Heves Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-307. szám)
1994-12-27 / 304. szám
6. oldal Horizont 1994. december 27., kedd Amit a táj kifejezhet - magabiztos fogalmazványok Korponay Margó: Fa (akvarell) Korponay Margó egri festőművész tárlatai sorjáznak mostanában Budapesten. Hívják, fogadják nagy szeretettel - és elismeréssel. Rövid időn belül több lehetőséget kapott, igaz, még nem a legrangosabb termekben, nem a legnagyobb reklámlehetőséget biztosított Váci utcai, vagy Vörösmarty téri termekben, ahol mindig is inkább az éllovasok, a bennfentesek, a sztárok, vagy az azoknak kinevelt egyéniségek szoktak tanyázni. Nem szeretném, ha azt hinnék rólam, Korponay Margót illetően, hogy a levegőbe beszélek, és csak a saját véleményemet hangoztatom róla, miatta, idézem dr. Pogány Ö. Gábort, a közelmúlt és a jelenlegi magyar képzőművészeti kritikai élet nagy öregjét, a Magyar Nemzeti Galéria ny. főigazgatóját, aki az alábbiakban rögzítette véleményét, papíron Korponay Margóról: „Az ilyen művésztípust szuverén egyéniségnek szokták nevezni, ami az alkotó munkában ihlető szabadságot, ám ugyanakkor önellenőrző felelősség- érzetet is jelent. Ez az önkontroll viszont nem jár együtt egyfajta elemző okoskodással, témák, motívumok pedáns rendszerezésével, mert vérbeli festőművészként az esztétikai egyensúly, a vizuális biztonság érvényesítésére, a megjelenítés célravezető szakmai lehetőségét veszi igénybe: a képépítés egyértelműségét, a komponálás elsődlegességét.” Ezt a veretesen és tömören fogalmazott jellemzést, akár elemzésnek is mondhatnánk, a magunk újságírói nyelvére az alábbiak szerint forídtjuk le, kiegészítve az eddigi tapasztalatok, látott és elemzett képeinek anyagával; Korponay Margó - késő indulása ellenére, nem is akármilyen társadalmi, de biztos családi háttér birtokában a későn kezdők, vagy inkább a késői pályára állás gondjaival küszködőknél ritkán látott belső fegyelemmel, az önnevelés szokatlan méretű szorgalmával, Konga Györgynek, szeretett Mesterének biztatását is betartva nekivágott a meredeknek: felküz- deni magát addig, míg az ecset, a formák, a témák, a megoldások maguktól értedő- dően simulnak szándékai alá. Mára valóban szuverén művész, minden lelki fogalmazványán látni, érezni, tudni lehet azt a magabiztosságot, ahogyan a papírra - ha akvarell-, s ahogyan a vászonra dolgozik, ha az olaj, vagy egyéb kencésebb anyag kerül a közelébe. Vagy a téma alá. Remekül kezeli a színeket, miközben a fény, ahogyan belülről és felülről ömlik a tájba, a fákra, a sziklákra, az ember által létrehozott alakzatokra - mindig is arról beszél, az ábrázolás és az abban lelhető minden mozzanat arról szól, hogy ez az ember egyedül van, fényes magányban a gondolataival, az érzelmeivel. Néha megtévesztően eltereli erről az állapotról a figyelmet azzal, hogy virágcsendéletekkel kápráztatja el környezetét: úgy megugratja a tűzpirosát vagy a harsogóan élénk sárgát, hogy a virág csaknem kiszállni látszik a keret szorításából -, de végül is minden tárlatán ott magasodnak a magukban álló fák, hol némi lomkoronával, hol attól is megfosztottan. Ám ez a nem ritkán a hontalanság érzését is közelíti. Mégis az ábrázolás nem az árvaságé, nem olyan emberé, aki ki akar menekülni a társadalomból, vagy már el is bástyázta magát a kortársai elől, csak azért, hogy az egyedülva- lóságot hirdesse. Itt az erkölcsi gondolatokat is görgető bölcselőnek, Hamvas Bélának, Pilinszky Jánosnak és a hozzájuk hasonló gondolkodóknak jut jelentős szerepp, talán vétkük is van: arra nevelik-nevel- ték az irodalomban is búvűr- kodó, onnan etikai és szellemi útravalót mazsolázó festőnőt, hogy minden témájáról, így önmagáról is csak a legszűkszavúbban valljon, úgy szólaljon meg, hgoy a hang, ahz ábra, ellenálljon a múló időnek és a kor süketségét is szakítsa fel. Ez így szép! Farkas András A magyarok is visszatérnek a Tátrába Néhány év szünet után ismét megszaporodott a Tátrában telelő magyar turisták száma. A szállodák zöme tavaszig foglalt. A tátrai síparadicsomok legnépszerűbb szállodáiban a karácsonyi és a szilveszteri ünnepek alatt nem könnyű szállást találni, sőt, a szobák többsége márciusig - előre - foglalt. Az ünnepek alatt ott tartózkodó és tavaszig oda várt turistáknak csaknem a kétharmada a volt NDK-ból és Magyarországról készül visszatérni az évtizedeken át népszerű tátrai üdülőkbe. Az érintett országokban végbement rendszerváltások után több okból megcsappant a tátrai üdülők forgalma. A szakszervezeti üdültetések, csereakciók és a különböző, intézményesített üdültetési formák többsége megszűnt, s helyébe még nem alakultak ki új lehetőségek. A szlovák idegenforgalom általános visszaesésében nagy szerepet játszott az a körülmény, hogy a vállalati üdülők egy részét eladták. Az új tulajdonosok vagy most élesztik újjá az üdülőiket, vagy már túl vannak rajta, s épp ezért gyakran megfizethetetlen pénzt kémek szolgáltatásaikért. Lényegesebb ok azonban az, hogy az üdülők többsége még nem cserélt gazdát, de a fenntartóik - gazdasági gondok miatt - „kényszerpihentetik” az egykor zsúfolt üdülőket. A döntő azonban az, hogy az egykori árak már csak az emlékekben élnek, a mai árak pedig az alpesi árakkal vetélkednek, miközben a szolgáltatások színvonala gyakran emlékezetet az egykori „színvonalra.,, Akik azonban időközben belekóstoltak az Alpok gyönyöreibe is - és nem akarnak lemondani a téli örömökről - az idén igen szép számban kezdtek el visszaszivárogni a szlovákiai hegyek közé, mert ott még mindig olcsóbb és a hagyomány okán talán otthonosabb is a telelés. Karácsony másnapján a 450 férőhelyes Vrátnán minden hely tavaszig foglalt volt. A Boboty szálló ugyanúgy nem fogad, mint a Pod Lámpásom nevű népszerű turristaszálló, és hasonlóan foglaltak a terchovái magánpanziók is. A Magas Tátra patinásabb, századelői hangulatokra emlékeztető szállodáiban még akad hely, de hogy akad, az javarészt a „takaros árak” miatt van. A hó- és az útviszonyok azonban nem igazán kedvezőek. Vasárnap a legtöbb helyen a sűrű köd nehezítette a közlekedést, s a legtöbb síparadicsomban a „ritka hóra” panaszkodtak. A vrátnai völgyekben helyenként 15 centiméteres a legmagasabb hóréteg, de a legtöbb helyen hiányoznak az eszményi sízés feltételei, így sok sífelvonó vasárnap nem is működött. Keszeli Ferenc Pozsony Egy romantikus, nagy szerelem gyermeke Phoenix-nek, ennek a spanyol-indián és nyugat-amerikai kultúráknak találkozási pontján formálódó városnak különös, misztikus hatása van. Valószínű, hogy a magyarországi utazó megterhelve kalandos in- dián-westem történetekkel (vagy inkább mesékkel!) átfesti a valóságot és a Sós Folyó völgyében, a hohokan indiánok hazájában - hol képzeletben nem egyszer járt már - megpróbálja újraélni azt, amiről lekésett néhány évszázadnyit. De a hohokan indiánok nyom nélkül eltűntek (mint mondják: „misztikus körülmények között”), s a western romantikus világa bemenekült a múzeumba. Maradt néhány különös kráter, a Dél-Nyugat Vasúti Társaság által lefektetett sínekből pár méternyi sin, egy vízduzzasztó és a sivatagi meleg. Ez az 5 százalékos páratartalmú 45-50 Celsius fokos hőség a légzési bántalomban szenvedőknek kitűnő szanatórium - így mondják. Szó, ami szó, magyarok szép számmal élnek itt Arizonában, s már a kivándorlás első hullámaival többen érkeztek a romantikus vadnyugatra. Különleges sorok, életek keresik a boldogságot errefelé, a méretes kaktuszok és sivatagi bozótok szomszédságában. Közülük az egyik nagy újrakezdő: Tamara Nijinsky, akinek nagyanyjában a híres színészőt, Márkus Emíliát tisztelhettük, édesanyjában az ugyancsak neves történelmi család leányát Pulszky Romolát, valamint édesapjában a legendás táncost és koreográfust, Vaclav Ni- jinskyt.- Beszéljünk inkább a férjemről. Amikor a késő éjszakai órákban egy csodás phoenix-i lakás társalgójában találkozunk, a beszélgetés nem elég gördülékeny. Tamara inkább egykori férjéről, Szakáts Miklós neves színművészről szeretne társalogni vagy lányának, Szakáts Kingának sikereiről. Láthatóan feszélyezi a múlt, az ő színésznői múltja, amely megszakadt azzal, hogy elhagyta idejekorán Magyarországot, s a kilakkozott jelen is óvatossá teszi, mert a mélyen valahol összecsomózott történetek lapulnak.- Hol is kezdjem és miért is kezdjem? Hiszen magamról nem szívesen szólok... Anyám, Romola, eljegyzett menyasz- szony volt már, amikor a Ga- gyijev vezette Orosz Balett - Budapestre látogatott. A tánc rabul ejtette őt, Nijinsky művészete elbűvölte. Ettől kezdődően minden este - egy héten át - ott ült a színházban. És az utolsó fellépés után, amikor a társulat elutazott, anyám összecsomagolt, felbontotta eljegyzését és a táncos-király után indult, követte a nagyvilági útjukat. Egyszer, amikor egy hajón utaztak, Nijinskyj megkérte a kezét. Romola ekkor még nem volt nagykorú. Édesanyját, Márkus Emíliát lesújtotta a hír. Az ifjú pár Svájcban húzódott meg. Megmutatom azt a videofilmét, amely Nijinsky ottani perceit rögzíti. Nézze, milyen erősen mutatkoznak rajta a skizofrénia jelei. 1944-ben elköltöztek az egyik kastélyba Salzburg és Bécs közé. És még egy időpontot érdemes megjegyezni, 1950: New York: apám, Nijinsky halálának helyét és évét.- A családot, ahogyan tudta, anyám tartotta fenn. Amerikában filmforgatókönyvet írt, s egy alapítványt hozott létre Nijinsky javára. Igazi életművész volt. Halála után derült csak ki, mennyi-mennyi adóssága gyűlt össze. Nővérem apám tehetségét örökölte, a Párizsi Opera táncosa lett. Én pedig nagyanyámhoz, Márkus Emíliához kerültem. Ő nevelt fel, s így iratkoztam be a Színművészeti Akadémiára. Miután elvégeztem az iskolát - egy évfolyamban leendő férjemmel Szakáts Miklóssal - a Nemzeti Színházhoz kerültem, később a Vígszínház tagja lettem. Színésznői múltamra nem igazi örömmel gondolok. Hiába a számos jó szerep és méltató kritika. Nagy szerepeket alig kaptam, tehát igazán boldog alig voltam. 1957-ben az USA-ba költöztünk második férjemmel, majd követett bennünket Kinga lányom is. Itt élünk Phoenix-ben és szívjuk magunkba a sivatagi meleget. Mit mondjak... Sokáig nehéz volt a hazai hegyek és hazai levegő nélkül. Mára már megszoktam. Szeretek itt élni és elfogadom, ha már ide hozott sors. Es van még mit elvégeznem, hisz apám táncos-koreográfus sikerei nem merülhetnek a feledés homályába. 1991-ben létrehoztam egy alapítványt, amellyel a szellemi-fizikai hátrányban szenvedő gyermekeket támogatjuk és ösztöndíjat adunk tehetséges táncos-koreográfus növendékeknek. És még itt van a Napló, apám naplója, melynek színrevitelét és kiadását segíteni kell... Sziki Károly * Nemrég - mint beszámoltunk róla — 25 év száműzetésben címmel a Gárdonyi Géza Színház Múzsák Galériájában Szakáts Miklós emlékkiállítást láthattak tisztelői. A tíz éve elhunyt népszerű színművész fotóit Rajfai István nyújtott át az érdeklődőknek. A kiállítás megnyitóját A csábító naplója produkció szakmai- kritikai bemutatója követte.
