó­kon vágtak át, s ma­guk mögött hagytak egy tucat kisebb fo­lyót egy mélyebben fekvő vi­déken, mire kitartásuk elnyerte jutalmát. Jávorszarvasra buk­kantak. (Regényrészlet)

Next

/
Oldalképek
Tartalom