Heves Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-12 / 189. szám

1994. augusztus 12., péntek Eger Es Körzete 13. oldal Az „Abanova-szindróma” és tanulságai Mit jelent egrinek lenni? Zarándoktúra az apátsági templomba Az egri Keresztény Értelmiségi Szövetség zarándoklatot rendez Nagyboldogasszony ünnepe al­kalmából a bélapátfalvi apát­sági templomba. A gyalogtúra a szarvaskői állomástól indul holnap reggel 8 órakor. Délelőtt 11 -kor a templomban szent­mise lesz, amelyet Mikolai Vince szemináriumi rektor mu­tat be. Azok részvételét is vár­ják, akik valamilyen okból a tú­rára nem vállalkoznak. Köszönetnyilvánítás a szép ajándékokért A közelmúlban nagy sikerrel rendezték meg Egerben, a Bá­rány-uszodában azt a tömeg­sport-találkozót, ahol a megye- székhely úszni szerető családjai vettek részt. Az Egri Senior Úszóklub szervezte az összejö­vetelt, de a segítők nélkül nem lett volna olyan sikeres. Ezúton mondanak köszönetét a szpon­zoroknak: a Magyar Demok­rata Fórum helyi képviseleté­nek, a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezetének, a Madako Kft.-nek, az Egri Do­hánygyárnak, a Heves Megyei Hírlapnak és a Szuperinfónak. AgriArt-fesztivál „Megzavart nyugalom” A gondolatokat, az érzéseket mozdulatokkal kifejező elő­adóké, vagyis a pantomim-mű­vészeké lesz a pódium ma este nyolctól - ezt követően szom­baton és vasárnap is ugyaneb­ben az időben - az egri Feren­ces-udvarban. Az AgriArt Fesz­tiváliroda szervezésében a Zug pantomimegyüttes a „Megza­vart nyugalom” című darabját mutatja be a közönségnek. Utcai szociális munkás segít a rászorultaknak Az egri Családsegítő Intézet új kezdeményezése az utcai szo­ciális munkás megszervezése. Mindezt az teszi szükségessé, hogy egyre nő az otthonnélkü­liek száma, és sokan nem tud­nak a Kertész utcai gondozói ház lehetőségeiről, ahol az érin­tettek tisztálkodhatnak, igénybe vehetik az egészségügyi szol­gáltatást is. A szociális mun­kásnak, Kovács Zoltánnak az lesz a feladata, hogy „felde­rítse” a rászorultakat. Ehhez ké­rik a lakosság segítségét is. Lapunk korábbi számában ad­tunk hírt arról, hogy újabb utazási iroda ment csődbe, ez­úttal az Abanova. A becsapott egri utasok hűlt helyét találták a kirendeltség dolgozóinak, akik - értesüléseink szerint - ismeretlen helyen tartózkod­nak. Szerkesztőségünkbe egy­más után érkeztek a felhábo­rodott telefonok, és tollat ra­gadtak a szakma képviselői is. Közülük Szucsik György, a Villa Tours Kft. tanácsadója vetette papírra észrevételeit, mondván: olvassák el mind­azok írását, akik akarnak és tudnak tenni annak érdekében, hogy ilyen és ehhez hasonló esetek ne forduljanak elő, és ne lehessen „Abanova-szind- rómáról” beszélni. Idézünk leveléből: „Sok ember szá­mára a nyaralás és a pihenés egyet jelent az önfeledt kikap­csolódással, a zavartalan, gondtalan élettel. Ez így van akkor is, ha az újságok hirde­tési rovatait böngészve az utazni vágyó rábukkan a már hihetetlenül olcsó lehetőségre, az elérhető „álomra”, amit nem szabad kihagyni. Meg­győződésem, hogy az utazási irodával történtek nem a vélet­lenek összjátéka, hanem tör­vényszerű következménye an­nak a folyamatnak, amely át­szövi életünket. Nem kivétel ez alól az idegenforgalom sem. Magam is bevándorló lévén, már az ideköltözésünk első évében igyekeztem megismerni családommal együtt a falut és környékét. Ezért nem csodál­kozom, amikor sok kiránduló veszi az útját az Őrhegy úton felfelé, egészen a Baktai Dia- bázig, vagyis a bányatónál vagy környékén keresi a felüdülést. Jönnek kerékpárral Egerből, is­kolai kirándulás úticéljaként ki­jelölve a hegyi tavat. Érkeznek autóval a közeli és távolabbi városokból - Füzesabonyból, Mezőkövesdről. Találkoztam olyanokkal is, akik a két gyermeken kívül hozták a nagyszülőket is - meg­jegyzem, bámulatos fiatalság­gal mozogtak a hideg víz­ben. Megkérdeztem, hogyan talál­tak ide? „A szomszédunk nem­rég Párádra igyekezett család­jával, közben bementek üdítőre a kocsmába (a Padra), és ott hallották, hogy a hegyek között egy tóban lehet fürödni. Mi is eljöttünk, megnéztük. Nagyon szép, vadregényes, érintetlen sziklás természet, a gyerekek kipróbálták a meredek mászást. Mi csakfürdünk és napozunk.” A hír olvasása azért készte­tett írásra, mert tudom - az elmúlt évek történései is ezt igazolták -, hogy az ilyen cik­kek mindig felkavarják az „ál­lóvizet”, és néhány hét, hónap elteltével minden megy to­vább a maga útján. A tanulsá­gok. a fogadalmak, az intéz­kedések rendszerint elmarad­nak. Nem lehet strucc módjára a fejünket homokba dugni, jó lenne, ha ez az eset tanulságul szolgálna a turizmus vala­mennyi szereplőjének: az utasnak, az illetékes állam­igazgatási és törvényességi jogokat felügyelő szerveze­teknek, és nem utolsósorban a turizmusban dolgozóknak. Két évvel ezelőtt megjelent az utazási irodák megalakítá­sát, működését szabályozó rendeletcsomag, amely szi­gorú feltételekhez kötötte e te­vékenység folytatását. Ennek ellenére a rendelet megjele­nése óta eltelt időszakban Egerben több tucat ember vé­gez illegálisan nemzetközi utazásszervezői munkát, adó­zás, valutaengedély, tb-hozzá- járulás, iparűzési adó, idegen- forgalmi hozzájárulás nélkül. Ezt nemcsak a hirdetésekből, hanem a mindennapos utcai beszélgetésekből is napraké­szen lehet köVetni. A fekete­munkának nincsenek határai. Ma már nemcsak az egyének veszik igénybe ezeket a szol­- Ki van téve a tilostábla! - aggodalmaskodtam.- Láttuk, de inkább a kör­nyezetet tennék rendbe, mint riogatják a népet - válaszolták. Közben kiderült, hogy Mis­kolcról jöttek az újdonsült be­szélgetőpartnereim. Egy júliusi délutánon pedig arra lettem figyelmes, hogy a buszról hamisítatlan hányaveti turistaöltözékben huszonhét fi­atalember, alig idősebb vezér- egyéniséggel az élükön - bizo­nyára az osztály és a tanára - először a Mátra ABC-be, majd a tóhoz vették úticéljukat. A víz feletti placcon szemel­ték ki táborhelyüket, lepakolták háló- és málhazsákjaikat, elő­került a frissen vásárolt kaja, kóla. A „banda” egyik fele ga­tyára, trikóra vetkőzve, harci kiáltások közepette, vezény­szóra tomagyakorlatokat vég­zett, majd futásnak eredtek fel­felé a hegyi úton. Az ott mara­dók fűrészt vettek elő - nemso­kára összegyűlt annyi száraz gally, hogy elkezdődhetett a kondér melegítése. Képzeljék el, a tóból merítet­ték a főzőalkalmatosság aljára a gáltatásokat, hanem cégek, köztiszteletben álló szerveze­tek és alkalmanként önkor­mányzati hivatalok is. Az Eger Idegenforgalmáért Egyesület több alkalommal foglalkozott ezzel a visszás helyzettel, de mind ez idáig csak részeredményekkel. Én személyesen is többször kér­tem a város jegyzőjétől orvos­lást a problémára. A néhány telefonbeszélgetésen kívül ér­demi változás nem történt. Nyilvánosan is felteszem a kérdést: ki a felelős azért, hogy évek óta emberek feketén végzik a nemzetközi utasszer­vezést városunkban? Ki gon­dolhatja komolyan, hogy 6500 forintos díjért - tisztességes szándékkal - utazást, szállást lehet biztosítani Egertől Ege­rig 2500 kilométeres távol­ságra akkor, amikor Eger- Budapest között a buszköltség 800 forint körüli áron kap­ható? Két évvel ezelőtt a Mátra Neo Utazási Iroda hasonló el­bánásban részesítette a tisztelt utasait. Miért felejtették el az emberek és a sajtó ezt a „tan­mesét”? * A Hírlap információi szerint az Abanova pórul járt utasai közül többen feljelentést tettek a városi rendőrkapitányságon, valamennyien futnak a pénzük után... vizet. Hogy miért nem figyel­meztettem őket? Megtettem. Kiderült, hogy Belgiumból ér­keztek vonattal, itt fognak aludni három napig a szabad ég alatt hálózsákban, egyébként Párádra mennek. Ezután úgy vigasztaltam magam: a vízből a forralással kipusztul mindaz, amire gondolni is csak finto­rogva tudok. De miért nem? Lám, a Bel­giumból érkezők mennyire bíz­nak bennünk! Miért nem épít­jük ki a bányató környékét? Tudom, nincs elegendő pénz a megvalósítására. De olyan szép ez a tó, olyan különleges a fekvése, olyan régen tartja a vi­zét... És olyan nagy a világ, olyan sok embernek van pénze, olyan sok lehetőség van azelőtt, aki nem ismer lehetetlent! Egerbaktát a nemzetközi tu­ristaforgalomba bevonva, a tó környékét megfelelő infrastruk­túrával felöltöztetve meg le­hetne teremteni a falu neveze­tességét jelentő pihenőcentru­mot. Egerbakta megélhetne a nyári turistaforgalomból, meg­változhatna a lakosság élete. Hegedűs János „Szőlőhegyek koszorúzzák, me­lyek szelíden ereszkednek az al­földi rónaságra. Megkapóan emelkedik ki sok temploma, s dicsőséges koronája, a vár. Azonnal át érezzük, hogy törté­nelmi városban járunk, ahol a hazaszeretet és a kultúra kar­öltve uralkodtak. Magyaror­szág világító tornya volt Eger évszázadokon át.” E szép gon­dolatokkal - akár útikalauzban is olvashatnánk - ajánlja min­den egri diáknak és a városát szerető, érte tenni akaró pol­gárnak egy lokálpatrióta, Vár- konyi György azt a kis kiad­ványt, amely dr. Bakó Ferenc tollából született. A néprajztu­dós írásában arra keresi a vá­laszt: mit jelentett egykoron és mit jelent ma egrinek lenni? Á szerző történeti hűséggel, A városi közszolgálati televízi­ózás működési keretei felállítá­sának, valamint az ehhez nélkü­lözhetetlen anyagi fedezet biz­tosításának lehetőségeit is megvitatta legutóbbi ülésén Eger város képviselő-testülete. Az itt született döntés, mond­hatni, történelmi jelentőségű a városi televízió rövidke életé­ben: a képviselők ugyanis rábó­lintottak az új stúdió átépítésé­nek költségére -17 millió fo­rint -, valamint a jelenleginél lényegesen korszerűbb techni­kai felszerelés beszerzéséhez szükséges súlyos millióknak a városra eső részére. A magas szintű közszolgálati városi televíziózás felett való bábáskodás azonban nemcsak a helyi önkormányzat feladata - ehhez sem szakemberekkel, sem pedig kellő mennyiségű pénzzel nem rendelkezik —, kel­lett hozzá az is, hogy a Magyar Televízióban felismerjék: pesti aszfalton nem lehet országos te­levíziót csinálni, a meglévő fe­szültségeket ugyanis egyáltalán nem enyhítik a pécsi, szegedi, debreceni és budapesti!!) szék­hellyel életre hívott regionális televíziók - véli dr. Gábor László, a VTV Eger főszerkesz­tője. Az MTV 2000-ig szóló stratégiai terve azonban már tartalmaz új elemeket; ennek jegyében írták alá azt a szán­déknyilatkozatot, amely nyo­mán Egerben is megindulhat a modernizációs program. Jó példa éppen lehetne előt­tünk, az osztrákoké - állítja a főszerkesztő -, ők ugyanis ki­használták azt a történelmi pil­lanatot, hogy állami pénzeken kialakítsák a maguk közszolgá­lati televíziózásának regionális bázisait, mindezt kettős céllal: a helyi lakosság gyors, pontos és magas szintű tájékoztatásá­nak, illeHe a központi televízió vidéki anyagokat illető igényeit az „Eger” név eredetének ma­gyarázatával kezdi a város „ős­lakóinak” felsorolását. A Szent István alapította egri püspöki udvartartás, a gazdasági élet igényei egyre több idegent vonzottak ide, így Eger kezdet­től fogva kevert nyelvű és nem­zetiségű város volt. A kis füzetből megtudhatjuk továbbá, hogyan alakultak ki a hóstyák, kik voltak a fertály­mesterek, és a ma is használa­tos érdekes utcanevek keletke­zésére is választ kapunk. Az írásnak van egy fontos tanulsága is: nem számít ki, hol született, hanem az, mennyire hatotta át a hely szellemisége, mennyire érzi magát egrinek, mit tud róla, mit tesz városáért. A tanulmány ehhez is segítséget nyújt. kielégítendő. Ha kicsit késve, de Budapesten is léptek, az MTV változó gamitúrájú veze­tése, ha sok másban nem. de egyben úgy tűnik, egyetért: a helyzet tarthatatlan. Szerencsére .kezükre játszik - Eger esetében feltétlenül - a városi közszolgálati televízió­zás technikai megújulási kény­szere, azaz feltétlenül lépniük kell. hiszen az igény és az ér­deklődés nagy, könnyen lehet, háttérbe szorulnak a gomba­mód szaporodó, frissen felálló, ennélfogva modernebb eszkö­zökkel induló helyi kereske­delmi tévékkel szemben. Nos, itt már megszületett a szándéknyilatkozat, mi több, ha egyelőre csak jogilag is, de áll az Észak-magyarországi Fő­szerkesztőség miskolci fő-, és egri, illetve sátoraljaújhelyi al­központokkal, önálló műhe­lyekkel. Amennyiben a város biztosítja az elhelyezést - ezt egyébként már vállalta: a Tör­vényház utca 13. alá tervezteti a stúdiót - és beszáll a költsé­gekbe is - a stúdió felszerelése nettó áron 35 és 48 millió forint között lenne úgy itt biztosí­tanák a magas színvonalú köz- szolgálati televíziózást, mi több, az országos sugárzásba is be lehetne kapcsolódni a köz­ponton keresztül. Az összeg csak első pillantásra tűnhet ri­asztónak, lévén nem egy nagy- befektető már jelezte: hosszú távon szívesen áldozna erre a célra, így az ezzel a kiadással járó terhek nem nyomasztanák oly nagyon a város költségveté­sét. Dr. Gábor László szerint te­hát a labda az önkormányzat térfelén pattog, most az a fel­adat, hogy a testület még az ősszel jogilag is bástyázza kö­rül e szándéknyilatkozatot. (KG) Ma még csak álmodnak róla Egerbaktán: pihenőcentrum a bányatónál és környékén Új utakon az egri közszolgálati televíziózás V E szavak értelme örök, amíg ember él a Földön. Sem tes­tünk, sem szellemünk, sem lelkünk nem maradhat egész­séges tiszta források nélkül. Ma pedig, hogy a műanya­gokkal, -hangokkal, -képek­kel vagyunk leginkább kö­rülvéve, még jobban érezzük, hogy a természetesben kell keresnünk életünk jobbítá­sát. Nagy kérdés, hogy fölismer- jük-e a valóban természetest, a tisztát, vagy „mintha” dolgok­kal helyettesítjük, becsapva magunkat, gyermekeinket. A kérdés esetünkben az: ha adatott az embernek lélek, s hogy lélegzetével énekelve zengje el érzéseit („Zeng a lé­lek, zeng a szó” magyar népdal egy sora), akkor él-e ezzel a Pál István a Nógrád megyei Tereskéről felbecsülhetetlen tálentummal,- tábor Síkfőkúton nak. Van nekünk egy nagy kin­csünk, ez pedig az a zenei vi­lág, amit saját népünk az „O” zenei és anyanyelvén hagyott ránk, s őriz máig. Azt hiszem, a világon kevés nép lehet, ame­lyik ilyen kincset a sutba vág valami haszontalan divatért cserébe. Ha ez azokon a fiata­lokon múlik majd, akik július 20-tól 27-ig Síkfőkúton tábo­roztak, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a magyar népzene rövid időn belül nem jut erre a sorsra. Ok megragadják azokat a lehetőségeket, ahol „népze­nénk” gondolkodásformájával, nyelvével ismerkedhetnek. A megismeréshez a legjobb Csak tiszta forrásból” vagy elfojtja valahol mélyen, és hallgatja-hallgatja azt a szin­tetikus hangkavalkádot, amit a mai világ médiumai rázúdíta­lehetőség természetesen a „ti- sza forrás”, azok az idős embe­rek, akik úgy őrizték meg ne­künk s a világnak dalaikat, ahogyan azok az ember léte óta hagyományozódtak. Ezért jönnek harmadik éve a fiatalok az ország minden tájá­ról a síkfőkúti népzenei tá­borba, hogy egy héten keresz­tül megmártózhassanak abban a szépségben, amit nagyra be­csült idős barátaink hoznak el közénk. Az idei táborban három gyimesi (Románia) magyar ta­nította szűkebb hazájuk jelleg­zetes hangzású zenéjét. Ber- szán Fülöp énekeket, Tímár Viktor furulyázást, Tímár Já­nos gardonozást tanított. Pál Pista bácsi idén harmadszor volt vendégünk és fáradhatat­lan tanítónk. O három év után is újabb régi dalokkal rukkol elő, és tanítja azokat énekelni, furulyázni és dudálni. Mind­annyian nagy lelkesedéssel ad­ták át tudásukat, amit több do­log is éleszthetett bennük. Az egyik talán az ifjabb generá­cióik) nagy érdeklődése, a má­sik pedig az a vágyunk lehet, hogy amit tudnak, az fönnma­radjon mindazok számára, akiknek van füle rá. Naponta hat órán keresztül tanítottak, esténként pedig a tűznél kö­rünkben ülve meséltek, énekel­tek, zenéltek, s ha elfáradtak, mi folytattuk, ahol ők abba­hagyták. Ez volt számunkra a csoda, de olyan, amit ők lelkűket ki­tárva, tiszta szívvel nyújtottak felénk. Dsupin Pál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom