Heves Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-307. szám)
1994-12-06 / 287. szám
10. oldal Nyugdíjasok Fóruma 1994. december 6., kedd Bizalomsirató „Ne vidd el a ládát!” Ez a szöveg ékeskedik a Domus Áruház sarkán álló zöldség-gyümölcs árus fekete tábláján, amely eredetileg az árjegyzéket kellene hogy hirdesse. Valószínű, nyomós oka van arra, hogy az udvarias tájékoztatás helyett erősebb hangnemet váltson, és parancsolásba átmenő hangon tiltson valamit! De ki vihetné el az utcai árus ládáját? A vásárló? Nem tudnánk feltételezni, hogy nappal fogja valaki a gyümölcsösládát, és elviszi az eladó szeme láttára, de a tisztelt vevőt nem szeretné megsérteni. Hát inkább „levelez vele”. És így a kemény kritika is udvariasabb. Ezt találgatásokkal nem lehet eldönteni, hát megkérdezem az elárusítót, Nyerges Mónikát:- Kinek szól ez az elég ridegen hangzó rendreutasítás?- Nem ládák azok tulajdonképpen, hanem banánosdobo- zok. Éjszaka viszik el ismeretlen tettesek, pedig nagyon fontos nekünk a láda, mert a Köjál előírása szerint csak dobozokban árusíthatjuk a banánt. Nem a karton értéke a fontos, hanem a doboz, mint szükséges kellék az áruhoz.- A vásárlóknak köszönhetően elég jól keresünk, nincs panaszunk. Tulajdonképpen ők jönnek hozzánk, ők választanak minket, és ennek örülünk - mondja a másik kiszolgáló társ, Nagy Péter. Megtudom, hogy ez a kis szabadtéri bolt Bettembuh József kereskedelmi vállalatához tartozik. A tulajdonos nem sokat törődik két alkalmazottja kisebb gondjaival, hogy van-e láda vagy nincs, csak az árucikk értékével számoljanak el az eladók, de amíg az áruból pénz lesz, addig még hosszú az út. A pult mögött álló dolgozónak fáj a feje, hogy minimális veszteségek árán tudjon elszámolni főnökével. Vagy csak üzleti fogásként szerepel ez a gorombának is ható felszólítás, hogy bizonyos igazolt veszteségek leszámításával nyereséges legyen az elárusító jövedelme? Ezt kizártnak tartom, mert a nyilvánosságnak szánt szöveg erősen követelő jellege tömören kifejezi a pillanat szülte helyzetet, hogy csakugyan lopják a banánosdobo- zokat. Hátha meghallgatják az elárusítók kiáltását, és az elkövetők nem viszik el a ládát. Tudjuk, hogy az éjszaka nem éjjeliőr, egyelőre még nem vagyunk olyan ismeretségben a városra boruló sötétséggel, hogy féltett tárgyaink megőrzésére is felkérhetnénk az alvó szemű éjt, hiszen a természet csodáit őrzi a kietlen jégmezőktől a páraesős dzsungelig, és onnan nem hiányzik semmi az ébredő reggelig. Mikor virrad ránk is ez a becsületes reggel? (g.1 ) Követelek, mert tisztellek Fotó: Kaposi Tamás Hites egri búcsú, énekkel, tánccal Hivatalosan még nem nyugdíjas Kovách Ignácné (Veress Klára), a Tízeshonvéd utca óvodájának vezetője Egerből, de a legkisebbek a napokban köszöntek el tőle, akikkel 38 éven át foglalkozott, hogy megtegyék az első lépést a befogadó világ felé. Áz állam- polgári nevelésnek ez a legelső és legérzékenyebb próba- útja, belépés a kisgyermek szemével látott társadalomba. Tanúi voltunk az érzékeny búcsú megható pillanatainak, ahogyan a kicsinyek tudnak elköszönni nevelőjüktől. Nekünk, felnőtteknek is meglepő, mivel tudják leghatásosabban és legőszintébben kifejezni a szeretet érzését a kicsinyek. *** Nem szavakkal, betanított hosszú beszéddel, ami nem a sajátjuk, hanem ami igazán az övék, az ő hamisítatlan legőszintébb nyelvük: a játékkal. Amire őket tanították, amivel a legtisztább nyíltsággal jutnak el az önkifejezés eszközeihez, a játékosságból eredő belső szépségek megmutatásával. Hiszen amikor a gyermek játszik, önmagát mutatja, amire jutott, szinte jelzi figyelmeztetően: nézzétek, felnőttek, ennyire jutottam, befogadtok-e engem is a ti világotokba, lássátok, elég érett vagyok-e, hogy belépjek egészen oda, ahol ti éltek, mert én is felnőtté akarok válni! Ez a kérés, ez a naggyá akaró vágyódás szándéka settenkedik minden játékos mozdulat mögött. Ezt a tiszta szándékot látjuk most is, ahogyan játékkal köszönnek el az óvó nénitől. Legszebb ruhájukat vették fel erre az ünnepélyes alkalomra, persze az itt maradó óvónők gondos irányítása készítette fel őket, de minden előre tervezett játékot olyan bájos megnyilatkozással, átéléssel mutatták meg, hogy a betanítottság nyomát se láttuk, csak éreztük az okos pedagógia rejtett forgatókönyvét, a műsorszerűen pergő események mögött. *** A versmondás, a tánc, az ének és a mozgalmas gyermekjátékok követték egymást, de mindig ugyanegyet fejeztek ki, szóban táncban és mozdulatban, hogy: szeretünk téged, óvó néni. Amíg a kicsik körülrajongják, ostromolják az ünnepelt óvó nénit, és fürtökben lógnak rajta a pusziló kis gyermekfejek, addig megkérdezem a vendégül hívott Hódi Klára óvónőt, jellemezze röviden Kováchné Veress Klára kolléganőjét: - „Majdnem négy évtized a pályán önmagáért beszél, hogy megszakítás nélkül ezen maradt. Hivatásszeretet- ből teszi, amit az ’50-es évek embert próbáló korában kezdett. Szakmailag elismert, hangsúlyt helyez az anyanyelvi nevelésre, a szép beszédre, a követelek, mert tisztellek híve és követője. Kiváló munkája elismeréséül a ’80-as években kapott kitüntetést.” Ennyit mond a pályatárs, de a hangulatos elköszönéstől elvonjuk egy kicsit az ünnepeltet, illik őt megkérdezni, mert nélküle ünnep se volna. *** Kováchné Veress Klára szerényen vall magáról. ’57 óta van a pályán, Makiáron kezdte, ’62-től Egerben oktat, ’87-től vezető pedagógus, elismerő oklevéllel és alapbér-emeléssel tüntették ki, de az igazi kitüntetést a gyerekektől várja minden igazi nevelő, amikor a jól végzett munkát a gyermek szemében felcsillanó öröm jelzi. A gyermekszeretet tartotta meg ezen a pályán, visszaköszön mindig az a szeretet, amit adunk, és ez tartja visszamaradásra a pedagógust. Foglalkozásain otthoni légkört teremt, játékkal tartja itt a nehezebben beilleszkedő gyermeket, simogatás, anyai közeledés a legcélravezetőbb eszköze a gyermek megnyerésére. Néha anyunak szólítják meg-megfeledkezett pillanataikban a gyerekek. Megállapítja, hogy a gyermek jó megfigyelő, számára fontos a szabályok ismerete és betartása. Pályakezdő korában történt, hogy a fiúk ismeretlen játékra kérték fel, hátha „felsül” az óvó néni. A fiatal óvónő azonban felfogta, hogy tekintélye forog kockán, ezért megkérte az egyiket, hogy vezesse a játékot, mert így ő is megtanulja a szabályokat, de nem vette át a vezetést, játszott tovább egyenrangúan. *** Azóta sem veszik észre, mikor vezet és mikor játszótárs. Ilyen pedagógusnak kár nyugdíjba vonulnia, de minden bizonnyal lesznek még kicsinyek, akik az óvó néni segítő kezére várnak. Gál Elemér Az elcsendesülés napjai köszöntöttek ránk A jó szándékú ember szakadatlanul keresi az állandóságot, a lelki nyugalmat, békességet, biztonságot, szeretetet. ím, az évkörben most elérkezett ennek az ideje, de ezt csupán lehetőségként kell tekintenünk, annak mikénti áldásos lefolyása csak rajtunk múlik. Miről is van szó itt valójában? Arról, amit eleink nagyon jól tudtak, alkalmaztak, és ünneplő lélekkel készültek rá. Mérföldkőnek számított november 30-a, András napja. Akkor ugyanis „eltörött a hegedű”, vagyis elnémult minden zene. Csendességbe fordult a világ, miközben a nappalok egyre rövidültek, a sötétség pedig araszolva terjeszkedett karácsony éjéig. Az emberek behúzódtak hajlékaikba, nemigen kívánták a vendégjárást. Csendes magányukban elmélkedtek, töltekeztek, mások imádkoztak. Az egyházi esküvők ideje az idő tájt szünetelt, vagyis minden, ami a vigassággal csak érintőlegesen is összefüggött — takaréklángra került. Ebbe az adventi csendességbe mindössze Myrai Miklós püspök névünnepe hozott máig élő, kedves színfoltot, a Mikulás-napi ajándékozásokat, elsődlegesen gyermekeink, unokáink várva várt örömére. A játékos processusban ott van a jó és a rossz. A szent életű Miklós, akit a krampuszok kísértek; vagyis leképződött Mikulás napján is az, amilyenek vagyunk. Jó és rossz miként él egymás mellett, s hogyan hat egymásra, és a jó mi módon zabolázhatja meg a rosszat. A magányos, háborgó lelkű emberek, akik bármi ok miatt nem adják át magukat a kozmikus rendnek, ilyenkor hívatlanul- váratlanul is bekopognak azokhoz a házakhoz, ahol lelki gyógyulást remélnek. A segélykérő telefonok száma is megugrik. Vagyis nem tudják megvalósítani, magukra vállalni a belső elcsendesedést, ha kell, a magányt, a feltöltekezést. Az ifjak ugyanúgy járnak a zajos, füstös, szűk diszkókba, mint az év 365 napja bármelyikén. Egyik vörösboros kólát isszák a másik után, miközben ez a jelenség az egész világon példátlan! Vagyis ők azok, akik folyvást farsangolni akarnak, holott a rend szerint annak épp egy hónap múlva - január ha- todikától kezdődik az ideje. Nem is csoda, ha ilyen fékevesztett, felfordult tempót látva, már a farsang sem tudja betölteni életörömöt sugalló funkcióját. A takaréklángra állítódás másik vetülete a vallási, felekezeti, világnézeti hovatartozás nélküli böjt. Ettől berzenkedik a fogyasztói társadalom javaihoz szokott ember a legjobban; holott ilyenkor a test is takarékra áll. Kevesebb elemózsiával is beéri, bármi károsodás nélkül. A fogyókúra szenvedés nélküli könnyedséggel sikeres. A méregtelenítő folyamatok méregdrága kaliforniai kapszulák nélkül is végbemennek. S majd az ilyen módon megtisztult testtel és lélekkel fogyaszthatják a karácsonyi, dúsan terített asztal ínycsiklandozó fala- tait. Mindössze ennyire egyszerű, a dolog, ez az, amit őseink apraja és nagyja kiválóan tudott, s nemcsak tiszteletben tartotta, hanem hitelesen aszerint is élt, egészségesen, test- ben-lélekben egyaránt. Már már nagy árat fizetünk a letűnt nemzeti hagyományokon nyugvó rend felborításáért, valamint a Lajtán túli életstílus átvételéért, az adventi bevásárlóturizmusért - odaát. Ez a bizonyos böjt, amely mára már olyan rosszul cseng mindannyiunk fülében, hisz’ a test és lélek megaszalását célozta, s ugyan ki akarja ezt a sanyargató, aszketikus életet akkor, amikor egész arzenálja özönlik be a jobbnál jobb nyugati élelmiszeripari termékeknek? Ember, ha a pénztárcád megengedi, élhetsz vele. Mértékkel! Amiről az előbbi sorokban elmélkedtem, csupán azt célozta, hogy ilyenkor a test - csodával határos módon - kevesebb alkohollal, nikotinnal, koffeinnel és táplálékkal is beéri, feltéve, ha a szokás hatalmának engedve, erőnek erejével nem veszed magadhoz ugyanúgy a megszokott meny- nyiséget, mint az évkör más részén. Csak akarni kell, és sikerül! A tisztulás pedig minden szinten magától végbemegy. Patkós Attila Költséges harapás Ohióban Az Ohio állambeli Cincinnati állatkertje alighanem alaposan ráfizet egyik jegesmedvéjére. Amikor ugyanis Laurie Stöber állatgondozó 1990. március 28-án az állatok etetését végezte, a mohó jegesmedve hirtelen kidugta fejét a rácson, és könyöktől leharapta a nő egyik karját. Laurie Stober beperelte munkaadóját, és most az esküdtbíróság úgy döntött, hogy az állatkert hárommillió dollárt meghaladó kártérítést tartozik fizetni - olvasható a Reuter jelentésében. Az állatkert ügyvédei azt bizonygatták a tárgyaláson, hogy a nő gondatlan volt, benyúlt a rácson, és ezzel támadásnak tette ki magát. Egy gyöngyösi asszony, akit újra tanítottak járni A sors eltévesztett büntetése volna, ha örök életre nyomorékká téve, tolószékre ítélve kellene hurcolnia életét egy olyan asszonynak, aki házassága óta a családjának élt, férjének és két gyermekének: aki lankadatlan hévvel dolgozott, vállalkozott minden olyan munkára, ami tisztességes pénzt hozott négyük boldogulására. Ilyen fáradhatatlan, örök tevékeny asszony özv. Gál Er- nőné (Gyöngyös, Virág u. 3.), akinek mégis megadatott a sorstól, de inkább egy jó kezű és tudós orvosnak köszönhetően, hogy nem tolószékből kell néznie a világot, hanem, ha korlátozott járással is, de tesz-vesz otthonában, elvégzi maga körül apróbb házi teendőit. Nincs betegen ágyhoz láncolva, s nyugdíjasnapjaiban még szeretetet is tud adni két felnőtt gyermekének és két unokájának. Könnyen megfosztotta volna őt a sors ettől az alkonyi boldogságtól, ha nem olyan orvosi kezekbe kerül, amilyenben őt szerencséltette a sors keze. Érthető, hogy most minden szava csak hála és köszönet annak az emberséges ortopéd főorvosnak, aki visszaadta őt az egészséges, mozgásképes emberek világába, amit nem lehet elégszer megköszönni. így mondja el a megpróbáltatás nehéz éveit, a sorssal felvett harcot - az egészségért, a talpraállásért:- A sok munka, az állófoglalkozás megviselte a lábamat, és nemegyszer elviselhetetlen fájdalmak gyötörtek. Már 22 évvel ezelőtt megműtötték egyszer, és amikor kiújult a betegségem, leszázalékolt nyugdíjas lettem. 1993-ban annyira előrehaladott csontritkulásban szenvedtem, pokoli kínok elviselése mellett, hogy mozgásképtelenné váltam. A bal térdem eldeformálódott a rossz járástól, képtelen voltam ráállni, többször leestem a lábamról.- Orvosi javaslatra meg kellett műteni a bal térdemet, ellátni protézissel, és a csípőmet is. A budapesti Uzsoki kórház ortopédsebészeti osztályán kerestem fel dr. Sükösd László főorvos, egyetemi docens-professzort, aki vállalta az operációt. Alapos vizsgálat után döntött, hogy a térdműtét lesz az első, majd következik a csípő. Április 4-én műtötték meg a bal térdemet, négyórás operáció volt, de én csak perceknek gondoltam az ébredés után. Sükösd László főorvos úr szavát hallottam először: - Gál néni, a műtét jól sikerült... Ezután újra meg kellett tanulnom járni. Emberfeletti küzdelembe került, Julika gyógytorna-tanárnő az ágyban tomásztatott, amíg három hétig még gipszben voltam, de később az ágy mellett folytattam, majd járókerettel egy-két lépést tettem naponta. Mindkettőnkről folyt a veríték, de Julika tanárnő időt és türelmet nem sajnálva tanított járni. Mondta: bal láb először, utána jobb, és vezényszavára léptem, nehezen, fájdalmasan. Julika velem örült minden sikerült lépésnek, a víz szakadt róla, de biztatott és parancsolt: - Gál néni, tessék megérteni, én azt akarom, tanuljon meg járni... Megértettem, de nagy akaratra volt szükség, hogy leküzdjem a kínokat. A főorvos úr napi ellenőrzése mellett folyt a rehabilitációm. Felépülésemet nem tudom elképzelni Erzsiké főnővér, Ilonka kötözőnővér áldozatos munkája nélkül, mert ha ők nem állnak mellém, én sem állhattam volna talpra soha... 1994 áprilisában újra műtőasztalon voltam, akkor a csípőoperáció következett, ez is jól sikerült. Bíztam a főorvos úr áldott jó kezében, de azért az imakönyv is mindig velem volt... Nagy segítséget jelentett, hogy a protézist díjmentesen megkaptam, és azt a sok jó szót, ami néha többet ért egy marék gyógyszernél. Csak így tudtam újra felépülni, amiben része volt az egész kórháznak... Boldognak érzem magam, hogy nem vagyok ágyhoz kötve, hálát érzek azok iránt, akik segítettek visszavezetni legalább a korlátozott mozgás világába, mert még így is szebb ez élet...- És adjon Isten erőt dr. Sükösd László főorvos úrnak, hogy még sok ilyen nyomorékon tudjon segíteni. A tiszta, rendezett lakás bizonyítja, hogy az újra megtalált egészségnek örül Gál Er- nőné, boldogan végzi napi munkáját, a gyógytornát nem felejtette el, de az örök hálát sem, amellyel egy életen át tartozik azoknak, akik visszavezették a járó emberek közé... Gál Elemér
