Heves Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-01 / 205. szám

6. oldal Horizont 1994. szeptember 1., csütörtök Pszichológiai tanácsok bevonulóknak Szeptember _________ ezü stös törzsű bükk a termé­A nyár múltával visszagondo­lunk a szabadság szép napja­ira. Ki vízparton, ki külföldön töltötte a meleg napokat. Van, aki hegyek, erdők között üdült. Milyen jó volt járni az erdei úton, amelyet kék üs­tökű csormolya szegélyez. Milyen jó volt nézni az erdő fényámyát. „Zöld lomb kö­zein - Áttörve az égbolt, - A rét mezein - Vegyül árny- és fényfolt.” (Arany: A tölgyek alatt). Az erdő tiszta levegője, a hegyek hullámzó végte­lenje, a kanyargó turistaút fel­edtette a poros gondokat. Ma már tisztában vagyunk azzal, hogy az erdő nagy kincs, amelyet védeni kell. Az erdő adja bútorainkat, szer­számainkat, tűzifánkat. A kandalló lángoló fahasábjai a római focust idézik, amely az otthont jelentette, ahová bol­dogan tértek meg a polgárok a napi munkából, vagy a harc­mezőről. A házi tűzhely szent volt, mert a családot jelen­tette. Ma már féltjük az erdőt nemcsak a savas esőktől, ha­nem a kíméletlen üzleti szel­lemtől is. A mahagónifa irtása egész területeket tett kopárrá. Az erdők adják a legértéke­sebb életfeltételt, az egészsé­ges levegőt. Ezért a kanadai hatóság nem engedi megbon­tani a világ legnagyobb mér­sékelt övi őserdejének egysé­gét. A Csendes-óceán mentén fekvő, 317 ezer hektáros er­dőséget érintetlenül őrzi meg az utókornak. A 800 évnél is idősebb fákat őrző Kitlope őserdő Vancouver városától ' 1400 kilométerre északra te­rül el, s a világ legértékesebb természeti és kulturális kin­csei között tartják számon. Hazánk erdészete is félén­ken őrködik azon, hogy erdő­területeink megmaradjanak. A trianoni békeszerződésig a magyar erdők területe 7.400.000 hektár volt, és az ország 26,1 százalékát borí­totta. Trianon után 1.200.000 hektár erdő maradt az ország területének 12,6 %-án. Jelen­leg az ország 18,2 %-án talá­lunk erdőt, 1.700.000 hektár területen. Szerencsénk, hogy feltalálták a műanyagot, amely a fa felhasználását visszaszorítja. Energiát a gáz, az olaj és a nukleáris energia szolgáltat. így az erdő fái, mint szelíd óriások, hosszabb ideig gyö­nyörködtetnek bennünket. Az égbe szökő fenyőóriás, az szét hatalmát jeleníti meg. Az erdőnek akár egy négyzetmé­ternyi területén is a növények, virágok számtalan faját talál­juk. Az erdő olyan, mint az elveszett paradicsom. A te­remtés nagyságát és szépségét egyaránt megtaláljuk benne. „Langyos az éj... - Most van a perc, - Amikor zúgni kezdenek a lombok, - Mikor a fák, a szelíd óriások, - A földön átveszik az őrséget, a gondot, - Gesztenyefák, - A férfiúi tölgy, a pátriárka hárs, a holdezüst olajfa - Mind egy ütemre bókol s egybeolvad - Egy ünnepélyes, orgonás mo­rajba. - Virradatig - Hadd aludjon az élet, hadd érjenek a sorsok, - Virrasztanak a fák, nőjenek a gyümölcsök, - A bölcsők és nyoszolyák és ko­porsók, - A csend hullámain az égi mély beszélget: - Csendben ülnek el a sorsok, - És az illatban múlnak el a mérgek” (Sík: A fák, a szelíd óriások). Erdők szélén, esteledő nap­fényben pihenünk meg iga­zán. „Lombringató erdősze­gély, - Lombringató, gond­ringató... - Szabad-e ülni csendesen? - Szabadon, szél­től mentesen... - Szabad-e élni rendesen, - Mintha nem volna semmi sem? - Se szél, se tél, se könny, se gond?” (Sík: Szél a Pilisen). Clairvaux-i Sz. Bemát azt mondotta: az erdő tölgyei és bükkjei tanították meg Isten szeretetére. Az erdő óriásai között, a fák rengetegében rá­találunk a Teremtőre, aki ha­talmasat és szépet alkotott. Ezért nehéz a nyár végén el­búcsúzni az erdő kifogyhatat­lan szépségétől. „Búcsúzom tőled, drága bükkösöm, - Nehéz a szívem, holnap költözöm. - Hadd mondjam el, ti karcsú, tiszta fák, - Mi volt nekem a zengő némaság... - S már-már a fák titkát is ellesem? - Elnyúlni fölfelé türelmesen... - De itt, de itt még végigkúsztatom - Az égbe húzó bükkfaszálakon - Az esti csendben ünneplő szemem, - Véremben és hú­somban érezem: - A mara­dandókhoz is van közöm. - Isten veled, szerelmes bükkö­söm.” (Sík: Búcsú a bükkös­től). Az erdőzsongás vár. Vi­szontlátásra, jövőre! Miklós Béla Eltűnt a strandon a kajmán (ív.) Bevonulva sok helyen végle­gesnek tervezett alegységedhez kerülsz, ahol szabadidődben együtt lehetsz majdani újonc és „öreg” katonatársaiddal és pa­rancsnokaiddal, kiképzési idő­ben azonban újoncokkal veszel részt kiképzésen ideiglenes szervezetben. Másutt az újon­cok az alapkiképzés alatt külön vannak elhelyezve, és együtt is maradnak az alapkiképzés vé­géig­Az újoncok mindenesetre az alapkiképzés alatt „védettsé­get” élveznek, türelmesek ve­lük, több figyelmet kapnak, többet és aprólékosabban segí­tenek, magyaráznak nekik. Amikor bekerülsz az ilyen alegységbe, legtöbbször senkit sem ismersz, sem a helyet, sem a követelményeket. A közös sors, az egymásrautaltság hatá­sára azonban hamarosan barát­ságok szövődnek a közvetlen szomszédok, azonos rajba ke­rült katonák között. A közösségben az ügyesebb segít az ügyetlennek, a tanulé­kony a kiképzésben elmaradó­nak. Az alapkiképzés alatt azonban a kiképzés még nem a társak együttműködésére épül, szoros közösségi kapcsolat nem jön létre. Egyénenként folyik a tanítás, ahol a parancsnok értékítélete alapján vannak job­bak és gyengék. A katonák kö­zött fő érték a teljesítmény, mi­nél jobban megfelelni az elvá­rásoknak. A szorosabb kapcso­latok ellen hat így a versengés, részben a parancsnokok elisme­réséért, részben a formálódó közösségben elfoglalt pozíció­ért. A csoport értékrendje, „normája” a katonai szabályzat, a feladatok végrehajtásának színvonala, így a csoportban el­foglalt hely maga is attól függ, ki hogyan teljesít. Ha a kikép­zésben elmaradsz, akár mert távol vagy, akár mert nem tudsz lépést tartani a többiekkel, ha fegyelmezetlen vagy, és a pa­rancsnokok gyakran „foglal­koznak" veled, ez azzal jár, hogy a csoport kiközösít, elha­tárolódnak tőled, peremhelyze- ti'ívé válsz, magányos leszel. Ha csak ügyetlenséged játszik eb­ben szerepet, a többiek segíte­nek, de nem tartanak magukkal egyenértékűnek. Ha fegyelme­zetlen vagy, összeférhetetlen, agresszív, indulatos, társaid a parancsnok pártjára állva közö­sen fejtenek ki rád nyomást, együttesen lépnek fel ellened, vagy szóba se állnak veled. Végeredményben mind a pa­rancsnokok, mind a társak a ka­tonai előírásokat érvényesítik veled szemben, ám míg a pa­rancsnok nem lehet ott minde­nütt, társaid éjjel-nappal veled vannak. A csoport nyomása rendkí­vül erős, még a később reni­tenssé váló katonák többsége sem képes kivonni magát a ha­tása alól. Ráadásul a tanult sza­bályokat mereven és sokkal kérlelhetetlenebből alkalmaz­zák, mint a parancsnokok. Ha­sonló helyzetben életedben legalább egyszer voltál már: kisiskolás korodban, így műkö­dött az osztály közössége is. Az elmondottakból követke­zik, hogy törekedni kell a kato­nai elvárásoknak való megfele­lésre. Ezzel valószínűleg nem is lesz hiba. A teljesítményedet legtöbbször inkább az ront­hatja, hogy túlzottan, görcsösen akarsz, nem tudsz lazítani. Meglehet, az zavar, hogy má­sok előtt kell szerepelned. Ilyenkor is segít, ha más társa­iddal vagy önállóan a körlet­ben, mosdóban gyakorolod a tanultakat. Vannak helyek, ahol ezt tantermi önképzéseken is lehetővé teszik számodra. Tudnod kell, hogy az alapki­képzésen tanulod meg az ala­pokat, méghozzá úgy, hogy egyénileg javítják a hibáidat. Ä kiképzés későbbi részében már más jellegű feladatok kerülnek előtérbe, ahol már türelmetle­nek parancsnokaid az egyéni hibákkal szemben. Amit elmu­lasztottál, így sok letolás árán tudod megtanulni, ami bizony elveheti az önbizalmadat, csök­kent értékűnek tarthatod magad társaidhoz képest. Ilyen esetek legtöbbször amiatt fordulhat­nak elő, hogy megbetegedsz, kórházba vagy gyengélkedőre kerülsz. Ez ellen persze nincs mit tenni, a betegséget gyógyí­tani kell. A kiesés nem teszi le­hetetlenné, hogy beilleszkedj, de kétségtelenül megnehezíti. Vannak enyhébb betegségek, sérülések, amikor a csapator­vos járóbetegként kezel. Emlé­kezz, azért teszi ezt, hogy ha nem is veszel részt a gyakorlati foglalkozásokon, legalább lásd, mit csinálnak és jobban a töb­biek. Ez nem kíméletlenség, tudd, a te érdekedet szolgálja. Ugyanez az oka annak is, hogy sok helyen alapkiképzés alatt az orvosi rendelés, és általában a pszichológusi rendelés a dél­utáni kiképzésmentes időben van megtartva, a sürgős ellátás kivételével. A közösségből semmiképp se vond ki magad. A magá­nyosság gyakran beilleszkedési zavarokhoz vezet. Leggyak­rabban hátterében a katonai ki­képzésben való sikertelenség áll. Tudattalanul ilyenkor két­féle folyamat valamelyike megy végbe benned, esetleg mindkettő. Sikertelenségednek mindig valamilyen okát keresed. Ko­rábban már utaltam arra, hogy van önmagadról egy elképzelé­sed, egy „énképed” arról, hogy milyen vagy. Igyekszel ezt fenntartani, megóvni az új kör­nyezetben is. Tudattalanul ezt teszed sikertelenség esetén is. Egyik lehetőség erre, hogy be­tegségednek tulajdonítod a problémáidat. Egy korábbi részben már leírtam: aki beteg akar lenni, az észre is veszi a tüneteit. Ha betegségnek tulaj­donítod a sikertelenségedet, legtöbbször feladod a további erőfeszítést, hogy megkísérelj megfelelni. Ettől egy lépés, hogy alkalmatlannak tartod magad, és többé ne azt keresd, hogy lehetsz katona, hanem hogyan lehetne bármi áron le­szerelni. Pedig amit valójában be kellett volna látnod, az az, hogy te ebben a tanulási mód­ban ügyetlenebb vagy, hogy be­tegséged miatt elmaradtál ugyan társaidtól, de be lehet hozni, esetleg, hogy elveszett­nek érzed magad, nem bírod el­viselni a szeretteidtől való tá­vollétet, illetve nem tudsz vagy nem akarsz szembesülni azzal, ki is vagy valójában. Az önmagadról kialakított kép védelmének másik lehetsé­ges módja sikertelen közösségi peremhelyzetből, ha fenntartod önértékelésedet, de leértékeled a környezet jelentőségét. Lé­nyege az, hogy te is meg tudnád csinálni mindazt, amit a töb­biek, de nem akarod, mert szá­modra nem fontos ez az egész. Leértékeled hát a hadsereget, parancsnokaidat, társaidat, el­utasítod a katonai előírásokat, mindez szükségszerűen a kato­nai fegyelemsértésekhez vezet, nyílt szembenálláshoz. Felfo­gásod alátámasztására kereshe­ted azokat, akik ugyanúgy gon­dolkodnak, mint te. Igen gya­kori, és bármelyik megküzdési stratégiához társulhat, hogy fel­értékeled saját fontosságodat az otthoni hozzátartozóid szem­pontjából. Ennek gyakran van valóságalapja, legtöbbször azonban nem annyira, amint azt beállítod. Ez gyakran olyan érv, amit önmeggyőzésedre hasz­nálsz ahhoz, hogy ne szembe­sülj saját érzéseiddel. Az állítá­sod így nem az, hogy nem bírod elviselni szüléidtől való távollé­tedet, hanem az, hogy te kibír­nád, de ők nem képesek elvi­selni. Újonc pácienseim némelyike azért aggódik, vajon nem fog­ják-e ebontani őt a társai. A szociomebiai vizsgálatok arra mutatnak, hogy a katonák bará­taikat a hasonló szociális hely­zetű, hasonló végzettségű, in- tellektusú, érdeklődési körű ka­tonatársaik közül választják, ebben előnyben részesülnek a közelben: azonos rajban, háló­körletben lévő társaik. Az újon­cok barátai főként az újoncok közül fognak kikerülni, a sorka­tona rajparancsnok baráti köre is főként a rajparancsnokok kö­zül kerül ki. Ha tehát rossz tár­saságba sodródsz, annak oka nem a hadsereg lesz, többnyire az előzményei megtalálhatók lesznek életutadban. Az alapkiképzés után az újonc katonák közül sokan ad­nak be áthelyezési kérelmet azért, hogy lakhelyükhöz közelebb kerüljenek. Mielőtt ezt tennéd, azt javaslom, gon­dold meg alaposan, és tájéko­zódj! Egyrészt gyakran olyanok teszik ezt, akiknek nem igazán sikerült beilleszkedniük az alapkiképzés alatt. Gondold át, vajon ez a helyzet nálad is? Itt legalább már vannak ismerő­seid. Gondolod, hogy egy ide­gen környezetben jobban sike­rül? Biztos vagy abban, hogy az új helyről - ha sikerül az áthe­lyezésed - többet jársz majd haza, mint jelenlegi alegysé­gedtől? Ha nem, jobban érzed majd magad, ha rálátsz a háza­tokra, de nem mehetsz haza? Végül, amit nagyon alaposan gondolj át: biztos, hogy nem a katonai szolgálattal van prob­lémád, hanem a helyőrséged­del? Az áthelyezések ered­ménye sokszor nem a vélt vagy valós problémák megoldódása, hanem a csalódás és az alkal­mazkodási zavar elmélyülé­se. Az egyik legnehezebb feladat az újonc katona számára a megfelelő viszony kialakítása az öregkatonákkal. A probléma azzal indul, hogy a kapcsolat jellegét nem mindig az újonc formálja. Ne vedd egy kalap alá az öregkatonákat. Vannak közöt­tük rendesek, kisebb részük az, akivel problémád lehet. Javas­lom, hogy bizonyos határig tűrd el az ugratást. Olyan jellegű „tréfákkal” fogsz találkozni, amivel egy kollégiumban vagy munkahelyen is találkozhatsz. A nagyobb helyismerettel ren­delkező és magabiztosabb em-.r bér ugratja ilyenkor a tájékozat­lanabbat, aki átmenetileg kicsit gyámoltalanul viselkedik. Van azonban egy határ, amikor a tréfa durvává válhat. Ezt már semmiképp se hagyd. A meg­oldás semmiképpen sem a ve­rekedés, vagy durva hangnem és fenyegetés. Az öregkatona - hacsak nincs szolgálatban - nem parancsolhat neked. Ha durván viselkedik, panaszt te­hetsz, vagy segítséget kérhetsz a helyszínen lévő parancsno­koktól, rendesebb öregkatonák­tól, bejelentheted, hogy ha nem hagynak békén, az érdekvé­delmi tiszthez, szakasz- vagy századparancsnokhoz, igazga­tási tiszthez fordulsz, esetleg munkaidő után a napos tiszthez vagy egységügyeleteshez. Ennyi általában elég szokott lenni ahhoz, hogy jobb belá­tásra térjen az illető. Sértő mó­don többnyire azok viselkednek az öregkatonák közül, akikkel egyébként is sok baj van fe- gyelmileg, legtöbbször a többi öregkatona sem kedveli őket. Legtöbbször azokkal akar­nak szórakozni, akik agresszí­ven reagálnak rájuk, vagy aki mindent rájuk hagy, és enge­delmeskedik. A kitolások fő színtere a ta­karítás - ha hagyod. Emőke József őrnagy sorozó pszichológus A Düsseldorf melletti Dorma­gen strandján kajmán keltett pánikot a fürdőzők között. Egy 21 éves hüllőbarát magával vitte a tóparti fürdőhelyre egy méter hosszú kajmánját, amely egy óvatlan pillanatban eltűnt gazdája szeme elől. A rendőr­ség helikopterről több száz für- dőzőt szólított fel a strand elha­gyására. A tulajdonos állítása szerint csúszómászó kedvence teljesen „szelídnek” mondható. Akit háromszor ítéltek halálra (YIII/2.) Akkoriban a döntés igazságos­ságát - a vádlottak és hozzátar­tozóik kivételével - senki sem vitatta. Az adott helyzetben lé­lektanilag mindez érthető volt. Ám utólag már jó néhány ké­tely is felmerül. Ä bíróság jóhi­szeműségében nincs ok kétel­kedni. Alaposságában annál inkább... Hallgassuk csak, K. bíró miként rekonstruálja az eseményeket!- E. Simon és szeretője, szo­rult anyagi helyzetük miatt el­határozták, valakit kirabolnak. A faluban köztudott volt, hogy P. Sándorék jómódúak, így rá­juk esett a választás. Annak is utánajártak, hogy a tervezett időben P. még nem lesz otthon. Ezen túlmenően még további előkészületeket is tettek. E. Simon a bűncselekmény nap­jának délutánján - ismerőse kerékpárját elvéve - a helyi vasútállomásra kerekezett. Je­gyet váltott szülei lakóhelyéig, egy közeli településig. De nem utazott el, hanem a biciklit az állomáson hagyva, gyalogosan visszatért a szállására. Ezzel a cselekedetével azt a látszatot akarta kelteni, hogy elutazott. Estefelé a tett színhelyét is be­járta, majd két liter bort vett a kocsmában, s H.-ékhoz ment. Előzetes elképzelésüknek megfelelően tovább itatták a már amúgy is részeg H.-t, sőt, italába még altatót is kevertek. Megvárták, amíg elalszik, majd az udvaron, személyük leplezésére, átöltöztek. H.-né férjének legnagyobb nadrágját adta oda E.-nek, amit az a far­merja fölé fel is vett. H.-né maga is nadrágot húzott a szoknyája alá, lábára férfi fél­cipőt, fejét pedig piros úttörő­nyakkendővel fedte be. Még egyéb ruhákat fogott a hóna alá, így indultak útnak... Megegyeztek abban is, hogy H.-né majd azt utcán figyel, s ha valaki közelít, köhögéssel vagy kopogással ad jelt társá­nak. Amikor odaértek a kisze­melt lakáshoz, E. Simon körbe­járta az épületet, s ennek során belesett a verandaajtó melletti ablakon. Az udvari lámpából kicsavarta az égőt, s eldobta. Aztán egy fejszét keresett, s azt a fészerben meg is lelte. Ezzel feszítette fel a nyári konyha aj­taját, ami könnyen kinyflt. Be­hatolt a lakásba, közben azon­ban véletlenül zajt csapott. Erre ébredt fel P. Sándomé. Felkattintotta az asztali lámpát, majd - egy zseblámpát fogva - kilépett a verandára. Itt talál­kozott össze E. Simonnal. Du­lakodás kezdődött. A védekező asszonyt több baltacsapás érte, a földre zuhant. E. Simon neki­fogott pénzt keresni. Ezenközben a kint ügyelő H.-né észrevette, hogy a szom­szédos portán villanyt gyújta­nak, s egy férfi jön ki a házból. Megijedt, hogy felfedezték őket. Köhögni nem mert, in­kább társa után sietett. Bent el is mondta, mit látott. Ekkor mentek át a gyermekek szobá­jába. Hogy a nagyobbik le ne leplezhesse őket, E. Simon fogta a fejszét, s vele is végzett. A kisebbet nem bántották, de azért H.-né egy zsebkendőt szorított a szájára. E. a fehér- neműs szekrény felső polcáról 1400 forintot vett magához. Kifelé a lakást áramtalanította, az udvaron a véres baltát elha­jította. Magával vitte viszont a kisfiú kerékpárját. A közeli pa­taknál leültek, cigarettára gyúj­tottak. E. visszaadta a nadrá­got, s a biciklivel a kilenc ki­lométerre lévő szomszédos falu pályaudvarára hajtott. Járművét elrejtette, s kisvár­tatva, még a hajnali órákban, személyvonattal visszatért. Rögvest felkereste H.-nét, s az ő fészerükben gyertyafénynél átvizsgálták a ruházatukat. E. Simon zöld pulóverén kis vér­foltot vettek észre, s ezt ciga­rettával kiégették. A férfi az ól­ban bújt meg, míg az asszony a férjét felébresztette, s vele in­dult a faluba a gyilkosság hí­reit megtudakolni. Akadt egy helybéli is, aki e kora reggeli sétájuknak és civakodásuk egy részletének szem- és fültanúja volt. A tanú elmondása alapján H. azt kérdezte feleségétől: Hol züllöttéi az éjszaka? Mire H.-né így felelt: Fogd be a szád, mert te is meglakolsz! Szakítsuk félbe rövid időre az előadást! Szokatlan, de a bí­róság eljárása kissé a monda­beli Prokrusztész cselekedeté­hez hasonlatos. Ez a görög rabló ugyanis áldozatait az ágyába fektette. Aki hosszabb volt, mint az ágy, annak lábá­ból levágott, aki pedig rövi- debb, azt erőszakosan meg­nyújtotta. E módszerrel a ta­nács is élt. Esetenként a való­ságot igyekezett a bizonyíté­kokhoz igazítani, s nem ezekből következtetni a valóságra. A szakértők H.-né szoknyá­jának belső oldalán vémyomot találtak. Ezt valahogyan meg kellett magyarázni.- Ez csakis úgy mehetett végbe - fejtette ki K. bíró -, ha a nő a kisfiú megölésekor gug­golt. E. Simon ezt azzal ma­gyarázta, hogy H.-né azért volt ilyen testhelyzetben, mert ép­pen pénzt keresett a szekrény­ben. Ez azonban nem fogad­ható el. Nézetünk az, hogy en­nek a testhelyzetnek az oka, il­letve indoka, hogy a kétéves gyermeket, szájának befogásá­val, némán kellett tartani. (Folytatjuk) Stanga István Magyar Elemér

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom