Heves Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-07 / 210. szám
10. oldal 1994. szeptember 7., szerda Milyen veszélyek leselkednek a bölcsődék, óvodák újoncaira? A tanév kezdete a most bölcsödébe, óvodába kerülő kicsiknek is sok újdonságot, sajátos próbatételt jelent. Nemcsak a környezet idegen- ségével, a beilleszkedés nehézségeivel kell megküzdeniük, hanem azzal is, hogy közösségben könnyebben, gyorsabban terjednek a különféle vírusos, fertőző betegségek. Mit tehetnek a szülők ez ellen? - kérdeztük dr. Czinner Antal főorvostól, a Heim Pál Gyermekkórház belgyógyászatának vezetőjétől.- Az 1-2 éves kicsik esetében egészségügyi szempontból az az ideális, ha nem kell fölcserélniük az otthont a bölcsődével. Ebben a korban ugyanis többségük nehezen tűri a bölcsődei körülményeket.- A közösségi élet főként azokat viseli meg, akik korábban már bajlódtak például hörghuruttal, asztmás légcsőhuruttal és középfülgyulladással. De sajnos a többiek is ki vannak téve az úgynevezett bölcsőde-betegségeknek. Egyebek közt annak, hogy az őszi hónapokban többször is összeszedhetnek hurutos, gyulladásos betegségeket.- Teljesen nem lehet kivédeni ezeket a veszélyeket, de a megbetegedések száma, gyakorisága a bölcsőde és a szülők együttműködésével csökkenthető. A gyerekkollektíva szempontjából fontos például, hogy betegen ne adják be a szülők a kicsiket, hiszen ha reggel kúppal lenyomják a lázát, délutánra valószínűleg újra belázasodik, s megfertőzi társait is. A. gondozónőknek pedig nagyon kell ügyelniük a szigorú gyermekátvételre és a higiénés előírások betartására. Az orvos szerint tehát a bölcsőde voltaképp szükségmegoldás.- Áll ez az óvodára is?- Nem, a 3-6 év közötti gyerekek személyiségfejlődése szempontjából az óvoda kifejezetten kívánatos második otthon. Egymástól persze itt is sokféle betegséget elkapnak, de tulajdonképp nem baj, ha az enyhébb lefolyásúakon, például a bárányhimlőn, mielőbb átesnek. Ugyanakkor a gyermekbetegségek java része, így a szamárköhögés, a kanyaró, a mumpsz, a gyermekbénulás oltással kivédhető, s az óvodában, illetve háziorvosi ellátás keretében ez utóbbi ellen az oltást meg is kapják. A hűlések és egyéb kórok pedig ebben a korban már kevésbé viselik meg a gyerekeket.- Mindehhez gyakorlati tanácsként annyit: ha a kicsi belázasodik, a borogatás, a priz- nic a legjobb csillapító. A gyógyszerek közül Rubo- phent, Amidazophent, esetleg Aspirint adhatunk; 1 éves kor alatt 10 kilós testsúlyig 0,1, afölött 0,15 grammos, 3 éves kortól pedig 0,2 grammos kiszerelésben. Ne feledkezzünk meg a bőséges folyadékbevitelről, a te- áztatásról - az evést viszont ne erőltessük. Ha a gyerek láza lemegy, úgyis megjön az étvágyaR. Papp Ágnes Ferenczy Europress MAGYAR ÁLLAMPAPÍR Államkötvén 1997/K Legyen akár kényelmes... ...elfoglalt, előrelátó, a Magyar Államkötvény ideális befektetés. A legkedvezőbb befektetési forma mindazoknak- akik megtakarításaik értékét utánjárás nélkül akarják növelni;- akik rendszeres jövedelmet akarnak általa elérni;- akik tőkét gyűjtenek - például gyermekeik taníttatásához, ingatlan vásárlásához vagy vállalkozás beindításához. _______Államkötvény 1997/K_______ A befektetők 1994. szeptember 5-9. között vásárolhatnak névérték alatt államkötvényt legfeljebb az 1994. augusztus 26-án tartott aukción kialakult átlagárfolyam (100,54%)+0/2 százalékponttal és az aukció értéknapjától felhalmozott napi kamatokkal megnövelt értékén a kijelölt forgalmazóknál. A vételár a névérték felett van és naponta emelkedik, mivel a kamatozás a kibocsátás napjától kezdődött. így a vételár naponta a következő: 101,10%; 101,17%; 101,25%; 101,32%; 101,39%. A legújabb Magyar Államkötvény 1997/K 3 éves futamidejű (1994. augusztus 3. - 1997. augusztus 3.) értékpapír. A kötvény mozgó kamatozású, melynek alapja az 1, 3 és 6 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama +1,75% kamatprémium. A kötvény első félévre érvényes (1994. augusztus 3. és 1995. február 3. közötti) kamata évi bruttó Törlesztés névértéken 1997. augusztus 3-án. A kötvény alapcímlete 10 000 Ft. Kamatfizetési időpontok: 1995. február 3. 1996. augusztus 3. 1995. augusztus 3. 1997. február 3. 1996. február 3. 1997. augusztus 3. Amennyiben az esedékesség munkaszüneti nap, úgy a kifizetés a következő munkanapon teljesül. Az Államkötvény 1997/K megvásárlására fordított összeg a hatályos jogszabályok szerint véglegesen levonható az adóalapból, annak maximum 30%-a erejéig, feltéve, ha azt a magánszemély befektető 1994-ben vásárolta és lejáratig megtartja. Állami garancia van rá. Mind a kamatfizetést, mind a törlesztést az állam szavatolja. A Magyar Államkötvény 1997/K sorozatát külföldiek is vásárolhatják. 26,55%. Állami garancia Adócsökkentő Külföldiek is vásárolhatják Forgalmazó- és kifizetőhelyek: OTP Bank Rt. Eger, Széchenyi út 2., Füzesabony, Gyöngyös • MNB Heves Megyei Igazgatósága Eger, Barkóczy u. 3. Kárpótlási jegyek a tőzsdén Stabilizálódott a kárpótlási jegyek ára a Budapesti Értéktőzsdén az augusztus 29-től szeptember 2-ig tartó üzleti héten. Az átlagár 439 forintról indult az elmúlt héten, míg a hét második felében végig 450 forint volt. A heti átlagár 447 forintot ért el. 284 üzletkötésben több mint 137,5 millió forint összegben forogtak ajegyek. A legtöbb üzletet, szám szerint 70-et múlt hétfőn, azaz augusztus 29-én kötötték a brókerek. Az üzletkötések száma pénteken, szeptember 2-án volt a legkevesebb, 40 üzletkötéssel. A legnagyobb forgalmat, több mint 40 millió forintot múlt csütörtökön, szeptember első napján realizálták az értéktőzsdén. dátum üzlet- forgalom (árfolyamérté- átlagár (forint) szám ken millió Ft-ban) aug. 29. 70 23,908 439 aug.30. 49 10,870 443 aug. 31. 66 35,548 450 szept. 1. 59 40,018 450 szept. 2. 40 27,185 450 Kellemetlen őszi „lombhullás” Az ősz sajátos velejárója, hogy természetes fejfedőnket, a hajat is „lombhullás” ritkítja. Ez azonban önmagában nem ok az aggodalomra, mert általában nem hajhullásról, hanem hajváltásról van szó. Egy-egy szál ugyanis körülbelül 6 évig „él”, s az elöregedett állomány jobbára az ősztől február végéig terjedő időszakban hullik ki. A szakirodalom szerint a fejbőrön átlagosan 100.000 hajszál található, bár a szóródás színek szerint is elég nagy. A szőkéknek például 140.000, a barnáknak 108.000, a vöröseknek viszont alig 90.000 szál alkotja a hajzatát. A ritkulás, a kopaszodás pontos okait a tudománynak máig sem sikerült tisztáznia. Tény, hogy ez a biológiai jelenség elsősorban a férfiak hajkoronáját tépázza: az 50 fölötti férfiak 60 százaléka részben vagy egészben kopasz. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az utóbbi időben a nők körében is gyakoribbá vált a hajkészlet erőteljes fogyatkozása. A bőrgyógyászok ennek egyik okát a lófarok-frizurában látják: ez a viselet a homloktájékon rontja a vérkeringést, aminek hajhullás a következménye. A fogamzásgátlók többsége az orvosi tapasztalatok szerint szintén nem „hajbarát”, és sok jel utal arra, hogy közvetve még a spirál használata is előidézhet nagymértékű ritkulást. A hajváltás őszi-téli periódusában sem szabad természetes tünetnek tekinteni a foltos hajhullást. Érdemes azonnal szakorvoshoz fordulni vele, mert a kellemetlen jelenség az előidéző okok (mandulagyulladás, gennyes fog, stb.) ismeretében viszonylag gyorsan megszüntethető. A szokatlanul erős hajhullás - megfelelő külső és belső gyógyszeres kezeléssel - rendszerint szintén megállítható. Jó tudni, hogy a különféle hajfestékek gyakran okoznak allergiát, illetve bőrgyulladást - a hajfixálók viszont szerencsére csak a legritkább esetben károsítják a hajat.- bolt Távtanulási program a leendő képviselőknek Az önkormányzati választások előtt úgynevezett távtanulási programot állított össze az Ön- kormányzati Akadémia és a Fővárosi Oktatástechnológiai Központ, hogy szakmai segítséget nyújtson a jelenlegi és a leendő képviselőknek a hatásos önkormányzati munkához. Mint a szervezők elmondták, ma Magyarországon mintegy 80 ezer választott képviselő tevékenykedik a helyi önkormányzatokban, s munkájukhoz sokféle szakismeret szükséges. Ezért a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem, az Alkotmánybíróság és a Fővárosi Oktatástechnológiai Központ szakértői munkacsoportja a jogállamról, emberi jogokról, hatalomról, a Magyar Köztársaság államszervezetéről és az önkormányzatokról állított ösz- sze olyan tananyagot, amely kötetlen módon teszi lehetővé a tanulást. A mintegy 16 ezer forintba kerülő tananyag audio- és videokazettákat, tankönyveket és szöveggyűjteményeket tartalmaz. Az anyag elsajátítását országos tutori hálózat segíti, amely munkáját a választás napja előtt 90 nappal kezdi meg. Szakértők szerint a távoktatással segített egyéni tanulás módszere igen rugalmas, önellenőrizhető és számtalan konzultációs lehetőséget kínál. (MTI) Pályázat Az Axel Springer - Magyarország Kiadói Kft. pályázatot hirdet a kiadásában megjelenő megyei napilap főszerkesztői munkakörének betöltésére. A munkakör 1995. január 1-jétől tölthető be, de - az átvétel és a folyamatosság érdekében - a kinevezés előtt egy hónapig a nyugdíjba vonuló főszerkesztővel együtt kell dolgozni. A munkakör betöltésének feltételei:- felsőfokú iskolai végzettség- többéves újságírói gyakorlat- jártasság a szerkesztői munkában- erkölcsi feddhetetlenség- közösségteremtő és -fenntartó készség- vezetői gyakorlat- a megyéhez való kötődés, illetve annak vállalása. Azonos rátermettség esetén a bírálóbizottság figyelembe veszi az újságírói pályán eltöltött évek eredményességét, a másoddiplomát, a számító- gépes szerkesztési ismereteket és az idegennyelv-tudást. A pályázatokat legkésőbb 1994. október 15-ig kell benyújtani KMH jeligével az Axel Springer - Magyarország címére (1122 Budapest, Városmajor utca 11.). A pályázat tartalmazza:- munkahelyének megnevezését, munkaköri besorolását, jövedelmét- eddigi munkahelyeit és beosztásait- szakmai életútját bemutató részletes önéletrajzot és referenciát- iskolai, egyéb végzettséget tanúsító okiratok másolatait- a lap tartalmi munkájának megújításával, valamint a szerkesztőségi munka vezetésével kapcsolatos elképzeléseit. A pályázatokat bizalmasan kezeljük. A személyes meghallgatásról, illetve a döntésről a pályázók értesítést kapnak. A pályázattal, illetve a munkakörrel kapcsolatos információkról a 06/1-202-2211 telefonon lehet felvilágosítást kérni.