Heves Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-307. szám)
1994-12-24-25 / 303. szám
Gyerekekről, családról, karácsonyról a Egy óra Göncz Árpáddal Göncz Árpád köztársasági elnök a Parlament Nándorfehérvári Termében fogadta a Békés Megyei Hírlap, a 24 Óra, a Nógrád Megyei Hírlap, a Petőfi Népe, a Somogyi Hírlap, a Tolnai Népújság, az Új Dunántúli Napló, az Új Néplap főszerkesztőit, valamint Kaposi Leventét, lapunk fő- szerkesztőjét, illetve a Fe- renczy Europress tudósítóját, és válaszolt kérdéseikre. Az egyórás találkozón protokolláris formáktól mentes, közvetlen hangulatú beszélgetés résztvevői lehettek az újságírók. A nagypolitika helyett ezúttal a családi kisközösségek dolgai, a karácsonyi készülődés gondja- iba-örömeibe közvetve vagy közvetlenül beleszóló témák kerültek terítékre. Elsőként az, hogy sokan nehéz körülmények között, ínséggel küszködve, létbizonytalanságban, munkanélküliként élik meg azt, hogy immár független, szabad ország polgárai, akik szabadon döntenek, melyik pártra, melyik jelöltre szavaznak, kit választanak vezetőiknek, képviselőiknek.- De hát sanyarú helyzetük szorításában valóban szabadok?- Elvitathatatlan, hogy a szabadságnak sok eleme van. Szabadság az is, hogy mindenkinek joga van a híd alatt aludni... Annak azonban, hogy a szabadság valóban kiterjedt legyen, feltétele a szabad életforma-választás, önmagunk megvalósításának lehetősége is; mégpedig úgy, hogy ne menjen mások rovására — mondja az elnök.- Nem hiszem, hogy létezik teljes szabadság bármilyen társadalomban. Még azt az ideális felfogást is nehezen tudom elképzelni a gyakorlatban, hogy teljes esélyegyenlőség legyen. Hiszen a lehetőségeket, a legtisztességesebb vágyak beteljesülését is nagyon sok minden befolyásolja.- A politikai szabadságnak, például a gyülekezési és szólásszabadságnak, a vezetők megválasztása szabadságának eddigi legteljesebb megtestesítője a parlamentáris demokrácia. Amit Churchill úgy jellemzett, hogy rossz - de jobbat még nem találtak ki.- Más kérdés, hogy a létbiztonságot a szabadság kategóriái közé sorolhatjuk-e vagy sem. A politikai szabadság megítélését még az előző rendszer kiegyensúlyozott szakaszában is befolyásolta, hogy volt egy viszonylag alacsony szintű létbiztonság, amely azonban a lakosságnak csakugyan biztonságérzetet adott.- A feladat, amely még előttünk áll, éppen a létbiztonság biztosítása a politikai szabadság körülményei között. Nincs is más választásunk, hisz visz- szautunk nincs, sem keletre, sem a szocializmusba. Nézzünk csak körül: az ország egésze a nyugati életformától elválaszthatatlan nyugati életszínvonalat igényel, amely felé elindultunk. Semmi kétség, a kapitalizmus jelenlegi formáját nem kedvelik az emberek, de senki nem akar visszamenni az előző rendszerbe. Vagyis együtt él a szabadság és a lét- biztonság kettős igénye. Pedig hát sokszor a szabadság annyit jelent, hogy az ember kikerül a szélbe, a viharba...- Szoktam mondani, hogy annak idején nekem, mint írónak, de gyakorlatilag a szocializmusban minden írónak, ki- szabatott a mindennapi kendermag. Viszont elvárták az embertől, hogy ezért a rendszer dicsőségét zengje. Most nyitva a kalitka - kirepültünk, de nincs kendermag kiszabva. Ugyanakkor senki nem kötelez bennünket, hogy a kendermagot osztogató kéz dicsőségéről áradozzunk. ízlés dolga, hogy ki melyiket választja... Talán éppen a társadalmi körülmények változásai adták az indíttatást a köztársasági elnöknek, hogy időről időre fölemlíti: szükség volna valamilyen, a népi kollégiumokhoz hasonló képzési forma újrateremtésére - hangzott egy közbevetett kérdés. Göncz Árpád egyetértőén bólint.- Egyre többe kerül a tankönyv, a felső szintű oktatásban bevezetik a tandíjat, egyre nehezebb a fiatalok iskolázása... Már szinte érezni, hogy szakadoznak a hajszálcsövek, amelyek a különböző társadalmi rétegeket összekötötték. Pedig meggyőződésem, hogy az emberi tehetség egyenletesen oszlik el a társadalomban. De persze előnye van annak, aki otthonról jobb körülmények közül indul: az indulási hátrányt kellene ellensúlyozni ezekkel a kollégiumokkal.- Akik ismerték, tudják: a népi kollégiumok nem diákszállók voltak. Sajátos jegyük volt az egyén autonómiája, amit önkormányzatuk adott. És sajátosságuk volt, hogy a kapcsolat szálai fennmaradtak a kisközösségekkel, amelyek a fiatalokat küldték, s amelyek hűséget igényeltek. Meggyőződésem szerint a népikollégium-rendszer fel tudja zárkóztatni a hátrányos helyzetűeket; mi pedig nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy a tehetséges fiatalok ne gye de-harmada elkallódjon. A jelen érveit Göncz Árpád 200-250 éves tapasztalatokkal, Nagyenyed, Sárospatak és a hajdani jezsuita kollégiumok példájával támasztja alá.- Nem az amerikai luxusegyetemek körülményeit hiányolom, hanem a tehetségek felkarolását és az egykori népfőiskolák szellemiségét - jegyzi meg. Es fölcsillanó szemmel meséli: a minap járt az Ady Endre nevét viselő, kitűnően működő, meghitt légkörű, felzárkóztató lánykollégiumban. Ide 4,5- 4,9-es tanulmányi eredményekkel érkeznek a középiskolás korú gyerekek. Áztán a budapesti versenyben visszaesnek jó egy jeggyel, de utóbb újra elérik a 4,9-et. Közben módjuk van a számítógép-kezeléstől az autóvezetésig mindent megtanulni, kiteljesíteni magukat. Vannak tehát nagyszerű kezdeményezések; vannak olyan elemei az embernevelésnek, az együttélésnek, a közösségi hűségnek, amelyek most, a XXI. század küszöbén is többletet adnak, s amelyeket nem szabad veszni hagyni. Az elnök felidézte a legfiatalabb korosztályokhoz -kötődő másik személyes élményét. Nógrádban, az ottani diákköztársaság kis polgárai között nemcsak az ország első közjogi méltósága, hanem az apa, a nagyapa is időzött. Megejtette a közösség melege, az önálló döntéshozatal iskoláját is járó palánták komolysága, elfogódottság nélküli őszintesége. S persze belopta magát a szívébe „kolléganője”, Kriszta, a nógrádi diákállam nagy többséggel megválasztott köztársasági elnöke, aki a minap levél kíséretében küldte el a találkozás képes emlékeit. Kriszti államfő postafordultával kézhez vehette a választ is, benne a „hivatalos” ajánlattal: föl kellene vennie a két köztársaságnak a szoros diplomáciai kapcsolatokat... A beszélgetés ezután a legnehezebb sorsú kicsikre, a fogyatékos gyerekekre terelődik. Ahogy az elnök mondja, kiszámíthatatlan, hogy melyik családba érkezik testi vagy szellemi sérüléssel a nagyon várt jövevény. Aki ártatlan-akaratlan hozza magával a szülői lelkiisme- ret-furdalást, a bizonytalanságot, majd a későbbi életszakaszt beárnyékoló kínzó kérdést: ha kidől mellőlük az anya, az apa, lesz-e, akitől gondoskodást, törődést kap... Nem titok: a köztársasági elnök asszonya szinte minden idejében értük, sorsuk szervezett jobbításáért fáradozik. Göncz Árpád leplezetlen férji büszkeséggel mondja:- Feleségem istenáldotta személyiség; hetvenévesen talált rá erre a napi 10-12 órát követelő csodálatos feladatra. Gondoljuk csak meg, voltak a múltban, vannak most is állami intézetek - tisztelet-becsület munkájuknak. Fedelet adtak, adnak a fogyatékos gyerekeknek, és sok minden mást is. De egyvalamit nem tudnak nyújtani: családi melegséget. (Folytatás all. oldalon) Karácsonyi számvetés A legutóbbi karácsony óta számos dolog megváltozott körülöttünk. Elvesztettünk sokakat, akiknek hiánya fájdalmas űrt jelent életünkben. Megváltoztak körülményeink: egészségesek voltunk, s betegek lettünk. Erőnk, pénzünk, reménységünk inkább fogyatkozott, mintsem növekedett. Mindennapi félelmeink, aggodalmaink csak súlyosbodtak. Ki nem mondott vágyaink, titkolt céljaink beteljesüléséről, eléréséről többnyire régen lemondtunk már. A negatív irányú folyamatok szociális és társadalmi téren egyre fokozódtak. Népünk újból megosztódott. Rosszkedv, kiábrándultság, pesz- szimizmus érzékelhető az egyik oldalon. Szélsőséges méretű nagyvonalúság, etikai értékvesztettség, eltúlzott szabadelvűség kísért a másikon. Akármilyen körülmények között is élünk, akár a csúcsokra való feljutás diadalát, akár a mélybe taszítottság keservét hordozzuk szívünkben, a nagy karácsonyi mérlegkészítéskor jót és rosszat egyaránt elfogadva, Istenben bízó emberként csak egyet tehetünk: áldjuk és dicsérjük azt, aki velünk volt, s túl minden határon velünk marad, hogy vele számolva, őt életünkből soha ki nem hagyva ünnepeljünk. Hajlamosak vagyunk talán mindannyian arra, hogy csak azt lássuk, azzal foglalkozzunk, ami rossz. Akad bőven ilyen körülöttünk, de bennünk is. A karácsonyi kisdedről az öntelt kegyesek mit sem tudtak, s amikor értesülést szereztek mégis róla, reakciójukat a dühös pusztító szándék motiválta. Bár ott napkeleten megsejtettek valamit a titokból, melyet a betlehemi csillag s a jászolbölcső jelentett, de az onnan jövők lelkesedése, kitartása, céltudatossága, valóságlátása alig talált számottevő követőre a gyermekként is király Jézus népe körében. Nem értették, hogy aki született, az a világ világossága, a mindennapi gondokon, irigységen, hazugságon, ir- galmatlanságon és szeretetlenségen diadalmaskodó Úr, senkihez sem hasonlítható Isten. Mindenki más csak ígéri, ő meg is adja a kívánt, az áhított jót, a sötétségekből kivezető, menedéket és melegséget adó világosságot. Az átélt, keserűen tapasztalt, az elmúlt karácsony óta elszenvedett sok rossz milyen semmitmondónak bizonyul az Ő jóságához képest. Jézus földi életének legnehezebb, legsötétebb éjszakáján zsoltárt énekelt. Nem perlekedett. Nem a feladattól való megfutamodás gondolata foglalkoztatta. Nem a reá nehezedő elkerülhetetlen rossztól kívánt megszabadulni. Nem kereste az olcsó kibúvókat, testét, lelkét nem rázta meg a tehetetlenséget rejtő düh. Vállalta értünk és helyettünk a legnehezebb, legkínosabb, legmegalázóbb küldetést. A mennyei örök jót felcserélte a földi rosszal. Lemondott mindenről. így azonosult velünk. Emberré lett. A rosszat, bajt, fájdalmat megtapasztaló emberré. De mindezek elviselésének módja által adott nekünk örök példát. Néha nem értjük Istent. Bonyolult életünk összefüggéseit keressük, s ezek között is a legérthetetlenebb létünk végső kérdése. Krisztusban Isten azért jött egészen közel hozzánk, hogy érthetővé váljék, tapasztalattá legyen: életünk Krisztusban elrejtett élet. Lelkünk lét-tere általa kitágult, jövőnk a mennyek országának hatósugarába került hitünk szerint. A betlehemi jászolbölcsővel kezdődött, s ma is tart a csoda: Isten nekünk adott ajándékait bontogathatjuk ki nap mint nap. S rossz ajándék nem létezik. A sok jóért viszont ne felejtsünk el hálaszót mondani. így legyen áldott ez a mostani karácsonyi ünneplésünk! Kádár Zsolt református lelkész Bettelemesek Terpesen (Fotó: Perl Márton)
