Heves Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-307. szám)
1994-12-17-18 / 297. szám
1994. december 17-18., szombat - vasárnap Megyei Körkép 3. oldal A borokról, évjáratokról Nagyrédén Már hagyomány ilyenkor az év végéhez közeledve a szőlészeti és borászati eredményeket országos szakmai fórum keretében értékelik a nagyré- dei Szölöskert Mezőgazdasági, Élelmiszeripari és Szolgáltató Szövetkezetben. Erre került sor tegnap délelőtt a gazdaság borászati üzemben, amelyen részt vettek a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem képviselői is. A találkozón szó esett az úgynevezett dotációs musttisztítás minőségre gyakorolt hatásáról, továbbá az idei szüret és évjárat tapsz- talatairól, illetve az elért er- deményekről is. Amint Nagy András elnöktől megtudtuk, a termés mennyisége ugyan közepes volt az idén, viszont a leszedett szőlőkből kiváló minőségű borokat érlelnek folyamatosan. Mindez jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy a rédei borok továbbra is versenyképesek maradnak a külpiacokon. Kiemelte, hogy az elmúlt három évben mintegy 120 millió forintot költöttek a borászati technológia fejlesztésére a szövetkezetben. Ennek eredményeként megoldották a szabályozott erjesztést, a musttisztítást- és a tárolást is. A szimpózium fontos része volt az idei évjáratú borok értékelése. Különösen a minőségi fajták, mint a Chardon- nay, a szürkebarát, a Souvig- non Blanc, a hárslevelű, az olaszrizling tulajdonságait elemezték. Iskolakerülő poroszlóiak fenyegetőztek bombával Kétezer szőlősgazda izgulhat Drahosért Magbörze Hevesen Ma délelőtt 9 órakor magbörzére várják a gazdákat Hevesen, a Móricz Zsigmond Művelődési Központban. A rendezvényen több vetőmagforgalmazással foglalkozó társaság tart bemutatót és vásárt. A Sárga-tengertől... ... Góbi-sivatagig címmel láthatnak fotókiállítást mindazok, akik felkeresik Gyöngyösön a Mátra Művelődési Központot. A fényképsorozatot Farkas Tibor állította össze. A boxoló élményei Gedó György Európa- és olimpiai bajnok ökölvívó osztja meg élményeit a hallgatósággal ma délután 5 órától a Nagytá- lyai Népház nagytermében. Rejtvényünk nyertesei A december 10-én közölt rejtvényünk helyes megfejtése: Köszönöm szépen doktor úr, és hány millióval tartozom? A jó választ beküldők közül a következők nyertek könyvajándékot: Csirmaz Ágoston (Tamale- lesz), Nagy Mihály (Hevesve- zekény), Fekete Katalin (Felső- tárkány). Gratulálunk! A mai 12. oldalon található feladványunk megfejtését december 22-ig küldhetik el címünkre - Eger, Barkóczi u. 7. Pf.: 23. Karácsonyi gálaest Ma délelőtt 9.30-tól Karácsonyi Gálát rendez a Táncstudió 13 az egri Gárdonyi Géza Színházban. A „meglepetés” műsorban színészek, táncművészek, balettosok és a 10. sz. általános iskolások szerepelnek. Makiári advent... A KDNP makiári szervezete vasárnap délután fél 4-re várja adventi, karácsonyi műsorára az érdeklődőket a helyi Művelődési Házba. Receptet mindenkinek Olvasóink - mint jelezték - örömmel fogadták ajándékunkat, a receptfüzetet. Akik esetleg nem találták meg lapunk pénteki számában, azoknak is eljuttatjuk a 64 oldalas kiadványt. Virtuózok a színpadon Hétfőn este 7-től Szenthelyi Miklós hegedűművész vezetésével a Magyar Virtuózok Hangversenyét hallgathatják meg a zenebarátok az egri Gárdonyi színházban. Kiállítás a Kodályban A hatvani Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium galériájában Borsa Béla számító- gépes grafikai kiállítását 21-ig tekinthetik meg az érdeklődők. (Folytatás az 1. oldalról)- Ha ennek a feltételnek csak mondjuk 80 százalékban tesz eleget, már hamisítást követ el. De ettől lényegesen nagyobb probléma a borok édességének beállítása. A must feljavítására a répacukrot engedélyezik, és ez kevés kivételtől eltekintve szükségszerű is. Ma a fogyasztók elsősorban az édes borokat kedvelik, tehát a borokat utólag édesíteni kell. Az édesítést, a már említett okok miatt csak musttal lehetne elvégezni. Erre Magyarországon csak nagyon kevés üzem képes. Ebből logikus a következtetés, hogy az édes borok zöme a törvény szerint hamisítvány! A céget be kellene zárni, a bort meg kellene semmisíteni.- férjünk vissza arra, hogy az Ón borában izocukrot talált az OBI.- Erre a vádpontra a bírósági tárgyalás előtt nem kívánok kitérni. Az tény, hogy vettem izocukrot.- Mennyit?- Mint az a rendőrségi anyagból köztudott, közel 41 millió forint értékben vásároltam. De ezt nem egyszerre, hanem körülbelül egy év leforgása alatt apránként.-Ezt érthetem úgy, hogy a korábban vásárolt izocukorral dúsított bor egy része már forgalomba került?- A kérdés indokolt, de a bírósági tárgyalás előtt ezt hagyjuk nyitva.-A rendőrségi iratokban 17 ezer hektoliter körüli mennyiségről van szó. Ez meglehetősen tetemes...-Lassan több mint 20 éve gyakorolom a borászatot, az utóbbi hatévben intenzíven, mint egyéni vállalkozó. A kezdésnél az volt az elképzelésem: a fogyasztói igényeknek megfelelő, jó minőségű, olcsó borokkal lépek a piacra. Ezt csak a költségek minimálisra szorításával lehetett elérni. Fokozatos fejlesztések után jutottam el odáig, hogy jelenleg már képes vagyok ilyen mennyiségű bort feldolgozni és forgalmazni.-Állítólag Ön a zárlat alatt is értékesítette a termékét...- Ez teljesen vad állítás, majd a bíróság eldönti, hogy mi igaz ebből.- Ón szerint, mi az igazság?-Nem hiszem, hogy a tárgyalás előtt észszerű lenne ebbe a fejtegetésbe belefolyni.- Vagyis, nem szeretné kiteríteni a kártyáit...-Ez a világos fogalmazás, így van.-Miért pont Drahos Pétert keresték meg az OBI-tól?-Az OBI jelenleg megtesz mindent annak érdekében, hogy erkölcsileg, anyagilag, de fizikailag is megsemmisítsen. A sorozatos törvénytelenségektől sem riadnak vissza.- Ezt bizonyítani is tudja?- Természetesen. Semmi olyant nem állítok, amit a bíróság előtt nem tudnék egyértelműen bizonyítani.-Sejti, hogy ki áll az OBI mögött?- Én nem akarok háborút sem az egri borkereskedőkkel, sem az Egervinnel, sem a téeszekkel. Nem kizárt, hogy tevékenyen résztvett, résztvesz va- lamenyik cég a „felszámolásom” elősegítésében. Alapvetően mégis az OBI az, amely nemcsak rosszindulatúan, de törvénysértően is jár el. Tevékenysége kimeríti a szándékos károkozás tényét.-Dolgozik az OBI-nál valaki, aki személyes ellenfele?- Is-is - mondja Drahos úr. - Van sejtésem, de amit az ember nem tud bizonyítani, azt ne állítsa. Ez is kiderül majd a bíróságon.- Milyen hatással lehet ez az ügy az egri, a magyar bor hírnevére?- Még a legelején, mielőtt a rendőrségi vizsgálat megkezdődött volna, beszélni akartam az OBI igazgatójával, de ő erre nem volt hajlandó. Én ezen kívül is mindent megtettem annak érdekében, hogy ne kerüljön a nyilvánosság elé az egyébként sem bizonyított dolog. Sajnos úgy néz ki, hogy a magyar bor hírneve csak a termelőket érdekli. Véleményem szerint ez az ügy komoly károkat okoz majd. Erre egyébként már felsőbb szinten is rájöttek, ezért leállították az izocukor felhasználásának további felgöngyölítését. A tévében az Objektív műsorában az ORFK illetékese kinyilatkozta, hogy csírájában fojtják el az ügyet. (A csíra én vagyok!?) Sajnos a sajtóban ezideig rendkívül sok téves, és a magyar bor hírnevének is ártó információ jelent meg...-Ón egyébként szőlőből is készít bort?-A kérdés jogos, a közvélemény a borhamisításon a vízből, cukorból és seprőből vagy törkölyből való borkészítést érti. Én szőlőből készítem a bort, amit az is bizonyít, hogy jelenleg közel kétezer szőlő- termelővel állok kapcsolatban. A bor pedig csak akkor lesz az enyém, ha a vételárat kifizettem. Mivel az értékesítést nem engedélyezik, így a szőlő árát sem tudom a gazdák felé rendezni, ahogy azt ígértem nekik. Ennek ellenére nagyon sokan biztosítottak: jövőre is hozzám hozzák a szőlőjüket.-Nem gondolt még arra, hogy közöttük keresse a haragosát, aki az OBI-nál kezdeményezte az eljárást?-Ugyan! A termelők zöme nekem drukkol. Rengetegen telefonálnak és kérdik, miben segíthetnek. Kifejezték részvétüket, sőt volt olyan is, aki felajánlotta, ha kell elmennek tüntetni akár a miniszterhez is.- Mennyit forgalmaz egy évben?- Az elmúlt esztendőben tízezer hektoliter fölött volt.- Úgy gondolom, az APEH sem örülne, ha bezárná a boltot...- Valóban így van, hisz több mint tízmillió forint adót fizetek az államkasszába évente. Az idén ez lényegesen több lett volna, de sajnos ez a novemberi, decemberi zárlat rendkívül nagy kiesést jelentett.- Hogy áll jelenleg az ügye?- Nyomozati szakaszban van, illetve egy felülvizsgálati kérelemmel fordultam a miniszter úr felé. Négyessy Zita A héten már beszámoltunk róla, hogy bombariadó volt december 13-án, kedden Poroszlón, a helyi általános iskolában. Nem sokkal ebéd előtt hívta fel telefonon az intézmény vezetőjét egy sejtelmes hang, s közölte, hogy pusztításra alkalmas detonátort helyeztek el az épületben. Ezt természetesen követte azonnal az iskola kiürítése, majd pedig a tűzszerészek kezdték meg munkájukat. Szerencsére - mint ahogyan az az ilyen esetek többségében lenni szokott - semmiféle robbanószerkezetre nem bukkantak a szakemberek. Elkönyvelhették tehát azt, hogy ismét ostoba tréfálkozásnak estek áldozatul. A Füzesabonyi Rendőrkapitányság nyomozói sem tétlenkedtek, hanem kiterjedt nyomozást folytattak a telefonálók kilétének megállapítása érdekében. Munkájukat siker koronázta, hiszen már csütörtökön A városháza dísztermében tartotta tegnap éves közgyűlését az Egri Városszépító Egyesület. Az egybegyűlteket Sós István elnök köszöntötte, majd dr. Löjfler Erzsébet titkár idézte fel azokat a munkálatokat, amelyeket nem akármilyen eredményként könyvelhet el az idén az egyesület. A legnagyobbak egyike a Bazilika díszkivilágítása, amely annak a programnak a része, amelynek keretében esténként fényárban úszik a vár, a Dobó Gimnázium főbejárata, a Dobó tér, a Minorita templom, és néhány napja a Bazilika. Ez utóbbi négy és fél millióba került, és külön köszönet mindazoknak, akik anyagiakkal hozzájárultak a kivitelezéshez. Az egyesület életében emlékezetes marad az idén újra felállított Mária szobor a Farkasvölgy utcában, emléktáblát^ avattak továbbá dr. Sziklay Árpád egri gyermekorvos tiszteletére. Örvendetes - remélhetően ez a kör tovább bővül -, hogy egyre több iskola kapcsolódik be munkájukba. A A Szerencsjáték Rt. 17-én, szombaton Miskolcon, a Rónai Sándor Művelődési Házban rendezi országos fősorsolását. A gálaműsor kezdetekor a 6- os lottó nyerőszámait, ezt követően pedig az 5-ös lottó nyerőszámait húzzák ki. Utána a területi igazgatóságról meghívott 120 lottózó között sorsolják ki a nyereménytárgyakat. A hat úgymond - képbe került három községbeli ifjú. Tegnap már ki is hallgatták őket: a 15 esztendős, fiatalkorú B. Gyulát, továbbá B. Györgyöt és P. D-1, akik gyermekkorúak. A fiatalok elmondták, hogy az ominózus napon lógtak a tanórákról, s mivel rettentően unatkoztak, ezért határoztak úgy, hogy szórakoznak egy kicsit. B. György lakásának telefonját használták, s azt is bevallották, nemcsak a poroszlói iskola szokásos rendjét zavarták meg butaságukkal, hanem Egerbe is telefonáltak, elmondásuk szerint a kereskedelmi szakközépiskolába. A rendőrség természetesen - az igazságszolgáltatásban közreműködőkkel együtt - megteszi a szükséges lépéseket. Remélhető, hogy ezek elegendőek lesznek a szórakozó ifjak számára is, hogy többé ne cselekedjenek a keddihez hasonlóan. (-y) Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet diákjai például letisztogatták a városban lévő műemléktáblákat, míg a Deák Ferenc Katolikus Általános Iskola tanulói sírokat gondoztak. A városszépítőket - munkájuk elismeréseként - a nyár végén Pro Agria emlékplakettel tüntette ki a közgyűlés. Az évzáró közgyűlésen szó volt a következő esztendő feladatairól is, valamint kiosztották a Városcsúfítók fotópályázat díjait, amelyet a Lokálpatrióta Egylet, a Városszépítő Egyesület és Eger Környezeti Kultúrájáért Alapítvány adományozott a szemfüles, közép- és általános iskolás „fotóriportereknek”. Az első díjat Pálfy Noémi és a pásztorvölgyi iskola 7. A osztálya kapta. A második: Sebestyén Anna, valamint a pásztor- völgyi iskola TESZ fotós-csapata, a harmadik: Gál Éva és Sebők Nikoletta. Pénzjutalomban részesült a Deák Ferenc Katolikus Iskola Zöldike csoportja, továbbá Balogh Zoltán, Kun Frigyes és Békefi Rita. területi fősorsoláson ugyanis - tombolajegyek alapján - 20-20 fogadót sorsoltak ki az országos fősorsoláson való részvételre. A gálaműsoron résztvevők mindegyike nyer: szombaton összesen 20 Opel Astra típusú személygépkocsi talál új gazdára, százan pedig 150 ezer forint értékű betétjegyet vehetnek át. Akik Egerért dolgoztak - városszépítők számvetése Lottó fősorsolás Miskolcon Mire ügyeljünk a karácsonyi vásárlásoknál? A közeledő karácsonyi ünnepekben szeretetünk jelét többek között ajándékokkal is szeretnénk kifejezni. A vásárlás a gazdag kínálat ellenére is gondot okoz, türelmetlenek vagyunk, sokszor nem azt vesszük meg, amit szeretnénk, vagy ami a megajándékozottaknak tetszik. Csak az ünnepek után derül ki, hogy az ajándék nem működik, minőséghibás, a ruhanemű mérete nem megfelelő. Ilyenkor ajándékot lehetőleg olyan utcai árustól vagy csomagküldőtől ne vásároljunk, akinek az üzletét nem ismerjük. A hibás árut ugyanis nincs hová visszavinni. A vásárlásról kérjünk nyugtát akkor is, ha erről az eladók „megfeledkeznek". Reklamáció esetén a számlának, nyugtának nagy jelentősége van, ezért feltétlenül őrizzük meg. A jótállási kötelezettség körébe tartozó termékekhez az eladó köteles átadni az úgynevezett „garancia” jegyet, amely tartalmazza a szervízhálózat listáját. Ha az ilyen termékek 72 órán belül meghibásodnak, a vásárló kívánságára az eladás helyén kötelesek azonos típusú új termékre kicserélni. Itt fontos lehet, hogy ebbe a határidőbe nem tartozik bele az az időtartam, amely alatt a kereskedő üzletét bármely okból - tehát az ünnepek miatt is - nem tartotta nyitva. Egyéb termékekre általában a hat hónapos szavatossági idő vonatkozik, amely azt jelenti, hogy ha a terméknek rejtett hibája van, a vásárló jogosult reklamálni, panaszát meg kell vizsgálni. Vita esetén a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet szakvéleményét kell kérni. A 6/1990. (VI. 5.) KeM sz. rendelet szerint a vásárolt terméket a kereskedő nyolc napon belül köteles kicserélni akkor is, ha a termék nem minőség- hibás. Nem vonatkozik ez az élelmiszerekre, gyermekjátékokra, kozmetikai készítményekre és fehérneműkre. Ha az utóbbi két áruféleségnél a csomagolás sértetlen, kérhetjük a cserét. Nyolc napon belül a nem minőséghibás árucikkek esetében a vevő csak cserét kérhet, a vételárat nem kérheti vissza. Óvakodjunk a hamis kazetták vásárlásától, mert komoly károkat okozhat a lejátszó készülékben. A karácsonyfaégők csak előzetes vizsgálat után kerülhetnek forgalomba, az olcsó piaci áru tűz- és balesetveszélyes lehet. Az olcsó csomagolású - nylontasakos - szaloncukor esetében győződjünk meg a feliratozásról és a minőségmegőrzési idő helyességéről. Minőségi kifogásainkal először célszerű az üzlet vezetőjét megkeresni. Amennyiben a reklamáció eredménytelen, észrevételeinket a „Vásárlók Könyvéiben tehetik meg. Jogszabály írja elő, hogy minden magán- és állami üzletben „Vásárlók Könyvé”-t kell tartani, amelybe a vevő beírhat. Ezt úgy kell elhelyezni az üzletben, hogy a vásárló kérés nélkül hozzájuthasson. Panasszal fordulhatunk a települési önkormányzat jegyzőjéhez vagy a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez (Eger, Kossuth u.9.). Levélcím: Eger, Pf.: 310, telefon: 36/311-093), esetleg a KERMl-hez (Budapest, VIII., József krt. 4-8., levélcím: 1428 Budapest, Pf: 20, telefon 1/210-0370). Végül ne feledjük, hogy a zsúfoltság és a nagy tömeg kedvez a zsebtolvajoloiak. Bisztriczki László felügyelőség-vezető