Heves Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-08-09 / 237. szám

1994. október 8-9., szombat — vasárnap Sporttükör 15. oldal Agyrázkódás miatt Károly nem edzett Nagy a valószínűsége, hogy a helyenként már téliesre fordult időjárás miatt melegen kell öl­töznünk a hétvégi labda­rúgó-bajnoki fordulóra - kiegé­szítve esernyővel -, ha nem akarunk dideregve szurkolni. Reménykedjünk abban, hogy lesznek még szebb napjaink az ősz folyamán, hiszen a szezon második fele még hátravan. Sőt, a labdarúgó NB Il-ben még csak most következik a nyolca­dik forduló az FC Hatvan szá­mára is, amikor a Hajdúnánást fogadja otthonában. A leg­utóbbi, MTK elleni mérkőzésen annak ellenére balszerencsés volt a hatvani gárda, hogy a kék-fehérek többet támadtak, miközben egy erősen vitatható büntetővel győztek. Sokat­mondó az MTK-s szurkolók kritikája, csapatuk játékát látva tüntettek a meccs végén, még edzőjükkel is konfliktusba ke­veredtek, amire Bicskei Berta­lan már nem emlékezik. Legyen ez a Hungária kör­útiak gondja, a hatvaniak to­vábbi bánata, hogy az elfoglalt­sága miatt korábban visszavo­nult, de kölcsönös szándék alapján ismét pályára lépett Ká­roly a büntetőt kiváltó esetnél agyrázkódást szenvedett. Azért kellett lecserélni, azért nem ké­szülhetett társaival egész héten. Szerencsére mások bevetésre készek, mint tudtuk meg Tóth Dénes edzőtől, akinek naptá­runk szerint vasárnap lesz a névnapja.- Győznünk kell, hogy to­vább tudjunk tervezni. A Haj­dúnánás mögöttünk van ugyan a bajnoki táblázaton, de ez nem lehet megtévesztő számunkra. Bizonyára a fiúk is átérzik a ta­lálkozó jelentőségét, és az aka­rással nem lesz baj. Hatvani Béla az esküvője miatt nem védhet A labdarúgó NB III. kilencedik fordulójában két mérkőzés lesz megyén belül. A listavezető FC Eger legutóbb közel állt a meg­torpanáshoz, mert bár játékban elvárhatót nyújtott Palotáson, a helyzetkihasználás akadozott, mondta tegnap Csuhay József edző. Eger csapata a Szécsény elleni mérkőzésre a szokásos módon készült, továbbra is Já- vorszki nélkül, akinek rendre kiújul a sérülése. Az edző újabb győzelmet vár. A másik „itthoni” mérkőzés Recsken lesz, ahol a Tenk ven­dégszerepei. A hírek szerint a recski futballisták nem várták meg a lehűlést, többen tartós megfázással bajlódtak már egy hete a Gyöngyös elleni mérkő­zés idején is. Egyesek lábadoz­A megyei I. osztályú labda­rúgó-bajnokság 9. fordulójában a második helyen álló Besenyő­telek a harmadik Felsötárkányt fogadja. A tavaly bronzérmes hazaiak - a selypi fiaskót le­számítva - a legtöbb gólt sze­rezve menetelnek. A védelem­ben a Nagy E. és Forgács he­lyére érkező Kóródi és az újra csatasorba állt Lengyel mellett a fiatal Szilágyi kap lehetőséget. Kiss János, a hazaiak mestere elmondta: - Szűkös játékoske­rettel a megszokott rendben ké­szültünk erre a fontos mérkő­zésre. Úgy ítélem meg, hogy jobb csapat a Besenyőtelek, és nak, mások átveszik a vírust, így bizonytalan, hogy milyen erőállapotban várják mai ellen­felüket. Az viszont biztos, hogy a Tenk Hatvani Béla nélkül ér­kezik Recskre, a vendégkapus ugyanis az esküvőjét tartja. Mi­vel Nagy P. még nem veheti vissza szerepét, alighanem új­ból Kovács Imre áll a háló elé. Mi háromesélyesnek tartjuk a mérkőzést, noha a hazai pálya előnye dönthet. Utazó csapataink közül a Gyöngyösi AK az eddig nyeret­len Balassagyarmat otthonában lép pályára, egy pontot feltétlen remélünk Bezzeghéktől. A meg­szokott gyöngyösi csapatból Csomós hiányzik, mivel össze­gyűltek a sárga lapjai. A Füzesabonyra ismét nehéz remélem, ezt a pályán érvénye­síteni fogják a fiúk. Ha nye­rünk, leszakíthatjuk az üldöző­ket, és nyugodtabban várhatjuk az elkövetkező meccseket. A tárkányiak az eltiltását le­töltő Bartuska vezetésével vo­nulhatnak ki a pályára. László István edző ezúttal nem számít­hat a külföldön dolgozó Kiss Gyulára és az eltiltott Nagy Gergelyre. A tréner szerint a Besenyőtelek eredményei ön­magukért beszélnek, esélye­sebbek is a győzelemre. A tár- kányi pontszerzést sikernek könyvelné el. Könnyebb ellenfelet kapott a feladat vár a veretlen Szolnok otthonában. Az abonyiak is ki­tűnnek mostanság a gólhelyze­tek elpuskázásában, így fájdal­mas pontveszteségeket szen­vedtek két legutóbbi mérkőzé­sükön. Idegenben, mint a hét­köznapi kupameccsen is, a já­tékosok inába szállt a bátorság, márpedig úgy nehéz sikerre vinni a felkészülési munka gyötrelmeit. Jó lenne, ha „ösz- szekapná” magát a csapat, mert nehéz feladat a következő he­tekben is bőven lesz, hiszen a Szolnok után a Jászberényt fo­gadják, majd mehetnek Egerbe. Ellenfél dolgában az Apc sem panaszkodhat, a Multi Rocco vendégeként. A Fradi ellen nem voltak „nyuszik” csütörtö­kön Farkasék, rajta hát most is! listavezető Selyp a Sírok csapa­tában. A hevesiek idegenbeli pontszerzése óvatosságra inti a Pétervásárát. A Gyöngyösha­lász újabb sikert arathat a Pá­rád ellenében. Nehéz dolga lesz az Energia .S'C-nek, ha folytatni akarja Poroszlón is az eddigi bravúros vendégszereplést. Varga István játékosai a balsze­rencsésen elvesztett hazai mér­kőzések után lehet, hogy az Energián állnak bosszút? Az alsóházi rangadón a Tar- naörs - Nagyréde találkozón Agócsék az esélyesebbek. Há­romesélyesnek látszik Tarnale- leszen a Novaj vendégjátéka. Csernai Pál hétfőtől a soproni vezetőedző Az EMDSZ-Soproni LC el­nöke, Laczó István megállapo­dott Csernai Pállal, a Németor­szágban élő jeles szakemberrel. A megállapodás értelmében a volt élvonalbeli futballista, a több külföldi nagycsapatnál is rendkívül eredményes munkát végzett vezetőedző irányítja .hétfőtől a soproni NB /-es klub labdarúgócsapatának munkáját. Sportműsor Szombat Birkózás: NB Il-es csapatbaj­noki mérkőzés, Egri Vasas - Diósgyőr, 9-es iskola, 11. Kézilabda: NB Il-es női bajnoki mérkőzés, Novaj - Ópályi, 11. Kosárlabda: NB I-es női baj­noki mérkőzés, Egri TK - Ta­tabánya, Körcsarnok, 11. Labdarúgás: Eger körzet I. osz­tály (14). Egercsehi - Andor- naíctálya, Egerszalók - Kis- nána. Eger körzet II. osztály (14): Bükkszék - Mikófalva, Demjén - Szajla. Heves- Füzesabony körzet (14): Kömlő - Pélyv Kápolna - Boconád, Sa­rud - Atány. A Szihalom - He- vesvezekény mérkőzést később rendezik. Szabadidősport: Hunguesttel a csúcson futóverseny, Gyön- gyös-Kékestető, 11. Teke: megyei bajnokság, Eger, tekecsamok, 8. Tenisz: Rekesz-kupa korosztá­lyos kiemelt verseny, Gyön­gyös, Batthyány tér, 8. Természetjárás: Dr. Lénáit Já- nos-emlékverseny, Bervai Cserkészpark, 8.30. Vasárnap Kézilabda: NB Il-es női bajnoki mérkőzés, Record-Sirok - Já­noshalma, 15. Labdarúgás: Eger körzet 1. osz­tály (14). Balaton - Verpelét, Szilvásvárad - Erdőkövesd, Vécs - Egerbocs. Szabadnapos: Egerbakta. Eger körzet II. osz­tály (14): Felsötárkány - He­vesaranyos, Mátraballa - Do­hánygyár Eger, Váraszó - Ke- recsend. Szabadnapos: Nosz- vaj. Gyöngyös körzet (14): Márkáz - Vámosgyörk, Hort - Gyöngyöstarján, Boldog - Gyöngyössolymos, Adács - Zagyvaszántó, Karácsond - Visznek, Rózsaszentmárton - Ecséd, Detk - Heréd. Rögbi: NB Il-es bajnoki mér­kőzés, Gyöngyösi Farkasok - Szentes, 15. Szabadidősport: „Fut a Heves”, őszi futam, Heves, 10. Teke: megyei bajnokság, Eger, tekecsamok, 8. Tenisz: Rekesz-kupa korosztá­lyos kiemelt verseny, Gyön­gyös, Batthyány tér, 8. Természetjárás: Bükki VM SE túrája. Találkozás: Eger, autó­busz-állomás, 6.50. Pályáról - pályára: Recskre utazik a Tenk Labdarúgó NB II., Keleti-csoport, vasárnap (14): FC Hatvan - Hajdúnánás, Zvolenszky (Farkas, Holczimmer). Labdarúgó NB 111., Mátra-csoport, szombat (14): Jászberény - Dunakeszi, Balassagyarmat - Gyöngyösi AK, Inges, Recsk - Tenk, Jónás, Pásztó - Monor, Multi Rocco - Apc, Bogár. Va­sárnap (14): Rákospalotai EAC - Palotás, FC Eger - Szécsény, Pintér, Szolnoki MÁV MTE - Füzesabony, Saskői. Megyei I. osztály, szombat (14): Bélapátfalva - Petőfibánya, Szolnok m-i jv. Heves - Pétervá- sára, Csukás (Farkas, Molnár L.), Besenyőtelek ­Felsötárkány, Mészáros (Buda, Györgyfi), Selyp- Sírok, Pest m-i jv. Vasárnap (14): Gyöngyösha­lász - Párád, Nógrád m-i jv., Poroszló - Energia SC, Bartos (Nagy S„ Gombos),Tamaörs - Nagy­réde, Holtner (Kovács L., Dévai), Tamalelesz - Novaj, Borsod m-i jv. Megyei 11. osztály, szombat (14): Hatvani Loko­motív - Kisköre, Kovács L., Makiár - Tárná­méra, Szilágyi. Vasárnap (14): Erdőtelek - Ti- szanána, Csukás, Kompolt - Egerszólát, Kalmár L., Gyöngyöspata - Abasár, Szabó S., Domoszló- Atkár, Gergelyi, Istenmezeje - Mátraderecske, Forgó, Szűcsi - Gyöngyösoroszi, Sipeki. A megyeiben: Besenyőtelek - Felsőtárkány Cs. Kovács Mihály 19 éve vezető az egri futballban Mindenki előtt nyitva áll az FC Eger ajtaja A mostanihoz hasonló körülmények között és előzmények után tizenkilenc esztendeje, Libertényi Sándort követően lett az Egri Dózsa szakosztályvezetője Cs. Kovács Mihály, és került egy kiesés felé tartó csapathoz, amely el is búcsúzott egy esztendőre az NB II-től. Azóta tagja a szakosztály veze­tésének. Tavasszal, Domán László lemondását követően, megbízták az FC Eger elnöki feladataival, amit a legutóbbi klubközgyülés szeptemberben megerősített.- Most már nyugdíjasként dolgozhat az egri futballért.- A Ruhaipari Szövetkezet elnöke voltam sok éven át, az átalakult cég ügyvezető igaz­gatójaként mentem nyug­díjba. A jelenlegi megbízatást már nem olyan lelkesedéssel vállaltam, mint hajdan. Jobb lett volna az elnöki feladato­kat egy fiatalabbra, egy vál­lalkozóra bízni, aki szintén szereti a futballt, és anyagiak­ban is többet tehet. A gondok ismeretében azonban nem mondhattam nemet.- Annak idején viszont fia­talítottak az edzői poszton.- A Bp. Honvéddal voltunk jó kapcsolatban, Galántait és Hosszút hoztuk játékosnak, de edzőt nem sikerült. Akkor kértük fel Bánkúti Lászlót, aki addig futballozott. Most Csu­hay esetében is úgy érzem, hogy jó edző válik belőle.- Meglehetősen mély pont­ról kell felemelni — nyilván közösen - az FC Egert.- Sok volt már a jövés-me­nés. A csapat fele kölcsönjá- tékosból állt, ami tarthatatlan, és nem is vezetett csak a ki­eséshez. Szerintem nem Kiss Tibor munkája eredményezte közvetlenül, hogy NB Ill-ba kerültünk. Talán jobb lett volna, ha tavaly kiesünk, most alighanem előbbre tar­tanánk. Nem lehet más cé­lunk, mint a feljutás. Később olyan csapatra van szüksége a városnak, amelyik az NB Il-ben az első öt között szere­pel. A visszakerülés szándé­kát megfogalmaztuk a játéko­sok felé, az ösztönzést is úgy alakítottuk ki.- Több ismert szakember foglalkozik az utánpótlással, ami tetszik a szurkolóknak.- Az utánpótlás nevelését az elmúlt években kissé elha­nyagoltuk, pedig rendkívül fontos feladat. Gondolom, nem kell sorolni példákat-az egri labdarúgás tpí|éo?t9bpl. Örülök, hogy a serdülők szá- molatlanul rúgják a gólokat, és most tervszerűen folyik a fiatalok nevelése.- Nem kerülhető el, hogy ne szóljunk az anyagiakról.- Az alapítványból még biztosítható ez a bajnoki ész- tendő, de az nem jelenthet maradéktalan biztonságot. Őszintén remélem, hogy talá­lunk segítőkész vállalkozó­kat, akiket a klub elnökségébe is szeretnénk beválasztani. Minden segíteni akaró előtt nyitva van az FC Eger ajtaja, szívesen látjuk magunk kö­zött az újakat. Ne csak anya­giakban segítsenek, hanem szóljanak is bele a dolgok menetébe. Vállalkozói tevé­kenység indítását is tervez­zük. Feltétlenül számítunk az önkormányzatra, az utóbbi időben a városi vezetés mos­tohán kezelte a futballt. Jobb eredményekkel akarjuk kiér­demelni a segítséget, hogy le­gyen közös örömünk egy jó egri labdarúgás. Fesztbaum Béla Jutalmazták legjobb úszóinkat A szeptemberi római világbaj­nokságon helytállt magyar úszóknak pénteken a Bello- Fontana Váci utcai éttermében rendezett ünnepségen adták át a megérdemelt jutalmakat. Az idén eddig lezajlott vi­lágversenyeken a sportágak so­rában a kajak-kenusok mögött a második legjobb eredményt produkálták az úszók. Szá­mukra, valamint a felkészíté­sükben részt vevő szakembe­reknek a jutalmakat Gallov Re­zső államtitkár, az OTSH el­nöke adta át. - A római ered­ményeket Darnyi Tamás nélkül értük el - mondta többek között a Sporthivatal vezetője. Külön dicséret illeti - az ismert előz­mények után különösen - Ró­zsa Norbertét, aki fel tudott jutni ismét a világ tetejére, ami Atlantára, az 1996-os olimpi­ára nézve is biztató. Birkózás: Eger - Diósgyőr Nagy valószínűséggel a mos­tani hétvégén azok a sport­ágak lesznek kedvezőbb helyzetben, amelyek terem­hez kötöttek. Ilyen például a birkózás, amiben újabb csa­patbajnoki fordulót bonyolí­tanak le ma. Egerben nagy összecsapásra van kilátás, a Vasas vendége a mindenkor válogatottakkal __ rendelkező Diósgyőr lesz az Északi-lakó­telep 9-es iskolájának torna­termében, 11 órától. Lakatos András, az egriek edzője kisebb változtatást eszközöl a Spartacust verő csapaton, hogy még ütőképe­sebb legyen a gárda az esé­lyesebb vendégekkel szem­ben, akik közül hiányzik az olimpiai bajnok Repka, akit műtötték. A mérkőzést Ma­gyar Ottó vállalkozó, egykori egri birkózó szponzorálja. A teremsportok közül te­kében, sakkban, asztalitenisz­ben bajnoki szünetet tartanak, de tekében megyei egyéni versenyt azért rendeznek. Kézilabdában teljes a nagyüzem, az Egri KC a Bé­késcsaba, a Füzesabony a Ki­rálymajor, a Heves a Kőbánya vendégeként lép pályára, a Gyöngyösi Főiskola Pásztón folytathatja jó sorozatát. Sí­rokban (vasárnap délután) a Jánoshalma, Novajon (a szo­kott időben) az Ópályi vendé­geskedik. Kosárlabdában az Egri TK lányaihoz Tatabányáról jön­nek „látogatók”, kérdés, hogy milyen emlékkel távoznak. Egy hétfő esti, körcsamoki teremfocira hívjuk még fel a figyelmet. Az Egri Fiúk - Nestlé bajnoki mérkőzést 20.30-kor rendezik. Pályázat: jó tanuló -jó sportoló címre Heves Megye Közgyűlésének Sportbizottsága pályázatot hir­det „Heves megye jó tanulója - jó sportolója” cím elnyerésére. Pályázni az 1993-94-es tanév tanulmányi és sporteredményei alapján lehet. Az alap- és középfokú neve­lési-oktatási intézmény veze­tője pályázhat, ha: - a tantestü­let a tanulót a cím elnyerésére méltónak találja, - a tanulmá­nyi átlag a négyest meghaladja, - valamilyen sportágban leg­alább 3 éve versenyez, - diák­olimpiái, szövetségi versenye­ken kiemelkedően szerepelt. A díjat ugyanaz a tanuló többször is elnyerheti, de egymást kö­vető években nem. Adatlapot a Heves Megyei Önkormányzat Hivatala Kabi­net Iroda, Eger, Kossuth Lajos út 9. sz. alatt lehet beszerezni. Pályázni október 25-ig lehet. Tengerparti röplabdaparti Tegnap délelőtt útra kelt a Kordax-Eger Inter Ligában szereplő női röplabdacsapata. Hogy a lányok ne álmos sze­mekkel üljenek az autóbuszra, arról Kosziba István edző gondoskodott, aki reggel nyolctól edzést vezényelt az együttesnek. Mint ismert, a bajnoki rajt az elmúlt hét végén elmaradt, mivel mindkét szlovén csapat influenzára hivatkozva le­mondta a mérkőzést. A klub ügyvezető elnöke, dr. Seress Gábor szerint nagy valószínű­séggel novemberben pótolják az elhalasztott találkozókat, hiszen a következő hónapban igencsak foghíjas az Inter Liga programja. Ehhez persze az is kell, hogy a versenybi­zottság engedélyezze a ki­szemelt időpontokat. Kosziba István annyiban sajnálta, hogy törölni kellett a múlt heti meccseket, mert a csúszással távolabb kerültek a játéktól, a „vérre menő” küz­delemtől. Egészen pontosan négy hónap és két hét telt el azóta, hogy befejezték a leg­utóbbi szezont, s bár menet közben három tornán is részt vettek, mégis a bajnoki és ku­pamérkőzések az igaziak. Szombaton Rijekában lép pályára az Eger. A horvát él­csapat három belorusz röp- labdázóval erősödött, s példá­nak okáért az Olomouci tor­nán 3-2-re legyőzték a házi­gazdákat. Vasárnap Pulába látogat a Kordax, s ismerve az ellenfelet, ez a meccs ígérke­zik könnyebbnek. A szakvezető minimálisan a Pula legyőzésével számol, de kis odafigyeléssel a Rije- kát is „átugorhatják”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom