Heves Megyei Hírlap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-18 / 15. szám
6. oldal Az Olvasók Fóruma 1995. január 18., szerda Az igazgató szerint dr. Pásztor nem lett összeesküvés áldozata Tisztelt Főszerkesztő Úr Az Ön lapjában, a Heves Megyei Hírlap 1995. évi január 9-i számának első oldalán kiemelten, látványos „A hatvani „csodadoktor” kálváriája” főcímmel olyan cikk jelent meg, ami hangulatkeltésével, egyoldalú, nem mindenben megalapozott ismeretanyag közlésével nagymértékben sérti és rossz színben tünteti fel az intézményt és a benne dolgozó, közel 800 ember lelkiismeretes szakmai munkáját. Egy egészségügyi intézmény hírnevét, divatos szóval élve „image”-ét hosszú, többéves, évtizedes munkával lehet csak megteremteni, mivel rendkívül sérülékeny kapcsolatra épül, a lakosság feltétel nélküli bizalmára, hogy minden bajával bármikor felkeresheti kórházát, rendelőjét, és ott minden őérte történik. Ez a cikk éppen ezt a bizalmi kapcsolatot rombolja a teljes valóság feltárásának hiányával. A cikk írója az általa sugallt módon mindenáron azt akarja elhitetni az olvasóval, hogy dr. Pásztor András összeesküvés áldozata, hogy szándékosan tették lehetetlenné hatvani működését, akadályozták szakmai munkájának kibontakozását. A cikkíró - egyoldalú beállítása szerint - csak környezetében keresi a főorvos hatvani sorsa ilyen alakulásának okait. Maga a személy tökéletesnek, hibátlannak, hősnek tűnik az olvasó szemében, akit a rosszakarat elűzött a munkahelyéről... A betegek által történt megnyilatkozásokkal, tőlük elhangzott mondatok kiemelésével sértő módon azt a látszatot kelti a cikkíró, hogy ebben az intézetben csak egy orvos és egy osztály végzett magas szintű gyógyítómunkát, minden más szakmai közösség szerepe, értéke eltörpül dr. Pásztor főorvos tevékenysége mellett. Az újságíró nem tartotta szükségesnek és nem kérdezte meg azokat az orvoskollégákat, orvosvezetőket a kórházban, akik több éve együtt dolgoztak a főorvossal. Nem kérdezte meg a szakmai feletteseket, lehetőséget adva véleményük elmondására. Nem foglalkozik a cikk azzal, hogy több év alatt miért nem alakult ki egy elfogadható szakmai, munkatársi közösség Pásztor főorvos vezetése idején. Miért hagyta el négy orvos az osztályát három év alatt? Miért fordultak nyíltan szembe az osztály dolgozói munkahelyi vezetőjükkel? Még sok „miért” szerepel a cikkben, bár ezek tisztázása nemcsak az újságíró dolga lenne. Maga az első oldalas, bulvárlapra jellemző, szenzációt sugalló főcím azt a látszatot kelti a velünk kapcsolatban álló olvasókkal, hogy ez a bonyolult, az intézet belső ügyének vehető személyi kérdés mostanság a legnagyobb problémája a kórháznak. Szeretnénk ezt hinni... Egy ilyen szövevényes kérdés rossz újságírói tálalása, előre elkötelezett beállítása nagyon sokat ronthat és ront az intézet és a minket igénybe vevő lakosság kapcsolatán. A cikk ártalmát leginkább ebben látom. Van egy gyakran használt latin mondás az orvoslásban, amikor a beteg javát már nem tudják szolgálni: Nil nosere! (Ne árts!) Nos, ezt szeretném kérni az újságíróktól is, mivel az ő hatalmuk és felelősségük - a miénkhez hasonlóan - szintén nagyon nagy. Tisztelettel: Dr. Freili Géza orvos-igazgató A betegnek joga a véleménynyilvánítás, viszont a szakmai megítélés más dolog „Ilyen nagy tudású orvosa az osztálynak nem lesz...” Csak a tények beszélhetnek! A Heves Megyei Hírlap olvasószolgálata: Pf. 23. íróit, és a Pásztor doktort megtartani. Helyettük már másnap kapna dolgozókat. Mindig azt hittem, hogy a tanult emberek okosak, de a hatalom, még ha nincs mögötte akkora tudás, akkor is nagyobb, mindebből legalábbis erre lehet következtetni. De remélem, hogy a sok-sok beteg érdekében mérlegelik az ügyet, és visszaállítják a rendet, még ha más dolgozókkal is. Reménykedem az igazgató főorvos úr és Tímár doktor úr helyes döntésében. Maradok hűséges olvasójuk: Juhász Istvánná Heréd, Pusztai u. 25. tartó képviseletében Szinyei András, Hatvan polgármestere, továbbá néhány beteg. Utóbbiak kivétel nélkül elismerően nyilatkoztak Pásztor főorvos tevékenységéről, ám ha lett volna, az ellenkező előjelű véleményeket is leírom. Túlságosan általános fogás úgy minősíteni egy újságcikket, hogy „hangnemét megkérdőjelezik a benne található túlzások, csúsztatások, önellentmondások, a tények tendenciózus beállítása...”. Majd a gondolatsort úgy zárni, hogy „nem kívánom tételesen felsorolni a cikk félreérthető és félremagyarázható megállapításait”. Miért nem? Amennyiben az ominózus írás - egyébként számos - felvetése nem állja meg a helyét, készséggel adunk helyt bármilyen konkrét ellen- véleménynek, a tényeken alapuló cáfolatnak. Idáig azonban csupán egyetlen telefon érkezett, amely azt hozta tudomásomra, hogy Pásztor főorvos távozásával nem marad pszichiáter nélkül a kórház. Tisztelettel: Tari Ottó Mi van veletek, magyar hadiárvák? Egy év telt el azóta, amióta a volt kormány meghozta döntését: 50 ezer forintot a hadiárváknak, 75 ezer forintot a hadiözvegyeknek juttat egyszeri kárpótlás címén. Csakhogy ez a „piti” összeg úgy alá lett támasztva dr. Novák Péter, az akkori Honvédelmi Minisztérium jogtanácsosa és az új kormány megbízott vezetői által, hogy a kívánt 1949-es és 1952-es határozatokat nemhogy az akkor négy-hat éves hadiárvák, hanem az általuk azóta megkeresett megyei-országos levéltárak, nyugdíjintézetek, polgári hivatalok sem tudják előadni. Igaz, amikor a Honvédelmi Minisztériumban egy évvel ezelőtt voltunk, ott kijelentette dr. Novák Péter, hogy a kiskapukat igyekeznek bezárni a jogtalanság elől. Ez szinte mindenki előtt sikerült is... 1994. december 19-én Kisnánán a MAPÜSZ helyi szervezete elnökének, Lizák Ferencnek a jóvoltából újra összeültünk Heves megye egyik-másik községének képviselőjével, ahol Vajay István, a Magyar Politikai Üldözöttek Szövetségének országos elnöke tartott tájékoztatót. Elmondta, hogy 5 milliárd forint áll a hadiárvák és -özvegyek rendelkezésére, amely az elmúlt évben félre lett téve erre a célra. Mi kértük, hogy az 1949-es és 1952-es határozatokat ne követeljék, hiszen azt egy hadiárva se tudja felmutatni, a valódi igazolást nyújtó papírok viszont rendelkezésre állnak. Nagyon sok hadiárva egy lépést sem tesz ezért az 50 ezer forintért, pedig össze kellene fognunk és követelnünk, mint a többi hadirokkant tette. Igaz, annak idején Kelemen József országgyűlési képviselő továbbította kérésünket. Jelenlegi utódja a körzet országgyűlési képviselőjeként Csomós László. Őt Bükkszéken személyesen megkerestük, majd telefonon és levélben meghívtuk, de ez idáig semmi segítséget nem tanúsított ez ügyben. Véleményünk szerint pedig azért lettek a képviselők megválasztva, hogy szavunkat a Parlamentbe juttassák - vagyis hallattassák. Czipó Lászlóné Eger város MAPÜSZ elnöke A Heves Megyei Hírlap 1995. január 9-én „A hatvani „csodadoktor” kálváriája” címmel cikket jelentetett meg. A benne foglaltak olyan mértékben sértők az Albert Schweitzer Kórházra és az itt dolgozó orvosokra, hogy a Magyar Orvosi Kamara helyi szervezete nevében határozott tiltakozásomnak adok hangot. Ma az egészségügy dolgozói erőn felül igyekeznek megfelelni a rohamosan fejlődő orvostudomány szakmai elvárásainak. Ezzel párhuzamosan az alapvető bizalmon alapuló orvos-beteg kapcsolat megteremtése és fenntartása még soha nem volt annyira fontos, mint napjainkban, ezért rendkívül sajnálatos ilyen, a kórház hírnevét és hitelét rontó írás megjelenése. A riport tárgyilagos hangnemét eleve megkérdőjelezik a benne található túlzások, csúsztatások, önellentmondások, a tények tendenciózus beállítása, néhány ember kijelentésének közvéleményként való megfogalmazása. A betegnek alapvető joga véleményt nyilvánítani orvosa ténykedéséről, magatartásáról. De a szakmai megítélés alapos szakmai ismereteket igényel. Igazán korrekt orvos még más szakterületen dolgozó kolléga munkájáról is csak kellő óvatossággal nyilatkozik. A cikk elsősorban laikus véleményekre alapozva kívánja megítélni egy orvos tevékenységét, miközben a megyei szakfőorvos vagy egyéb szakmai felettes véleményét nem kérte ki a riporter. Sőt, az országos szaktekintélyeket magában foglaló Szakmai Kollégiumot - amely nem javasolta dr. Pásztor András osztályvezető főorvos kinevezését - gunyorosan csak a „Vének Tanácsának” titulálta. Érthetetlen és indokolatlan az a megállapítás, amely szerint az osztályvezető főorvosi állás pályázat útján való meghirdetése „etikátlan”, és ,.rombolja a kórház hírnevét”. Ellenkezőleg, az ideggyógyászati osztályon kialakult - ma már tarthatatlan - helyzet megoldása az intézmény presztízsének megerősítését szolgálja. Ami igazán árt a kórházról kialakult képnek, az egy ilyen hangvételű cikk megjelenése. A további, áldatlan vitát elkerülendő, nem kívánom tételesen felsorolni és cáfolni a cikk félreérthető és félremagyarázható megállapításait. Célom, hogy az intézmény orvosi kara nevében erélyesen tiltakozzam a kórház tekintélyét csorbító, negatív megítélését sugalmazó kijelentések, megalapozatlan feltételezések, hamis összefüggések tényként való beállítása ellen. A nyilvánossággal élni demokratikus keretek között jog és kötelesség egyszerre. Az öncélú „szellőztetés” viszont ezen nyilvánossággal való visszaélés. Dr. Tímár Tamás Magyar Orvosi Kamara Hatvani Szervezet elnöke Régi előfizetője és olvasója vagyok a Heves Megyei Hírlapnak. A hatvani „csodadoktor” kálváriája című cikkük mélyen felháborított. Én jómagam is betege voltam Pásztor doktornak, és bátran ki merem jelenteni, hogy ilyen nagy tudású orvosa az osztálynak nem lesz. Mindegy volt, hogy szegény vagy gazdag, a beteg érdekében mindent elkövetett. De úgy látszik, ilyen orvosra ott nincs szükség. Az igazgató főorvos úrnak a levélre - amit az idegosztály dolgozói írtak, valószínűleg valakinek a befolyására - úgy kellene reagálnia, hogy nyugodtan el kéne engedni az Tisztelt Igazgató Úr! Tisztelt Tímár doktor! „Hallgattassák meg a másik fél is” - vetik fel joggal az olvasók és az érintettek minden egyes, az említett cikkhez hasonló írás kapcsán. Ez újságíró-etikai alapkérdés, amelyhez minden becsületes toliforgatónak tartania kell magát, különben elveszíti hitelét. Úgy vélem, ebben az esetben a tétel nem szenvedett csorbát. Riportom készítése során első utam dr. Freili Géza igazgató-főorvos úrhoz vezetett, akinek minden egyes mondata szerepel az anyagban. (Itt jegyzem meg, hogy a „Vének Tanácsa” jelzőt is tőle hallottam, s csöppet sem pejoratív kitétellel, sokkal inkább kedveskedve alkalmaztam. Areiopagosz - Szólón idejében, ha nem tévedek.) Felkerestem dr. Faragó Sarolta adjunktust is, aki nem kívánt nyilatkozni. Pásztor főorvos úr megszólalt, ám a véleményét csak részben adhattam közre - kérésére -, éppen a kórház érdekeit szem előtt tartva. Szót kapott ezenkívül a fennA szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Adott esetben a levél szerzőjének nevét és címét nem közöljük, de a levelet a közérdeklődésre való tekintettel ismertetjük. Kéijük olvasóinkat, bármilyen gondjukkal, problémájukkal forduljanak hozzánk bizalommal. Egyben szeretnénk olvasóink figyelmét felhívni, hogy szerkesztőségünk nem kívánja a döntőbíró szerepét betölteni. Az általános eljárás az, hogy mindkét felet meghallgatjuk, és mindkét véleményt leközöljük a lapban. Kérdezem tisztelettel: már a Szózat sem kell? Bármerre járunk a nagyvilágban, országunkban vagy szőkébb hazánkban is, láthatjuk, hogy az év vége mindenfelé, a társadalomnak szinte minden rétegében könnyedebb gondolatokat ébreszt, s engedi, hogy kissé lazábbra forduljon nemegyszer morcos természete. Mondhatjuk ezt kikapcsolódásnak is, mert így kívánja az emberi szervezet, ha ez csak néhány órára, fél vagy egész éjszakára is terjed. Az ember ilyenkor próbálja levetni magáról a ráakaszkodott gondokat, s a meghitt otthonok vagy a nagyobb társaságot befogadó szórakozóhelyek fehér asztalához ülve igyekszik a búcsúzó év nehézségeit elfelejteni (voltak bőven), s reménykedve néz a küszöbön várakozó új esztendő belépésére. Már csak percek választják el az éjféltől, kezdik bontogatni a pezsgősüvegek kupakját, s az óra lassan, méltóság- teljesen tizenkettőt üt. A televízió képernyője előtt ülők zsivaja is elcsendesedik, és mindenki vár valamit. A tévénézők milliói várják, hogy megjelenjen a képen egy versmondó színész, és elmondja nemzeti himnuszunk utáni második imádságunkat, a Szózatot. így volt eddig. Hosszú éveken keresztül elmaradhatatlan tartozéka és az alkalomhoz méltó, illő súllyal bíró pontja volt ez az óesztendő búcsúztatásának, valamint az új év köszöntésének. A vidám órák közé beiktatott néhány komoly perc a hazának járó tiszteletet és a magyarságnak a Kárpátok medencéjében eltöltött ezernél több évét idézte fel. Ez az ezernél több év, tudjuk nagyon jól, tele volt küzdelemmel és harccal. Állandóan védekeznünk kellett az elnyomási kísérletek és a ránk törők csapásai ellen... Körülöttünk mindig ugrásra készen álltak, hogy ártsanak nekünk, hogy ha lehetne, egy kanál vízben is megfojtsanak bennünket, mert mindenkinek útjában álltunk, mindenki le akarta gázolni népünket. Tévedés ne essék. Nem „magyarkodni” akarunk e sorokkal. Távol áll tőlünk a folytonos zászlólengetés, melldöngető hangoskodás, de egy nemzet önbecsülését nem lehet feladni. Nem lehet a múltunkra- amelyből kinőttünk - fátyolt bontani, és nem lehet, hogy a feledés pora szép lassan eltakarjon mindent. Visszatérve a televízióhoz. A Szózat elmondása, amelyet- hiszen hagyomány lett - mindenki várt a múlt év szilveszterének éjszakáján, elmaradt. Talán tudatosan történt ez?- tehetjük fel a kérdést. Az ilyen-olyan műsorszerkesztők és műsorigazgatók, nemkülönben a televízió elnöke, meg talán mások is, tudják-e, milyen rossz érzést okoztak ezzel a nézők millióinak? Ha nem tévedek, és azt hiszem, hogy nem, mind a „kemény”, mind a „puha” diktatúrában is elhangozhatott és el is hangzott Vörösmarty örökbecsű költeménye, a hazánk viszontagságos múltjáról való szilveszter éji megemlékezés. Úgy gondolom, ezek után jogos a kérdés: már a Szózat sem kell? Ha ez csakugyan így lenne - sok-sok, velem egyformán gondolkodó sorstársammal együtt -, nagyon szomorúan kezdhetnénk az új esztendőt. Adja Isten, hogy ne így legyen! Csillag László A postaládánkba is váquk leveleiket... Kovács Józsefné egri és több más olvasónk kérte, hogy helyezzünk el egy postaládát szerkesztőségünkben, hiszen napjainkban olyan drága a postai kézbesítési díj, hogy sokan inkább - megspórolva a bélyegköltséget - írásos észrevételeiket bedobnák a postaládába. Olvasónk kérésének eleget téve a szerkesztőség előterében el is helyeztük postaládánkat, így bárkinek módjában áll javaslatát, felvetését ilyen módon eljuttatni hozzánk. De be lehet dobni azokat a szelvényeket is, amelyek valamilyen játékunkhoz, akciónkhoz kapcsolódnak. Várjuk tehát, hogy valóban hasznos funkciót töltsön be a láda, olvasóink üzeneteit eljuttatva hozzánk.
