Heves Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-28 / 280. szám
6. oldal Az Olvasók Fóruma 1994. november 28., hétfő A szeretet postaállomása Nagykarácsonyban található Messzire távozott, jó vadászok nyomán... A Magyar Posta az idén is megnyitja a Karácsonyi Posta kapuját. Az 1994. november 27. és december 25. között Nagykarácsony kisközség postájára érkező képeslapok és levelek karácsonyi külsőt öltve jutnak el a címzettekhez. A különleges jelzéssel és ünnepi bélyegzéssel ellátott levelezőlapok és levelek értékes közvetítői a megbékélésnek, a szeretetnek. Ezzel Nagykarácsony kisközség a szeretet postaállomásaként segíti mindannyiunk adventi készülődését. November 27-én, advent első vasárnapján délelőtt 11 órakor kürtszó hangjai jelzik az ünnepi postaszolgálat kezdetét. Az adventtól karácsonyig működő Karácsonyi Postát Doros Béla, a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója nyitja meg. A címzetthez Nagykarácsonyon át érkező küldeményeket alkalmi bélyegzés teszi még különlegesebbé. A bélyegzőket Svindt Ferenc grafikusművész tervezte. Az „Angyali üdvözlet”, a „Betlehemi éjszaka”, a „Háromkirályok hódolata” és a „Menekülés Egyiptomba” témájú bélyegzések míves kiegészítői lesznek a karácsonyi bélyegeknek. A szolgáltatást az ország valamennyi postáján igénybe lehet venni. Feladáskor kérni kell, hogy a karácsonyi és újévi jókívánságok Nagykarácsonyon keresztül jussanak a címzetthez. A küldeményre rákerül az ünnepi ,.Nagykarácsonyon keresztül” jelző. A különleges szolgáltatás 10 forintba kerül, és a rövid kitérő - a nyugat-európai hagyományoknak megfelelően - csupán egy-két nappal hosszabbítja meg a levelek, képeslapok útját. Nem titkolt szándékok szerint ezzel a lehetőséggel szeretnének az év végi levélírói szokásoknak új tartalmat adni. A karácsonyi bélyegek is az ünnepi levelezés maradandósá- gát szolgálják: a bélyegek két címletben, 12 és 35 forint névértéken vásárolhatók meg, 3,5 millió, illetve 1,5 millió példányban. Az idei ünnepi postaszolgáltatás újdonsága a Quelle Magyarország csomagküldő szolgálatának bekapcsolódása a Karácsonyi Posta eseményeinek sorozatába. A Quelle gyermekkatalógusát - mintegy 600 ezer példányban - több mint kilencezer óvodába és iskolába juttatta el a posta azzal a céllal, hogy a szülőknek megkönnyítse a választást, a gyermekek pedig megismerkedjenek a katalógusból való vásárlás előnyeivel, s az ehhez szükséges pontos levélcímzéssel. Bizonyára sokan emlékeznek még rá: tavaly a Mikulás is Nagykarácsonyba költözött, így lesz ez az idén is a Magyar Mikulás Alapítvánnyal közösen szervezett akcióban. A gyerekek Nagykarácsonyba küldhetik a Mikulásnak írott leveleiket, vágyaikkal és kéréseikkel. Levelére minden gyermek meselevelet kap a Mikulástól. Éppen öt esztendeje annak, hogy a Magyar Televízió sportosztálya útjára indította TS-Karácsony elnevezésű jótékonysági akcióját azzal a céllal, hogy a nagycsaládosok nem új, de még használható sportszerhez, ruhaneműhöz, játékhoz jussanak. Az ötletből azóta országos mozgalom lett. Az idén először - kapcsolódva a Magyar Posta rendezvényeihez - „ TS-Nagykarácsony” címmel rendezik meg hagyományos akciójukat. A Magyar Posta karácsonyi akcióinak lesz folytatása is: bélyegtervező pályázatot hirdet a gyermekeknek, arra biztatva őket, hogy rajzolják meg a karácsonyról, a szeretetről szóló élményeiket, gondolataikat. A legjobb munkákból 1995 karácsonyára bélyeg készül. Ez az első alkalom, hogy a karácsonyi bélyeg elkészítéséhez a Magyar Posta a gyermekek közreműködését kéri. Idén először — és remélhetően nem utoljára - igazán látványos eseménnyel záiják le különleges karácsonyi szolgáltatásaikat. A Magyar Posta lesz az újévi Vigadó-beli Interope- rett-koncert fő támogatója. A koncertet élő adásban közvetíti a Magyar Televízió, és azt átveszi az Eurovízió is. Bíznak benne, hogy a Karácsonyi Posta ünnepi szolgáltatásai az idén is elnyerik ügyfeleik tetszését. „Bravúros” tett A tibeti Shisapangma hegyet először egy kínai hegymászó csoport hódította meg 1964-ben, s azóta senki sem ért fel a csúcsra, főleg nem egyedül - közli kedvelt napilapom egy szenzációs teljesítményről szóló hír bevezetéseként. S jött egy francia alpinista, aki egymaga hajtotta végre a bravúros tettet. A 8201 méter magasban lévő táborhelyről vágott neki az útnak, és három óra tizenöt percig tartó küzdelem után jutott fel az említett földrajzi képződmény legmagasabb, 8046 méteren lévő pontjára. A tudósítást egy fénykép is erősítette. Néztem a fotót, s örömmel állapítottam meg: Jean-Cristophe Lafaille - mert ő volt a bátor hegymászó - arca nem tükröz kimerültséget, a fáradtságnak a nyoma sem észlelhető a sziklák lovagján. Nem kis büszkeséggel, a férfinem újabb győzelmeként olvastam fel az írást feleségemnek, aki rövid megjegyzésével hűtötte le lelkesedésemet:- Könnyű volt neki, lefelé ment! — S valóban, a cikk újbóli átolvasása után jöttem rá: a közölt adatok asz- szonyomat igazolják, a bátor alpinista hegymenet helyett völgymenetbe kapcsolt, s a jelzett idő alatt 155 métert ereszkedett alá. így a tett nem is annyira bravúros. Vagy mégis? Lehet, hogy csak a lapkészítés pontatlansága fosztott meg attól, hogy felhőtlenül osztozzam a felhők fölé merészkedő Jean örömében...?- verőczey Az idősek köszönik Régi olvasói vagyunk lapjuknak. Éppen ezért nagyon szépen kéijük a lapban megjelentetni az alábbi köszönetét: Köszönetét mondunk az egri lajosvárosi Karitásznak a november 20-án nekünk juttatott ajándékért. Külön köszönet Boros Lajosnénak azért az önzetlen segítségért, amiért el is hozta annak, aki nem tudott elmenni érte. Nagyon jó egészséget kívánunk neki: A lajosvárosi idősek Olvasószolgálatunk A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Adott esetben a levél szerzőjének nevét és címét nem közöljük, de a levelet ismertetjük. Kérjük olvasóinkat, gondjaikkal forduljanak hozzánk bizalommal. Február első hete volt, sajnos, hó nélkül. Lezajlottak már a téli disznóhajtások, elmentek a külföldi vendégvadászok, akik muflonkosra és szarvasra járták az erdőt a Bükk egri erdészetében. Ilyenkor már nem nagyon illik zavargászni a vadat, már idei vadmalacot is jelentettek az erdészek. Mi azért mégiscsak za- vargásztuk... Na, nem nagyon, mert csak teljesen kis létszámmal, mindössze hatan voltunk. Édesapám miskolci vendége Be- reczky Elek, az egri erdészetvezető, Ercsényi Pali (nekem akkor még bácsi, nem annyira a korkülönbség miatt, mint inkább a tisztelet okán): - ők hárman az elálló puskások, mi hárman pedig a „hajtők”; Eged Pista és Melega Pista erdészek és jómagam. El ne feledjem, velünk volt Füles, jókötésű kiskutyánk. Anyja tacskó, apja teljesen bizonytalan, hát amolyan ,sétány- keverék”, de a disznót nagyon jól hajtotta. Külön előnye kis termete, mert a disznó, különösen a nagyobb darab, nem fejvesztve menekült előle, csak inkább nyugtalanítva a kutyától, csendesebb erdőrészek felé húzódva. Melega Pistáék ismertek a Berva-bérc környékén egy magányos kant, a hajtóvadászatok során nem került terítékre. Most hát ezt a kant kerestük. Na persze, kérdés, merre járhat, egy idősebb kan nagy csavargó, ki tudja, hol jár úttalan útjain, a harmadik megyében talán. Apámék hárman végigállták a Kiskútlápa hajlatát, erre merőleges a Berva-bérc, és mi hárman a hosszú hegyhát két oldalát mozgattuk meg. Nem hajtás volt ez, még csak nem is riglizés, hanem a tetőt végigkövető feltáró úton ballagtam én, a két Pista pedig szintén egy-egy szekérúton a Berva-bérc két oldalán, mindhárman nagyjából párhuzamos útvonalon. Rossz széllel, és ha a kan „itthon” van, tőlünk és Fülestől felmozgatva - remélhetően - puska elé kerül. Mi hárman megállapodtunk, nem bántjuk, esetleg rókát vagy süldőt lőhetünk. Na, indulás... A tető, ahol én haladok, sziklás, köves, borókás, és itt már girbe-görbére korcsosult cserfákkal, gyertyánokkal vegyes kis tisztásokkal tarkított, kezeletlen erdő. Mintha csak cserkelnék, figyelmesen haladok, jobbra-balra leskelődve, meg-megállva. Alig jutok vagy 200 métert, máris egy kis csapat muflon ugrik meg előlem az egyik köves részről; csupa lim-lom, vagyis jerkék, bárányok és három, araszos gigájú kis kos. Szajkók is repkednek előlem, mérgesen rikoltva szidalmaznak, pedig a fene se bántja most őket, és amíg ezeket figyelem, észre sem veszem, amint jobbról négy bika jön fel a tetőt szegélyező borókásból. Mind a négy elég erős, mind a négy koronás bika, és - engem észrevéve - nagy robajjal ugranak be a Melegoldalba. Már nem messze lehetünk az elálló három puskától, amikor felhangzik Eged Pista baritonja; ,Józsi bácsi, vigyázzon, megy előre a disznó!” Ott van egy lucfenyővel, borókával, kökénnyel benőtt kis katlan, abból kelt fel. Még egy perc se telt el, máris pattant egy golyólövés... Majd egy másik... végül egy harmadik! Ennek fele se tréfa, a kan hát itthon volt, és nagyon remélem, meg is van, mert a Füles egy helyben ugat. Most már sietünk ám, mert hajt a kíváncsiság, és mihamar oda is érünk. De nem találunk, nem látunk senkit. Melega veszi észre lent, vagy 300 méterre az oldalban, hogy ott vannak mindhárman, apám, Elek, Pali és a kutya is, köztük egy nagy, szürke tömeg - a disznó! A kanyargós Kiskútlápán hamar odaérünk, és mondják, a kiáltás után máris megjelent a kan. Legfölül Elek állott, és közte meg Ercsényi Pali között tört volna ki a hajtásból. Elek odalőtt végig- agyas Schönbauerjéből, a disznó völgynek fordult a lövése után, és amikor robajlott lefelé, Pali bácsi is odalőtt, de a disznó jelzés nélkül rohant tovább lefelé. Édesapám állott legalul, így hát ő is hozzálőtt a rövidvágtában lezúduló disznóhoz, mire vagy 50 métert még szaladt, támolyogni kezdett, majd eldőlt. Most forgatjuk, nézegetjük a lövéseket, mert szabály, hogy a disznót (és a rókát) addig kell lőni, amíg mozog. Vajon melyikük lőtte? Hát, nem lesz könnyű ítélet! Mert mindhárom golyó benne van, mindhárom a jobb oldalán érte, és mindhárom lövés olyan, hogy egy kalappal be lehetne fedni, tehát halálos találat. A kan nem olyan óriás, de lesz az agyar 20 centi körül, ez már nagyon szép trófea. Itt, a köves és sziklás részeken elég ritka, hogy nem törött egyik sem! Végül csak megegyeztek: az agyarak Ercsényi Palié lesznek, a bőr Eleké, a hús megy az erdészeti üzem konyhájára (na, elég rágós lesz) az élmény pedig mindany- nyiunké, közös emlék. Innen már nem érdekes... fotózás a részemről, utána zsigere- lés — a két Pista ezt szakszerű precizitással végzi -, és mire elkészülünk, odaér a közelben levő termeléstől az egyik erdei munkatárs, egy nagy sodrott lóval, így aztán könnyűszerrel huzatjuk ki a disznót az útra, ahol majd felszedi a terepjáró kocsi. Lefelé hajlik a nap, és erősen közeleg az alkony, amikor útnak indulunk Eger felé, hazafelé. Régen jártam arra... de nincsen hét, és talán nap sincsen, hogy emlékeimben ne járnék újra ugyanott. Belenyugvó fájdalommal, mert egyre kevesebben maradunk azok közül, akik ebben a kis írásban „előfordulnak”. Melega Pista régen meghalt, Ercsényi Pali bácsi - kínzó még a gondolata is — nyugdíjas idejének harmadik hetében, és apám is átment már azon a nagy vízen, ahonnan nincsen visszatérés. Elek is idén már 80 éves - de még vadászik, és adja Isten, hogy vadásszon is még jó pár évig! Nekem is egyre kevesebb van már hátra, és ezek a kis írások legyenek kis kopjafák elmúlt vadászatok, elmúlt örömök és messzire eltávozott, jó vadászok emlékére... Ferenczy Ferenc Hogyan csinálják Tirolban? Ausztriában 1990-ben feltűnt az egészségügyi statisztikában, hogy Tirol egyik falujában kiugróan sok a tüdőrákos megbetegedés, noha itt nincs semmi ipari létesítmény, s jó a levegő. Végül kiderült, hogy a talajból sok radon jön fel. Összesen 2600 házat érint a probléma, de még csak 4 épületben oldották meg, különböző pince- és födémszellőztetési módokkal. De ez igen drága, az egyik helyen 1 millió schillingbe került, míg a ház értéke 3 millió. A mentesítés, a lakosok felvilágosítása a tartomány egészség- ügyi miniszterének feladata. Szakértői csoport alakult, s a faluban többször összehívták a lakosokat, s elmondták nekik a tennivalókat. Ám ez csak a kezdet - ezzel maguk is tisztában vannak.
