Heves Megyei Hírlap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-21 / 18. szám

4. oldal Hazai Tükör 1995. január 21., szombat ítélet a Klub-gyilkosság ügyében A Veszprém Megyei Bíróság pénteken első fokon ítéletet hirdetett a Klub 66-ban 1994. január 2-án Kovács Károly rendőr főhadnagy, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője sérel­mére elkövetett gyilkosság ügyében. A három vádlottat a bíróság társtettesként elkövetett halált okozó testi sértés vétsé­gében találta bűnösnek. Dr. Turbán Jakab büntetőtanácsa Farkas Jánost 3 év 6 hónapi. Varga Krisztiánt 3 évi, Gárdo­nyi Balázst 2 év 6 hónapi bör­tönbüntetésre ítélte. A büntetőtanács - amint az az ítélet indokolásakor elhang­zott - enyhítő körülményként értékelte a rendőr provokatív magatartását és a vádlottak be­ismerő vallomását. Súlyosította azonban helyzetüket brutális, embertelen bánásmódjuk. Az ítélet nem jogerős. Mindhárom vádlott ügyvédje enyhítésért fellebbezett. Mint ismeretes Kovács Ká­roly tavaly január 2-án ittas ál­lapotban betért a Veszprém ha­tárában lévő Klub 66 nevű bárba. Italt kért, majd a sze­mélyzettel felhívatta az üzlet tulajdonosát, Varga Bélát, aki­nek a főhadnagy kábítószert kí­nált. E beszélgetés után Kovács számláját nem egyenlítette ki. Kovács ezután sem ment haza, visszatért a bárba. Ott Farkas János, a Klub 66 portása fo­gadta, s arról faggatta, milyen kábítószerről beszélt a tulajdo­nosnak. Ekkor lépett hozzájuk Gárdonyi Balázs felszolgáló, majd Varga Krisztián, a tulaj­donos fia. A három férfi több­ször is megütötte Kovácsot, aki a földre rogyott. A magatehetet­len rendőrt ezt követően gumi­bottal, farúddal ütlegelték. Már csak a fájdalom él... (Folytatás az 1. oldalról) -Több részlegén is feküdt a kórháznak. A legembersége­sebben a rehabilitációs osztá­lyon bántak vele. Ott mindent megkapott. Szépen gyógyult. Tanult járni, mert közben - ahogy az orvosok mondták - az agylágyulása miatt majdnem teljesen lebénult. Már lépege­tett. A gyógytornászok engem is tanítottak, hogy ha hazakerül, milyen gyakorlatokat végez­zünk vele. Az oldalán lévő seb azonban nőtt. Meg kellett mű­teni - sorolja az édesanya. - Átkerült a sebészetre. S itt kez­dődött és fejeződött be kálvári­ánk. Megműtötték. Lovas Sándorné ezúttal is minden nap bent volt a kórház­ban.- Azt mondták nekem, hogy Jóska jól van. Megfürdették, a sebét átkötötték. Mikor bemen­tem, a fiam ült az ágy szélén. A sebe kötés nélkül. Többször lát­tam, hogy a gyógyszerek le vol­tak téve az éjjeliszekrényre. Ő maga már nem tudta bevenni. S nem is volt annyi, mint ameny- nyit a rehabilitációs osztályon adtak neki. Azt is tapasztaltam, hogy a sebészeten nem igazán foglalkoznak vele, de talán mással sem. Kértük, hogy ha valóban gyógyul a sebe, aho­gyan mondták, tegyék vissza a rehabilitációs osztályra. Szombaton, október 8-án reggel azt mondták, hogy átvi­szik. De jött a nővér, s mondta, hogy nincs hely. Maradnia kell. Nyugtalanság, kétségbeesés vett rajtam erőt. Mintha meg- éreztem volna valamit. A fiam is mondogatta, „Anya hívj bel­gyógyászt, rosszul érzem ma­gam. Szomjas vagyok." Szól­tam az ügyeletes sebésznek, Moscoso doktornak, hogy hív­jon belgyógyászt. Azt mondta, nem kell. A fiam egyre rosz- szabbul lett. A feje a víztől da­gadt volt. Alig tudott már be­szélni. Mintha a szája is tele lett volna vízzel. Mértem a lázát, harminckilenc fölött volt. Mondtam, nagyon lázas a Jóska. Minden része zsibbadt. A doktor úr Algopyrint és De- malgont rendelt, azt itattuk meg vele. Elszenderedett. Délután négy óra volt. Mi is hazamen­tünk. De nagyon nyugtalan vol­tam. Telefonáltam a sebészetre. A nővér azt mondta, nem adhat információt. Újból telefonál­tam. Akkor már azt mondták, átvitték az intenzív osztályra. Amire sikerült felhívnunk az intenzív osztályt, meghalt... Nem tudok belenyugodni a halálába, és nem is akarok. Úgy érzem, a sebészeten nem tettek meg mindent azért, hogy a fiam éljen. Feljelentést is tet­tem az orvos-igazgató úrnál, mert felelőtlenségnek tartom azt, ahogyan a sebészeten a be­tegekhez viszonyulnak. Lovasné panaszára dr. Ertsey Csaba, a megyei Markhót Fe­renc Kórház-Rendelőintézet orvos-igazgatója még novem­ber 7-én válaszolt. Levelében azt írja, mélyen együtt érez a családdal, az alkalmazottak az orvostudomány adott lehetősé­gei között minden tőlük telhetőt megtettek. Ertsey doktor úrral jómagam is találkoztam. Az esetről, ami a jelentésekből számára kitű­nik, nem mondhat mást.- Az ügyeletes orvos, Con- rado Moscoso, két alkalommal is elrendelte a vércukor vizsgá­latot, mivel komoly gyanúja volt, hogy a beteg vércukor háztartása felborult. Látván, hogy a beteg állapota romlik, átvitette a sebészet intenzív osztályára. Ez a kórházi részleg a legjobban ellátott. Mind technikailag, mind pedig szak­emberek tekintetében. Nagyon komoly ellátást tudunk itt biz­tosítani betegeink számára. Megértem a Lovas család fáj­dalmát. De ismételten csak azt tudom mondani, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk. Lo­vas József szervezetét nagyon elhasználta a hosszadalmas be­tegség. A kórboncnok semmi olyat nem állapított meg, ami mulasztásra mutatott volna. A klinikai és* a kórbonctani diag­nózis egyezett. Különben Lo­vasék tiltakoztak a boncolás el­len. Számunkra ez egy kontroll. A kórboncnok ugyanis, ha bármi mulasztást észlel, köteles hivatalból jelenteni a kórházi­gazgatóság és a rendőrség felé. Ertsey orvos-igazgató úrral természetesen beszélgettünk a beteg-egészségügyi dolgozók kapcsolatának emberi oldalá­ról is. Nos, ezt minden orvos­nak magának kell nyújtania. Mint minden szakmán belül, az egészségügyiek körében is vannak pályát tévesztettek. Őket azonban nagyon nehéz ki­szűrni. Különösen akkor, ami­kor kevés a szakember. Nem szeretnék általánosítani. Lova­sék is azt mondják, hogy hosz- szú betegeskedés alatt sok lelki- ismeretes egészségügyi dolgo­zóval találkoztak. Ä sajnos azonban az, hogy voltak a má­sik oldalon is bőven. Nekem szegezte Ertsey doktor úr is a kérdést: ha hiszek az egyik fél­nek, a másiknak miért nem?! Szeretnék hinni. De ha eszembe jut, hogy egy béna, jelentős lá­tásgyengülésben szenvedő cu­korbetegnek a kórházban saját magát kell inzulinoznia, máris kételkedem. Kételkedem a sok beteg, gyógyulásban remény­kedő ember láttán, akik a sok­szor „tanulatlannak” nevezett természetgyógyászok váróiban sorban állnak. Talán az lenne a „legegész­ségesebb”, ha maguk az egész­ségügyiek szűrnék ki a nem kö­zéjük valót. Mert akár egy, a legkisebb beosztásban dolgozó kórházi, rendelőintézeti beosz­tott is el tudja rontani a többi erőfeszítésének a hitelét. Rada Katalin Vásárhelyi József hetven évvel ezelőtt szerzett tanítói diplomát. A rubin oklevelet Csányi Barna önkormányzati képviselő adta át. fotó:KAPOSI tamás Egri elismerések a kultúra napján „Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk; Ép testben, ép lélek" - e két ókori bölcse­letet idézte köszöntőjében dr. Ringelhann György polgár- mester. Arról is szólt, hogy 1992-ben éppen e gondolatok szellemében szavazta meg a közgyűlés azokat az elismeré­seket, amelyeket évről-évre az Egerben kiválóan tevékeny­kedő pedagógusoknak, sport­vezetőknek, sportolóknak ad­nak át a Magyar Kultúra Nap­ján. így történt ez tegnap is, amikor a városháza díszter­mében, az egri 10. számú Ál­talános Iskola tanulóinak ked­ves műsora után sorra vehet­ték át kitüntetésüket a megye- székhely egykori és jelenlegi oktatói, nevelői. Gyémánt oklevelet kapott: Csikor Lászlóné, Gáspár Irén, dr. Gönczy Lajosné, dr. Gré- ber Gyuláné, Gáspár László és Menyhárt József nyugalmazott tanítók. Vas oklevelet kapott: özv. Hortobágyi Antalné. A hetven évvel ezelőtt diplomá­zott Vásárhelyi Józsefet rubin oklevéllel tüntették ki, átve­hette továbbá az Eger Kiváló Pedagógusa kitüntetést is. Pedagógus Szolgálatért Emlékéremmel jutalmazták: Balogh Györgyné, nyugalma­zott óvónőt, Gál Józsefné, Ru- dinszky Józsefné, nyugalma­zott tanárokat és Szepesi György, nyugalmazott zeneis­kolai igazgatót. Eger Város Oktatás- és Ne­velésügyéért kitüntetést ka­pott: Kócza Tiborné, a 10. sz. iskola igazgatója, Szepesi György volt zeneiskola igaz­gató, Bakó Jenő nyugalmazott tanár, Váraljai Pálné, a Sziá- gyi Gimnázium igazgatóhe­lyettese, Elek Elemér, a Bor­nemissza Gergely Szakképzési Intézet igazgatója, Gömböcz Klára, a Szilágyi Gimnázium tanára, Oltay Rudolf, nyugal­mazott tanár. Eger Kiváló Pedagógusa lett: dr. Vajon Imréné, a 2. sz. gyakorló iskola tanára, Vásár­helyi József, nyugalmazott ta­nár, Gyöngy Kálmánná, a Hi- bay Károly úti óvoda óvónője. Posztumusz elismerésben Hórvölgyi Istvánt, a 4. számú gyakorló iskola alapítóját ré­szesítették. A kiváló sportvezetők és sportolók kitüntetéséről a 15. oldalon olvashatnak. (szüle) Milliárdos céltámogatást remélnek a Gyöngyösiek A Bugát Pál Kórház rekonst­rukciója még távolról sem feje­ződött be. Rövidesen ugyan be­üzemel a Hotel Diagnosztikai szárny, de még mindig az el­avult és rossz állagú konyhát és mosodát kell használniuk. 1994 tavaszán több mint egymilliárd forint összköltségű céltámogatási igényt nyújtottak be a Belügyminisztériumhoz, de időközben megváltoztak a pá­lyázati feltételek, a kórházre­konstrukció kikerült az állami­lag támogatott feladatok közül. Ez év elején a Népjóléti Mi­nisztérium mégis pályázatot írt ki az 1996-os évre, így újra fel­éledt a remény a támogatás el­nyerésére. A gyöngyösi képviselő-testü­let csütörtöki ülésén döntött ar­ról, hogy részt vesz a pályáza­ton, és a ’96-os, illetve ’97-es költségvetésének terhére közel 210 millió forintot szavazott meg saját erőforrásként. Ügyancsak csütörtökön dön­töttek arról, hogy február fjé­től új alapokra helyezik a sür­gősségi orvosi ügyelet ellátását a városban. Eddig az országos mentőszolgálat bevonásával végezték ezt a munkát, de az idei támogatásról nem sikerült megállapodni a mentősökkel, ezért a város vezetésének saját koncepciót kell kidolgozni az elkövetkező egy hónapban. A tervek szerint a házi orvosokat vonják be az ügyelet ellátásába. (nagy) (Részletek Adriane Galisteu könyvéből) 4. rész: Pornókép az útlevélben Az utolsó edzés a Monacói Nagydíj előtt. Ott álltam a pá­lya szélén, amikor valaki azt üvöltötte: Senna balesetet szenvedett. Kishíján elájultam. Rohantam a McLaren boxához, de ott nem találtam. Kerestem mindenütt, míg végre ráakad­tam. Bent ült már újra a kocsi­jában, éppen indult ki újra a pá­lyára. Megnyugtatott, hogy semmi baja. Az egyik szerelője mesélte el, hogy a keze sérült meg, s elharapta a nyelvét, a szájából csak úgy dőlt a vér. Már csak hatvan perc volt hátra a rajtig, a feszültség ott vibrált a levegőben, amikor Béco váratlanul mellettem ter­mett, s azt mondta, menjek vele a boxba. Behúzott a tarta­lék alkatrészeket tároló polc mögé, és vadul megcsókolt. Aztán visszaballagott a kocsi­jához. Emlékszem, jobb hü­velykujján a kötés akkora volt, mint egy egészen új tenisz­labda. A verseny? Nem tudom mi­lyen volt. Csak azt, hogy a rajt pillanatában elkezdtem imád­kozni. Olyan intenzíven, hogy a Pápa is megirigyelhette volna. És addig imádkoztam, míg a futam végén a brazil himnuszt meg nem hallottam. Ayrton az eredményhirdetés után átvere- kedte magát a rajongóin, oda­jött hozzám és a fülembe sut­togta: „Csak éretted történt minden." Este, a záróbanketten óriási volt a felhajtás. A szokásosnál is nagyobb, ugyanis ebben az esztendőben a Forma-1-es fu­tammal egy időben rendezték a Cannes-i filmfesztivált. Egyik oldalamon Albert herceg ült, a másikon Michael Douglas. Nem messze tőlem Richard Gere és Cindy Crawford, pont szemben velem pedig Caroline hercegnő. Szörnyen zavarban voltam. Amikor néhány nappal ké­sőbb már oldódott a verseny feszültsége, megint tudtunk nevetni. Különösen azokon a történeteken, amelyeket Béco az általa „őrült barátomnak” nevezett Gerhard Bergerről mesélt. Tudni kell, Senna sze­rette a rendet maga körül, leg­fontosabb dolgait - az útleve­lét, egy váltás fehérneműt, író- és mosószert valamint a bibliát - egy lapos aktatáskában őrizte. Egy alkalommal, ami­kor Bergerrel helikopterrel re­pültek a Comói tó felett, az osztrák megvárta míg Ayrton másfelé figyel: kinyitotta az ablakot és az aktatáskát a vízbe hajította. Persze, Béco nem maradt adósa. Legközelebb be­surrant Berger szállodai szobá­jába, minden ruháját bedobálta a kádba, rányomta az összes hajsampont, s megengedte a vizet. Áz edzésről izzadtan ha­zatérő Gerhardnak nem volt mit felvennie. De Berger még erre is rá tu­dott licitálni. Amikor Ayrton legközelebb Argentínába érke­zett, az útlevélvizsgálaton nem jutott át, az egyik tiszt azzal hívta félre, hogy van egy kis probléma az okmányaival. Megmutatták neki az útlevelét. Az arcképe helyére egy másik fotó volt ragasztva. Égy dús idomú, anyaszült meztelen nő, széttárt combokkal... (Folytatjuk) Ferenczy Europress

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom