Heves Megyei Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-28 / 50. szám

6. oldal Nyugdíjasok Fóruma 1995. február 28., kedd Tisztességet, munkaszeretetet örökölt Szabari László hetente járja az orvost, hogy megtépázott egészségét tegye rendbe még egyszer, és élvezze még egy időre a felhőkkel együtt kö­zelgő nyugdíjaséveket. Nem­sokára már neki is házhoz szállítja a posta a nehéz mun­kásévek sovány jutalmát. Akármilyen kevéske lesz is, ide várja. Szüleitől nem örö­költ semmit Szabari László, csak az életbe vetett hitet, a derűlátást és a küzdöképessé- get a nyomorúságok ellen. Eb­ben edződött élete, és talán ezért is emlékezik így apjára, anyjára: „Végtelen kellemes szüleim voltak, mindig szeret­tem köztük lenni. Csak akkor éreztem igazán a családi me­legség hiányát, amikor apá­mat ki vitték a frontra, és 1947 után tért haza Münchenből, a hadifogságból. Apám Szabari Miklós, anyám Sike Margit, csak a tisztességet és munka­szeretetet örököltük tőlük. Volt egy bátyám, János, aki 54 éves korában meghalt. Kár volt érte, mert sokat segített rajtam... Nyomorúságos gyermekkorunk volt. Emlék­szem, nekem nem volt cipőm, néha az anyám cipőjében mentem iskolába, vasalt volt és kopogott, ezért csűfolódtak velem, ami fájt, de nem mutat­tam. Jászapátiban születtem 1938-ban, itt jártam általános iskolába. Gólysza István taná­romra emlékszem szívesen, aki először vitt el a Mátrába nyaralni. Iskola után nehéz évek következtek.” Már 7 éves korától meg­szokta a munkát, libapásztor- kodással kezdte, komolyan vette a megbízatást, és egy nyári pásztorkodás után 1 li­bát, 1 mázsa búzát kapott. Hogy gimnáziumba járhas­son, egyik nyáron Virág János aratómestemél dolgozott, hogy megszerezze a télireva- lót. 1955-ben 2 gimnáziumi osztállyal lép ki az életbe, felmegy Budapestre, segéd­munkásként dolgozik, bátyja katona, és a két leszázalékolt szülő eltartása is az ő feladata lesz, amit zokszó nélkül vál­lal. Belülről örül, hogy ilyen dolgokra is képes. Felnőttnek érzi magát. Három éven át ő a családfenntartó... A forrada­lom idején, ’56-ban 18 éves, a Hídépítő Vállalat dolgozója, lakatos szakmát tanul. Az események őt is elragadták, társaihoz hasonlóan csatlako­zott a Múzeum kerti gyüleke- zó'khöz, ott volt a rádiónál a szabadságot követelő ifjúság soraiban, egész éjjel ott vir­rasztónak, le se hunyták a szemüket, csak a könnyfa­kasztó gránátok robbanásai kergették szét őket, de már lőtték a tömeget. Csak rövid időre keresnek menedéket a pincékben, nemsokára a felke­lők közt találják magukat, de a végzetes november 4-e után, november 9-én nekivágnak az osztrák határnak négyen, de utolsó percben mégis vissza­fordulnak, csak egyik társuk, Vízi János tart ki szándéka mellett, és a határ menti vil­longásokban el is tűnt. Ezután következik a szakmai haladás és a tanulás útja. Elsajátítja a hegesztő, gépkocsiszerelő, la­katos és gépszerelő mestersé­get. A Hídépítő Vállalatnál több mint 11 évig dolgozik, közben megválasztják KISZ-titkárnak. A Tigáznál 7 évig művezető, a MÁV-nál vonatkísérő. Egerben 15 évig dolgozik az Országos Ercku- tatónál (OÉÁ), de a létszám- csökkentés során leépítik, 3 hónapig munkanélküli 1992-ben. Sikerül újból elhelyezked­nie a Chemitride (CHMTRI) vegyipari vállalatnál, de ez is feloszlott, így újból a munka- nélküliek sorsára jutott. 1995. január 17-én járt le a munka­nélküli-segély, és most al­kalmi munkákból tengődik, de rövidesen már nyugdíjat kap. Addig nagyon szűkösen, felesége kevés keresetéből él­nek. Az a kis mellékes, ami alkalomadtán befut, az csak reményt ad, hogy kibírja a nyugdíjig. Lakatos, vízveze­ték- és gázszerelő szakmában jártas, de a Munkaügyi Köz­pont nem tud biztosítani szá­mára munkát, mert még a na­gyon rászoruló fiatalokat sem képes munkához juttatni. Szabari Lászlónak fiatal korában volt egy kedvelt fog­lalkozása, amit szeretetből űzött, és ez az újságírás. 1954 óta a szolnoki Néplap sporttu­dósítója volt. Meglepetéssel olvasom a Néplap sportro- vat-vezetőjének, Vincze Já­nosnak a biztató sorait, aki újabb tudósításokra ösztönzi az ifjú toliforgatót. Elég szép számmal akad írásai között megfogalmazásában is kie­melkedő teljesítményű tudósí­tás, amely ma is megállja a he­lyét az újságírói követelmé­nyek szintjén. A szokásos ho­noráriumon kívül könyvjuta­lomban is részesül. Nem kö­tött ki az újságírói pályán, mert abban nem érezte azért annyira otthon magát, mint a géplakatos és a vele rokon szakmákban, ezért végleg el­kötelezettnek érzi magát azokkal az ágazatokkal, ame­lyek egy életen át kisegítették a nehézségekből, mindig hoz­zájuttatták egy falat kenyér­hez. Garázsa szépen berende­zett műhely, minden szerszám példás rendben sorakozik, csak a mester parancsára vár­nak, hogy elkezdjék a munkát, persze, a gazdájuk markában. Van még egy kedvtelése, ami a nyugdíjasévek borúját is el tudja oszlatni, és ez a versírás. Ahogyan Szabari László mondja: „Nem vagyok vers­költő, de nem tudom megállni születés-, névnap, családi ösz- szejövetel vagy üzemi ünnep­ség alkalmával, hogy ne fog­laljam versbe az eseményt. Legutóbb anyám 50. házas­sági évfordulójára, az arany­lakodalomra írtam egy kö­szöntő verset, hogy ezt meg­érhettem.” Valószínű: a sors kegyes lesz Szabari László iránt, és őt is részelteti abban a szeren­csében, hogy ő is érje meg az aranylakodalmat, és akkor le­gyen valaki ott, aki köszöntőt mond. Gál Elemér Mit kell tudni a fronthatásokról? Korábban csak feltételezések voltak, ma már megközelítően pontos tapasztalati adatok van­nak arról, hogy az időváltozás milyen mértékben befolyásolja az egészségi állapotot, a közér­zetet. A hazai és külföldi vizs­gálatok egyaránt azt mutatják, hogy a lakosságnak mintegy egyharmada kifejezetten érzé­keny az időjárás alakulására, az idősebb korosztályok tagjai­nak pedig körülbelül 90 száza­léka megsínyli a fronthatáso­kat. Sokan azonban abban a tévhitben vannak, hogy a köz­érzet romlásáért, a rossz hangu­latért vagy a fizikai állapot gyöngüléséért, betegségi tüne­tekért a klíma módosulásai fe­lelősek. Pedig nem arról van szó; az időjárás vagy az idővál­tozás a természet által adott kö­rülmény, amely senkit nem be- tegít meg. Viszont a lappangó, meglevő betegségek, a szerve­zet gyöngeségei mintegy táma­dási felületet kínálnak az időjá­rás kellemetlen mellékhatásai­nak. Következésképp, ha egészségünk sebezhető pontjait sikerül megszüntetni, csök­kenthetjük, sőt ki is küszöböl­hetjük az időváltozás negatív, leverő hatásait. Az egészséges, fiatal szervezet ugyanis képes minden klímaingadozást meg­felelően ellensúlyozni - a pana­szok oka tehát nem a frontok­ban, hanem a szervezet termé­szetes kopásában, elöregedésé­ben vagy az ellenálló képessé­get gyöngítő káros környezeti hatásokban keresendő. Mind­ezen túl való igaz, hogy sokan az átlagosnál időérzékenyeb- bek. Esetükben - az ingerek in­tenzitásától, idegrendszerük ál­lapotától függően - a gyorsabb és drasztikusabb hőmérsékleti ingadozások fokozott tompult­ságot, ingerült vagy depresszív kedélyállapotot, fejfájást, fe- ledékenységet, álmatlanságot, szorongást okoznak. További gyakori „front-tünet” a szemek vibrálása, a szédülés, sőt súlyo­sabb esetekben az erős verejté­kezés, a hidegrázás is. A tavasz köztudottan szeszélyes évszak, számolhatunk azzal, hogy meg­sokasodnak az időjárás miatti panaszok. Ne feledjük tehát, hogy a természet csak azért kel­lemetlenkedhet, mert egészsé­günk vértezete itt-ott hiányos. Fölösleges az időjárást szidni - frontok mindig voltak és lesz­nek -, helyesebb inkább a ben­nünk rejlő okokat, a kezdődő vagy lappangó betegséget föl­kutatni és gyógyíttatni. Ha az orvosi vizsgálatok ilyen okot nem derítenek föl, akkor - de csak akkor - ajánlhatók az idő­járással kapcsolatos panaszok enyhítésére enyhe fájdalomcsil­lapítók, keringésjavító és nyug­tató medicinák. (MTI) Hamvazószerda üzenete A mai nappal - húshagyó- keddel - véget ér az idei far­sang, egyértelműen lecseng. Elcsendesülnek a báltermek, kinek-kinek volt épp elég ideje a vigasságra január-elő- től február végéig. Formabon­tók mindig voltak és lesznek is, mint ahogy vannak embe­rek, akik legszívesebben egész évben kameválozná- nak. *** A rendet azonban büntetle­nül nemigen lehet felrúgni; az idei március már egészen másról szól! Bizonyos idomu- lási árat kell fizetni a kilengé­sekért, ami néha csak abban jelentkezik, hogy „nem olyan jól sikerült a farsang” - már­mint amelyiket a határidő után rendezik. Olyasvalami ez, mint a szavatossági idő utáni pro­duktum. Ha akarom, észreve- szem a hibáit, ha nem, hát nem, úgy is jó. Holnap azon­ban hamvazószerda köszönt ránk. Homlokegyenest más lelkiséget követel, mint a far­sang. Itt ugyanis arról van szó, hogy az emberiség meg­kapja ebben az évben első­ként a figyelmeztetést - meg­annyi vigasság után -, misze­rint „Emlékezzél meg arról, hogy porból lettél, és porrá leszel!" A Te életed is ha­landó, a halál siralomvölgyén neked is át kell haladnod. Az ember élete, miként az árnyék, gyorsan eltűnik. E napon ideje van az elmélke­désnek; mert nem tudod, mi­kor halsz meg, de azt sem tu­dod, mi lesz veled halálod után. Amíg időd van, addig gyűjts el nem múló kincseket, lásd be; itt, e Földön nincs ál­landó maradásunk. Gyorsan üt a végső órád; s aki ma él, holnap már eltűnik. És ha el­tűnt a szemünk elől, csakha­mar elvész az emlékezete is. Keveseknek adatik meg a halhatatlanság. Minden gon­dolatodnak és cselekedeted­nek olyannak kellene lennie, mintha e pillanatban meghal­nál. Ha mindenkor jó volna a lelkiismereted, nemigen fél­nél a haláltól. S ha ma nem vagy készen, az leszel-e hol­nap? Micsoda bizonytalan­ság!... S mit tudod, megéred-e a holnapot?... Ha rettenetes a halál, talán még veszedelme­sebb a hosszú élet - melyre mindannyian törekszünk. Ha láttál már valamikor embert meghalni, gondold meg, Ne­ked is majd ugyanazon az úton kell járnod. Reggel gondolj arra, hogy nem éred meg az estét. S ha majd üt az utolsó órád, akkor egészen más szemmel nézed lepergett életedet, s akkor majd nagyon bánkódsz, hogy olyan hanyag és lanyha, ese­tenként lagymatag voltál. Sok jót megtehetsz, míg egészséged engedi, de ha le­betegszel, nem tudom, bírsz-e majd valamit is tenni... Kevés embert javít meg a betegség. Ha nem gondoskodsz magad­ról most, ugyan, ki törődik majd veled a jövőben?... Ha­marabb megfeledkeznek ró­lad az emberek, semmint azt gondolnád. Vagyis úgy igyekezzél most élni, hogy halálod óráján inkább örömre, mintsem fé­lelemre legyen okod. Hogyan számíthatsz hosszú életre, amikor egyetlen biztos napod sincs?... Hányákat lát­tál a legkülönbözőbb élet­helyzetekben pillanatok alatt elmenni! *** Erről szól hamvazószerda üzenete. Ilyen gondolatok után már nem lehet önfeledten mula­tozni, ennek már lejárt az ideje. Mindez akkor is így van, mi több, hat és működik, ha valaki önérzetesen, néha büszkén hangoztatja, hogy ő ateista, pogány, avagy éppen istenfélő, netalán szektáns. Struccpolitikát bárki és bár­mikor folytathat - a szabad akaratba ez is belefér -, de az idomulási árat, méghozzá bu­sásan, ő fizeti meg érte. A nemzet 70 százaléka túl­súlyos a túltápláltság miatt. Más népek jobban vigyáznak a testi kondíciójukra. Mi néha azt hisszük: az a mienk, amit megeszünk és megiszunk. A böjtről hallani sem akarunk, holott annak az ideje jött el. Megideologizáljuk magunk­ban: a bojtos étel valamiféle szegénységet sejtet; dolgozom épp eleget, a szegénységnek a szagát se érezzem! Inkább ve­szek méregdrága amerikai méregtelenítő kapszulákat, csak nehogy kevesebb elemó­zsiát kelljen bevinnem a meg­szokottnál. *** Eleink ilyenkor nagyböjt­ben a világ legtermészetesebb módján takarékra állították a táplálkozásukat, a természe­tes méregtelenítés magától végbement, ugyanakkor egészségesek és karcsúak ma­radtak. Húsvétig a fogyókúra különösebb testi-lelki meg­erőltetés nélkül lebonyolít­ható. Próbáljuk ki! Patkós Attila Vannak-e veszélyeztetett öregek? A Focus című német magazin adatai szerint otthon élő idősek és betegek tíz százalékát bán­talmazzák a hozzátartozóik, s az áldozatok ritkán kapnak se­gítséget. Az idősek elleni erőszakról Angliában és az Egyesült Ál­lamokban is több mint egy év­tizede készülnek szociológiai felmérések. Az áldozatok nagy részét megverték, összerugdos­ták, másokon égési sebek ékte­lenkedtek, de voltak olyanok, akiket hosszú napokra bezártak vagy az ágyhoz kötöztek. Az ügyvédek szerint több­nyire csak véletlenül derül ki, ha időseket bántalmaznak. A kiszolgáltatott vagy magatehe­tetlen öregek a külvilágtól el­zárva élnek, ráadásul általában szégyellik elmondani valaki­nek, mit tesz velük a gyerekük. A brutalitás általában nehe­zen bizonyítható. Néhány szél­sőséges esettől eltekintve a túl­terhelés, a szociális elszigetelt­ség, a hozzátartozók lelki és fi­zikai kimerültsége vezethet az idős gondozottak lelki vagy testi bántalmazásához. Minél tovább tart az otthoni ápolás, annál valószínűbb az erőszak felszínre törése. Egy amerikai felmérés sze­rint a tettesek túlnyomórészt középkorú nők, akiknek - gyakran a munkájuk mellett - a szüléikről, a gyerekeikről és a férjükről is gondoskodniuk kell, és nem bírják hosszú éve­ken át ezt a fizikai és lelki túl­terhelést. A testi erőszak mellett gyak­ran elhanyagolják az időseket, például úgy, hogy étlen-szom- jan, mosdatlanul hagyják fe­küdni őket. A szakértők szerint a megol­dás persze az lenne, hogy az öregeket otthon becsüljék meg, és méltó módon gondoskodja­nak róluk. De ez illúzió, így ismét a tár­sadalom áldozatvállalására kell hagyatkozni. Világszerte foglalkoznak az ún. idősgondozás elméleti és gyakorlati problémáival, amelynek során kétirányú munka bontakozik ki: egyfelől kívülről segíteni a családban elhanyagoltokon, másfelől megfelelő intézményeket fenn­tartani annak érdekében, hogy kiragadják az öregeket az erő­szakot elkövetők környezetéből. (FEB) Tanuljunk gyorsan, könnyen unokául Szociológiai felmérések, de a napi tapasztalatok is igazolják, hogy az utóbbi időben meg­növekedett a családon belüli konfliktusok száma. A viták, ellentétek tekintélyes része a szülők és nagyszülők között alakul ki, s a casus belli, azaz a háborúskodás egyik leggya­koribb oka az unokának, a fa­mília legfiatalabb tagjának vagy tagjainak nevelése. A konfliktusok könnyen meg­bonthatják az egymás mellett élő nemzedékek közötti har­móniát, s ennek többnyire a nagyszülők az első számú kárvallottjai. A családszocio­lógusok szerint napjainkban a két legkényesebb kérdés: az unokák vallásos vagy világi nevelése és a szexuális felvi­lágosítás. Az esetek többségé­ben a nagyik a maguk hitvilá­gának élményeit szeretnék át­adni a legkisebbeknek - a szü­lők inkább a materialista szel­lemű nevelés hívei. Hasonló­képp gyakori a „generációs” véleménykülönbség arról, hogy mikor és hogyan leb- bentsék föl a fátylat a kisfiúk, kislányok előtt a testi szere­lem, a szex és a születés titkai­ról. A nagyik és gyerekeik kö­zötti további tipikus konflik­tusforrás, hogy mit nézhet a tévében az unoka; hánykor kell lefeküdnie; mit és meny­nyit egyen, kaphat-e csokit és más édességeket; mennyi le­gyen a zsebpénze, és mire költse. Az ilyen és hasonló nézetel­térésekből fakadó feszültségek feloldására nincsenek biztos receptek. Ám elsősorban az unokákért rajongó nagyma­máknak és nagypapáknak kell belátniuk: az esetleg elmérge­sedő vitáknak, nézeteltérések­nek a legkisebbek is megisz- szák a levét. Sok példa van ugyanis arra, hogy az ellentétek a szülők és a nagyik közötti kapcsolatok beszűküléséhez, sőt szakítás­hoz vezetnek. Akkor pedig a kicsik is elszakadnak nagyszü- leiktől. A „nagyi-suliban” már az első órán meg kell tanulni, hogy a gyerekért, annak fejlő­déséért maguk a szülők felel­nek, és ezt a felelősséget a nagyszülők sem vitathatják el. Ha tehát vélemények ütköz­nek, nekik kell engedniük.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom