Heves Megyei Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-11 / 36. szám
1995. február 11., szombat Hétvégi Magazin 11. oldal Fák, összehajtó ágak... FOTÓ: MAJOROS TAMÁS In memóriám Kengyel Zoltán Bükki tájak Az év elején emlékkiállítást rendeztek Kengyel Zoltán festőművész munkáiból. Az esemény lelki hátteréül szolgált, hogy a Megyei Művelődési Központban Egri Zoltán, Szilvásvárad polgármestere látta el a megnyitói feladatot. Kengyel Zoltán itt élt a közelünkben, tudtunk róla, csaknem minden egri gyűjteményes tárlaton láthattunk egy-két festményét. Különösebb feltűnést nem keltett. Mi itt Egerben és a megyében a szűkebb haza tájait, azok festőit tudomásul vettük, a ki- sebb-nagyobb zajongók, sikerre érettek és éhesek verdes- ték-verdesik itt a levegőt, játsszák a szivárványt - s közben árnyékban maradnak tartós értékek. Amikre a kellő időben és az értékrend okából oda kellett volna figyelnünk. Most, hogy több ízben végignéztem ezeket a bükki színeket, a Bükk vonulatait, azt a komorságot, ahogyan ezek a hegyek-völgyek, dombok-domborulatok, hegyoldalak, sziklás és nem sziklás részek idekínálják nekünk a maguk virágait, és mindazt, amiért erre a kedves, regényes tájra érdemes kiszökni innen a városból, de még messzebbről is — és nemcsak a lipicai pacik miatt. Kisétálok a kiállítás fehér falai közül, ahol rezzenetlenül visszanéznek rám ezek a tájak, virágok, hangulatok, apróbb és nagyobb látványok, s már régen kint sétálok az utcán, már hagyom, hogy elterelődjenek a gondolataim más irányba, - za- jong az utca, fiatalok vihán- colnak, asszonyok beszélik meg hosszasan a végtelen dallamoknak is nevezhető barátnői értesüléseket, míg váratlanul rám bök, agyamba fúródik a megtalált mondat, valahogy imigyen:- Te is azt képzelted, hogy itt, Szilvásváradon laksz majd, vettél is egy parasztházat, beletömtél az átalakításába egy rakás pénzt, hogy tusolod legyen, hogy komfortod legyen, hogy dolgozhass majd, mert ha valahol van csend és ideális környezet az elgondolkodásra, a szemlélődésre, akkor itt, a rád tornyosodé dombok alatt nem akadályoz semmi a munkában. Nem úgy lett! Mert piszkos kis emberi gyarlóságok közbeszóltak. Viszont Kengyel Zoltán így gondolta. És maradt. Honosodott. Bele, a bükki világba. Ebbe a megunhatatlan rengetegbe, ahol a falusi házak kertjében, a faágakon mókusok játszadoznak, nem is félnek attól, hogy az ember rájuk hunyorít, hozzák az erdő illatát, üzenik, hogy az őzek és a szarvasok csak egy kőhajításnyira találhatók innen, aki akarja, meg is szemlézheti őket, azok se igen futnak el a látogató elől, hacsaknem?... (A vadász!?) Kengyel Zoltánban nem volt ez a hacsaknem. Csak ki kellett bandukolnia pár száz métert, és a téma a lába előtt hevert. Mit hevert? Ágaskodott. Már évezredek óta. Már várta is a Bükk, hogy jöjjön valaki, aki ráduplázna arra az élményre, hogy itt csak állnak ezek a hegyhátak, de senki nem kíváncsi arra, hogy ezeréves lábnyomokat őriznek itt a porszemek a „Kövek”-nél, a „Várakénál vagy a fennsíkon, ahol a lovak patái túlhaladnak Berlioz vad muzsikáján is, mert a természetben lezajló iramlást, a viharok száguldását, a jég dermesztését éppúgy nem lehet visszaadni, mint azt a pillanatot, amikor „a fák állva meghalnak”. Magam is jártam az őserdőben, ahol a dágványban ott fekszenek az estükben halálba hasadt óriástörzsek. Nagy csend ülte őket. Kérdeztem is vezetőmet: kik járnak ide, itt nagy a csend. Válaszolt is a nagy Bükk-ismerő gyógyszerész, R. L., Inkább csak a vaddisznók, feredni - meg néhány magamfajta. (Máris véltem hallani a röfögésüket, s menten iram- lásra fogtam a dolgot!) Ebbe a Bükkbe volt szerelmes Kengyel Zoltán. És nemcsak hűségesen festette le az őt körülvevőmindenséget, de értette is azt, amit látott. Csak bele kell állnom a képek tengelyébe, és máris tudom, hol vagyok. Mekkorát hibáztam, hogy ezt korábban nem vettem észre! Farkas András Szidjuk, de isszuk... Az Egyesült Államokban az utóbbi időben egyre többet beszélnek a koffein ártalmairól. Az üdítőitalokat gyártó cégék is alkalmazkodnak ehhez a tendenciához. Néhány amerikai városban már megjelentek a világospiros üvegek, amelyeken kék felirat dicséri az új italt, a Pepsi Free-t, vagyis a koffeinmentes Pepsi-Colát. A koffein a- világ legnépszerűbb és legtöbbet fogyasztott élvezeti cikke. Tiszta formája a metilxantin nevű, keserű ízű fehér kristály, amely erősen hat az emberi szervezetre, különösen a központi idegrendszerre. Koffeint 64 növényfajta tartalmaz, többek között a kávébab, a tealevél, a kóladió. Élénkítő hatása miatt régóta fogyasztják. A harcba készülő etiópiaiak kávébabot rágtak zsiradékkal együtt, a régi kínaiak teával frissítették magukat, a majáknál a vallási szertartások egy része volt a csokoládéivás. Jelenleg a koffeint sokféle formában fo- gasztják, például az USA-ban háromnegyed részben kávé, negyedrészben üdítő italok, tea, csokoládé és egyéb készítmények formájában. A kóla már önmagában is tartalmaz koffeint, de a Coca-Cola gyártói ehhez még hozzá is tesznek, hogy jobb íze legyen az italnak. A viktoriánus korszakban kezdték először hirdetni, hogy a koffein ártalmas. Miközben elmarasztalták a koffeint, elfeledkeztek arról, hogy például a kávé a koffeinen kívül még 300 más szerves anyagot tartalmaz, amelyek közül mindegyiknek lehet káros hatása. Ráadásul egy csészényi kávé koffeintartalma is változó: 40-150 milligramm lehet a kávé fajtájától, pörkölésétől, elkészítésétől függően. Az is tény, hogy a legnagyobb kávéfogyasztók egyúttal rendszerint dohányosok is, tehát nehéz lenne megállapítani, a két szenvedély közül melyik vált ki inkább bizonyos betegségeket. A koffein kétségkívül erős hatóanyag. Gyorsan bekerül a vérkeringésbe, alig öt perc alatt eljut a szervezet minden zugába.
