Heves Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-26 / 252. szám
6. oldal Az Olvasók Fóruma 1994. október 26., szerda Ötven éve történt! • Az 1994. október 17-i számban megjelent „Emlékszel, városom?” című visszaemlékezés késztetett az alábbiak közlésére. A mai I. sz. iskola 1944-ben hadikórház volt, az 547. számú. Ez az épület volt a fősebészet, műtővel. Ott voltam műtősnő húszévesen. 1944. október 27-e akkor péntekre esett. A mostanihoz hasonló, napos idő volt. Kórházunk már parancsot kapott a csomagolásra, így mi az első emeleti műtőben háttal az ablaknak élveztük a napsütést, hárman-négyen fiatal lányok. Az egészségügyi katonák szögezték a ládákat. Egyik társnőnk éppen tenyérjóslással próbálkozott. Az intéző nővér tenyerét nézegetve mondta: csupa rossz a közeli időben. Hirtelen repülőgépzúgás, majd tompa moraj. Ahogy megfordultunk, az Ir- galmaskórház ablakai sűrűn hulltak a földre. Karola, aki már átélt pár bombázást Debrecenben, felkiáltott: Bombáznak! - Rohantunk menteni a betegeket, mert akkor már megszólaltak a szirénák is. A Dobó utcai óvóhelyre hordtuk a betegeket. Akinek nem jutott hordágy, azt összekulcsolt kezünkre ültetve. Mikor valamennyi biztonságban volt, rohantunk át az Irgalmasok- hoz. Teljesen eltűnt, rommá lett a patakparti szárny. Ott frissen operált és már gyógyu- lóban lévő betegek egyaránt a romok alá kerültek. A műtő ablakai betörtek, por lepett mindent. A romok alól csak hullákat ástak ki. Eltűnt egy szobányi már gyógyult, sebesült katona is. Menetkészen várták papírjaikat. Egy menekült meg, aki egy emeletet zuhant a fürdőkáddal. Még eszméletén volt, amikor kiemeltük a véres vízből. Szilánkot kapott combtőbe. Rohantunk át a Szent Vince Kórházba, amputálták a lábát, de életben maradt. Késő estére járt az idő, mire fáradtan hazaértem. Szüleim az idegösszeomlás szélén álltak, azt hitték, a hadikórházat érte találat, és már nem élek. Nem lehet elfelejteni azt a borzalmas élményt ötven év távlatából sem! Emlékezni, emlékeztetni pedig kötelességünk! Emlékezzenek a túlélők és a mai iskolások is! Kiss Kálmánná Németh Irén volt önkéntes ápolónő Eger, Hétvezér u. 18. A recski „Fogas kérdés” ügyében - olvassák a másik fél véleményét is Kérem, tegyék közzé válaszomat Kindle Jánosné október 19-én megjelent panaszos levelére. Örültem volna, ha lehetővé teszik, hogy Kindle Jánosné levelét még megjelenés előtt elolvassam, válaszomat megírjam, így a két levelet ugyanabban a számban közölhették volna. Ez a megoldás az olvasók objektívebb tájékoztatását szolgálná. Kindle Jánosné levelének pontatlanságai elferdítik a tényeket. Este nyolc órakor csöngetett be a lakásomra a Kindle házaspár. Kérdésemre, hogy miért nem jöttek a délután folyamán a rendelőbe - hiszen ott voltam még egy órával korábban is -, az volt a válasz, hogy félt a gyerek, nem tudták korábban meggyőzni, hogy eljöjjön. Nekem is van egy hatéves fiam, akit pont akkor készültem lefektetni. A vendégemre bíztam a gyereket, és visszamentem a rendelőbe. Nem kezdek se „ím- mel-ámmal”, se lelkesedéssel fúrni, amíg meg nem állapítom, melyik fog okozza a fájdalmat, így semmilyen goromba utasítást nem adtam a gyereknek. Azt sem vártam el tőle, hogy ő döntse el, melyik foga fáj, csupán arra kértem, összpontosítson az én kérdésemre, mert a válaszai alapján tudom csak felállítani a diagnózist. Fúrás közben a gyerek fokozatosan csukta a száját, gátolva ezzel a beavatkozást. Aki volt már fogászaton és hallotta a fogászati turbina hangját, az tudja, hogy ezt a hangot túlharsogni csak emeltebb hangon lehet. Nem is volt baj addig, amíg a gyerek fúrás közben el nem kapta a fejét. Köztudottan veszélyes, ha a turbinafúró - a beteg önkéntelen mozdulata miatt - lágyrészekhez ér, roncsolja vagy elvágja ezeket, ezért rendelési idő alatt az asszisztensnő rögzíti a beteg fejét. Rendelési idő után, asszisztensnő nélkül, tudatában annak, hogy felelős vagyok azért, ha a gyereket bármilyen lágyrészsérülés éri, rászóltam, valóban említvén azt is, hogy nem szívesen jöttem el a gyerekem mellől. Legnagyobb meglepetésemre a Kindle anyuka ahelyett, hogy a gyereket próbálta volna jobb belátásra bírni, rám förmedt. Éppen el akartam magyarázni a szülőknek, ha nem hatnak a gyerekükre, hogy úgy viselkedjék, hogy én kockázatmentesen végrehajthassam a beavatkozást, fölöslegesen töltjük az időt, de nem jutottam szóhoz, mert Kindléné emelkedett hangnemben kijelentette: nem kémek a kezelésből, inkább elviszi a gyereket. Mivel készenléti kötelezettségem nincs, kétség nem fér ahhoz, hogy nem voltam és nem vagyok köteles munkaidőm elteltével, a szabadidőmet feláldozva, a gyermekemet elhanyagolva visszamenni a rendelőbe, és bárkit ellátni. A jövőben még jobban meg fogom gondolni, hogy megtegyem, mert kiteszem magamat annak, hogy a segítő szándékomért nem köszönetét kapok, hanem jutalma egy ilyen, hitelemet rontó, becsületsértő cikk lesz. Dr. Jozefovics Judit Recsk, Hunyadi u. 3-5. * Az 1994. október 19-i, szerdai számban megjelent egy olvasói levél ,Jogas kérdés: megsértődhet-e a fogorvos?” címmel. Meglepődve és hitetlen- kedve olvastuk a levélben leírtakat. Azért döntöttünk levelünk megírása mellett, mert a levélíró arra hivatkozik, hogy véleményével és tapasztalatával nincs egyedül. Mi, a Mát- raderecskei Általános Iskola tanárai, évek óta kísérjük tanulóinkat rendszeresen iskolafogászati szakrendelésre dr. Jozefovics Judit DOKTORNŐHÖZ. így, csupa nagybetűvel. A doktornőben egy hivatását értő, azt magas szinten művelő, a gyermekeket szerető és megértő embert ismertünk meg. Iskolánk valamennyi tanulója 1-8. osztályig személyes, jó ismerősévé „vált” az évek során „Judit doktor néninek”. Gyermekeink a rendszeres fogászati kezelésekre félelem nélkül mennek, s ez jórészt a doktornő türelmes, halk szavú egyéniségének köszönhető. Mi, pedagógusok, az iskola minden tanulója, „több mint kétszáz gyermek” nevében köszönjük a doktornő szakértelmét, türelmét és emberségét. Kívánjuk, hogy munkáját továbbra is hasonlóan végezze mindannyiunk, a többség megelégedésére. Általános Iskola tantestülete 12 aláírás * A „Fogas kérdés: megsértőd- het-e a fogorvos?” című panaszos levéllel kapcsolatban szeretnénk véleményt nyilvánítani. Tesszük ezt annak ellenére, hogy soha nem fogtunk még tollat egy újságcikk elolvasása kapcsán, akár egyetértettünk azzal, akár nem. Most mégis kötelességünknek érezzük, hogy szót emeljünk. Felháborítónak és megalázónak tartjuk, hogy ilyen egyoldalú tényközlés jelenjen meg valaki valós vagy vélt sérelme alapján. A pellengérre állított személy egy olyan halk szavú, finom modorú, munkáját messzemenően lelkiismeretesen és alaposan végző orvos, mint Jozefovics Judit, községünk egyik fogorvosnője. Nem tudjuk, Kindle Jánosné honnan veszi a bátorságot, hogy saját benyomását mások véleményével megegyezőnek titulálja? Nem vitatkozni akarunk vele, csupán véleményünket szeretnénk kinyilvánítani. Asszonyom! Gondoljuk, tudja, Ön csak egy ember a sok közül, akik igénybe vették vagy veszik ezután is a doktornő gyógyítómunkáját. Miért hiszi, hogy az Ön által leírtakkal fenntartás nélkül egyetértenek mindazok, akik jól ismerik az orvosnő tevékenységét, személyiségét? Mint óvónők, számtalan esetben hallottuk a hozzánk járó gyerekek szüleitől: leányaikban, fiaikban nincs egy szemernyi félelem sem, ha dr. Jozefovics Judit kezeli őket. (Személyes pozitív tapasztalatainkról már nem is szólunk.) így valószínűleg felesleges „jóindulatú”, drámai figyelmeztetése, miszerint: „... tanuljanak a példámból, és bármennyire fáj a gyerekük foga, nézzék el kínjait, és ne vigyék fogorvoshoz sötétedés után, legalábbis ne Recskre dr. Jozefovics Judit „doktornőhöz”... Csak mellesleg említjük meg, hogy egyik kolléganőnk férje eddig három ízben fordult munkaszüneti napokon az orvosnőhöz segítségért. Minden alkalommal otthoni munkáját félbehagyva, készségesen elment a rendelőbe, ahol asszisztens segítsége nélkül látta el a beteget. Ingyen! Ha nem tudná, rendkívüli időpontban - munkaidőn túl - ügyeletes orvoshoz kell fordulni, akár felnőttről, akár gyerekről van szól. Tudjuk, az út hosszabb Egerig, mint Recskig. Olcsóbb és kényelmesebb is. Vajon tudja-e, hogy a doktornőnek is van egy hatéves kisfia, akit egyedül nevel, s akinek az elhelyezése késői órákban talán nem is olyan egyszerű? Ennek ellenére - bár nem volt kötelessége - mégis az Önök rendelkezésére állt. Ha segítő szándék nem vezérelte volna, nyugodt szívvel irányíthatta volna Önöket az ügyeletre. De nem tette. Ne akarja velünk elhitetni, hogy az orvosnő goromba volt, mi több, „nyomdafestéket nem tűrő hangon leteremtette az amúgy is megszeppent gyermeket.” Akik ismerik őt, ezen csak mosolyogni tudnak. Ön három ízben is idézte a doktornő állítólagosán elhangzott szavait. Ön hogy nyilvánította ki nemtetszését? Ebből ugyanis elfelejtett idézni. Ha addig oly kellemes tapasztalatai voltak a másik fogorvosnővel kapcsolatban - akinek fáradozására még mindig számíthatott -, ez esetben miért nem őhozzá fordult? Miért most használta ki az alkalmat - kissé megkésve - köszönet- nyilvánításra? Nem érzi, hogy ez enyhén szólva ízléstelen? Jozefovics Judit doktor, és nem „doktor”. Szerencsére az Ön idézőjele ezen mit sem változtat. Majd húsz évig tanult, hogy ezt a címet elnyerje, és arról is tudomásunk van: igen szép eredménnyel. (Emellett szakvizsgával is rendelkezik.) Az orvosnő stílusát jól ismerjük. E cikk kapcsán az Önét is... Ha abban reménykedik, hogy sikerült megingatni azok hitét és bizalmát, akik őt szeretik, tisztelik, és munkáját köszönettel veszik, nagyon téved. Nem hisszük azt sem, hogy hazánk kegyet gyakorolt, amikor egy művelt magyar embert „befogadott”. (Még jó, hogy nem Önön múlik, ki hol telepedhet le.) Ha jól tudjuk, Önt például Mátraderecske „fogadta be”... Mielőtt elfogultsággal vádolna, közöljük, nekünk sem egyformán szimpatikus minden orvos. De általánosítani nem lehet. Mint ahogy nem általánosíthatunk semmilyen más pályán dolgozókkal kapcsolatban sem. Jozefovics Judit azon orvosok közé tartozik, akihez bármikor félelem és szorongás nélkül merünk fordulni. Azért, mert készséges, intelligens, megbízható orvos. Ön nyilván nem osztozik véleményünkben, szíve joga. Arra viszont senkitől sem kapott felhatalmazást, hogy szubjektív benyomás és megítélés alapján megpróbáljon lejáratni egy embert, sőt másokéval megegyezőnek minősítse véleményét. Szabad orvosválasztás van. Éljen a lehetőséggel! Szabad véleményt is nyilvánítani, de mielőtt legközelebb tollat ragad, jól gondolja meg, nem marad-e sáros a keze, ha azzal dobálózik? Székesi Istvánná Sőreginé Pócs Éva Tóth Józsefné Fábián Gáborné Bódi Csabáné Tarjányi Józsefné Fásiné Fodor Katalin Kolozsváriné Tarjányi Mária
